Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 2. Tanulás – emlékezés – tudás

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

A standard munkamemória-modell alternatívái

A standard munkamemória-modell alternatívái

Az eredetileg Baddeley és Hitch (1974), majd Baddeley (1986) által kidolgozott többkomponensű munkamemória-modell mára könyvtárnyi kísérleti irodalmat eredményezett, amelynek csak egy részét képes kellő hatékonysággal megmagyarázni. Annak ellenére, hogy az idegtudományi kutatások túlnyomó részben a Baddeley nevével fémjelzett standard munkamemória-modellt tekintik irányadó elméleti kiindulásnak, a kísérleti pszichológiában számos alternatív elképzelés is népszerűvé vált az utóbbi évtizedben. Bár a kínálat ennél lényegesen nagyobb, az alábbiakban három olyan alternatív elképzelést mutatok be, amelyek nemcsak számottevő követővel rendelkeznek, de részben kísérleti alátámasztást is nyertek. Ezek a modellek három jelentős aspektusban különböznek az úgynevezett standard munkamemória-modelltől: 1. a feltételezett rendszer komponenseinek számában, 2. a rendszer kapacitáskorlátjának feltételezett okaiban, valamint 3. a munkamemória-funkcióknak más rendszerekhez fűződő feltételezett kapcsolatában.

7.2. táblázat -

HOGYAN ÁRNYALJAK AZ AGYSERULTEK VIZSGÁLATÁBÓL SZÁRMAZÓ ADATOK A MUNKAMEMÓRIA-MODELLEKET?

A standard, többkomponensű munkamemória-modell talán legerősebb bizonyítékai a neuropszicho- lógiai vizsgálatokból érkeznek. Az alternatív, egységes figyelmi vagy hosszú távú emlékezeti rendszereket feltételező elképzelések nehezen tudnak magyarázatot találni a különböző agysérüléseket követő szelektív munkamemóriafunkció-kiesés jelenségére. Ezekben a vizsgálatokban a verbális és téri-vizuális munkamemória működését ellenőrző teszteket adnak az agysérült betegeknek, és nézik, hogy a különböző modalitásban érkező információk átmeneti emlékezeti megtartása eltérő színvonalon károsodott-e a sérülés következtében.

Egy igen híressé vált vizsgálatban például Basso és munkatársai (1982) P. V. nevű betege bal frontális és parietális lebenyének sérülése után – a korábban leírt betegekhez hasonlóan – károsodott teljesítményt mutatott a szám- és szóterjedelem-feladatokban, de teljesen normális teljesítményt a téri terjedelmi feladatokban (pl. Corsi-kockák).

A Hanley és munkatársai (1991) által leírt, E. L. D. nevű betegnek jobb parietális haematomát követően súlyosan károsodott a Corsi-kockákkal kapcsolatos feladatban mutatott teljesítménye, de teljesen ép volt a számterjedelme.

Shallice és Vallar (1990) 22 olyan betegről számolt be, akik verbális munkamemória-feladatokban károsodott teljesítményt produkáltak. A csökkent verbális munkamemória-terjedelem szavak, számok, betűk szeriális felidézésében is megmutatkozott, de csak auditoros bemutatás esetén, vizuális bemutatásnál lényegesen jobb volt a betegek teljesítménye. A részletes neuropszichológiai térképezés feltárta, hogy ezeknél a betegeknél szelektív verbális munkamemória-sérülés alakult ki. A betegek rossz verbális munkamemória-teljesítménye sem a beszédpercepció, sem pedig a beszédprodukció deficitjéből nem származhatott (Shallice-Vallar, 1990; Vallar-Papagno, 1995). A betegek a téri-vizuális munkamemória-feladatokban az egészséges kontrollszemélyek szintjén teljesítettek, ami a két munkamemória-alrendszer független működését támasztja alá.


Kontroll és tárolás: Engle és munkatársainak modellje

Randall Engle és munkatársainak munkamemória-koncepciója talán a legismertebb példája az egységes munkamemória-modelleknek. Miért egységes? Engle és munkatársai úgy gondolják, hogy a munkamemória-funkciókért, tehát a különböző moda- litású információk átmeneti fenntartásáért, mentális manipulációjáért és az aktivált információknak a komplex megismerőfolyamatokban történő felhasználásáért egyetlen mögöttes tényező, a kontrollált figyelmi rendszer a felelős.

