Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 1. Észlelés és figyelem

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

Módszerek

Módszerek

Mint láttuk, az érzetfüggvényeket általában küszöbök mérése segítségével kaphatjuk meg. Vannak persze kivételek – például a Stevens-féle érzetfüggvény esete -, azonban az abszolút és különbségi küszöbök mérése alapvető lépés a pszichofizikában. A küszöbmérés Fechner által kidolgozott alapvető mérési eljárásait az alábbiakban ismertetjük. Ezt követően röviden vázoljuk, hogy milyen problémák merültek fel a későbbiekben a klasszikus módszerekkel kapcsolatban, s hogy e módszerek továbbfeljesztése hogyan járult hozzá a problémák megoldásához.

A pszichometriai függvények mérésére szolgáló klasszikus módszerek

A konstans ingerek módszere

A konstans ingerek módszerénél egy előre megválasztott ingertartomány kijelölt elemeit kvázi-véletlen sorrendben mutatják be a személynek. (Kvázi-véletlen alatt egy olyan előre megválasztott, rögzített véletlen számokból álló sort értünk, mely a bemutatás sorrendjét határozza meg, és mivel rögzített, pontosan megismételhető.) A bemutatott ingerek a nagyon gyengétől vagy nulla erősségűtől az egyértelműen, jól észlelhetőig terjednek. Abszolút küszöb mérése esetén lehetséges egyetlen inger bemutatása próbánként, s a személy Igen-Nem választ ad, mellyel jelzi, hogy észlelte-e az ingert vagy sem. Különbségi küszöb mérésénél egy rögzített intenzitású sztenderd inger jelenik meg minden próbában, s mellette egy összehasonlító inger. A személy feladata megmondani, hogy az összehasonlító inger gyengébb vagy erősebb volt-e, mint a sztenderd.

A konstans ingerek módszere esetén minden egyes ingert sokszor (húsz vagy több alkalommal) mutatnak be, és a rá adott válaszok gyakoriságát rögzítik. Ha valamennyi megvizsgált inger esetén egy grafikonon ábrázoljuk az Igen válaszok vagy a helyes irányú különbséget jelző válaszok összes válaszhoz viszonyított arányát, akkor az úgynevezett pszichometriai függvényt kapjuk (2.7. ábra). Mint már leírtuk, minél jobban eltér egy inger intenzitása a nullától vagy a sztenderdtől, annál nagyobb valószínűséggel érzékeljük. Ezért az ingerküszöböket a pszichometriai függvényekből előre kiválasztott valószínűségi kritériumok alapján állapítják meg. Konvenció szerint az abszolút küszöb mérésénél 50 százalék, különbségi küszöb mérésénél 75 százalék valószínűségű pozitív válasznak feleltetik meg a küszöböt.

–––

2.7. ábra. Pszichometriai függvény. Az ábrán a logisztikus elméleti görbe látható a rá illeszkedő mérési pontokkal. A logisztikus görbét az f(x) = 1/[1 + e–(kx +c) ] képlet írja le, ahol k és c konstansok, e pedig a természetes logaritmus alapja

A határok módszere

A határok módszere némileg kevésbé fáradságos, mint a konstans ingereké. Itt egy előre meghatározott intervallum fölső vagy alsó végpontjáról indulva fokozatosan csökkentik, illetve növelik az ingererősséget addig az értékig, amíg a személy válasza meg nem változik. Például egy növekvő sorozatnál a személy kezdetben „Nem” válaszokat ad, aztán egy ponton érzékelést vagy különbséget jelez. Ez lesz a növekvő sorozatokból származó küszöb; csökkenő sorozatoknál viszont a pozitív válasz eltűnése („Már nem látom”; „Ezek már egyformák”) jelöli a küszöböt. A kétféle sorozatból származó küszöböt átlagolva kapjuk a határok módszeréből származó küszöbbecslést. Megjegyzendő, hogy a határok módszerével, illetve a konstans ingerek módszerével végzett küszöbbecslések eredményei nem mindig esnek pontosanegybe.

A beigazítási módszer

A beigazítási módszer hasonlít a határok módszeréhez, ám itt a személy maga állítja az inger erősségét, mely folytonosan változtatható. A vizsgálatban részt vevő személynek az a feladata, hogy beállítsa az adott ingert arra a szintre, hogy éppen érzékelhető legyen (abszolút küszöb mérésénél), vagy pontegyenlő intenzitású legyen a sztenderddel (különbségi küszöb). E beállításokat többször ismételve és az eredményeket átlagolva kapjuk az abszolút küszöböt, illetve a szubjektív egyenlőség pontját.

