Ugrás a tartalomhoz

A Taigetosztól az esélyegyenlőségig

Kálmán Zsófia, Könczei György (2002)

Osiris Kiadó

3.8. HAZAI EREDMÉNYEK

3.8. HAZAI EREDMÉNYEK

3.8.1. Mi történt és miért?

A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük megteremtéséről szóló törvényjavaslat előkészületei hosszú Csipkerózsika-álmot követően 1997 márciusában gyorsultak fel a Népjóléti Minisztériumban. Az egészségkárosodottak érdekében hozandó esélyegyenlőség-törvény 1997. évi határidővel szerepelt a kiemelkedő kormányzati feladatok között. Különös jelentőségű korábbi előzmény volt a Szabad Demokraták Szövetsége vezetőségi állásfoglalása, hogy az 1993. évi Szigeti-Solt-fé- le törvényjavaslatukat benyújtják az Országgyűlés elé.

Az eredeti elképzelések szerint az esélyegyenlőség-törvénynek három problémát kellett volna megoldania. Az első az egészségkárosodott és fogyatékos személyek jogainak deklarálása és részletes definiálása. A második a velük szembeni diszkrimináció megtiltása, illetve mégis bekövetkező diszkrimináció esetén a bírósági perelhe- tés lehetővé tétele. Az 1993-as SZDSZ-dokumentum (lásd Könczei 1994, Függelék) e két kiinduló feltételt korrekt módon rendezte, s ez ráadásul látszólag nem igényelt sem helyi, sem központi költségvetési forrásokat. Az esélyegyenlősítés eszméje az említettek mellett megkövetelt egy harmadik típusú intézkedéssorozatot is. Ez a súlyos fogyatékossággal élő személyek körére vonatkozó konkrét, kézzelfogható és életminőségüket javító többletszolgáltatás nyújtása új típusú, kompen- zatorikus ellátások formájában.

A kilencvenes évek közepére-végére már szükségessé vált a habilitációs és rehabilitációs terület szabályozása is.

Az előkészítés mechanizmusát illetően elsősorban a nonprofittörvény körüli problémás jelenségek, de más törvények megalkotását kísérő pozitív (pl. egészségügyi törvény, a közoktatási törvény módosítása) és negatív folyamatok figyelembevételéből (például nonprofittörvény) a következők adódtak.

Amint azt a 3.2.1.4. pont alatt ismertettük, egy törvény megalkotása mindenekelőtt négy területen igényel számottevő előmunkálatokat:

  • szakmai – a széles értelemben vett szakma,

  • közigazgatási – lényegében a szakminisztériumok,

  • társadalmi – a nonprofit szervezetek,

  • politikai – a pártok és az országgyűlési képviselők összefüggésében.

Ezek közül egyik sem tűnt kielégítően megoldottnak, bár a szakmai és a társadalmi területen a szükséges viták széles körben lezajlottak a korábbi esztendők során. A további két terület – közigazgatási, politikai – „megpuhítása” irányába korábban nem történtek jelentős lépések. Az előbbi végül kis híján végzetesnek bizonyult.

A szabályozási koncepció 1997 augusztusára, a kodifikált változat novemberre készült el. Ám a kormányzati egyeztetések során a folyamat lelassult. Kiderült, hogy – akárcsak a szegénységgel kapcsolatos jogi és szociálpolitikai intézkedések esetében – az érintettek és a hivatalnoki döntés-előkészítői szint között alapvető kommunikációs vákuum van. Nem az érintett populációt sújtó diszkrimináció és az érintett réteg reális szükségletei, hanem elkülönült kormányzati, szakminisztériumi részérdekek mozgatják a folyamatokat. A Kormány meghátrált a törvényjavaslat benyújtása elől, helyette a Szabad Demokraták Szövetsége nyújtotta be azt az Országgyűlésben. Ismét igazolódott, hogy fogyatékoslobbi továbbra is gyenge és megosztható.

3.8.2. A legfontosabb történések időbeli sorrendje

1997. március. Dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter döntést hoz arról, hogy a fogyatékos személyek esélyegyenlőségéről szóló törvényjavaslatot ki kell dolgozni.

1997. május. A Népjóléti Minisztérium vezetői értekezlete tájékoztatást kap a törvény előkészületeinek állásáról.

1997. július. A Népjóléti Minisztérium főosztály-vezetői értekezlete tájékoztatást kap az alapelvekről és a kitűzött szabályozási célokról.

1997. augusztus. A Népjóléti Minisztérium főosztály-vezetői értekezlete elfogadja a törvény szabályozási koncepcióját.

