Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 1. Észlelés és figyelem

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

Hogyan tudhatunk meg még többet az észlelésről?

Hogyan tudhatunk meg még többet az észlelésről?

A kísérleti általános pszichológiában az észlelés vizsgálatának tárgya a tipikus észlelő, azaz a felnőtt ember. Az észlelési képességek minden jel szerint normális eloszlásúak, az emberek többségére tehát az alaptörvényszerűségek érvényesek. Ugyanez vonatkozik a később tárgyalandó figyelmi jelenségekre és az alvás-ébrenlét folyamataira is. Az egyes jelenségek tárgyalásánál végig azt a hagyományt követjük, hogy elsősorban a felnőtt személyekre vonatkozó általános törvényszerűségeket mutatjuk be. Az észlelés természetének megértését azonban jelentősen segítik azok az adatok, amelyek a sérült vagy a fejlődő ember észlelésére vonatkoznak, illetve azok, amelyek az állatkísérletekből származnak. Ezekkel mélységében a neuropszichológia, a fejlődéspszichológia és az összehasonlító pszichológia foglalkozik. Eredményeik azonban egyes jelenségek megértéséhez nélkülözhetetlenek. Ezeket könyvünk többnyire a törzsszövegtől elkülönítve a kitekintést, alkalmazást bemutató szövegdobozokban tárgyalja.

Az észlelést, figyelmet és persze a megismerőfolyamatok mindegyikét vizsgálhatjuk fejlődésükben: újszülötteknél, csecsemőknél, gyerekeknél és az idős embereknél. A kilencvenes évek második fele óta mindkét területre jelentős kutatási kapacitás összpontosul. Az észleléssel és a figyelmi folyamatokkal kapcsolatos új eredmények az érzékelőrendszer és az észlelési élmény, illetve a figyelmi feldolgozás közötti kapcsolatokra világítanak rá.

Az állatokkal végzett kísérletek adatai egy új szemponttal egészítik ki a pszichológia ismeretbővítését és elméletépítését, ez pedig az evolúciós megközelítés. Kötetünkben nemegyszer utalunk azokra az adatokra, amelyek az emberi észlelés, figyelem, az alvás és ébrenlét jelenségeinek megértésében jelentősek.

Végül, a neuropszichológia a pszichológiának az a területe, amelynek adatai gyakran segítik a sérült agy funkcióiból eredő eltérések elemzésén keresztül a tipikus észlelési, illetve megismerési folyamatok megértését. A színészlelés megértéséhez például hozzájárultak azok az adatok, amelyek a színlátás eltérő zavarait mutató emberektől származtak. A tárgylátásban elkülönülő alrendszerek megismerését jelentősen segítették az agyérka- tasztrófát követően eltérően észlelő emberektől származó adatok. Annak ellenére, hogy még ma sem ismerjük az észlelőrendszert teljességében, a sérülésnek az észlelésre gyakorolt hatásából fontos következtetéseket vonhatunk le. Meg lehet határozni például, hogy az észlelés melyik részeit érinti a zavar, és melyeket nem. Gondoljunk például azokra a betegekre, akik az arcokat nem ismerik fel, a tárgyakat viszont igen (az alak- és tárgyészlelésnél erről még szó lesz).

Az észlelés természetéről, az érzékelés és az észlelés viszonyáról úgy is többet tudhatunk meg, ha a tipikus észlelőt vizsgáljuk, viszont a rendszer „gyengeségeit” ismerve provokáljuk a hibák megjelenését. A kiprovokált hibák az észlelés olyan rejtett tulajdonságait teszik láthatóvá, amelyekhez a tipikus, hibátlan működés vizsgálatakor nem férünk hozzá. Ennek legkönnyebb, legegyszerűbb kiváltását azok a helyzetek jelentik, amelyekben az észlelési illúziónak nevezett hibák megjelennek.