Ugrás a tartalomhoz

DIDAKTIKA

Ballér Endre, Golnhofer Erzsébet, Falus Iván, Kotschy Beáta, M. Nádasi Mária, Nahalka István, Petriné Feyér Judit, Réthy Endréné, Szivák Judit, Vámos Ágnes

Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

A taneszköz fogalma

A taneszköz fogalma

Az új Pedagógiai Lexikonban a következő meghatározás olvasható: „taneszköz, információhordozó, médium, oktatási eszköz, oktatási médium, oktatási segédeszköz, szemléltetőeszköz, tanítási eszköz, tanszer, tanulási forrás: az oktatás folyamatában felhasználható, az oktatás céljainak elérését segítő tárgy” (Tompa, 1997a: 450) „vagy elektronikus úton előhívható képi vagy hanginformáció” – egészíti ki a meghatározást a szerző egy másik írásában. (Tompa, 1997b: 83.) Látható, hogy a taneszköz (didaktikai eszköz) fogalmába különböző funkciójú, megjelenésű, felhasználhatóságú eszközök tartoznak bele.

A taneszközöket értelmezhetjük hardver- és szoftveroldalról, ezek együttesen jelennek meg a fogalomban. A hardveroldalhoz tartoznak azok a tárgyak, eszközök, szerkezetek, gépek – összességében oktatástechnikai eszközök –, amelyek segítségével rögzíteni, közvetíteni, ellenőrizni tudjuk az információkat. A szoftveroldalhoz tartoznak az információhordozók, amelyeket az oktatástechnikai gépek segítségével jelenítünk meg, közvetítünk a tanulóknak, az átadandó ismereteket – leggyakrabban didaktikus feldolgozásban – tartalmazzák (a magnószalagon rögzített hanganyag, a film-, videofelvétel, az írásvetítő fólián rögzített ábra stb.). Több technikai eszköz különböző variációjú rendszerben – multimédiarendszer – is alkalmazható.

Dohmen a hardver és a szoftver jellegű eszközöket összefoglaló módon értelmezi, így együttesen tartoznak bele a taneszköz fogalmába. Szerinte a tanítás és a tanulás során információkat, jeleket, motiválásokat, visszajelzéseket közvetítünk. A közvetítők: személyek (pedagógusok) és „más közvetítők”. Ez utóbbiak a taneszközök (médiumok), amelyek lehetővé teszik a tananyag „objektiválását”, vagyis a tananyagnak, a tanítás tartalmának, az ezekben található információknak különböző közlési eszközökre való átvitelét szakemberek, pedagógusok által, a didaktikai feladatnak megfelelő formában. Korábban a pedagógus volt az elsődleges információközlő, az előbbi módon értelmezett taneszközök felhasználása lehetővé teszi a munkamegosztást a didaktikai feladatok megvalósításában. A pedagógus oktatómunkájához segítséget kaphat a taneszközöktől, munkája hatékonyabbá, könnyebbé válhat. (Dohmen, 1973: 2–26.)

Báthory Zoltán „Tanulók, iskolák – különbségek” című könyvében a következőket olvashatjuk: „A korszerű iskolában a tanítás-tanulás emberi tényezőit bonyolult, soktényezős tárgyi világ veszi körül. A tanulás tárgyi környezetének vagy ahogy manapság gyakran nevezik, infrastruktúrájának részét képezi az épület belső térszervezésével és külső megjelenésével, az állóeszközök (bútorok, berendezések), a felszerelések és a taneszközök. A pedagógus tanulást tervező, irányító, szabályozó és értékelő szerepe akkor tud kibontakozni, ha munkájához megfelelő tárgyi környezettel rendelkezik.” (Báthory, 2000: 213.) Ezen megállapítás szerint a taneszközök az iskola infrastruktúrájának részei, amelybe beletartoznak a tanítás tartalmát, tárgyát megjelenítő információkordozók és az oktatástechnikai eszközök, amelyek a közvetítés lehetőségének technikai feltételei. Az információhordozók általában egy-egy tantárgyhoz, tantárgycsoporthoz készülnek, az oktatástechnikai eszközök bármilyen tanítási órán felhasználhatók, függetlenül a közvetített információ tartalmától.

A taneszközöknek az infrastrukturális oldalról való megközelítése az 1970-es évekből ismert. Ennek alapján fogadja el Nagy Sándor „Az oktatás folyamata és módszerei” című könyvében a komplex tanulási környezet kifejezést mint a taneszközfogalom és taneszközrendszer leginkább reális megközelítését, amely „a mindennapos iskolai gyakorlat számára inspiráló felfogás körvonalát jelenti”. (Nagy S., 1997: 176.) Ebben az értelemben használjuk mi is a taneszköz fogalmát. A komplex tanulási környezet – mint a pedagógia modern fogalma – tehát mindenekelőtt „differenciált taneszközrendszert jelent” (Nagy S., 1997: 176), amely olyan, napjainkban még igencsak költséges hardver- és szoftverösszetevőket is magában foglal (számítógépek, multimédia-rendszerek, interaktív programok stb.), amelyek mind a tanár, mind a tanulók számára használhatók. A tanulóknak is lehetőségük van önálló ismeretszerzésre, problémamegoldásra, források, adatok felhasználására, kutatói attitűdök érvényesítésére e környezetben. A világ is kitárul előttük, hiszen például az iskolák bekapcsolása az internethálózatba ezt is lehetővé teszi. Az ilyen tanulási környezetben tanuló fiatalok képzési költsége majd később, munkába állásuk során térül meg. A technika fejlődése szinte kötelezővé teszi az oktatás irányítóinak, finanszírozóinak e téren a befektetést. El kell fogadnunk Coombs ismert szavait: „A drága oktatás lehet rossz, de a jó oktatás sohasem olcsó. A világ szükségletei pedig jobb oktatást követelnek.” (Coombs, 1971: 18.)