Ugrás a tartalomhoz

Alkotmánytan I.

Dezső Márta, Fürész Klára, Kukorelli István, Papp Imre, Sári János, Somody Bernadette, Szegvári Péter, Takács Imre (2007)

Osiris Kiadó

8.2. A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG KELETKEZÉSE, MEGSZERZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE

8.2. A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG KELETKEZÉSE, MEGSZERZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE

8.2.1. Az alkalmazandó jog az állampolgársági jogban

a) A visszamenőleges hatály tilalmából, valamint az állampolgársági státus meghatározatlan időtartamából következően az eddig kodifikált négy törvény együttesen része az állampolgársági jognak, így az állampolgársági jogban a hatályos jog helyett az alkalmazandó jogról kell beszélnünk. Az egyes kódexek alkalmazásának időhatárai megegyeznek a törvények eredeti időbeli hatályával.

Az állampolgársági jogban az alkalmazandó jog tehát a következő:

– az 1879. évi L. törvénycikket 1880. január 8. és 1949. január 31. között;

– az 1948. évi LX. törvényt 1949. február 1. és 1957. szeptember 30. között;

– az 1957. évi V. törvényt 1957. október 1. és 1993. szeptember 30. között;

– az 1993. évi LV. törvényt 1993. október 1-je után keletkezett állampolgársági ügyekben kell alkalmazni figyelemmel a kódex 2001. július 1-jei, 2003.szeptember 1-jei, 2005. november 1-jei, valamint 2006. január 1-jei hatállyal történt módosításaira.

b) Az alkalmazandó joggal összefüggésben még két rendelkezést is ismernünk kell: Egyrészt az 1956. évi 11. NET határozatot, amely az első Áptv.-nek már említett 1939. évi módosítását, az 1939. évi XIII. törvénycikket érintette. A NET határozat alapján 1939. szeptember 1-jei hatállyal (amely az 1939:XIII. tc. hatálybalépésének időpontja) a külföldi állampolgárság honosítás útján történő megszerzéséből következő minden egyes vesztést, valamint minden megfosztást semmissé nyilvánított. A NET határozat tehát a ténylegesen megszűnt konkrét állampolgárságot utólag visszaállította. A távolléttel történő vesztés tényleges joghatásának bekövetkezéséről is rendelkezett, amelyet a nyugvó idő bevezetésével akadályozott meg. Ebből következően a távollét törvényes vesztési jogcímének érintetlenül hagyása mellett a tízéves időtartam meghatározásánál az 1939. szeptember 1. és 1947. szeptember 15. között eltelt időt nem kell figyelembe venni. A jogalkalmazás szempontjából ez annyit jelent, hogy az 1939. szeptember 1-je előtt elkezdődött idő megszakad, majd 1947. szeptember 15-ével újrakezdődik.

Másrészt ismernünk kell még az 1990. évi XXVII. törvényt, amely 1990. április 5-ei hatállyal minden korábbi (tehát az 1947. évi X., az 1948. évi XXVI., a második Áptv. és a harmadik Áptv.) törvény alapján hozott egyedi megfosztó határozatot hatálytalanít. A megfosztott személy nyilatkozattétellel nyeri vissza magyar állampolgárságát. Az 1990. évi XXXII. törvény (1990. május 22-ei hatállyal) a kedvezményt az elhunyt személyekre is kiterjeszti. E rendelkezések később, a negyedik Áptv. (21. §) részeként kiterjednek az 1947. szeptember 15. és 1990. május 2. között elbocsátottakra is. A negyedik Áptv. 2001. évi módosításával a nyilatkozattétel az állampolgárság megszerzésének új jogcímévé lépett elő.

E szabályok nem tekinthetők a visszamenő hatály tilalma megsértésének, mivel esetükben korábbi meghozott egyedi döntések utólagos hatálytalanítására kerül sor anélkül, hogy az a döntés eredeti jogalapját érintené.

c) A következőkben a magyar állampolgárság keletkezésének és megszűnésének részletes ismertetése során az eddig megalkotott teljes normaanyagra kell támaszkodnunk. Ennek megfelelően a tananyagban a legújabb, a negyedik Áptv. (valamint módosításainak) rendelkezéseit ismertetjük, és utalásszerűen kitérünk a jelenlegitől eltérő, korábbi szabályokra.

