Ugrás a tartalomhoz

A Taigetosztól az esélyegyenlőségig

Kálmán Zsófia, Könczei György (2002)

Osiris Kiadó

3.6. JOGEGYENLŐSÉG – ESÉLYEGYENLŐSÉG

3.6. JOGEGYENLŐSÉG – ESÉLYEGYENLŐSÉG[43]

3.6.1. Emberi jogok, jogegyenlőség, esélyegyenlőség

Amint azt a 3.2.2. pont alatt részletesen kifejtettük, a jog ugyan mindenre és mindenkire egyformán vonatkozik, ám a jogegyenlőség mint jogi kategória messze nem azonos az esélyegyenlőség társadalmi kategóriájával.

Az emberi jogok és az állampolgári jogegyenlőség megvalósulásának egyik legalapvetőbb feltétele, hogy ajogérvényesülés sem az egyes egyének, sem pedig a különböző társadalmi csoportok esetében ne ütközzék akadályokba. Ami más társadalmi csoportok esetében talán természetesen valósul meg, az bizonyos – a jogaik érvényesülésében korlátozott – csoportok esetében, éppen hátrányos helyzetük miatt, nem automatikusan válik valóra. Ennek folytán társadalmi hátrányuk egyúttal jogi hátránnyá is válik.

A fogyatékossággal élő emberek jogai csak akkor valósulhatnak meg, ha a folyamatban részt vevő szereplőket, szolgáltatókat (televízió- és rádiótársaságok, közlekedési vállalatok, könyvtárak, települési önkormányzatok, kórházak, iskolák stb.) jogszabály kötelezi arra, hogy a speciális joggyakorláshoz szükséges feltételeket (Braille-írásos könyvek, folyóiratok, olvasógép, akadálymentes, illetve hang- és fényjelzésekkel kiegészített közlekedési rendszerek, jeltolmács a közszolgálati televíziókban stb.) biztosítsák. Ilyen kötelezettség hiányában a fogyatékossággal élő ember jogérvényesítési képtelensége pusztán egyéni problémának tűnik, pedig cseppet sem az. Tekintettel arra, hogy az említett esetekben a jogok valóságos érvényesülését kell – mégpedig jogi eszközökkel – megalapozni, a gazdasági kérdések másodlagosak, hasonlóképpen a szavazáskor az idős vagy a súlyosan mozgáskorlátozott személyekhez vitt mozgó urnák esetében: nem annak a költsége, hanem a megléte a vezérszempont (Biró 1997, 15.).

A jogegyenlőség nem azt jelenti, hogy a társadalom minden tagjának azonos lesz a joggyakorlási képessége, hanem azt, hogy a jogok megvalósulásának sem jogi, sem természeti akadálya nincsen. Ennyiben valóban analóg a jogegyenlőség itt használt fogalma az esélyegyenlőségével, hiszen az esélyegyenlőség, pontosabban az esélyegyenlősítés (ez utóbbi utal a dolog folyamatszerű megvalósulására) sem azt jelenti, hogy a társadalom minden tagjának azonosak lesznek az életesélyei. Az esélyegyenlőséghez optimális esetben három, egymással összefüggő tényező egyidejű és folyamatos jelenléte szükséges. E három tényező: a sem természeti, sem társadalmi alapon objektíve nem korlátozott jogegyenlőség, a hátrányos megkülönböztetés tilalma és a hátrányok leküzdését célzó pozitív diszkrimináció. A jogérvényesítést ellehetetlenítő direkt, burkolt és társadalmi diszkrimináció három szintje nem keverendő össze! A jog feladata a negatív diszkrimináció tilalmának érvényesítésével minden téren megelőzni és kiküszöbölni a „nyílt negatív diszkriminációt”, valamint a jogalkalmazói kötelezettségek kimondásával, a „pozitív” diszkrimináció alkalmazásával megszüntetni a „burkolt negatív diszkriminációt”. A harmadik szint, a „társadalmi negatív diszkrimináció”, mint említettük, már nem tisztán, s talán nem is elsősorban jogi probléma – jóllehet az intézkedések számottevő része feltehetően jogi szabályozást is igényel –, hanem a társadalmi esélyegyenlőség javításának más részkérdései között foglal helyet.

