Ugrás a tartalomhoz

DIDAKTIKA

Ballér Endre, Golnhofer Erzsébet, Falus Iván, Kotschy Beáta, M. Nádasi Mária, Nahalka István, Petriné Feyér Judit, Réthy Endréné, Szivák Judit, Vámos Ágnes

Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

Az oktatási stratégia fogalma

Az oktatási stratégia fogalma

Egy 1989-es meghatározásunk szerint a stratégia a módszereknek, eszközöknek és szervezési módoknak egy adott cél érdekében a konkrét feltételek figyelembevételével létrehozott egyedi kombinációja. (Falus–Golnhofer–Kotschy–M. Nádasi–Szokolszky, 1989: 16.)

Nagy Sándor szerint „az oktatási folyamatban alkalmazott tanítási-tanulási stratégiákon azokat a kognitív belső tartalmukat tekintve komplex eljárásrendszereket értjük, amelyek segítségével a diák képes kialakítani az alapvető gondolkodásimegismerési műveleteket, egyúttal eljut odáig, hogy ezeket elvileg azonos más helyzetben, új problémamegoldásokban is alkalmazza”. (Nagy S., 1997: 57.)

A fenti definícióban nem csupán tanítási-tanulási stratégiáról esik szó oktatási stratégia helyett, de a hangsúly egyértelműen a tanulási stratégiákra helyeződik.

Báthory Zoltán (2000: 206–206) szerint „a stratégiát tanulásszervezési szempontból komplex metodikának foghatjuk fel, melyben a különböző taneszközök (tankönyvek, programok, eszközcsomagok stb.), oktatástechnikai eszközök és értékelési eljárások koherens rendszert alkotnak. Nem sokban tér el ettől Arieh Lewy felfogása, aki a következő stratégiákat ismerteti: tanári magyarázat (expository teaching), felfedezéses tanulás (inquiry learning), kiscsoportos oktatás (small group teaching), individualizált oktatás (individualized learning), mesterfokú tanítás és tanulás (learning for mastery), játékok (games) és programozott oktatás (programmed instruction).” Ezek után Báthory Zoltán négy stratégiát (komplex módszert) sorol fel: a programozott oktatást, a komputerrel segített tanítást-tanulást, az oktatócsomagot és a mesterfokú tanítást-tanulást.

Annak érdekében, hogy megfogalmazzuk és megértsük a stratégiának egy ma elfogadható és hasznosan alkalmazható fogalmát, célszerű a bemutatott stratégiafogalmak pozitívumait, illetve következetlenségeit számba vennünk. Saját korábbi meghatározásunkból fontosnak tartjuk annak kiemelését, hogy a stratégia amódszereknek és eszközöknek, valamint szervezési módoknak egy adott cél érdekében létrehozott kombinációja. Azaz nem pusztán célmegjelölésről van szó, nem pusztán tanítási stílusról, nem is csupán eszközökről, eszközegyüttesekről s nem is egyfajta komplex módszerről, hanem a tanítás hogyanjának a cél által meghatározott változatairól. Ugyanakkor korábbi definíciónk második felét: „konkrét feltételek figyelembevételével létrehozott egyedi kombinációja” nem tekintjük a stratégiafogalom megkülönböztető jegyének. Egy ilyen definíciót – amely minden tanár, minden tanulócsoport, minden óráján eltérő stratégia megjelenését feltételezi – magunkévá téve ugyanis nem lennénk képesek a stratégiák általános leírására. E meghatározás sokkal inkább illik a tanári tervek különböző változataira.

Nagy Sándor meghatározásában a stratégiák alkalmazásának eredményeként elsajátított műveletek hangsúlyozását tartjuk fontosnak, ugyanakkor nem különülnek el világosan a tanítási (oktatási) stratégiák a tanulási (tanulói) stratégiáktól. A stratégiák felsorolásánál hiányzik az egységes felosztási alap. Egyes esetekben az elérendő cél (algoritmusok, illetve cselekvéssorok elsajátítása), másutt a tanuláselméleti alapok (asszociációs, interiorizációs stratégia), ismét másutt a tanulásirányítási, tanulásszervezési felfogás (programozott oktatás, mastery learning) a domináns, s szerepet kap a tanulás lehetséges logikai útja is (induktív, deduktív út). Báthory Zoltán stratégiafogalma előrelépést jelent abban a tekintetben, hogy a tanulásszervezés stratégiáiról beszél, azaz világosan elkülönülnek a tanulók stratégiáitól az oktatási stratégiák. A módszerek és a stratégiák elhatárolása azonban elméleti szinten nem megoldott, s a felosztáskor sem egyértelmű az elhatárolás. Például miért kerül a programozott oktatás és az oktatócsomag a stratégiák közé, míg a kutató-felfedező módszer és a projekt a módszerek közé? Hol húzható meg tehát az elvi határvonal a stratégia és a módszer között, hogyan definiálhatjuk a stratégiát?

A stratégia sajátos célok elérésére szolgáló módszerek, eszközök szervezési módok és formák olyan komplex rendszere, amely koherens elméleti alapokon nyugszik, sajátos szintaxissal (a végrehajtandó lépések meghatározásával és adott sorrendjével) rendelkezik, és jellegzetes tanulási környezetben valósul meg.

A közlési stratégia célja például az információk elsajátításának, feldolgozásának és megjegyzésének elősegítése, elméleti alapjául az ismeretstruktúrákra, az értelmes szóbeli tanulásra vonatkozó ismeretek és a kognitív pszichológia új eredményei szolgálnak, ezekből következően a stratégia végrehajtásának főbb lépései:

  • a célok bemutatása, a tanulás pszichológiai feltételeinek megteremtése,

  • a tananyag strukturáló, rendező elveinek (advance organiser) közlése,

  • a tananyag közlése,

  • kérdések feltétele a tanulók válaszainak kiváltása, a pontos és kritikus gondolkozás fejlesztése érdekében.

A tanulás tipikus környezete lehetővé teszi, hogy a tanár aktívan közöljön, a tanulók pedig aktívan hallgassanak, megfigyeljenek. Ehhez szükség van a tanulók motiváltságára és a tárgyi feltételek (például audiovizuális eszközök) meglétére egyaránt. (Arends, 1991: 237–239.)

Az oktatás módszerei – mint például a magyarázat, a megbeszélés, a vita, a demonstráció – különböző célok elérését szolgálhatják, különféle elméleti alapok figyelembevételével eltérő formákat ölthetnek, s különböző stratégiák részeként jelenhetnek meg az oktatási folyamatban.