Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 1. Észlelés és figyelem

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

Észlelés és cselekvés

Észlelés és cselekvés

Valamennyi, az észlelést tárgyaló fejezetben azzal foglalkoztunk, hogy a világban előforduló tárgyakról, eseményekről, a bennünket érő hatásokról miként szerzünk információt, s ezeket azután miként használjuk a környezethez való alkalmazkodás során. Ennek a fejezetnek az elején azzal is megismerkedtünk, hogy a külvilágról

szerzett, elemi szinten még eltérő modalitások szerint feldolgozott információt miként rendezzük egységes, a világot jól reprezentáló tárgy- és eseménymintázatba, miként integrálódnak ezek úgy, hogy a környezetben való eligazodásunkat segítsék. Láttuk, hogy a világ, és persze mi magunk is, a változás és a mozgás képességével rendelkezik. Észlelés és cselekvés ebben a dimenzióban egyetlen közös biológiai célt szolgál, a környezethez való minél jobb alkalmazkodást.

A környezet uni- és multimodális észlelése, illetve a mozgás és cselekvés együtt biztosítják a környezetnek megfelelő adekvát viselkedést. A mozgás, az aktív, cselekvő észlelés információt nyújt a tárgyak-események legfontosabb tulajdonságairól. Mint korábban láthattuk, a mozgás és cselekvés segíti a háromdimenziós világ újraalkotását, a látott vagy hallott tárgyak helyének azonosítását, a tárgyak felületének pontosabb megismerését, sőt gyakran a formák azonosítását is. A mozgás, a cselekvés számos célt szolgál: a tárgyak-események észrevételét, a tárgyak elkülönülését, tulajdonságainak pontosabb megismerését, a multiszenzoros integráció kialakulását, testünk és szemünk mozgásának vezetését, összehangolását. A cselekvés többnyire akkor tölti be ezeket a szerepeket, ha a környezet megismerése aktív keresés formájában zajlik. Ez történhet a főként adatvezérelt feldolgozásra támaszkodó, valamint a tudás- vagy koncepcióvezérelt cselekvés formájában is. A cselekvés olyan téri-idői esemény, amelynek során a magasan differenciált észlelőrendszereken belül és között kell az információt feldolgoznunk és összehangolnunk. A téri-idői információ megfelelő részleteit úgy kell átalakítanunk, összehangolnunk, hogy a környezethez való adekvát alkalmazkodás biztosítva legyen, és megfeleljen az adott információ felhasználásának. A cselekvést kiszolgáló mozgás ebben rendkívül fontos, enélkül igen nehéz elképzelni az életünket. Az érzékelés és észlelés tárgyalásának zárásaként azokat a cselekvéseket nézzük meg, amelyek segítenek annak a világnak a felfedezésében, amely az észlelés szempontjából is dinamikus.

Fizikai környezet – észlelés – tudás

Az észlelés tárgyalásakor minden fejezetet azzal kezdtünk, hogy miként történik a receptorokban az információk átalakítása, mi jut el az agyba, és ott mi történik. Számos példával illusztráltuk azokat a folyamatokat, amelyek az észlelés alulról felfelé irányuló, adatvezérelt működését jellemzik. Ennek a működésnek a legszembetűnőbb jellegzetessége, hogy alapvetően az inger fizikai jellemzői határozzák meg, a feldolgozás információalapú. Vegyük észre azonban, hogy az észlelés pszichológiai modelljeiről szóló általános fejezetben és az egyes modalitások ismertetésében számos illusztráció szerepelt arról, hogy az észlelés maga csak részben adatvezérelt. Lapozzunk vissza a bevezető fejezethez, és látni fogjuk, hogy a pszichológia észleléselméletei alig több mint egy évszázad alatt milyen változáson mentek keresztül. Láthattuk, hogy a tanulás és tudás szerepe már igen korán felmerült.

A tudás hatása az észlelésre felülről lefelé irányul. Azokkal a modellekkel, amelyeknek középpontjában a tudásvezérelt észlelés és cselekvés áll, már korábban megismerkedtünk.

A felülről lefelé irányuló folyamatok sokféleképpen nyilvánulhatnak meg, befolyásolva ezzel a cselekvést, mégis felfedezhetők bizonyos törvényszerűségek.