8.2.2. A magyar állampolgárság keletkezése

A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG KELETKEZÉSE SZÜLETÉSSEL • A születés az állampolgárság keletkezésének a leszármazás elvét követő, ex lege fajtája, amelynél elsődlegesen a ius sanguinis, másodlagosan a ius soli elve érvényesül. A negyedik Áptv. – a korábbiakhoz hasonlóan – a ius sanguinis elvén áll. A törvényben a vér szerinti leszármazás elve korlátok nélkül érvényesül, nincs különbség a ius sanguinis a patre és a ius sanguinis a matre között: „Születésénél fogva magyar állampolgárrá válik a magyar állampolgár gyermeke.”

A ius soli kisegítő elvét a magyar törvény a gyermekek védelmében, a hontalanság megelőzésére alkalmazza: „Ellenkező bizonyításig magyar állampolgárnak kell tekinteni:

a) a Magyarországon lakóhellyel rendelkező hontalan Magyarországon született gyermekét;

b) az ismeretlen szülőktől származó, Magyarországon talált gyermeket.”

A területen születéssel keletkezett állampolgárság vélelmezett állampolgárság, amely ellenkező bizonyításig áll fenn, és a vér szerinti szülők ismertté válásával megdől.

A ius soli elvét minden előző állampolgársági törvény elismerte.

A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG KELETKEZÉSE CSALÁDJOGI TÉNYEK ALAPJÁN • A családjogi tények a születéssel (ius sanguinis) történő automatikus állampolgárság-keletkezés beálltának (az apaság, az anyaság bírói megállapításával) családjogi akadályait oldják fel, vagy (a teljes hatályú apai elismerés, a szülők utólagos házasságkötése által) a gyermek családi helyzetét rendezik.

A családjogi tények következtében a gyermek születéséig visszamenő – ex tunc – hatállyal szerzi meg a magyar állampolgárságot. Hasonló megoldásokat ismertek a korábbi törvények is, az első Áptv. a törvényesítést, a második Áptv. az atyai elismerést, illetve az atyaság bírói megállapítását tekintette szerzési (illetve vesztési) jogcímnek.

A családjogi tények alapján történő keletkezéssel összefüggésben mind a második, mind a harmadik Áptv. önálló megszűnési jogcímet is létrehozott.

8.2.3. A magyar állampolgárság megszerzése

A HONOSÍTÁS • A honosítás valamely külföldi állampolgárság megszerzésének az a fajtája,

– amelynek anyagi és eljárási szabályait a szuverén állam belső joga határozza meg; a törvényes feltételek teljesítése önmagában még nem eredményezi az állampolgárság megszerzését, a kérelmezőnek adott állampolgárság megszerzésére nincs alanyi joga; a kérelmet elfogadó vagy elutasító határozatban a hatalmi diszkréció nyilvánul meg, az állam érdekei alapján, korlátlan mérlegelési joggal magas közjogi méltóság dönt; a honosítást elutasító határozat ellen jogorvoslatnak általában nincs helye;

– amely csak az érintett kérelmére indulhat, kérelem nélkül, hivatalból, akarata ellenére senki sem honosítható; a korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen személyek honosítása külön szabályok szerint történik.

A negyedik Áptv. a honosítás alapfeltételeit a korábbiakhoz képest lényegesen megváltoztatta, szigorította.

a) A negyedik Áptv. a honosítást öt feltételhez köti:

– nyolc év folyamatos magyarországi helyben lakáshoz,

– büntetlen előélethez (a kérelmező büntetőeljárás alatt sem állhat),

– magyarországi megélhetés és lakóhely biztosítottságához,

– a magyar nyelvismeret (alkotmányos alapismereti vizsga vagy mentesség formájában történő) igazolásához, valamint

– a diszkrecionális klauzula szerint a magyar állam érdekvédelméhez: a honosítás „a Magyar Köztársaság érdekeit nem sérti”.

