Ugrás a tartalomhoz

DIDAKTIKA

Ballér Endre, Golnhofer Erzsébet, Falus Iván, Kotschy Beáta, M. Nádasi Mária, Nahalka István, Petriné Feyér Judit, Réthy Endréné, Szivák Judit, Vámos Ágnes

Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

A társadalmi meghatározottság érvényesülésének eszközei, folyamatai

A társadalmi meghatározottság érvényesülésének eszközei, folyamatai

Válaszok a „kiket tanítunk?” kérdésre

Az ókorban a fokozatosan intézményesedő oktatás a szabad emberek s néhány kivételtől eltekintve csak a fiúk oktatását jelentette, illetve az oktatásban való részvétel lehetőségét a család anyagi helyzete is megszabta. A nevelés történetén végigtekintve könnyen észrevehetjük az oktatás fokozatos kiterjedésének folyamatát. Először a társadalmi csoportok szerinti megkülönböztetés merev falai kezdenek eltűnni, ahogyan a szabadokra és rabszolgákra, valamint különböző, megváltoztathatatlan társadalmi kasztokra való felosztás eltűnik. Fokozatosan enyhül az egyes osztályok kirekesztettsége. Jelentősen csökken, a legfejlettebb társadalmakat tekintve mára lényegében megszűnik a nemek közötti jogi megkülönböztetés az iskoláztatásban. A vagyoni helyzet meghatározó szerepe is mérséklődik. Ezek a különbségek azonban egyáltalán nem tűnnek el, s még a legfejlettebb társadalmakban is kimutathatók különbségek az iskolázásban társadalmi csoportok, illetve anyagi helyzet alapján.

A társadalom az emberiség eddigi története során tehát részben azzal szabályozta az intézményes nevelés, oktatás működését, hogy kisebb-nagyobb mértékben, a legkülönbözőbb formális és informális eszközökkel korlátozta az iskolai oktatásban részt vevők körét.

A nevelés intézményrendszerének társadalmi szabályozása

A társadalomnak az oktatás folyamataira való hatása a nevelés intézményeinek konkrét szabályozásában, a jogi feltételek körülhatárolásában is megnyilvánul. Nem kis leegyszerűsítéssel:az ókorban nincsenek formális szabályok a tanítók kiválasztására, nincsenek„állami előírások” a tananyagra, az alkalmazható módszerekre. A középkor évszázadaibanEurópában a keresztény egyház előírásai dominálnak, hiszen maga azoktatás is döntően az egyház keretei között szerveződik. Az újkorban már államioktatási rendszerek alakulnak ki (a legfejlettebb államokban a 19. században). Ittmár az iskolatípusokat, a pedagógusként való alkalmazás feltételeit, jórészt a tananyagotés az iskola belső életét, köztük a nevelés és oktatás módszereit egyre mélyebbenhatározzák meg állami szabályok.

A társadalom az iskolarendszer formálásával is jelentős hatást gyakorol a tanítás-tanulás folyamataira. Azzal, hogy az iskola a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelésébenjátszik szerepet, határozott társadalmi szelekciós funkcióval rendelkezik. E szelekciósfunkció ellátása részben az iskolarendszer formálásával lehetséges. Olyaniskolarendszerek alakulnak ki, amelyekben a különböző társadalmi csoportokhoztartozó gyermekek és fiatalok eltérő képzési utakat járhatnak be, eltérő iskolatípusokbantanulhatnak, s ez a helyzetük társadalmilag meghatározott. Az iskolarendszeregészének formálódása szempontjából a legalapvetőbb kérdés, hogy egy adottország iskolarendszere inkább a korán eltérő képzési utakat biztosító formákatrészesíti előnyben, vagyis egy szelektív rendszert alkot, vagy éppen ezzel ellentétesen,egységes képzési rendszer keretében, komprehenzív megoldásokat preferálvabiztosítja-e az egyéni törekvések érvényesülését, a személyiség kibontakozását aziskolai nevelés keretei között.

A pedagógiai fejlesztés szabályozása

A társadalom a pedagógiai fejlesztés lehetőségeinek biztosításával is érvényesíti oktatási folyamatokat meghatározó szerepét. A pedagógiai fejlesztés alatt most azokat az innovációkat, megújító tevékenységeket értjük, amelyek az iskolákban, az iskolarendszer irányításában, a kiszolgáló intézményrendszerben jelentkeznek, s céljuk a valamilyen szinten megfogalmazott társadalmi elvárások jobb kielégítése. Fejlesztés tárgya lehet tanterv, komplex oktatási program, nevelési eljárásrendszer, tankönyv vagy bármilyen egyéb segédlet, tanítási-tanulási eszköz, de akár az iskola szervezete, döntési mechanizmusai, demokratikus működése is.

