Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 1. Észlelés és figyelem

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

A zenei ritmus észlelése

A zenei ritmus észlelése

A ritmikai elemek a zenében a meghatározott hangmagassággal, hangerővel, hangszínnel és időtartammal rendelkező hangok, illetve az ezeket elválasztó szünetek. A hangok időtartamát a kottában a tempójelzések (pl. allegro – gyorsan) határozzák meg. Ezek azonban nem jelölik egyértelműen a gyorsaságot. A gyorsaság pontosabb meghatározását a tempó, vagyis az egy percen belüli egységek számát meghatározó metronómjelzés teszi lehetővé. A legtöbb zenedarabban azonban az előadók nem tartják be szigorúan az időtartamokat, kisebb ingadozás teljes mértékben elképzelhető. Sokkal fontosabbak a hangok egymáshoz viszonyított idői arányai. Eszerint léteznek egész-, fél-, negyed-, nyolcad-, tizenhatod- stb. hangok, illetve ezeknek megfelelő szünetek. Értelemszerűen egy egészhang időtartamának két fél-, négy negyed- stb. hang felel meg. A ritmus tehát a különböző időtartamú hangok váltakozásából jön létre, melyekre az jellemző, hogy szabályos viszonyban állnak egymással. Vagyis annak ellenére, hogy a pontos időtartam (vagyis az, hogy például egy negyedhang hány ezredmásodperc hosszúságú legyen) nem feltétlenül van meghatározva, a negyedhangok mindig az egész hangok negyedrészéig tartanak.

A ritmikai elemek váltakozásának hátterében magasabb szintű szerveződést is találunk, mégpedig egyfajta szabályos lüktetést, a metrikus lüktetést. A ritmikai elemek nemcsak hogy váltogatják egymást, hanem bizonyos csoportosulások alakulnak ki belőlük. A csoportosulások az egyes hangok hangsúlyviszonyainak váltakozásából erednek. Egy dallamon belül ugyanis nem minden hang szól ugyanolyan hangerővel, és ezek a hangerőváltozások is szabályosak. A hangosabb és halkabb, más szóval hangsúlyos és hangsúlytalan hangok szabályos váltakozása hozza létre az ütemet. Az ütem az a zenei egység, amely két leginkább hangsúlyos ritmikai elem közé esik. Egy-egy ütemen belül meghatározott számú ritmikai egység található, melyet az ütemjelzés határoz meg. Az európai popzenében például a leggyakoribb ütem a 4/4-es, ami azt jelenti hogy egy ütemegységen belül négy darab negyedhangot, illetve az ennek megfelelő fél-, egész-, nyolcad- stb. hangokat találunk. Az ütemekre az jellemző, hogy általában az első ritmikai elem lesz a leginkább hangsúlyos. A hangsúlyok azonban komplex, többszintű és hierarchikus rendszerbe szerveződnek, azaz az ütemeken belül több különböző szintű fő-, illetve mellékhangsúlyok találhatók.

A zene ritmikai szerveződése tehát két különálló szerveződést tartalmaz: a csoportosítást és a metrumot (Jackendoff-Lerdahl 2006). A csoportosítás a zenei hangok szegmentálását jelenti különböző nagyságú egységekbe. A csoportosítás hierarchikusan történik, vagyis a kisebb egységek nagyobbakba szerveződnek, amelyek még nagyobbakba és így tovább, egészen a teljes zenei darab szintjéig. A csoportosítást a már sokat tárgyalt Gestalt-elvek vezérlik, például a hasonlóság vagy a jó folytatás. Ahogyan azt a 10. fejezetben a hallási láncok szekvenciális szerveződésénél láthattuk, a csoportosítási elvek nem abszolút érvényűek, vagyis a legtöbb esetben több elv versengése vezet a percepció létrejöttéhez.

A metrum szintén egy hierarchikus szerveződés, amely a ritmus szabályos lüktetéséből származik. Amikor például egy dalt letapsolunk, akkor a hangoknak ezt a metrikai struktúráját követjük. A tapsolás során azonban különböző szinteken követhetjük a metrumot: tapsolhatunk minden egyes hangra, vagy csak az ütemek első hangjára, stb. A metrikai szerveződésben a hierarchiát a hangosabb és halkabb hangok szabályos ismétlődése okozza. Például egy ütemen belül a legerősebb mindig az első hang. A hierarchikus szerveződés úgy jön létre, hogy a legalsó szinten a ritmikai elemek között még egyforma intervallumok találhatók, a következő szintek a közvetlenül alattuk lévő szinteken található intervallumok többszörösei (általában kétszeresei vagy háromszorosai). A 12.2. ábra illusztrálja, hogy hogyan képzelhető el ez a metrikai szerveződés. Az ábrán a függőleges oszlopok jelzik a ritmikai elemeket, és minél több x van egymás felett, annál hangsúlyosabb az adott ritmikai elem. Az x-ek vízszintes sora jelzi a hierarchikus szerveződés egy-egy szintjét. Látható, hogy minél feljebb haladunk a szerveződésben, annál kevesebb elem található az egyes szinteken. Valamint, ahogy említettük, a felsőbb szintek esetében az elemek közötti intervallum egyre hosszabb lesz (a 12.2. ábrán például a legfelső szinten egy-egy elem között négy alsó szintű elem található), ráadásul ez szabályosan változik, azaz a felsőbb szinten az intervallumok hossza mindig egész számú többszöröse az alsóbb szint intervallumának. Fontos, hogy természetesen nem abszolút intervallumokról beszélünk, vagyis nem milliszekundumban mérhető kapcsolat van a szintek között, hanem a ritmikai elemek egymáshoz viszonyított arányáról.

A 12.2. ábra illusztrálja a csoportosítás működését is. Ha összevetjük a csoportosítás és a metrum alapján történő szerveződést, akkor látható, hogy a kettő egymástól függetlenül működik, mivel a szerveződési határok nem esnek egybe.

12.2. ábra. A Beatles Yellow submarine címû dalának elsõ frázisa, a csoportosítási és metrikus szerkezet jelölésével

A zenének ez a szabályos és hierarchikus szerveződése azért fontos, mert semmilyen más emberi tevékenységben nem jelenik meg ez a szerveződési forma. Pontosabban, a beszéd esetében szintén találunk egyfajta szabályosan ismétlődő és több szinten szerveződő ritmikusságot, de ott korántsem olyan szabályos az ismétlődés, mint a zenében. A beszéden kívüli egyéb ritmikus tevékenységek esetében (például a járásnál vagy a légzésnél) viszont nem találjuk meg a hierarchikus szerveződést. A járás esetében ugyanis minden lépés ugyanolyan, egyik sem „hangsúlyosabb” a másiknál.

Összefoglalva tehát, a zenei ritmus egy nagyon speciális, semmilyen más emberi tevékenységben nem jelentkező hierarchikus szerveződést mutat, ami ráadásul kettős: egyrészt a közelségen, hasonlóságon, jó folytatáson stb. alapul (csoportosítás), másrészt pedig a hangsúlyos és hangsúlytalan ritmikai elemek szabályos váltakozásán (metrum). A ritmus észlelésének ugyanakkor vannak általánosabb alapmechanizmusai, amelyek a nem-zenei ingerek esetében is működnek. Ezekre többek között az jellemző, hogy csak korlátozott idői intervallumon belül (100 ms – 5 s) működnek, illetve hogy a ritmikai elemek anticipációját foglalják magukban, amely révén elvárásokat alakítunk ki a következő ritmikai elemekkel kapcsolatban.