A magyar nyelv ismerete a közigazgatási hivatal vezetője által kijelölt vizsgabizottság előtt, alkotmányos alapismereteket tartalmazó vizsgával igazolható. A mentesség alá tartozó személyek köre 1993 óta folyamatosan bővül. Nem köteles vizsgát tenni aki

– cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes,

– magyar tannyelvű oktatási intézményben végzettséget szerzett,

– a kérelem benyújtásakor 65. életévét betöltötte,

– igazolja, hogy egészségi állapotának tartós és visszafordíthatatlan romlása miatt képtelen a vizsga letételére.

b) Az előző öt feltétellel a honosítás alapesete teljesül. Minden állampolgársági törvény, így a negyedik Áptv. is az alapesethez képest kedvezményeket nyújt a kérelmezők meghatározott csoportjainak. A kedvezmény alapvetően a honosítás első feltételéhez kapcsolódik, és a Magyarországon lakás nyolcéves időtartamának megrövidítéséből áll a következők számára:

– aki az ország területén született, aki kiskorúsága idején magyarországi lakóhelyet létesített és aki hontalan, az három év kedvezményt kap, tehát már ötévi folyamatos lakóhely esetén honosítást kérhet;

– aki magyar állampolgárral legalább három éve érvényes házasságban él (vagy a házassága a házastárs halálával szűnt meg), akinek kiskorú gyermeke magyar állampolgár, akit magyar állampolgár örökbe fogadott és akit menekültként elismertek, az ötéves kedvezményt kap, tehát már háromévi folyamatos helyben lakás esetén honosítást kérhet. Az időtartam követelményétől kiskorúak esetében teljes egészében el lehet tekinteni.

c) A kedvezményezettek külön csoportját alkotják azok a magukat magyar nemzetiségűnek valló nem magyar állampolgárok, akiknek felmenője magyar állampolgár volt. Esetükben (2006. január 1-jétől) a honosítási kérelemhez időtartamtól függetlenül, magyarországi lakóhely létesítése is elegendő. Bevezetése óta az ügyforgalom több mint 80%-át az e jogcímen benyújtott kérelmek és a kérelmeket teljesítő (honosítási) határozatok teszik ki.

d) A magyar állampolgársági jogban is ismert az államérdekből történő honosítás, amelyre külön szabályok vonatkoznak.

A VISSZAHONOSÍTÁS • A visszahonosítás a honosításnak sajátos, a kérelmező személyének jogszerű megkülönböztetésére szolgáló fajtája. Míg honosítást a nem magyar, addig visszahonosítást csak volt magyar állampolgár kérhet. Az Áptv. szigorú honosítási szabályaival összhangban a visszahonosítását kérő volt magyar állampolgárt viszonylag kevés kedvezmény illeti meg. A negyedik Áptv. a Magyarországon lakás esetén nem csak az időtartam vizsgálatától tekint el, a visszahonosítást kérőnek – értelemszerűen – magyar nyelvi ismereteit sem kell vizsga formájában igazolnia. A visszahonosítás iránti kérelmek az állampolgársági ügyfélforgalom 16-18%-át teszik ki.

A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG MEGSZERZÉSE NYILATKOZATTÉTEL ALAPJÁN • A negyedik Áptv. 2001. évi módosítása a nyilatkozattételt az állampolgárság megszerzésének önálló jogcímévé nyilvánította. A negyedik Áptv. eredeti szövege a rendszerváltást követő és állampolgárságot is érintő jóvátétel szabályait még záró rendelkezésként fogalmazta meg. Ennek értelmében a köztársasági elnökhöz címzett egyoldalú nyilatkozattal alanyi jogon visszaszerezhette magyar állampolgárságát az, akit az 1945. szeptember 15-e és 1990. május 2-a között ettől megfosztottak, illetve akit e kötelékből elbocsátottak. A negyedik Áptv. módosításával az állampolgárság visszaszerzése rövid ideig diszkrecionális joggá vált. A nyilatkozó akkor szerzi meg a magyar állampolgárságot; ha „magyar állampolgársága megszűnését követően nem folytatott a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeit sértő tevékenységet”. Ez a szerzést nehezítő korlátozás a 2003. évi módosítással meg is szűnt.

