Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 1. Észlelés és figyelem

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

Érzékelés és észlelés: az átalakítás folyamatai

Érzékelés és észlelés: az átalakítás folyamatai

Mint a korábbi fejezetekben láthattuk, az észlelés bármely aspektusát vizsgáljuk, legyenek azok mégoly furcsa jelenségek is, mint a küszöb alatti észlelés, a vaklátás vagy a percep- tuális elhárítás, a mélyebb megértéshez nélkülözhetetlen az érzékelés és a fizikai környezet viszonyának, illetve az érzékelés és az észlelés viszonyának, törvényszerűségeinek ismerete. Könyvünk minden esetben részletesen foglalkozik mindkettővel, ezért a továbbiakban azokat az alapfogalmakat tekintjük át, amelyek a bemutatandó ismeretek megértéséhez, elsajátításához nélkülözhetetlenek.

1.10. táblázat - 1.4. táblázat. Az adekvát ingerek jellemzõi az egyes érzékleti modalitásokban

Érzékszerv/receptor

Adekvát inger

Átalakítandó jel

Szem/retina

Fény

Sugárzási energia (hullám)

Fül/alaphárthya

Hang

Mechanikai energia (hullám)

Orr/szaglóhám

Szag

Gáznemü anyag molekulái

Nyelv/ízlelőbimbók

íz

Oldott molekula

Bőr, belső szervek stb.

Tapintás/érintés/nyomás

Hőmérséklet

Vibráció

Mechanikai energia Hőenergia Mechanikai energia (főként a hullámtermészetü)


Tudjuk, hogy az észlelő élőlény környezete olyan ingerek sokaságából áll, amelyek többségét fizikai jelek (például hullámtermészetű jelek, mint a hang vagy a fény), illetve kémiai anyagok (oldott vagy gáznemű anyagok, mint az ízlelés vagy a szaglás esetében) alkotják. Az érzékelés végállomása és egyben az észlelés központja, „műhelye”, az agy ezek feldolgozására nem alkalmas. Ezek a jelek az érzékszervek receptoraiban fordítódnak át az idegrendszer számára „értelmezhető” elektrokémiai kóddá. Ezt az átalakítást, átfordítást nevezzük transzdukciónak. Valamennyi érzékelési osztályban, szakszóval modalitásban (látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás), a feldolgozás a transzdukcióval, azaz a szenzoros kódolás folyamatával kezdődik. Az átalakítás főbb szervei az érzékszervek, ezekben találhatók a fizikai és/vagy kémiai ingerek átalakítását végző egységek, a receptorok. Az egyes érzékleti modalitásokban a receptorok adott típusú fizikai vagy kémiai ingerekre reagálnak. A receptor átalakító funkcióinak megfelelő ingert nevezzük megfelelő vagy adekvát ingernek (lásd az összefoglaló 1.4. táblázatot). Az adekvát ingerek a receptorok átalakító funkciójának köszönhetően ingerületté, azaz olyan neurális impulzusok sorozatává alakulnak át, amely akciós potenciálok formájában továbbítódik az agyba. A szenzoros kódolás kettős folyamat, részben anatómiai (különböző idegrostok állnak az egyes működések szolgálatában), részben idői tulajdonságokkal (például a sejtkisülések aránya, sebessége) jellemezhető. A különböző ingerek olyan akciós potenciálokba fordítódnak át, amelyeknek a variációs lehetőségei igen sokfélék.

Az agyba az idegimpulzusok a megfelelő érzékelési pályákon, különböző kéreg alatti átkapcsolóállomásokon (szubkortikális struktúrák) továbbhaladva jutnak el az agykéreghez. Az érzékelés-észlelés folyamatai szempontjából fontos tudnunk (emlékezzünk anatómia-élettan tanulmányainkra), hogy az elsődleges feldolgozást végző szenzoros kérgi területek működésére minden modalitásban egy igen összetett és meghatározott feldolgozási hierarchiát alkotó kérgi rendszer épül. Ezzel részletesen majd az egyes fejezetekben ismerkedhetünk meg. Az érzékelés és észlelés pszichológiája az a terület, amely a releváns élettani és anatómiai ismeretekre is erősen alapoz. A folyamatok valódi, mélységében való megértése ma már alig lehetséges az idegtudomány alapvető eredményeinek ismerete nélkül. A klasszikus és modern tudás megszerzése során sem kerülhetjük meg ezeket, sőt könyvünkben is sokszor lesz szó azokról az idegtudományi adatokról, amelyekre az általános kísérleti pszichológia támaszkodik. A pszichológiai alaptanulmányok során mélységében (pszichofiziológia) vagy sokszor csak nagy vonalakban ismertetett módszereket az emlékeztető szövegdobozok foglalják össze (lásd Hagyományos módszerek az észlelés és a figyelem vizsgálatában; Képalkotó eljárások). A módszerek bemutatási mélysége aszerint változik, hogy kötetünk egyes fejezetei (és általában a kísérleti pszichológia területei) milyen mértékben támaszkodnak rájuk.

