Ugrás a tartalomhoz

DIDAKTIKA

Ballér Endre, Golnhofer Erzsébet, Falus Iván, Kotschy Beáta, M. Nádasi Mária, Nahalka István, Petriné Feyér Judit, Réthy Endréné, Szivák Judit, Vámos Ágnes

Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

Elvek, problémák az egyéni sajátosságok értelmezésében

Elvek, problémák az egyéni sajátosságok értelmezésében

A tanulók sajátosságainak megismerésekor, megértésekor gyakran felmerülő alapkérdés a pedagógusok körében, hogy miként alakultak ki az eltérések, „honnan jön” a személyiség. Genetikailag meghatározott? Velünk született? A környezet teremtette meg? A környezet és a gyermek interakciója a döntő? Sokféle tudományos kutatás (genetika, biológia, pszichológia) eredményei alapján ma azt fogalmazhatjuk meg, hogy az öröklés és a tanulás kombinációja produkálja az individuális különbségeket, az örökletes és a környezeti tényezők hatásának bonyolult összefüggése érvényesül. (Atkinson, 1994; Sutherland, 1990; Vajda, 1999.)

Hogyan tekintsünk az egyéni különbségekre, az emberi változatosságra? Egyetérthetünk- e azzal a megközelítéssel, hogy minden emberi különbség potenciálisan érték? Az egyik lehetséges válasz, hogy az emberek sok szempontból eltérnek egymástól, s a társadalomszervezés feladata e sokféleség megőrzése, művelése az uniformizálás helyett. (Pléh, 1992: 14.) E megállapításra támaszkodva állást foglalhatunk az individuális fejlesztés jelentősége mellett az oktatásban. Ugyanakkor feltehetjük a következő kérdést: Miként lehet az egyéni fejlesztés igényét összeegyeztetni a tömegoktatás gondolatával és gyakorlatával, illetve az egyenlőség (esélyegyenlőség, méltányosság) eszméjével a modern társadalmakban? A tanár ma a saját válaszát (koncepcióját, nézeteit, érdekeit stb.) döntően a helyi pedagógiai programok, tantervek kimunkálása során és konkrét tanulásszervezési gyakorlatában tudja kifejezésre juttatni. (Lásd: II., XIII., XIV., XVI. fejezetek.)

Sokszor feltesszük azt a kérdést, hogy az egyéni különbségek ellenére tanulóink (a gyerekek) keresztülmennek-e ugyanazon a természetes, minőségileg különböző fejlődési szakaszokon, vagy fejlődésük folyamatos változások sorozata. Ezenkívül az is lényeges probléma, hogy vannak-e kritikus (szenzitív) periódusok, amelyek alatt sajátos tapasztalatokat kell szerezniük a tanulóknak, hogy fejlődésük normálisan folytatódjék. (Atkinson, 1994: 100; V. Komlósi, 2001; Vajda, 1999.)

Ma még nincs egyértelmű válasz ezekre a kérdésekre. Számos pszichológus úgy véli, hogy a gyermek fejlődésében vannak minőségileg elkülönülő szakaszok, s minden gyermek ugyanabban a sorrendben ugyanolyan szakaszokon megy át. „A környezeti tényezők gyorsíthatják vagy lassíthatják a fejlődést, de a szakaszok sorrendje változatlan marad: a gyermek nem teljesíthet egy későbbi szakaszt, mielőtt a korábbin nem jutott túl.” (Atkinson, 1994: 68. Lásd Piaget kutatásait a kognitív fejlődési szakaszokról, Kohlberg véleményét az erkölcsi gondolkodás fejlődéséről, Erikson leírását a pszichoszociális fejlődés stádiumairól.)

Többen úgy vélik, hogy a szakaszelméletek hasznosak, de nem ismerik el a minőségi ugrásokat. Számos kutató kételyeit fejezte ki a fejlődési szakaszok létezésével kapcsolatban, különösen a kognitív fejlődés szempontjából. Úgy látják, hogy a gyermekekre és a felnőttekre lényegileg ugyanazon kognitív folyamatok a jellemzőek, a közöttük lévő különbségek döntően a felnőttek kiterjedtebb tudásán alapulnak. (Lásd V. fejezet.)

A fejlődéspszichológusok egyik része az emberi fejlődést tanulmányozva leírta, hogy fajunk tagjai mennyiben hasonlítanak egymásra a testi, a perceptuális, a kognitív fejlődésben, illetve a társas kapcsolatok alakulásában, másik része pedig azokat a jegyeket emelte ki, amelyekben különbözünk egymástól. A kutatók nagyon gyakran az átlagos, tipikus fejlődésmenetet tanulmányozzák, s az életkorokhoz (illetve fejlődési szakaszokhoz) kötött adataik fontosak lehetnek a tanárok számára a gyerekek megismerésében, fejlődésük megítélésében és segítésében. (Bee, 1995; Vajda, 1999.)

Azt tudjuk, hogy a pszichikai és a testi fejlődés nem azonos az életkorral, egyegy korosztályban nagyon tarka a kép. A gyerekek különböznek egymástól, s emellett egy-egy gyermek más-más szinten lehet az egyes testi vagy pszichés sajátosságok területén. A különböző iskolai osztályokban lehetnek olyan gyerekek, akik értelmi kiválóságok, de társas kapcsolatokban komoly nehézségeik vannak. Tudjuk, hogy vannak közös elemek az egyének fejlődésében, de a tanítás során az életkori sajátosságok abszolutizálása helyett arra a lényeges kérdésre kell a nevelőnek a figyelmét fordítania, hogy milyen módon tudja befolyásolni, segíteni a tanulók fejlődését saját aktivitásukon keresztül.