A nyilatkozattétel második esete a kódex 2001. évi módosítása szerint a Magyarországon született, ismert külföldi szülők gyermekének szerzési jogára vonatkozik, aki a ius soli feltételeinek hiányában sem a magyar állampolgárságot, sem a külföldi jog alapján szüleinek állampolgárságát nem szerezhette meg. A nyilatkozattétel feltétele az előzőeken túl, hogy a gyermek magyarországi lakóhellyel rendelkezzen és a nyilatkozatot közvetlenül megelőzően legalább öt éve az ország területén lakjon.

A nyilatkozattétel harmadik esete egy történeti jogcímhez, nevezetesen a férjezett nők külföldi állampolgárral kötött házasságából következő állampolgárság-vesztési jogcímhez kapcsolódik. Aki 1957. október 1-je előtt magyar anya és külföldi apa házasságából született, az magyar származású anyja után nem szerzett magyar állampolgárságot, mert a férjezett nőkre vonatkozó korlát miatt anyja a házasságkötés által az eredeti állampolgárságát elveszítette. Ezen leszármazók a nyilatkozattétellel lehetőséget kapnak a magyar állampolgárság megszerzésére.

Mindhárom eset közös szabálya, hogy a nyilatkozat elfogadása esetén az állampolgársági ügyekért felelős miniszter állampolgársági bizonyítványt állít ki. A nyilatkozat feltételeinek hiányosságait megállapító határozat pedig bíróság előtt megtámadható.

A negyedik Áptv. hatálybalépése óta, évente (csökkenő mértékben) mintegy 200-250 személy kérte nyilatkozattétel alapján állampolgársága megállapítását.

A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG MEGSZERZÉSE HÁZASSÁGKÖTÉSSEL • Az első és a második Áptv. szerint külföldi állampolgárságú nő magyar állampolgár férfival kötött házassága által automatikusan megszerezte a magyar állampolgárságot. A magyar állampolgárság megszerzéséhez a házasság törvényes létrejöttének igazolására volt szükség. A házassághoz fűződő automatikus szerzéssel a kódexek a család egysége – már hivatkozott – elvének kívántak eleget tenni.

A harmadik Áptv. hatálybalépése óta a házasság már nem az állampolgárság megszerzésének jogcíme, hanem a honosítás kedvezményes feltétele.

A magyar állampolgárság megszűnése

A negyedik Áptv. a fennálló állampolgárság alanyi jogi jellegére tekintettel szabályozza az állampolgárság megszűnésének, illetve megváltoztatásának feltételeit. A törvény szerint a magyar állampolgárság lemondással szűnik meg, de visszavonással is megszüntethető.

A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG MEGSZŰNÉSE LEMONDÁSSAL • a) A lemondás az állampolgársági jogban – a polgári jogtól eltérően – olyan egyoldalú személyes jognyilatkozat, amelynek közjogi hatása nem automatikusan, hanem csak a törvényben meghatározott feltételek teljesítése esetén áll be. Ha a lemondás törvényes feltételeit a kérelmező teljesíti, kérelmének helyt kell adni, tehát magyar állampolgárságát meg kell szüntetni.

A lemondás korábbi feltételeit a negyedik Áptv. módosítása a fennálló állampolgárság alanyi jogi jellegére tekintettel újrakodifikálta. Ennek során elhagyta az állampolgárság természetétől idegen elemeket, így a külföldön lakó magyar állampolgárnak a lemondáshoz a jövőben egyetlen feltételt kell teljesíteni: igazolni kell külföldi állampolgárság fennállását, vagy (ennek hiányában) külföldi állampolgárság megszerzését kell valószínűsítenie. A kérelmező jogi helyzetét a magyar állampolgársági eljárás külön garanciája védi. Az állampolgársági ügyekért felelős miniszter közbenső – a lemondás feltételeinek hiányát megállapító – határozata ellen bírói jogorvoslatra nyílik lehetőség.