Tudásunk (pl. korábban észlelt tárgyak, események emléke) segítségével a tárgyakat és eseményeket korábbi tapasztalatainknak feleltetjük meg, ezek sajátosságai (tulajdonság, használat) alapján rendszert, kategóriákat alakítunk ki. Ezek elvont kategóriák, mentális képviseletük (reprezentációjuk) a felismerés meghatározó elemét alkotja. Tudásunk persze nem csupán az észlelést befolyásolja, hanem irányítja azt a figyelemnek nevezett szelektív folyamatot, amely, mint a figyelemmel foglalkozó következő fejezetekben látni fogjuk, egyes környezeti összetevők hatékonyságát felnagyítja, másokét pedig gyengítheti vagy akár blokkolhatja is. A felülről lefelé irányuló folyamatok – tudásunk – egy értelmezési kontextus biztosításával egészítheti ki a szenzoros bemenetet. Az értelmezés ilyenkor a kontextustól függ. Általában persze tudásunk alá van rendelve a szenzoros információnak, mégis számos esetben tudásunk veszi át a vezető szerepet, mintegy „felülírja” az érzékelésből származó információt. Ez leginkább akkor történik, ha a szenzoros információ gyenge, nem egyértelmű, nehezen megkülönböztethető, sőt esetleg nincs is szenzoros információ. Ez utóbbi helyzetben a belső jelzőingerek szerepe megnő. Ha egy inger nem látható vagy hallható tisztán, általában mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a belső jelzőingereket felhasználva a külső ingerből információt nyerjünk ki, annak jelentést adjunk. Bruner és

Potter (1964) ezt vizsgálta egy azóta sokat idézett vizuális felismerési feladatban. A kísérletben kétértelmű, homályos diaképeket használtak ingerként. A diaképeken különböző helyzetek és tárgyak voltak láthatók (pl. útkereszteződés felülnézetből). A kísérleti személyeknek leírást kellett adniuk a képekről; a leírások az eltérően homályos, illetve élesebbé váló képek esetében pontatlanok, de nem egyformán pontatlanok voltak. A diakép élesebbé válásával javult a felismerés. Bruner és Potter eredményei közül azonban nem ez a meglepő, hanem az, hogy a diákat a legelső bemutatáskor jellemző életlenség az éles képekre mutatott teljesítményt is befolyásolta. Ha kezdetben a kép nagyon homályos volt, a személyek egészen a teljes élességű kép bemutatásáig nem tudták a képen ábrázolt tárgyat felismerni. Ez nem jellemezte azt a helyzetet, amikor az először bemutatott kép csak alig volt életlen. Ennek az az oka, hogy az életlen kép expozíciójakor megjelenő értelmezés befolyásolta a későbbi észlelést is (ez a felülről lefelé irányuló folyamatok egyik változata). Azok tehát, akik kezdetben nagyon életlen képet láttak, sokáig ragaszkodtak a rossz értelmezéshez. Ebben az esetben tehát a felülről lefelé irányuló folyamat megakadályozza a helyes észlelést.

Potter 1966-ban, gyerekekkel megismételt kísérletei további változókra hívták fel a figyelmet. Azt találta, hogy a felismerési gyorsaság egyéni variációkat mutat, illetve jelentős a felismerésben használt stratégia életkor szerinti eltérése. Az idősebbek leírásait a következtetés és a kép egészének feldolgozása, a fiatalabbakét pedig a találgatás és a kép részeinek elemzése jellemezte. Úgy tűnik tehát, hogy az észlelési teljesítményt, illetve az értelemadást a tapasztalat erősen befolyásolta. Hasonló jelenséggel ismerkedhettünk meg a beszédészlelésről szóló fejezetben a fonémarestaurációs hatás esetében.

Azt tartják, hogy a kétértelmű képek értelmezése az emberek motivációját és érdeklődését is elárulja. Ennek a nézetnek a leghíresebb képviselője a bécsi pszichiáter, Sigmund Freud volt. Freudnak A mindennapi életpszi- chopatológiája című, 1901-ben megjelent könyvében bemutatott példái főként a beszéd és az emlékezet területéről származnak. Freud a félreolvasásokat tipikus észlelési hibáknak tekintette. Az anekdota szerint maga Freud, lévén szenvedélyes műgyűjtő, gyakran olvasta félre azokat az üzletfeliratokat, amelyek hasonlítottak az „antikvitás” szóra.