ÖSSZEFOGLALÁS

  1. Ebben a fejezetben megismertük az érzékelés, az észlelés és a környezet viszonyára vonatkozó meghatározó pszichológiai elméleteket. Megállapítottuk, hogy az észleléspszichológia történetében két alapvető felfogás, ebből pedig két eltérő modell alakult ki. Ezek a közvetlen és a közvetett észlelés elméletei. A közvetlen észlelés modelljei korán, már a 19. század végén, 20. század elején megjelentek, a közvetett észlelés elméletei és a két felfogást integráló modellek a kognitív pszichológia térhódításához köthetők.

  2. A közvetlen, direkt vagy adatvezérelt (bottom-up) feldolgozást középpontba állító modellek megállapításainak lényeges eleme, hogy a világ valamennyi ingere közvetítő folyamatok nélkül is hozzáférhető az észlelő számára. Ennek alapja az, hogy a környezeti ingerek az észleléshez szükséges összes információt rendezetten és egyértelmű formában hordozzák. A közvetlen észlelés elméleteiben a mentális folyamatoknak nincs szerepük, vagy nem tudatos döntéseket, értelmezéseket szolgálnak.

  1. A közvetetett, indirekt vagy koncepcióvezérelt (top-down) modellekben a szenzoros ingerek az észlelést szolgáló következtetéseknek csak alapját jelentik, az észlelés számítási műveletek eredménye. Közvetett észlelésre azért van szükség, mert a környezeti ingerek (input) a világ tárgyairól és eseményeiről pontatlan információval szolgálnak. Ezekben a modellekben a közvetlen észlelés elméleteinek következtetés mechanizmusa helyébe a számítási műveletek (komputációk) lépnek, az észlelés kognitív műveletekre, számításokra támaszkodik.

  2. Az észlelés dinamikus modellje szerint az észlelőrendszer számára feldolgozhatónál több információ felvétele a világ reprezentációjához igazodik. A környezet perceptuális explorációja befolyásolja az ezekből az információkból történő mintavételt, az exploráci- ót reprezentációk, sémák irányítják. Az észlelés folyamatai perceptuális ciklust alkotnak, ezt a múlt tapasztalatai, a jelen információi és a későbbi viselkedés kapcsolatai alkotják. Az észlelés több szintet (fiziológiai, kognitív, interperszonális, szociokulturális) érintő komplex folyamat.

  3. Megállapítottuk, hogy az észlelés során a felismerést elemi folyamatok, az elkülönülés és a csoportosítás alapozzák meg. Az észlelés és tudat viszonyával kapcsolatban amellett érveltünk, hogy a tudat és észlelés disszociációjára utaló különleges jelenségek mindenekelőtt a hozzáférés tudatosságának eltérő szintjeire, és nem általában a tudat és észlelés elkülönülésére engednek következtetni.

  4. Bemutattuk, hogy az érzékelés alapjelenségei az észlelést szolgálják. A környezet fizikai jeleinek átalakítása (transzdukció) az érzékszervek receptoraiban történik. A fizikai és/vagy kémiai ingerek átalakítását a receptorok végzik. A receptor átalakító funkcióinak megfelelő adekvát inger ingerületté, azaz olyan neurális impulzusok sorozatává alakul át, amely akciós potenciálok formájában továbbítódik az agyba. Az érzékelés/

észlelés vizsgálatának klasszikus (RI és GBR) és modern eljárásai (EEG, EKP, modern képalkotó eljárások) segítségével a feldolgozás eltérő szintjeiről szerezhetünk ismereteket.

KULCSFOGALMAK

érzékelés, észlelés, észlelési többlet, közvetett észlelés, közvetlen észlelés, perceptuális készenlét, perceptuális tanulás, reprezentáció, valószínűségi értékelés

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

  1. Miként magyarázzák a nagy észleléselméletek az érzékelés és észlelés viszonyát?

  2. Mi a szenzoros információ szerepe a közvetlen és közvetett észlelés elméleteiben?

  3. Miként változik a mentális folyamatok szerepe a közvetlen és közvetett észlelés elméleteiben?

  4. Mi a séma szerepe Bruner perceptuális készenlét és Neisser perceptuális ciklus modelljében?

  5. A perceptuális elhárítás a feldolgozás mely szintjein érvényesülhet?

  6. Miként értelmezhető a tanulás és észlelés viszonya a perceptuális tanulás modelljeiben?

  7. Mi a különbség az észlelési többlet és az affordancia között?

  8. Mi a mai pszichológia észleléskoncepciója?

  9. Az érzékelésnek melyek az alapfolyamatai?

  10. Mi az észlelés és a tudat viszonya?

  11. Milyen új szempontokat vezetnek be az észlelés magyarázatában a komputációs elméletek?

AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK

Bruner, J. S. 1957/2004. A perceptuális készenlétről. In: Pléh Csaba – Boross Ottilia (szerk.): Bevezetés a pszichológiába. Osiris, Budapest, 236-265.

Dúll Andrea 2001. Az érzékelés és az észlelés. In: Oláh Attila – Bugán Antal (szerk.): Fejezetek a pszichológia alapterületeiből. Második, bővített kiadás, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 37-65.

Gregory, R. L. 1973/2004. A megtévesztett szem. In: Pléh Csaba – Boross Ottilia (szerk.): Bevezetés a pszichológiába. Osiris, Budapest, 193-235.

Sekuler, R. – Blake, R. 2000. Észlelés. Osiris, Budapest.

Szokolszky Ágnes 2005. Kutatómunka a pszichológiában. Osiris, Budapest.