A negyedik Áptv. módosítása – az ET-egyezménynek megfelelően – a lemondás szabályozása során a hontalanság megelőzését is figyelembe vette. A lemondást követően ugyanis hontalanság keletkezhet akkor, ha a valószínűsített külföldi állampolgárság megszerzése nem következik be. Erre tekintettel rendelkezik a törvény az állampolgárság visszaállításáról: „A lemondás elfogadásától számított egy éven belül kérheti a köztársasági elnöktől magyar állampolgárságának visszaállítását az, aki nem szerzett külföldi állampolgárságot.” [5. § (4) bek.]

A lemondást – az előző tartalommal – a korábbi állampolgársági törvények nem ismerték el. A harmadik Áptv. szerint csak az mondhatott le magyar állampolgárságáról, aki azt családjogi ténnyel szerezte, és másik szülőjének ismertté válásakor már nagykorú volt. A második Áptv. ugyanezt az esetet az effektivitás elve alapján, körültekintőbben szabályozta.

A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG MEGSZŰNÉSE AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG VISSZAVONÁSÁVAL • a) A visszavonás a magyar állampolgárság hivatalból történő megszüntetésének az esete, amelyet a negyedik Áptv. hozott létre. A hivatalból történő megszüntetés lehetősége az ET-egyezmény szerint sem kizárt, de a fennálló állampolgárság alanyi jogi jellegére tekintettel, a feltételeit törvényben kell korlátozni:

– a honosítás visszavonása a született magyar állampolgárral szemben nem értelmezhető;

– feltételekkel és mérlegelési jog alapján alkalmazható az ellen a személy ellen, aki magyar állampolgárságát jogszabályok megszegésével szerezte meg; e körben jogszabályszegésnek számít: a valótlan adatok közlése, az adatok és tények elhallgatásával a hatóság félrevezetése;

– a honosítás visszavonása időtartamhoz is kötött; a jogszabálysértés bizonyítása ellenére sincs helye a visszavonásnak, ha az állampolgárság megszerzésétől számított tíz év már eltelt.

b) Az állampolgárság visszavonásáról az állampolgársági ügyekért felelős miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök dönt, s a döntést a Magyar Közlönyben is közzé kell tenni. A visszavonási eljárásban is megjelenik a lemondásnál már megismert jogvédelmi lehetőség: az állampolgársági ügyekért felelős miniszter ténymegállapító határozata ellen bírói jogorvoslatra nyílik lehetőség.

c) A honosítás visszavonásának legutóbbi újraszabályozása a hontalanság szempontjából következetlen azáltal, hogy a korábbiaktól eltérően, a törvényalkotó a külföldön élés előfeltételét elhagyta. A végrehajtási rendelet [103/2001. (VI. 21.) Korm. rendelet] a belső hontalanság képét vetíti előre: „A magyar állampolgárság visszavonásáról az állampolgársági ügyekért felelős miniszter értesíti az idegenrendészeti hatóságot, amennyiben az érintettnek a lakóhelye vagy a tartózkodási helye Magyarországon van.”

A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG MEGSZŰNÉSÉNEK TÖRTÉNETI JOGCÍMEI • Magyar állampolgárság megszűnése elbocsátással • Az elbocsátás az állampolgárság megszűnésének egyéni kérelemre induló, de alanyi jogként nem deklarált formájaként került az állampolgársági jogba. Az elbocsátás jogcímét mind az első, mind a második, mind a harmadik Áptv. szabályozta, a negyedik Áptv.-ben azonban már nem szerepel. Bár a második és a harmadik Áptv. feltételei nem voltak teljesíthetetlenek, sőt még kedvezményeket is biztosítottak, a döntést mégis minden esetben diszkrecionális jogkörbe telepítették. Az első Áptv. korszerűbben rendelkezett, mivel béke idején a törvényben meghatározottakon túl más okból a kérelem megtagadását nem engedte meg. (Háború idején a kérelemről maga az államfő, a király határozott.)

