Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 2. Tanulás – emlékezés – tudás

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

5. fejezet - EMLÉKEZÉS

5. fejezet - EMLÉKEZÉS

„Nyugodtan töltöttem az éjszakát, kit tudja, mit nyomott a vénámba Gratarolo. Lassan ocsúdtam, és csukva lehetett még a szemem, mert Paola suttogva mondta, nehogy felébresszen:

  • Nem lehet, hogy mégis csak pszichogén amnéziáról van szó?

  • Kizárni semmit sem szabad – felelte Gratarolo -, az ilyen baleseteket mindig okozhatja valami belső feszültség is. Csak hát maga is látta a leleteket, a sérülések ott vannak.

Kinyitottam a szememet, és rájuk köszöntem, hogy jó reggelt. Két nő és három gyerek is velük volt, sohasem láttam őket, de kitaláltam, hogy kicsodák. Rémes volt, mert hát a feleségem hagyján, de a két lány mégiscsak vér a véremből, az unokáimról nem is beszélve, és boldogan csillogott a lányok szeme, a kicsik meg fel akartak mászni hozzám az ágyra, megfogták a kezemet, szia nagypapa, mondták, én meg, mint aki megkukult. Még csak nem is köd ereszkedett rám, hanem apátia vagy mi. Vagy ataraxiának mondják? Mintha állatkertben nézelődnék, kismajmok vagy zsiráfok is lehettek volna akár. Persze mosolyogtam és kedveskedtem, de belül üres maradtam. Sgurato – jutott eszembe, de nem tudtam, mit jelent. Megkérdeztem Paolától: piemontei nyelven a fazék lesz ilyen, ha jól elmossák, majd azzal a fémcsutakfélével addig sikálják belül, amíg olyan fényes olyan tiszta nem lesz, mint az új. Na, ilyennek, ilyen sguratónak éreztem én magamat. Gratarolo, Paola, a lányok, az életem ezernyi apró részletét töltögették a fejembe, de akárha szárazbabot zúdítottak volna belé, mert csak pergett az egész abban a fazékban ide-oda, főtlen maradt, nem volt miben puhulnia és rotyognia, nem volt benne kívánatos, semmi, amire újra ráéheztem volna. Úgy értesültem a velem történtekről, mintha másvalakinek lett volna része bennük.

Megcirógattam a gyerekeket, és megcsapta az orromat az illatuk, de nem idézett fel semmit azon kívül, hogy nagyon gyengéd illatnak éreztem. Az bezzeg eszembe jutott, hogy vannak gyermeki húst utánzó friss szagok. Üres ugyanis nem volt a fejem, csak úgy kavarogtak benne a mások emlékei, egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, az emberélet útjának felén, magánosan, mélázó baktatással vánszorogva néger utcákon át, Ábrahám nemzé Izsákot, Izsák nemzé Jákobot, Jákob nemzé Júdát, Roccót és fivéreit, egyszer elmúlt régen éjfél, ekkor láttam meg Ingát, a Comói-tó déli nyúlványát leszarták a legyek, monsieurs les anglais j eme suis couché de bonne heure, olaszok, testvérek, ti rabjai a földnek, tu quoque alea, ó, Hold, hová vonulsz, oly szép vagy, állj, maradj velem, I am lost! – suttogta milady Róma harci árka fölött, a jobb szélről az első volt a sorban, la Mancha egyik falujában, dús fejét magas Palatinra hajtva, nyár, tenger s havasok közt jajong, busong a tájon egy perzselő februári délelőtt, és mindjárt este lesz, most rajtunk a sor Lolita, lágyékom vágya, parázna, vérnősző barom, hajnalodom, ne kérdezd, kiért szól a tavalyi hó, oly édes a megsemmisülés hétfőn, midőn a hőség rek- kenő, kék hajú tündér, karcsú szőke balerina, római nemtő, férfiuról szólj nékem, John Andreson, szívem, mint egy virág, olyan vagy, a csókodra szomjazom én, mert hí a citromok hona, mely sok ezer kínt szerzett minden akhájnak, micsoda nagyszerű dolog, amikor én írok önnek, haragot, istennő, zengd üde, mámoros ajakkal a szent harcot, a vezért, de la musiqus ou marchent des colombes, szívem tornácán három nő vérben áztatja hallatlan fejét, a boldog családok a tengerárba hullnak, hah, nyomorult, változtasd meg életed, és Robin megjavítja magát, téged magasztal füstben a kis herceg, kezdetben vala a föld, s ahogy megdermedett, elfújta a szél, LichtmehrLichtüberalles, fényes a haja, holnapután bejöhetsz. Nevek, nevek, nevek, Angelo Dall'Oca Bianca, Lord Brummel, Pindarosz, Flaubert, Disraeli, Remigio Zena, Jura-kor, Fattori, Straparola, Madame Pompadour, Smith and Wesson, Rosa Luxemburg, Zeno Cosini, Jacopo Palma, az idősb, Archeopterix, Ciceruacchio, Máté, Márk, Lukács, János, Pinocchio, Justine, Szent Gloretti Mária, Thaisz, a szaros körmű kurtizán, oszteoporózis, Saint-Honoré, Bak- ta Ekbatana, Szúza és Arbela, Nagy Sándor és a gordiuszi csomó.

