Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 1. Észlelés és figyelem

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

Egyéni különbségek a zene észlelésében – abszolút hallás, relatív hallás és dallamsüketség

Egyéni különbségek a zene észlelésében – abszolút hallás, relatív hallás és dallamsüketség

Mint a legtöbb emberi képesség tekintetében, a zene észlelésében is találunk különbségeket az egyes emberek között. Ráadásul úgy tűnik, hogy a zenei képességekben is létezik egy kontinuum a nagyon gyenge és a nagyon jó képesség között. Lássuk először, hogy mi jellemző azokra, akik nagyon magas szinten képesek a zene észlelésére.

Abszolút és relatív hallás

Egyes emberek rendelkeznek az úgynevezett abszolút hallás képességével. Az abszolút hallás arra vonatkozik, hogy ezek az emberek képesek tökéletesen megnevezni a hallott zenei hangokat. Azaz, ha az abszolút hallással rendelkezőknek lejátszunk egy tetszőleges dallamot, akkor meg tudják mondani, hogy az adott dallam pontosan milyen zenei hangokból áll. Mindezt ráadásul erőfeszítés nélkül teszik, ahhoz hasonlóan, ahogyan a színeket meg tudjuk nevezni (Levitin-Rogers 2005).

Egyes vizsgálatok szerint (Ward 1999) az abszolút hallás minden tízezer emberből egynél fordul elő. A híres zeneszerzők közül több is rendelkezett abszolút hallással, például Wolfgang Amadeus Mozart vagy Liszt Ferenc, de ez a képesség semmiképpen sem feltétele a zenei tehetségnek, hiszen olyan nagy muzsikusok is éltek, akik nem rendelkeztek vele, mint például Joseph Haydn vagy Richard Wagner. Sőt azt mondhatjuk, hogy a zenei észlelésben az abszolút hallás akár hátrányos is lehet, mivel – ahogy a fentiekben láttuk – a zenében nem az abszolút hangmagasságok, hanem a hangok közötti viszonyok, a hangközök észlelése a lényeges. Valóban, az abszolút hallással rendelkezők gyakran panaszkodnak arról, hogy meglehetősen kellemetlen számukra egy olyan dallamot hallgatni, amelyet egy szokatlan hangnemben játszanak le. Ekkor ugyanis a hangközök ugyan megmaradnak, de a dallamot alkotó hangok abszolút hangmagassága megváltozik.

Az abszolút hallás kapcsán felmerült annak esetleges genetikai eredete. Megfigyelték ugyanis, hogy egyes családokban gyakrabban jelentkezik. Mivel azonban a képesség kifejlődéséhez mindenképpen szükséges bizonyos mértékű tanulás (legalábbis a hangok neveit meg kell tanulni), ezért az egyes családokban való nagyobb arányú előfordulás nem bizonyítja a genetikai eredetet; feltételezhető ugyanis, hogy ezekben a családokban a gyerekek sokkal nagyobb mértékben vannak kitéve a tanulási hatásnak, hiszen családtagjaik is rendelkeznek a képességgel (Levitin-Rogers 2005).

Az abszolút halláson kívül létezik egy sokkal gyakoribb zenei képesség, a relatív hallás. A relatív hallással rendelkezők nagyon pontosan képesek meghatározni a hangok közötti különbségeket. Például ha lejátszunk nekik egy dallamot, és megmondjuk, hogy az milyen hanggal kezdődik, akkor ebből kiindulva képesek megállapítani a dallam többi hangját. A relatív hallás képessége elsősorban zenészeknél fejlődik ki, mégpedig hosszas gyakorlás eredményeként. Valójában a relatív hallás a zenét csak élvező, de nem produkáló hallgatóknak nem igazán fontos, mivel viszonylag ritkán kerülünk olyan helyzetbe, hogy bizonyos hangközöket meg kellene neveznünk.

Dallamsüketség

A legtöbb ember tehát sem az abszolút, sem a relatív hallás képességével nem rendelkezik. Ahogyan azonban a zene tonális rendszerének észlelése kapcsán láthattuk, az egyszerű hallgatók is nagyon sok, automatikusan elsajátított ismerettel rendelkeznek a zenei szerveződéssel kapcsolatban. Azt mondhatjuk, hogy egy adott zenei stílus megértéséhez és élvezetéhez rendelkeznünk kell bizonyos alapvető ismeretekkel.