Magyar állampolgárság elvesztése távolléttel • A távollét címén történő vesztést csupán az első Áptv. ismerte. A jogintézmény formálisan 1949. január 31-ig hatályban volt, de a már említett 1956. évi 11. NET határozat következtében, a nyugvó idő hatására a magyar állampolgárság távollét címen történő elvesztését 1939. szeptember 1-jeutánmár nemlehet megállapítani.

Magyar állampolgárság elvesztése megfosztással • A megfosztás a magyar állampolgárság hivatalból történő megszüntetésének a korábbi szabályozásból ismert intézménye. A megfosztást az első Áptv.-t módosító – már hivatkozott – 1939. évi XIII. törvény vezette be a magyar állampolgársági jogba. A megfosztás kimondására külföldi állampolgárság megszerzése, valamint külföldi állam szolgálatába állás szolgáltatott okot. A megfosztás az 1947. évi X. törvény szerint az ország területére történő visszahívásnak való ellenszegülés címén is alkalmazható volt. Az 1948. évi XXVI. törvény a megfosztás „mellékbüntetéseként” a (teljes vagy részleges) vagyonelkobzásról rendelkezett, sőt a vagyonelkob- zási szankciót visszamenő hatállyal, az 1939. évi XIII. és az 1947. évi X. törvénycikk alapján megfosztottakra is kiterjesztette. A megfosztást a második Áptv. is az állampolgársági jog szankciójaként kezelte. A harmadik Áptv. az állampolgári hűség elleni vétség, valamint súlyos bűncselekmény elkövetésének esetére a megfosztás intézményét továbbra is fenntartotta. A megfosztás alkalmazásának céljai és módszerei az előzőekhez képest gyakorlatilag nem változtak (1957. évi 55. tvr. 12. §). Bár a megfosztást kizárólag külföldön tartózkodó magyar állampolgárral szemben alkalmazták, az eljárás a korlátlan diszkre- cionalitás mellett az önkényességtől és a politikai diszkriminációtól sem volt mentes.

A megfosztás intézményének jövőbeli sorsáról a rendszerváltó alkotmány, az állampolgársági jog újraszabályozása irányainak meghatározásával egyidejűleg rendelkezett: „A Magyar Köztársaságban senkit nem lehet magyar állampolgárságától önkényesen megfosztani...” [Alk. 69. § (1) bek.].

Az állampolgársági törvény újraszabályozását megelőzően – a már hivatkozott 1990. évi XXVII. és XXXII. törvény – az egyedi megfosztó határozatokat megsemmisítette. A megfosztottak magyar állampolgárságát – a törvényi feltételek igazolása mellett – a köztársasági elnökhöz címzett, egyoldalú nyilatkozattal lehet visszaállítani. A vagyonelkobzás jóvátételét pedig a kárpótlási törvények biztosítják.

Az állampolgárság hivatalból történő megszüntetésének lehetőségét ún. hatósági határozat címén már az első Áptv. is bevezette. Alkalmazását azonban nem az önkényesség, a diszkrimináció, hanem a törvényes feltételek betartása jellemezte.

Magyar állampolgárság elvesztése házassággal • A házasság az első és a második Áptv. szerint nemcsak az állampolgárság keletkezésének, hanem megszűnésének jogcímei között is helyet kapott.

Az első Áptv. alapján magyar állampolgár nő külföldi állampolgár férfival kötött házassága következtében – a visszaszerzés garanciái mellett, de – automatikusan elveszítette magyar állampolgárságát. A második Áptv. a hontalanság megelőzése érdekében csak akkor fűzte a házassághoz a magyar állampolgárság elvesztését, ha a nő megszerezte külföldi férje állampolgárságát.

A harmadik Áptv. már nem tekintette a házasságot vesztési jogcímnek. A házasság intézménye tehát 1957. október 1-jét követően nem a magyar állampolgárság elvesztésének jogcíme, hanem a honosítás kedvezményei között található.