3.6.2. Jogérvényesítési képesség

Mivel a jogérvényesítés egyik legkomolyabb akadályát a hátrányos megkülönböztetés jelenti, ezért annak tilalma önérték. Mint ilyen, a modern polgári társadalom intézményes, visszavonhatatlan és tán legalapvetőbb alkotmányos jogának, az emberi méltóság védelmének egyértelmű garanciája.

Ha kifejezetten a jogérvényesítési lehetőségek szempontjából vizsgáljuk újra a diszkrimináció jelenségét, sajátos összefüggésekre bukkanhatunk. A „negatív” diszkrimináció hallgatólagos elfogadását jelenti, ha a deklarált jogokat az érintettek objektív természeti korlátozottságuk miatt nem képesek gyakorolni. Ekkor a jogalkotás látszólag nem diszkriminatív, a jogalkalmazó formálisan nem követ el törvénysértést, s mindenki sajnálkozva tárja szét a karját: „Sajnos, nincsenek meg a jog érvényesülésének feltételei!” Szükséges ismételten hangsúlyozni, hogy nem elsősorban a jóléti állam kialakulásának gazdasági lehetőségeihez mért gazdasági-szociális jogok feltételrendszeréről van szó (bár arról is!), hanem alapvető állampolgári jogoknak az egyéntől független, objektív korlátozottságáról. S a jogok ilyen tartalmú korlátozottsága már nem sajnálkozást igényel, hanem a jogegyenlőség objektív feltételeit is biztosító, kíméletlenül következetes antidiszkriminatív jogalkotást. (Ismételjük, mert a legjobb példa: a választójog gyakorlásának objektív korlátozottságát feloldják azok a konkrét eljárásjogi intézkedések, amelyek a mozgásképtelen állampolgár tartózkodási helyén történő szavazás megszervezési kötelezettségére vonatkoznak. Miért lenne más a helyzet a tankötelezettség teljesítésével, a tömegközlekedés igénybevételével, az információs jogokkal, a személyhez fűződő jogokkal stb. kapcsolatosan?)

A „pozitív” diszkrimináció így a fentebb alkalmazott értelmezésünkben elsősorban azt jelenti, hogy bizonyos társadalmi csoportokat másokhoz képest előnyben kell részesíteni ahhoz, hogy jogérvényesítési lehetőségük és képességük konkrétan is megközelítse más társadalmi csoportokét. A polgári társadalmaknak azzal az alaptételével, miszerint minden ember jogképes, s e jogképesség alapján a polgárokat egyenlő jogok illetik meg, a jogegyenlőség csak a jogérvényesülés természeti feltételeiben azonos helyzetű csoportoknál valósul meg. A jogegyenlőség tartalmi (és nem csupán formális) megközelítése azt követeli, hogy a jogérvényesülés speciális, objektív (természeti) feltételeivel szembenézzünk, és a társadalom biztosítsa azokat a feltételeket, amelyek mellett e különleges helyzetű embercsoportok esetében a jogképességük alapján őket megillető emberi-állampolgári jogok valóban és ténylegesen érvényesülhetnek. A jogegyenlőséghez ugyanis ez is hozzátartozik.

Tehát a jogegyenlőség elvét sértik a jogok érvényesülési lehetőségét kizáró, természeti eredetű, esetünkben a fogyatékosságból, betegségből következő korlátozottságok is. Am a jogegyenlőséget ezen társadalmi csoportok esetében is biztosítani kell, méghozzá olyan speciális jogi szabályozással, amely feloldja a jogok érvényesülésének objektív, természeti akadályoztatását. Ez a jogi szabályozás csak abban az esetben nem formális és deklaratív, ha a társadalomra nézve valós kötelezettségeket állapít meg, pontosan meghatározza az ezen kötelezettségek megszegésével járó szankciókat, és biztosítja a perelhetőség lehetőségét.



[43] Ez az alfejezet dr. Biró Endre egy Könczei György korábbi OTKA-kutatásához írott tanulmányának figyelembevételével született.