A klasszikus módszerek fejlődése

Fechner klasszikus módszereit később több okból is tovább kellett fejleszteni. A három ismertetett eljárással kapcsolatban a következő problémák merültek föl (Treutwein 1995). Egyrészt a személyek döntési kritériumát, mint az érzékenységtől független tényezőt, nem kísérték figyelemmel. Másrészt e módszerek elméleti szempontból nem voltak kellően megalapozottak, s ezzel összefüggésben a belőlük kapott küszöbbecslések torzíthattak is. Harmadrészt, nagy mennyiségű adat vész kárba azért, mert a küszöbtől távol eső ingerek bemutatása nem segíti a küszöbbecslést. Az alábbiakban néhány, az elméleti fejlődést jelző alapfogalmat ismertetünk, majd néhány módszert, melyek Fechner eljárásainak tovább- feljesztései.

Szubjektív beszámolón alapuló módszerek, illetve kötelező választás

Fechner eredeti eljárásait – melyekben a személyek lényegében a tudatosuló érzékleti élményeikről számoltak be – kényszerválasztáson alapuló teljesítményfeladattá lehet alakítani, ami például azért hasznos, mert az érzékelési-észlelési teljesítményt a tudatos élményről való beszámolótól függetlenül közelíti meg, s ez jellegzetes változást eredményez a kapott adatokban. Az ilyen kényszer- vagy kötelező választásos helyzetekben a személynek a küszöb körüli célinger megjelenési helyét vagy idejét kell jeleznie. A feladat lehet például az, hogy egy fixációs ponttól jobbra vagy balra megjelenő gyenge inger (pl. fényfelvillanás) helyét kell felismerni. Válaszolni minden próbában kell, tehát ha a személy egy adott próbában úgy is érzi, nem látott semmit, akkor is „Jobb” vagy „Bal” választ kell adnia – jobb híján találgatnia kell. A kényszerválasztás, illetve a klasszikus fechneri módszerek összevetéséből igen érdekes megfigyelések származnak. Tegyük föl, hogy egy személynél fényfelvillanások abszolút küszöbét mérjük a beigazítási módszerrel: a személy többször beállítja azt a fényerőt, ami szerinte még éppen látható. Ezután kényszerválasz- tásos helyzetben kell megmondania, hogy a fixációs pont melyik oldalán jelent meg a fényfelvillanás, melynek erőssége éppen az előzőleg beigazított küszöbérték. Ilyen helyzetekben a személy gykorlatilag tökéletes teljesítményt nyújt a felvillanások helyének azonosításában. Ha ezután lecsökkentjük a felvillanások erősségét annyira, hogy a fech- neri, szubjektív eljárásokban már nem érzékeli őket a személy, és ezt a csökkentett erejű ingert alkalmazzuk a kényszerválasztási helyzetben, a személy még mindig meglehetősen magas – akár 70-80 százalék közötti – valószínűséggel el fogja találni a fényfelvillanás helyét. (Ha két választható alternatíva van, akkor kényszerválasztásos helyzetben a véletlen válaszadásnak az 50 százalék körüli találati arány felel meg.) Azaz, bár a szubjektív beszámoló szerint nincs érzékelés, a nem tudatosuló inger mégiscsak sikerrel befolyásolta válaszadásunkat. E jelenségnek – tehát, hogy észlelési és kognitív folyamataink tudatosulás nélkül is befolyásolják viselkedéses teljesítményünket – számos egyéb példája is van a pszichológiában. Az idegrendszeri sérülések esetei közül az úgynevezett vaklátás (blindsight) mutat a fenti jelenséggel párhuzamot. Az elsődleges látókéreg sérülése után a személyeknek látóterük egy részében vagy egészén hiányoznak a tudatosuló vizuális észleletek, mégis, az előbbihez hasonló kényszerválasztásos feladatokban a véletlennél szignifikánsan jobban teljesítenek (Weiskrantz 1990). Hasonlóképpen, a döntéseinket, érzelmi reakcióinkat vagy problémamegoldási teljesítményünket megalapozó kognitív folyamatok is nagymértékben hozzáférhetetlenek a tudat számára (Nisbett-Wilson 1977).