1997. szeptember. Az összes érintett szakminisztérium részére megküldött szabályozási koncepcióval kapcsolatos kritikai észrevételek beérkeznek a Népjóléti Minisztériumba.

1997. szeptembertől október végéig nem történik semmi.

1997. november első három hetében egy kodifikációs csoport (tagjai: dr. Lakatos Hedvig – NM, dr. Kovács Ferenc – IM, Kogon Mihály és Könczei György – NM) a szabályozási koncepció alapján elkészíti a kodifikált változatot.

1997. november vége. A Népjóléti Minisztérium vezetői értekezlete nem támogatja az elkészült változatot.

  1. december eleje. A Kormány átdolgozott formában javasolja benyújtani a jogszabálytervezetet az Országgyűlésnek.

  2. január. A Népjóléti Minisztérium három napilapban megjelenteti az eredeti szabályozási koncepció szakmai szempontból és a költségvetési források szükségessége tekintetében jelentős mértékben kilúgozott változatát.

1998. február. Két szabaddemokrata országgyűlési képviselő (Béki Gabriella és dr. Szigeti György) az 1997. novemberi, a Népjóléti Minisztériumban készült kodifikált változatot benyújtja az Országgyűlésnek. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége aláírásgyűjtő kampányba kezd annak érdekében, hogy a Parlament tárgyalja meg a törvényt. Ennek 130 ezer aláírás az eredménye.

1998. február-március. A parlamenti viták során különféle bizottságokban világossá válik a Kormány és számos, különféle pártokhoz tartozó országgyűlési képviselők egyet nem értése az alapvető kérdésekben.

1998. március 16. A Magyar Köztársaság Országgyűlése 316 mellette, 0 ellene, 0 tartózkodás szavazati aránnyal meghozza az 1998. évi XXVI. törvényt a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról.

3.8.3. A jogszabály tartalmának értékelése és összevetése az eredetileg elérni kívánt célokkal – dióhéjban

A törvény az eredetileg kitűzött legalapvetőbb célok döntő többségét beteljesítette. Ezek közül kiemelkednek:

  • A fogyatékos személyek jogainak magas szintű deklarálása.

  • Bizonyos alapvető fontosságú fogalmaknak (lakóotthon, önálló életvitel, kom- penzatorikus fogyatékossági támogatás, esélyegyenlősítés, támogatószolgálat stb.) a magyar jogrendbe történő bevezetése.

  • A komplex rehabilitációs szolgáltatások országos szintű megszervezéséért felelős közalapítvány létrehozatala, a fogyatékossági támogatás (a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 80 százalékában történő) megfogalmazása.

  • Az Országos Fogyatékosügyi Tanács és az Országos Fogyatékosügyi Program létrehozatala.

  • A fogyatékos személyekkel kapcsolatos diszkrimináció tilalmának és az ahhoz fűződő szankcióknak a megfogalmazása végül a törvény VIII. fejezetében (A fogyatékosokat megillető jogok védelme, továbbá a törvényből fakadó feladatok kötelezettje cím alatt) található, a 27. §-ban: „Amennyiben valakit fogyatékossága miatt jogellenesen hátrány ér, megilletik mindazok a jogok, amelyek a személyéhez fűződő jogok sérelme esetén irányadók.” Ez a Polgári törvénykönyv 76. és 84. §-ára történő hivatkozás, mely helyekről eddig a fogyatékosság esete hiányzott.

  • Az épített környezet és a tömegközlekedés akadálymentessé tétele határidőinek kijelölése.

Van azonban néhány égetően hiányzó elem. Ezek közül kiemelkedik annak pontos megfogalmazása, hogy a Közalapítvány köteles a komplex rehabilitációt saját helyi, megyei vagy regionális intézményeiként működő komplex rehabilitációs központok útján megszervezni. Továbbá ehhez kapcsolódóan hiányzik a Közalapítvány – a korábbi előzetes becslések során éves szinten hozzávetőleg egymilliárd forintra becsült – költségvetésének biztosítása. Hiányzik továbbá a legkülönfélébb fogyatékoscsoportok által számos alkalommal követelt ún. „fogyatékossági igazolvány”- ról történő rendelkezés. (Ennek hiánya a személyi igazolvánnyal sem rendelkező értelmi sérült személyek esetében a legszembetűnőbb.)

És végül: csak jövőbeli törvénymódosítással pótolható immár a korábbi (1997. novemberi) népjóléti minisztériumi kodifikált változatban még szereplő interdiszciplináris fogyatékosságmegállapító bizottság intézménye is, amely a komplex rehabilitáció kialakításának kezdőpontja lehetett volna.