Ugrás a tartalomhoz

DIDAKTIKA

Ballér Endre, Golnhofer Erzsébet, Falus Iván, Kotschy Beáta, M. Nádasi Mária, Nahalka István, Petriné Feyér Judit, Réthy Endréné, Szivák Judit, Vámos Ágnes

Nemzeti Tankönyvkiadó Rt.

Megítélés, becslés, mérés

Megítélés, becslés, mérés

A minőségi és a mennyiségi értékelés közötti átmenetet képviseli a megítélés. Ebben az esetben a személyiségjegyeket, a viselkedéseket, teljesítményeket két csoportba soroljuk: elfogadhatóak vagy elfogadhatatlanok. Megítéljük, hogy az értékelt személy viselkedése, teljesítménye, valamilyen sajátossága elért-e egy többékevésbé rögzített mértéket. (Csapó, 1997.) Például a tanuló történelemórán tartott kiselőadása elfogadható-e, szorgalma megfelelő-e vagy nem.

Ha az értékelendő személyiségjegyet, viselkedést, teljesítményt egy skálán próbáljuk elhelyezni, a skála fokaival fejezzük ki a meglévő személyiségjegyek, a viselkedés, a teljesítmény színvonalát, akkor közeledünk a mennyiségi értelmezéshez, becslést végzünk. Miért csak közeledünk? Ti. nincs lehetőség arra, hogy egy ilyen skálát hozzámérjünk az értékelt személy személyiségjegyeihez, viselkedéséhez, teljesítményéhez, hanem csak az általunk elképzelt skálán helyezzük el gondolatban a tulajdonságokat.

Az iskolában alkalmazott ötjegyű osztályzat egy ötfokú skála, amely a tanár képzeletében egy mértékrendszernek felel meg, és ehhez viszonyítja, becsli a tanulók teljesítményeit. Sok gond származik abból, hogy a mérték nem szigorúan, pontosan rögzített, gondoljunk csak az osztályzásban fellelhető szubjektivitásra és relativitásra.

Mérés esetén sokkal pontosabb az értékelés. A mérést úgy végezzük, hogy a mérőeszközökön rögzített skálát hozzámérjük egy megvizsgálandó tulajdonsághoz. A pedagógiai értékelésben elég nehéz eljutni erre a szintre, hiszen számos olyan személyiségjegy, viselkedés, teljesítmény van, amelyhez nagyon nehéz, illetve mai ismereteink alapján nem tudunk mérőeszközt készíteni.

Nehéz mérni a tanulók érzelmi viszonyulásait, nem könnyű, de az előzőnél jobb lehetőségek vannak arra, hogy mérjük a tanulók kognitív és mozgásos tanulásának eredményeit. A nehézségek azonban nem támasztják alá azt a meghaladott nézetet, hogy a pedagógiában nincs helye a mérésnek. (Báthory, 1987.) A személyiségelméletek, a tanuláselméletek és a mérésmetodika fejlődésével új lehetőségek nyílhatnak a pedagógiában a mérés alkalmazására is.

A pedagógiai mérések tipikus eszköze a teszt, amelyben a megvizsgálandó tulajdonságot úgy mérjük, hogy feladathelyzetbe hozzuk a tanulót és e feladatok megoldása alapján értékeljük a megvizsgálandó tulajdonságot, teljesítményt. Hagyományosan próbának tekintették a tesztet, ma már inkább feladatsornak. A klasszikus tesztelméletben statisztikai előmunkálatok alapján mércét állapítanak meg, amelyhez azután viszonyítani lehet a tanuló teljesítményét. A klasszikus tesztelmélet fejlődéséről, az újabb megközelítésekről ma már hazai szakirodalom is található. (Horváth, 1991; Horváth, 1996.)

A teszteknek sokféle típusa jött létre, vannak tudásmérő tesztek, intelligenciát, kognitív kompetenciát, különböző képességeket mérő tesztek, a személyiséget vagy a személyiség egyes komponenseit feltáró tesztek. (Falus, 1993.) A személyiségvizsgáló tesztek használata speciális előképzettséget igényel, ezért kellő óvatossággal kell iskolai alkalmazásukkor eljárni, kiképzett pszichológusokra kell bízni használatukat. A tanárok által készített feladatlapok, attitűdskálák stb. esetében nem mindig beszélhetünk mérésről, hiszen legtöbbször nincs lehetőség arra, hogy a pedagógusok elvégezzék a szükséges statisztikai vizsgálatokat és eleget tegyenek minden mérésmetodológiai követelménynek. Így ezek az eszközök nem a mérés, hanem a becslés szintjén oldják meg az értékelést. Napjainkban a számítógépek elterjedésével és az újfajta tesztelméletek megjelenésével azonban új távlatok nyílnak ezen a területen is. (Horváth, 1996.)