Laponként potyogott rám a lexikon, legszívesebben két kézzel hessegettem volna, mint valami méhrajt. A gyerekek meg közben nagypapának szólongattak, tudtam, hogy magamnál is jobban kellene szeretnem őket, de azt nem, hogy melyiküket hívjam Giangiónak, melyiküket Alessandrónak, és melyiküket Lucának. Nagy Sándorról mindent tudtam, de az én kicsi Alessandrómról az égvilágon semmit.

Azt mondtam, gyengének érzem magam, aludni szeretnék. Kimentek, én meg sírtam. A könny sóízű. Továbbra is vannak tehát érzelmeim. Vannak, de vadonatújak. A régieket már nem mondhatom magaméinak. Ki tudja, ötlött föl bennem, hogy vallásos voltam-e; persze akárhogy is, a lelkemnek mindenképp búcsút inthetek."

Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze. Barna Imre ford. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2007, 25-27. o.

Eco regényének főhőse egy antikvárius, aki agyvérzés következtében elveszíti emlékezetét. Nehéz azonban megfogalmazni, pontosan mi is vész el a balesetben. Hiszen az idézetből is kiderül, hogy tudása van bőven. Az évek során összegyűjtött ténytudás – szemantikus ismeret – látszólag segít elboldogulni a világban. Ez azonban láthatóan nem elég a boldogsághoz. Hősünk tud egy csomó dolgot, kézikönyvszerűen sorolja az adott témához kapcsolható ismereteket, csak azt nem tudja, mire is jók ezek. Nem képes értékelni, értelmezni tudását. Nem képes megállítani a gondolatfolyamot, amely az egyes élmények hatására elönti. Nem tudja mederbe terelni, irányítani gondolatait. Úgy tűnik, hogy a tudás megszerzésének körülményeire vonatkozó információ – az epizodikus tudás – megtartása segít emlékeink szervezésében. Tudásunk szorosan kötődik az önéletrajzi eseményekhez, életünk fontosabb periódusaihoz. A múlt tapasztalatainak szervezését az Én végzi. Az, akivel a dolgok megtörténtek, aki olvasta a könyveket, aki összegyűjtötte a sok tudást. Az egyedi Én értékeli, értelmezi a helyzeteket, amelyekben részt vesz, és ez az értelmezés segít a gondolkodásban. Nélküle a múlt vész el, a múlttal pedig a világról összegyűjtött ismeretek jelentősége és jelentése.

Az emlékezet témakörében itt szereplő fejezetek különböző funkciók szerint osztják fel az emlékezetet. Míg a korai emlékezetelméleteket leginkább az emlékezeti megtartást legszemléletesebben megragadó metafora megtalálása érdekelte, addig a mai emlékezet- modellek fontos alaptétele, hogy az emlékezet olyan komplex rendszer, amely a megoldandó feladat követelményeitől függően különféle arcait mutatja. Az emlékezeti rendszer különböző elemeinek vizsgálata különböző módszereket is igényel. Ez lehet az oka annak, hogy pszichológiai szempontból annyiféleképpen lehet beszélni az emlékezetről. A tanulás során elsajátított ismeretek rögzítése és tárolása csak a kiindulópont. A megszerzett és megőrzött ismereteket különböző helyzetekben, különböző célokra használjuk. Az emlékezetnek fontos kontextusa a társas környezet, a kultúra is. A körülöttünk lévő emberek tanítanak meg minket arra, mely dolgokról érdemes beszélni, és melyekről nem, vagyis mit érdemes az emlékezetünkben megőrizni. Így kapcsolódik össze az identitás, az emlékezés és a kultúra.

(Az Emlékezés panelt bevezető képen a Gutenberg-féle Bibliát láthatjuk. Ez volt az első értékes könyv, amelyet mozgatható betűkkel szedtek. A könyv 1454-ben vagy 1455-ben készült, Johann Gutenberg műhelyében, a németországi Mainzban. A technológiai fejlődés és a gondolkodás kapcsolatát kutató elméletek szerint a könyvnyomtatás elterjedése megváltoztatta az emlékezetről való gondolkodást, sőt idővel az emlékezés módját is. Forrás: http://www.hrc.utexas.edu/exhibitions/ permanent/gutenberg/)