A tévesztések és a pszichometriai függvény határértékei

A tévesztéseknek a pszichometriai függvényekre sajátos hatásuk van. Az adott érzékelési feladattól független idegrendszeri folyamatok zavaró hatása következtében még jóval a küszöb alatti ingerekre is adnak a személyek időnként „Igen” választ (találgatás), illetve jóval a küszöb fölötti ingerekre is megjelenik néha „Nem” válasz (kihagyás). Kényszer- választásos helyzetben azonban nemcsak az egyéb idegrendszeri folyamatok zavaró hatása, tehát egyfajta „belső zaj” felelős a hibázásokért, hanem az is, hogy nagyon alacsony ingerintenzitások mellett is kötelező találgatni, s ekkor a találgatások egy része valószínűségi alapon sikeres lesz – tehát akármilyen alacsony ingerintenzitás mellett sem lesz nulla a helyes válaszok aránya. A találgatási és kihagyási arányok becsülhetők az összegyűjtött adatokból. Fontos következménye a tévesztéseknek, hogy a pszichometriai függvények határértéke nem 0 (a nagyon kicsi ingereknél), illetve 1 (a küszöböt messze meghaladó ingereknél), hanem ezek a függvények a találgatási aránytól a 100 százalék mínusz kihagyási arányszintjéig változnak (2.8. ábra) (Treutwein 1995).

2.8. ábra. A pszichometriai függvény tényleges határértékei

Adaptív eljárások

Míg a klasszikus küszöbmérési eljárásokban a bemutatandó ingerek intenzitása előre rögzített, addig az adaptív eljárások során a bemutatott ingerek intenzitásértékei függenek a személy előző próbákban adott válaszaitól. S mivel a személy válaszai valószínűségi jellegűek, az általuk meghatározott ingerértékek is azok lesznek: a kísérlet elején még nem lehet pontosan tudni, milyen ingereket kap majd a személy. Egy adaptív eljárásban az n + 1. próbában adandó inger erősségét az előző n próbában adott ingerértékek, a rájuk adott válaszok és a küszöbhöz tartozó valószínűség határozza meg.

Az adaptív eljárások fő célja a klasszikus módszerekkel szemben, hogy a bemutatott ingerek értékeit a küszöb feltételezett értéke köré sűrítsék. Az egyes adaptív eljárások közötti különbségek egyik forrása az, hogy mennyi előzetes ismeretünk van már a keresett pszichometriai függvényről. Előfordulhat, hogy csak annyit tudunk, a függvény szigorúan monoton növekvő (azaz nagyobb ingerre nagyobb valószínűséggel jelenik meg pozitív – igen vagy helyes – válasz), de a függvény alakja nem ismert. Ilyen esetekben a cél egy előre kitűzött valószínűségi értékhez tartozó küszöb megállapítása. Ez az úgynevezett nemparaméteres eljárásokkal történik. Ha viszont előzetes ismeretünk van a pszicho- metriai függvény általános alakjáról, akkor a cél azoknak a paramétereknek a kimérése, amelyek a függvény pontos alakját meghatározzák. Ezt az úgynevezett paraméteres eljárásokkal lehet megtenni.

A nemparaméteres eljárások egyik alappéldája a lépcsőmódszer, mely a határok módszerének módosított változata. Az alapötlet e módszernél az, hogy amint a személy megváltoztatja válaszát, azonnal megfordul az ingerváltozási tendencia. Például, ha az első n próbában fokozatosan növekvő erősségű ingereket adtunk, ám a személy mindig azt mondta, hogy nem érzékeli az ingert, míg az n + 1. próbában már érzékelést jelez, akkor tovább nem növeljük az ingert, hanem az n + 1. próbáról az n + 2.-re átlépve csökkentjük. Fontos, hogy minden egyes lépésben ugyanakkora ingernövekményt, illetve -csökkenést alkalmazzunk. Minden válaszváltozás után módosítjuk tehát az ingerváltozás irányát, s az ingerküszöböt a válaszváltási pontokhoz tartozó ingererősségek átlaga adja (a legegyszerűbb esetben; vannak más számítási eljárások is). Az első próbában egy megfelelően választott ingert alkalmazunk, melyről azt feltételezzük, hogy biztosan érzékeli a személy (vagy azt, hogy biztosan nem érzékeli, attól függően, hogy növekvő vagy csökkenő sorozattal akarunk-e kezdeni). Ezután a személy „Nem” válasza után mindig növeljük az ingert, „Igen” válasz után pedig csökkentjük.