A fejlesztési folyamatok központosítása

A pedagógiai fejlesztésnek többféle stratégiája különíthető el. Magyarországon ezeket a folyamatokat a 20. században a 80-as évek közepéig s részben még azután is egy szerkezetileg merev, központi irányítás jellemezte. A centralizált irányítású fejlesztési folyamatokban a politika közvetlenül érvényesíti akaratát, elsősorban a kutatások irányításával, a fejlesztési folyamatok irányainak meghatározásával, a konkrét innovációk (tantervfejlesztések, tankönyvírás stb.) beindításával és „levezénylésével”. Ilyen körülmények között a tudomány bizonyos mértékig autonóm folyamataiban született felismerések érvényesítése esetleges lesz. Az ilyen fejlesztési folyamatok eredménye általában a monolit, a belső feszültségeket nem megoldó, hanemelpalástoló iskolarendszer, a tantervi és módszertani pluralizmus erős visszaszorítása (egyetlen tanterv, egyetlen tankönyv), illetve bizonyos, preferált területeken a magas színvonal és a fejlődés biztosítása.

Az oktatásfejlesztés liberalizálása

Az oktatásfejlesztés irányításának és szervezésének egy másik jellegzetes módja nevezhető szélsőségesen liberálisnak is. Ebben a koncepcióban a fejlesztési folyamatok helyszíne döntően az iskola, letéteményesei maguk a pedagógusok. A korábbi, centralizált intézményhálózat (kutatóintézetek, szolgáltatóintézmények rendszere) átalakul, illetve egyre jelentősebb szerephez jutnak a piaci viszonyok. Jellemző tünet Magyarországon a rendszerváltás környékén kibontakozott folyamat, amelyben új iskolatípusok jöttek létre (elsősorban a hat, illetve nyolc évfolyamos gimnáziumi formák). Soha nem látott számban születtek iskolai tantervek, a fejlesztésre meglévő pénzösszegek felhasználására elsősorban sok, kisebb jelentőségű, iskolai innováció keretében került sor. Ezen oktatásfejlesztési gondolkodásmód elsősorban az oktatásügyi szolgáltatások piacát próbálja megteremteni. Alapelve, hogy azok a fejlesztések kapjanak elsőbbséget, amelyeket az iskolák, maguk a pedagógusok alkalmasnak tartanak a bevezetésre. Vagyis ez az elképzelés nem központi szabályozással, hanem a felhasználók érdekei s ezen alapuló választásai segítségével kíván létrehozni egy jobb fejlesztési szisztémát. Következménye általában a demokratikus formák erősödése, a fejlesztés eredményeinek széles pedagógiai közvélemény előtt való megméretése mellett a fejlesztési eszközök gyenge hatékonyságú felhasználása, a valódi innováció gyakori elmaradása, tehát „álinnovációk” születése, az innovációban a szakmai kompetencia érvényesülésének esetlegessége.

Az oktatási innováció korszerű útjai

A pedagógiai fejlesztési folyamatok harmadik, Magyarországon is valószínűleg érvényesítendő, a modern társadalmakra hellyel-közzel jellemző stratégiája az innovációt egy gazdagon strukturált, demokratikusan működő és a szakmai kompetencia érvényesülését lehetővé tevő intézményrendszerre igyekszik építeni. Az állami irányításban a feltételteremtésre és a főbb irányok preferálására, támogatására helyeződik a hangsúly. Az intézményrendszer különböző típusú elemei (a tudományt képviselő, a fejlesztés szakmai menedzselésével foglalkozó elemek és a fejlesztés terepeként működő iskolák) közötti együttműködés fontos meghatározója az ilyen fejlesztéssel foglalkozó intézményrendszer működésének. Ezzel a rendszerrel a pedagógusok közvetlenül kapcsolatba kerülnek, vagy mint az innovációs folyamatok részesei (kísérletek résztvevői, tantervek, tankönyvek kipróbálói, új módszertani eljárások elterjesztői stb.), vagy mint e rendszer „termékeinek” „fogyasztói”. Ez a rendszer képes arra, hogy az innovációkban alkotó módon alkalmazza a tudományos felismeréseket.