A tárgy- és alakészlelés tárgyalásánál számos példát láthattunk arra vonatkozóan, hogy a tapasztalattal szerzett ismerősség milyen erősen befolyásolja az észlelésünket. A gyakran emlegetett példa szerint a tapasztalt madárfigyelő több száz madarat is képes megkülönböztetni. Ennek mechanizmusai sokkal komplexebbek, mintsem hogy egyszerűen csak az ismerősség számlájára írhatnánk. Az észlelés differenciálódásában megjelenő új szerveződési sajátosság a kategorizáció. Ezt könyvünkben röviden már érintettük (a témával mélységében a Tanulás és emlékezet kurzusok foglalkoznak). Az előző fejezetekben már bemutattuk azokat a jelenségeket, amelyek az észlelés pontosságát segítő megkülönböztetést (diszkriminációt) jellemzik. Az észlelési megkülönböztetés egy átfogó fogalom, mégpedig annak a folyamatnak a jelölésére, amelynek során azokat a jegyeket és mintákat is meg tudjuk különböztetni, amelyeket korábban nem voltunk képesek (Gibson 1969).

Észlelés és a cselekvő ember

Könyvünknek az észleléssel foglalkozó valamennyi fejezetében bemutatott ismeretek azt sugallják, hogy az észlelés elméleteinek mindenképpen meg kell tudniuk magyarázni azt, hogy egy élőlény miként is képes kapcsolatba lépni természetes környezetével. Valamennyi, az észlelés területén bemutatott kísérleti munka azt támasztja alá, hogy az észlelés aktív folyamat. Az aktív észlelés során a környezetben jelen lévő információt az észlelő közvetlenül veszi fel, mégpedig észlelési rendszerei segítségével. Az aktív észlelés fogalma egyben azt is jelenti, hogy maga az észlelés közvetlenül csatolt a cselekvéshez. Ennek tanulmányozása, mint láthattuk, gyakran nehézkes a laboratóriumi körülmények között. Ez különösen igaz, ha észlelési vizsgálatainkkal azt kívánjuk megérteni, hogy a környezet és az észlelés milyen kapcsolatban áll egymással. Láttuk, hogy az élőlény és a környezet kölcsönösen meghatározott, a környezet hat az észlelésre, az észlelés pedig befolyásolja, hogy miként dolgozzuk fel a környezetből származó információkat. Emlékezzünk Neisser észlelési ciklus modelljére, amely ezt a kölcsönhatást is igyekezett megragadni. Neisser elmélete azonban a kognitív pszichológia szemléletmódját tükrözi. Az észlelés környezeti érvényesség fókuszú, úgynevezett ökológiai elmélete és az abból táplálkozó elméletek a környezeti jellemzőknek az észlelésben jelentős szerepet tulajdonítanak. A környezet hatásainak elemzése azonban nem teszi egyszerűvé az észlelés tanulmányozását, hiszen a környezet elemei egymásra épülnek és egymásba ágyazottak (nesting). A tapasztalatszerzés során a környezettel interakcióban kialakuló tudás súlyozott reprezentációja a világnak, természetes tehát, hogy emiatt és még sok más miatt (pl. az érzékelőrendszer korlátai) a fizikai és az ökológiai környezet igen különböző lehet. A fizikai környezet nélkülözi azt a lényeges aspektust is, amely az ökológiainak elválaszthatatlan sajátja, ez pedig az idői dimenzió. Nem véletlen tehát, hogy a mai észlelésfelfogásban elsősorban észlelési eseményekről beszélünk (ezzel találkozhattunk a látásnál és a hallásnál is).