Az egyszerű lépcsőmódszerrel az a probléma merülhet föl, hogy a személyek esetleg elvárásokat alakíthatnak ki az ingerváltozásról. Észrevehetik például azt, hogy ha egy próbában nem-érzékelést jeleztek, akkor a következőkben általában érzékelhető inger jön, vagy ha folyamatosan érzékelést jeleznek, egyre gyengébb lesz az inger. Az ilyen elvárások, még ha nem is tudatosulnak teljes mértékben, erősen befolyásolhatják a válaszadást. E probléma kiküszöbölhető úgy, hogy két ingersorozatot – egy növekvőt és egy csökkenőt – váltakozva mutatunk be a személynek. Mondjuk az első próbában egy jól érzékelhető inger jelenik meg, utána pedig a másodikban egy az elsőtől független, küszöb alatti inger. A harmadik próba ingererőssége az első próbára adott választól függ, míg a negyedik próba ingere a második próba válaszától, s így tovább. így a páros számú próbák egy adaptív sorozatot alkotnak, s ugyanígy a páratlan számú próbák is, de a két sorozat váltakozva jelenik meg. Egy ilyen ingerelrendezésre már nehezebb elvárásokat kialakítani, bár egyes dörzsölt kísérleti személyek még erre is képesek lehetnek. Ha azonban a két sorozatot véletlenszerűen elválasztjuk egymástól (például a harmadik és a negyedik próbában is az első adaptív sorozatot mutatjuk be, majd az ötödikben, a hatodikban s a hetedikben a második sorozat ingereit, s így tovább, a sorozatváltakozást véletlen számsor által meghatározva), ez már teljesen kizárja az elvárási hatást (Cornsweet 1962).

2.9. ábra. Elméleti (logisztikus) görbecsalád, két paraméter szerint (küszöb és meredekség). A küszöb helye (a vízszintes tengely mentén való eltolás) a 2.7. ábra magyarázó szövegében említett c konstansnak, a meredekség paramétere pedig ugyanott a k konstansnak felel meg. Természetesen a görbék függõlegesen is összenyomhatóak, a 2.8. ábrához hasonlóan (két további paraméter bevezetésével)

A paraméteres eljárásokban, mint említettük, feltételezzük, hogy a pszichometriai függvény egy adott általános alakkal rendelkezik, és ennek az általános alaknak a konkrét formáját igyekszünk meghatározni, méghozzá paramétereik kimérésével. A két legfontosabb paraméter a küszöb helye az ingerskálán és a függvény meredeksége (vagyis lapos, illetve szögletes, lépcsőhöz közelítő formája – 2.9. ábra). A kísérleti eljárások ilyen esetekben is a klasszikus módszerek adaptív változatai, melyekben a következő próbák ingererősségét összetettebb matematikai megfontolások alapján számítják ki (Treutwein 1995). A paraméterek meghatározása után, amennyiben elméleti feltevésünk a függvény alakjáról helyes, pontosan ismerjük a pszichometriai függvény alakját.

2.10. ábra. A pszichofizikai függvény származtatása a pszichometriai függvényből

Pszichometriai és pszichofizikai függvények

Az eddig bemutatott módszerek a pszichometriai függvény kimérésére egyetlen ingerdimenzión belül segítenek megadni az abszolút küszöböt vagy a legkisebb érzékelhető különbséget. Ez azonban még csak igen egyszerű képet ad az érzékelőrendszerek működéséről. Joggal lehetünk kíváncsiak például arra, hogy mondjuk a fényérzékelés különbségi küszöbe hogyan változik az inger színével, vagy hogy a hangérzékelés abszolút küszöbe hogyan változik a hang frekvenciájával. Az utóbbi kérdésfeltevés egy egydimenziós pszichofizikai függvényre vonatkozik, míg az előbbi egy összetettebb, egynél több dimenzióval jellemezhető érzékelési jelenségre. A 2.10. ábra mutatja a hangérzékelés abszolút küszöbe és a frekvencia közötti összefüggést (ezzel a hallásról szóló fejezetben részletesen is foglalkozunk majd). Mint látható, a pszichofizikai függvény minden egyes pontjához tartozik egy pszichometriai függvény, s így kissé komplexebb képet kapunk az érzékelési teljesítményről. A színérzékelés különbségi küszöbei azt mutatják be, hogy a küszöbök problémája nem minden esetben egydimenziós (MacAdam 1942) (2.11. ábra). Egyetlen színhez is több különbségi küszöb tartozik, attól függően, hogy milyen más színtartománynyal hasonlítjuk össze. Például ha sztenderd ingerünk egy telített, élénk zöld szín, akkor élénk sárgászöldekre, élénk kékeszöldekre, illetve pasztell (kevésbé élénk) zöldekre eltérő különbségi küszöbök adódnak. Ha a pasztell irányba mozdulunk el, akkor sokkal nagyobb fizikai különbség szükséges a küszöbérzékeléshez, mint ha az élénk kékeszöldek vagy sárgászöldek irányába kezdjük módosítani a sztenderd ingert.