Ugyanakkor a zenei képességek kontinuumának létezik egy másik véglete is, amely a zenei képességek viszonylagos hiányát jelenti. Ez az úgynevezett dallamsüketség vagy amúzia. A dallamsüketségnek létezik egy szerzett változata is, amely valamilyen agysérülés hatására alakul ki. Számunkra fontosabb a dallamsüketség fejlődési változata, amely feltételezhetően öröklött, és a populáció körülbelül 4-5 százalékát érinti (Peretz et al. 2002). A dallamsüketségben szenvedőkre az jellemző, hogy képtelenek a dallamok felismerésére, egyszerű dalok visszaéneklésére, illetve a dallamokban a hamis hangok detektálására, de nem mutatnak problémát egyéb észlelési feladatokban. Isabelle Peretz és munkatársainak kutatássorozata (Peretz et al. 2002) fényt derített arra, hogy a dallamsüketségben szenvedők alapvető problémája a kis hangmagasság-különbséggel rendelkező hangok megkülönböztetése (fél vagy egész zenei hang). Az ilyen kis hangközök a dallam észlelésében alapvető fontosságúak, ahogy azt a zenei hangok szekvenciális szerveződésénél láttuk, más akusztikus ingerek (pl. a beszéd) esetében viszont nincs szükség ilyen pontos hangmagasság-megkülönböztetésre. A szerzők szerint ez lehet az oka annak, hogy a dallamsüketségben szenvedők egyéb kognitív képességekben nem mutatnak problémákat.

ÖSSZEFOGLALÁS

  1. A zene észlelése a beszéd észlelése mellett a másik legmagasabb szintű észlelési folyamat a hallás területén. Ennek két oka van: egyrészt csak az emberi faj rendelkezik a zene észlelésének és létrehozásának képességével, másrészt a zene nagyon sok pszichológiai működés komplex interakcióján alapul.

  2. A zene alapvetően az idői és frekvenciabeli változások, vagyis a ritmus és a hangmagasság észlelését foglalja magában. Mindkettő egyszerű, jól meghatározható elemekből, meghatározott szabályok révén létrejövő, sokrétű szerveződési mintázatokat jelöl.

  3. A ritmus bizonyos események (pl. hangok vagy mozdulatok) szabályos időbeli szerveződésére vonatkozik. A ritmus észlelésének alapja az események közötti időintervallumok és ezek periodikus ismétlődésének feldolgozása.

  4. A zenei ritmus a különböző időtartamú hangok váltakozásából jön létre, amelyek szabályos viszonyban állnak egymással. A ritmus két különálló szerveződést tartalmaz: a csoportosítást és a metrumot. A csoportosítás a zenei hangok különböző nagyságú egységekbe történő szegmentálását jelenti. A metrum egy hierarchikus szerveződés, amely a hangsúlyos és hangsúlytalan ritmikai elemek váltakozásából származik.

  5. A zenei hangmagasság észlelésében nem a hangok pontos hangmagassága, hanem a köztük lévő hangközök fontosak. A zenében a hangközök szabályos rendszert alkotnak, melynek alapja az oktáv. Az oktávnyi távolságra lévő hangok hasonlónak hangzanak, ezt oktávazonosságnak nevezzük.

  6. A zenei hangok kétféle szerveződést mutatnak: szimultán (akkord) és szekvenciális (dallam). A szimultán szerveződésben elsősorban a hangok közötti kis frekvenciaarány fontos, amely kellemes hangzásúvá (konszonánssá) teszi az akkordot. A szekvenciális szerveződésben inkább a kis frekvencialépés lényeges, amely lehetővé teszi a hangok egy hallási láncba csoportosítását. A dallam több egymást követő hangok sorozatánál: valójában egy magas szintű perceptuális mintázat, amely független lehet a konkrét formától, vagyis attól, hogy milyen tempóban, hangszeren vagy hangnemben játsszák le.

  7. A zenei hangokat hangnemekben értelmezzük, és a hangnemek tonális hierarchiába szerveződnek. Vannak bizonyítékok amellett, hogy a zeneelmélet által leírt tonális szerveződés leképeződik a hallgatók fejében.

  8. A zeneészlelési képességek egyfajta kontinuumot alkotnak, amelyek a dallamsüketségtől az átlagos zenei észlelésen át a relatív és abszolút hallásig terjednek.

KULCSFOGALMAK

abszolút hallás, dallam, dallamsüketség, hangköz, konszonancia, metrum, oktáv, relatív hallás, ritmus, tonális szerveződés

ELLENORZO KÉRDÉSEK

  1. A zene evolúciós hátterét nem igazán tudjuk meghatározni. Mégis, miféle túlélési hasznossággal rendelkezhet

  2. a zene?

  3. Miben hasonlít és miben különbözik a zenei ritmus és a légzés ritmusa?

  4. Milyen szerepet játszanak a hangok szubjektív jellemzői (hangerő, hangmagasság, hangszín, időtartam) a zene észlelésében?

  5. A zeneészlelés kapcsán melyek azok a jellemzők, amelyek megfelelő észleléséhez tanulásra van szükség?

  6. Miben tér el egymástól a beszéd és a zene produkciója?

  7. Miért találunk zenészek között gyakrabban abszolút hallással rendelkezőket, mint nem zenészek között?

AJÁNLOTT OLVASMÁNY

Pap János 2002. Hang, ember, hang. Vince Kiadó, Budapest.