Cselekvés és észlelés az ökológiai szemléletű észleléspszichológiában egy olyan sajátos egységet alkot, amely úgy működik, mint bármely szabályozórendszer. Az észlelés azonban rugalmas szabályozórendszer, amelyben a beállított érték és a mért érték összehasonlítása visszacsatolás útján az érték módosításához vezet. Az észlelés-cselekvés szabályozórendszerben az értékbeállítás a tapasztalatok hatására változik. A rendszer megértése egészében akkor lehetséges, ha belátjuk, hogy ebben a szabályozórendszerben a „mérés” nem köthető egyetlen tulajdonsághoz. Ez abból is következik, hogy a környezetnek minden eleme egyedi. Ezek az egyedi elemek sajátos integrált észlelési egységet adnak, hiszen a környezet elemei meghatározott módon strukturálják a fényt, a hangokat, a szagokat (pl. hangot ad a számítógép, esik az eső, földre pottyan az alma), illetve gyakran ezeket mind együtt. Az észlelőrendszerekben azonban elég jó rendezettség (pl. optikai rendezettség, hallási eseményszerveződés) működik. Ez úgy lehetséges, hogy az észlelést kiszolgáló működés funkcionálisan, és nem strukturálisan meghatározott. Az észlelés ennélfogva az élő szervezet globális teljesítménye, ennek kiszolgálása a különböző anatómiai struktúrák összehangolt működésével történik. Az észlelőrendszerek természetes környezetben aktívan fedezik fel (explorálják) környezetüket, így igen sokszor maguk keresik és szerzik az információt, például mozgással, cselekvéssel vagy egy tárgy végigpásztázásával. Az észlelésben azonban számos olyan jelenséggel találkozhatunk, amelyben az eredményhez (nagyság-, mélység-összehasonlítások, -becslések) pasz- szív megfigyeléssel és aktív explorációval is eljuthatunk. Ez akkor van így, amikor az észlelés döntést foglal magában. Ezek a kérdések messze visznek. Mindehhez szükséges azoknak az ismereteknek a megszerzése, amelyek a reprezentáció és a gondolkodás folyamatainak megértését lehetővé teszik. Mindenesetre az észlelésről szóló fejezetek zárásaként érdemes megjegyeznünk, hogy az észlelés megértését a pszichológia és társtudományainak (pl. idegtudomány) módszereivel végzett laboratóriumi kísérletek és az ökológiai validást fókuszba emelő észleléskutatások együtt teszik lehetővé.

ÖSSZEFOGLALÁS

  1. Ebben a fejezetben bemutattuk, hogy a környezetünkhöz történő alkalmazkodás során az egyes érzékelési modalitások kölcsönhatása miként szolgálja az észlelést. Láttuk, hogy a multiszenzoros feldolgozás észlelőrendszerünk működésében jobb, gyorsabb vagy újfajta észlelési minőséget eredményez. A feldolgozást könnyítik, gyorsítják, serkentik az úgynevezett modalitásközi jelzések, valamint a modalitásközi facilitáció.

  2. A környezetről több modalitásban szerzett tapasztalatok az inger-, illetve eseményjellemzők feldolgozását sajátosan befolyásolják. Ekkor az egyik modalitásban megjelenő ingertulajdonság befolyásolja, módosítja a másik modalitásban ugyanennek az ingernek, eseménynek a feldolgozását. Ebben az esetben beszélünk modalitásközi vagy multiszenzoros integrációról.

  3. Visszautalva az észlelés egyes fejezeteiben megismert jelenségekre, megállapítottuk, hogy a cselekvés és az észlelés olyan sajátos egységet alkot, amely úgy működik, mint bármely szabályozórendszer. Az észlelés-cselekvés együttes olyan rugalmas szabályozórendszer, amelyben a beállított érték és a mért érték összahasonlítása visszacsatolás útján az érték módosításához vezet. Az észlelés-cselekvés szabályozórendszerben az értékbeállítás a tapasztalatok hatására változik

KULCSFOGALMAK

aktív intermodális térképezés, facilitáció, modalitásközi jelzések, multiszenzoros integráció

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

  1. Milyen hatása van a modalitásközi jelzéseknek az észlelésre?

  2. Mikor jön létre modalitásközi vagy multiszenzoros integráció?

  3. Keressünk példákat a mindennapi életből a modalitásközi integráció eseteire!

  4. Miként befolyásolja cselekvésünk az észlelést?

  5. Mi a szerepe a tudásnak az észlelésben?

  6. Mit jelent az, hogy az észlelés aktív folyamat?