Természetesen a küszöbmérési módszerek alkalmasak arra is, hogy az e fejezet elméleti részében ismertetett érzetfüggvénytípusokat meghatározzák. Az érzetfüggvények is pszichofizikai függvények, ráadásul olyanok, amelyeknek elméleti alapon ismert az általános formájuk (gondoljunk a Weber-Fechner-féle vagy a Stevens-féle érzetfüggvényre), tehát egy adott ingerkontinuumra érvényes pontos függvényalak meghatározásához csak néhány paraméter kimérése szükséges.

2.11. ábra. A színlátás különbségi küszöbei a színhasonlósági tér egyik változatában (a Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság – CI E – 1931-ben elfogadott, úgynevezett kromaticitási diagramjában, mely a háromdimenziós színtér egy metszete). Látható, hogy adott pontokhoz – vagyis színárnyalatokhoz – tartozó különbségi küszöbök jól leírhatóak ellipszisek segítségével. Az ábrán a tengelyek a színegyezési függvények transzformáltjai (lásd a Színlátás címû fejezetet), a patkószerû színes alakzat kerületének pontjai pedig a monokromatikus fényhullámhosszak színének felelnek meg

ÖSSZEFOGLALÁS

  1. Ebben a fejezetben megismerkedhettünk a pszichofizika alapfogalmaival, az ingerek érzékelésének és érzékleti megkülönböztetésének törvényszerűségeivel és módszereivel. Megállapítottuk, hogy míg a nominális skála nem fejez ki nagyságrendi viszonyt, az or- dinális skála nagyságrendet fejez ki, de a különbségek egymáshoz viszonyított mértéke nem értelmezett. Intervallumskála esetében a skálaértékek különbsége értelmezett. Míg az intervallumskálának nincs abszolút nulla pontja, az arányskálának van ilyen, tehát az arányskála egy intervallumskála abszolút nulla ponttal.

  2. Az abszolút küszöb kifejezést a még érzékelhető legkisebb ingerintenzitásra, a különbségi küszöböt a két inger közti legkisebb még érzékelhető különbség jelölésére használjuk. A küszöbérzékelés valószínűségi esemény, így a küszöbökhöz mindig tartozik egy valószínűségi szint, amellyel érzékeljük őket. A különbségi küszöb arányos az alapinger nagyságával (Fechner-törvény).

  3. A küszöbmérés és néhány további elméleti feltevés segítségével adott ingerkontinuumon belüli ingerek és a hozzájuk tartozó érzékletek között matematikai összefüggés írható fel. Az egyik ilyen, úgynevezett érzetfüggvény a Weber-Fechner-féle, mely logaritmikus ösz- szefüggést feltételez ingerek és a hozzájuk tartozó érzékletek között. Ehhez az az alapfeltevés vezet el, hogy az érzékelőrendszer az ingereket legkisebb érzékelhető különbségekben skálázza, és egy LÉK-hez mindig ugyanakkora érzetnövekmény társul. Ezzel szemben a Stevens-féle érzetfüggvény nem küszöbmérésen, hanem közvetlen aránybecslésen alapul, és ebből az alapfeltevésből az következik, hogy az érzetfüggvény általános formája hatványfüggvény.

  4. A szignáldetekciós elmélet a pszichofizikai mérések azon problémáját oldja meg, hogy az ingerekre adott válaszok egyszerre függenek érzékelőrendszerünk érzékenységétől és beállítódásunktól, motivációnktól. Az érzékenység (d’) és a kritériumszint (b) szétválasztásával ez az elmélet a természetes és mesterséges érzékelőrendszerek (pl. radarok) egy igen általános tulajdonságát ragadja meg.

  5. A Thurstone-féle skálázással páros választási valószínűségekből intervallumskála konstruálható, mely egy előre meghatározott dimenzió mentén jellemzi egy ingerhalmaz elemeit. Ezzel kiküszöböli a szubjektív skálák értelmezési nehézségét (ti. hogy lehet-e ezek eredményét intervallumskálaként fölfogni), viszont az eljárás igen fáradságos, nagyon sok páros választást tételez föl a választási valószínűségek becsléséhez.

