Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 2. Tanulás – emlékezés – tudás

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

Klasszikus-instrumentális interakciók

Klasszikus-instrumentális interakciók

Az eddigiekben már többször szó esett arról, hogy a CS előtörténete befolyásolhatja az operáns/instrumentális kondicionálást. Szó volt a tanult tehetetlenségről, az omissziós tréningről, az összekapcsolt tanulásról. A klasszikus kondicionálásnak az instrumentális kondicionálásban betöltött szerepét elsőként az 1930-as években Clark Hull, majd később az 1950-es évek második felében Kenneth Spence elemezte. Mindketten arra következtettek, hogy a CS-re kialakult jutalomelvárás klasszikus kondicionálás eredménye, ez pedig motivációs tényezője lehet az instrumentális válasznak. Mindketten hitték, hogy a klasszikus kondicionálás ingerhelyettesítés eredménye, a jelzőinger pedig a megerősítőhöz hasonló választ fog kiváltani. Ez az elképzelés a modern kétfaktoros elméletek előfutára. Ezek lényege, hogy a klasszikus kondicionálás az instrumentális viselkedés motivációs elemének tekinthető. Mowrer (1960), illetve Rescorla és Solomon (1967) elképzelésének lényege ugyanis az, hogy a klasz- szikus kondicionálás eredményeként a korábbi semleges inger meghatározott motivációs állapotot, úgynevezett centrális érzelmi állapotot alakít ki.

Mivel a modern kétfaktoros elméletek a klasszikus kondicionálást ily módon a tanulás részének tekintik, azt is feltételezik, hogy ez a szokásos instrumentális tanulási folyamat része. Eljutottunk ezzel azokhoz az elképzelésekhez, amelyek a tanulást komplex, számos belső és külső folyamattal összefüggő jelenségnek tekintik. Innen már csak egy lépés van a kognitív tanulásig, illetve a tanulás és környezet közötti komplex interakciókig. A következő fejezetek ezzel foglalkoznak.

ÖSSZEFOGLALÁS

  1. A tanulás a viselkedés mechanizmusainak olyan, az ingereket és/vagy válaszokat is magában foglaló változása, amely az ezekkel az ingerekkel és válaszokkal kapcsolatban szerzett tapasztalatok eredménye. A tapasztalatszerzés történhet explicit, instrukciókra épülő tanulás, megfigyelés vagy gyakorlati tapasztalás útján.

  2. A klasszikus vagy pavlovi kondicionálás alapja egy olyan feltétlen válasz (gyakran reflex), amelynek kiváltó ingeréhez (UCS) egy feltételes inger (CS) kapcsolódik. A tanulás eredményeként a CS az UCS jelzésévé válik, és feltételes választ (CR) vált ki, amely gyakran hasonló a feltétlen válaszhoz. A kondicionálás létrejöttét többek között a bejósolhatóság és a meglepődés tényezői határozzák meg.

  3. Amennyiben a CS-t ismételten nem követi UCS, a válasz fokozatosan csökken, kioltás következik be. A CS és UCS elrendezése közötti időbeli viszonytól függően a klasszikus kondicionálásnak többféle módszere van. UCS-ként nemcsak biológiailag fontos, hanem bármilyen inger szerepelhet, ha előzőleg biológiailag fontos UCS-sel párosítjuk (magasabb rendű kondicionálás).

  1. Az instrumentális/operáns kondicionálás során a válasz nem automatikus, olyan viselkedés, amely a megerősítés konzekvenciájával jár, és amely a megerősítőt egyben kontrollálja is.

  2. Az instrumentális tanulás jelenségének és az effektus törvényének leírása Thorn- dike nevéhez fűződik. Thorndike a próba-szerencse viselkedést tanulmányozva kimutatta, hogy a megerősítéssel követett viselkedés valószínűbbé válik (effektus törvénye).

  3. Skinner az adott helyzetben többször ismételhető válasz nyomán a megerősítéssel létrehozott választ operáns viselkedésnek nevezte el. A válaszgyakoriságot a válasz erősségének mérésére használta.

  4. Számos jelenség tanúsítja az operáns kondicionálás általánosságát. Az egyik a kondicionált megerősítés, amelyben a megerősítéssel összekapcsolódó inger saját megerősítő hatékonyságot nyer.

  5. Ha egy viselkedés megszilárdult, az részleges megerősítéssel is fenntartható. A megerősítés megjelenését a megerősítési terv határozza meg, amely lehet rögzített arányú, változó arányú, rögzített, illetve változó intervallumú.

  6. Az operáns kondicionálásnak négy típusa van: a pozitív megerősítés, a negatív megerősítés (menekülés és elkerülés), a büntetés és az omisszió.

  7. Az operáns kondicionálásban kognitív tényezők is szerepet játszanak. Jelentős szerepe van a kontroll észlelésének, azaz annak a „meggyőződésnek”, hogy a saját válaszok és a megerősítések között kontingencia van.

  8. A klasszikus és az operáns kondicionálás jelenségeit legjobban a modern kétfaktoros elméletek nagyarázzák.

KULCSFOGALMAK

appetitív inger, asszociáció, asszociatív tanulás, averzív inger, behaviorizmus, büntetés, diszkrimináció, diszkriminatív tanulás, elkerülő tanulás, elsődleges megerősítő, feltételes inger, feltétlen inger, feltétlen válasz, formálás (shaping), generalizáció, jutalom, kioltás, klasszikus kondicionálás, komplex tanulás, kontiguitás, kontingen- cia, konzekvencia, másodlagos kondicionálás, másodlagos megerősítő, megerősítés, menekülő tanulás, negatív megerősítés, nem verbális tanulás, operáns kondicionálás, orientációs válasz, pozitív megerősítés, próba (társítás), spontán felújulás, tanulási fázis, tanult tehetetlenség

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

  1. Milyen idői viszonya lehet a CS-nek és az UCS-nek a klasszikus kondicionálás során?

  2. Milyen klasszikus kondicionálási helyzeteket ismerünk?

  3. Hogyan jön létre a félelemkondicionálás?

  4. Soroljon fel néhány emberi példát a klasszikus kondicionálásra!

  5. Miként befolyásolja a klasszikus kondicionálás eredményét az újdonság és az ingerintenzitás?

  6. Mit nevezünk megerősítőnek?

  7. Mi jellemzi a kioltást?

  8. Drive-indukció vagy drive-redukció szolgálja a megerősítést?

  9. Az operáns kondicionálásnak mely szakaszában történik formálás?

  10. Milyen megerősítési tervek vannak?

  11. Soroljon fel néhány hétköznapi példát az eltérő megerősítési tervekre!

  12. Mi a kontroll szerepe az instrumentális tanulásban?

  13. Milyen megerősítéselméleteket ismer?

  14. Mi a Rescorla-Wagner-elmélet lényege?

  15. Mit helyeznek a középpontba a tanulás modern kétfaktoros elméletei?

AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK

Catania, A. C. 1998. Learning. Prentice-Hall Inc., Englewood Cliffs, NJ.

Papalia, D. E. – Olds, S. W. 1985. Psychology. McGraw-Hill Book Company, New York.