  6. A többdimenziós skálázással több, előre meg nem hatátozott dimenzió mentén jellemez-hetünk egy ingerhalmazt. Az ingerek közti hasonlósági mátrix értékei alapján egy megfelelően választott dimenziószámú térben rekonstruáljuk az ingerek közti hasonlósági viszonyokat mint távolságokat. Az így kapott pontkonfigurációban (ahol az egyes pontok az egyes ingereknek felelnek meg) pszichológiai szempontból értelmezhető dimenziókat lehet keresni.

  1. A küszöbmérési módszerek klasszikus formáit – a konstans ingerek módszerét, a határok módszerét és a beigazítási módszert – Fechner dolgozta ki, és a mai, kifinomultabb módszerek ezeket fejlesztették tovább, több szempontból. Egyrészt a szubjektív beszámoló jellegű feladatokat („Látom” – „Nem látom”) teljesítményfeladattá alakították, és az ingereket a feltételezett küszöb köré sűrítették. Az adaptív módszerek ezt úgy érik el, hogy adott próbában megjelenő ingert az előző próbákban adott válaszok függvényeként állítanak elő.

KULCSFOGALMAK

abszolút küszöb, arányskála, érzékenység, érzetfüggvény, intervallumskála, különbségi küszöb, küszöbmérés módszerei, nominális skála, ordinális skála, valószínűségi változó, Weber-törvény

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

  1. Milyen skálatípussal jellemezhetők a következő mennyiségek: a) egy kör alakú autóverseny-pályán lévő szerelődokkok helyzete; b) az, hogy ismerőseink mennyire rokonszenvesek nekünk; c) különböző italok hőmérséklete, ha nincs hőmérőnk, s csak hőérzékelésünkre hagyatkozhatunk; d) italok hőmérséklete, ha van hőmérőnk; e) a látható színek a hétköznapi szemlélő számára.

  2. Egy BKV-ellenőr 30 potyautasból 20-at elkapott, ám 30 „rendes” utasból 3-tól másodszor is elkérte a jegyét, mert úgy tűnt neki, mintha azok nem mutatták volna be. Társa 40 bliccelőből 30-at talált meg, és 20 fizető utasból 1-et ellenőrzött ismételten. Melyik ellenőr érzékenysége (d’) nagyobb a tömegben bliccelő utasokra?

  3. Tegyük föl, hogy egy adott ingerkontinuumon mérések eredményeképp az érzetfüggvényből a következő adatpárokat becsültük:

IngerÉrzet(x)

10,980

93,002

818,997

Ezen adatok alapján érvényesnek tűnik-e a Stevens-elv erre az ingerkontinuumra?

  1. Melyik módszer használatával kapunk általában alacsonyabb küszöbbecslést: a beigazí- tási módszerrel vagy a kötelező választás technikájával?

  2. Nyolc különböző inger egymáshoz való hasonlósági viszonyairól szeretnénk képet kapni többdimenziós skálázás segítségével úgy, hogy az adatokat kétdimenziós térbenjelenítjük meg. Egyértelmű eredményt ad-e a nemmetrikus többdimenziós skálázás?

  3. Egy ingerkontinuumon az alábbi különbségi küszöbértékeket mérjük. Érvényesnek tűnik-e ezen adatok alapján a Weber-elv?

2.5. táblázat -

Inger

Különbségi küszöb

p = 0,75-re

1

0,09

3

0,4

21

5,0

34

12,0


AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK

Kaernbach, C. – Schroger, E. – Muller, H. (Eds.) 2003. Psychophysics BeyondSensation: Laws andIn- variants of Human Cognition. LEA, Inc. (October 1, 2003) (ISBN 0805842500)

Roederer, J. G. 2001. The Physics and Psychophysics of Music: An Introduction. Springer-Verlag.

AJÁNLOTT HONLAPOK

http://www.psychophysics.org/ (A The Psychophysics Psyber Lab honlapja.) http://cogprints.org/view/subjects/psy-phys.html (Innen érdekes cikkek tölthetők le.) http://www.mathpsyc.uni-bonn.de/home.htm (Open Distance Learning, Mathematical Psychology.) http://www.mathpsyc.uni-bonn.de/doc/delbeke/delbeke.htm (Az előbbi honlap a többdimenziós skálázásról.)