Engle-ék kísérleti megközelítése klasszikus példája a pszichometriai kutatási logikának. Amíg a standard munkamemória-modell hívei bonyolult kísérleti technikákkal, agysérült betegekkel végzett vizsgálatokkal és idegtudományi módszereket is felhasználó kísérleti elemzésekkel próbálják feltárni a különböző munkamemória-komponensek működési alapelveit, addig Engle kutatócsoportja néhány, széles körben használt kísérleti eljárás pszichometriai elemzését tekinti mérvadónak. Ezekben a vizsgálatokban olyan alapvető kísérleti eljárásokat használnak, mint az olvasásterjedelmi teszt vagy a számterjedelmi teszt valamelyik változata, amelyekkel felmérik az ezekkel a tesztekkel mérhető egyéni emlékezeti terjedelmi különbségeket, majd megvizsgálják, hogy az egyik feladaton mutatkozó teljesítményvariancia milyen mértékben képes megjósolni a másik feladaton jelentkező varianciát. Mi az alapvető különbség az olvasásterjedelmi feladat és a számterjedelmi feladat között? Az előbbiben, miközben meg kell jegyezni az olvasott mondatok utolsó szavát, meg kell érteni az olvasott mondatok jelentését is, vagyis az emlékezeti feladat mellett feldolgozást is kell végezni, a számterjedelmi feladatnál csak emlékezeti terhelés van, mivel egyre hosszabb számsorozatokat kell visszamondani. Mindkét feladatnak léteznek alternatív változatai is, amelyek segítségével ugyanazokkal a kísérleti személyekkel számos vizsgálatot végezhetünk. Amennyiben ez a kétfajta emlékezeti helyzet – az egyéni különbségek tekintetében – nagy átfedést mutat, akkor feltételezhetjük, hogy a két feladat azonos memóriakomponensek működését méri, amennyiben viszont jelentős az eltérés, akkor ezek a feladatok részben független komponensek működését tükrözik.

Engle és munkatársai (1999) ezekből a vizsgálatokból szűrték le azt a következtetést, hogy a munkamemória-kapacitás egyéni különbségei valójában két komponens működését tükrözik. Az egyik komponens, amit ők rövid távú emlékezetnek neveznek, tulajdonképpen a hosszú távú emlékezet átmenetileg aktivált része, vagyis magas aktivációszinttel rendelkező hosszú távú emléknyomok, amelyek egyaránt lehetnek fonológiai, téri-vizuális vagy kinetikus reprezentációk. A másik komponens, amit ők munkamemória-funkciónak neveznek, valójában nem más, mint a kontrollált figyelem vagy végrehajtó rendszer, amely a figyelem fókuszába helyez egyes emlékezeti elemeket, miközben másokat kiszorít a figyelmi fókuszból. Milyen helyzetekben vizsgálható ez utóbbi rendszer működése? 1. Amikor a célokat elfelejti valaki, pedig azokat igyekezett a munkamemóriájában tartani. 2. Amikor több választ is meg kell valósítani, ezért a válaszok ütemezésére van szükség. 3. Amikor a szükséges válaszok között konfliktus van. 4. Amikor a célválaszhoz hasonló zavaró válaszokat gátolni kell. 5. Amikor monitorozni, vagyis ellenőrizni és esetleg korrigálni kell a válaszokat. 6. Amikor meg kell tervezni az emlékezeti keresést. Engle-ék értelmezésében a munkamemória-kapacitás nem más, mint az emlékezeti reprezentációk aktiválásának képessége és az aktivált emlékek figyelmi fókuszban tartása zavaró, elterelő környezetben.

Nézzünk egy olyan kísérletet, amely alátámasztaná azt az elképzelést, miszerint a munkamemória-kapacitás nem más, mint hosszú távú emléknyom aktiválása és kitartott, kontrollált figyelem. Tuholski (1997, idézi Engle et al., 1999) kísérletében először felmérte kísérleti személyei munkamemória-kapacitását. Ehhez az olvasásterjedelmi feladattal analóg eljárást, műveleti terjedelmi feladatot használt, amelynek a lényege, hogy a kísérleti személyeknek egyszerű matematikai műveleteket kell végrehajtaniuk, majd egy szót kell megjegyezniük, tehát egy műveletet és egy emlékezeti feladatot kell sikeresen kombinálniuk (Turner-Engle, 1989). Ezt követően a vizsgálati személyek közül azokat, akik a csoportteljesítmény alsó egynegyedében helyezkedtek el, alacsony munkamemóriájú csoportnak, azokat pedig, akik a csoportteljesítmény felső egynegyedében helyezkedtek el, magas munkamemóriájú csoportnak nevezte el. Majd egy egyszerű figyelmi feladatot, a gyors számolási feladatot kellett a két csoportnak elvégeznie; ennek során a kísérleti személyek sárga téglalapokat láttak egy képernyőn (1-től 12-ig), amelyeket a lehető leggyorsabban kellett megszámolniuk, de úgy, hogy a sebesség ne menjen a pontosság rovására. Az 5.7. ábrán látható, hogyan változott a két csoport számolási ideje a célelemek számának függvényében.

5.7. ábra. Tuholski (1997, idézi Engle et al., 1999) vizsgálatában nagy és kis munkamemóriájú kísérleti személyek vettek részt egy gyors számolási feladatban. Az ábrán látható, hogy a két csoport nem különbözik egymástól 1-5 elem megszámolásakor, azonban a nagy munkamemóriájú csoport szignifikánsan gyorsabban számol meg 6-12 elemet. Engle és munkatársai (1999) szerint mindez azt bizonyítja, hogy a két csoport munkame- mória-kapacitásbeli különbségét a kontrollált figyelmi rendszer hatékonysága határozza meg

Az eredmények legérdekesebb jellemzője, hogy a magas és alacsony munkame- mória-kapacitású csoportok nem különböznek a számolási időben 1-5 célelemig, azonban szignifikáns különbség mutatkozik közöttük 6-12 célelem esetén a magas munkamemóriájú csoport javára. A figyelmi kutatások korábban már számos bizonyítékot szolgáltattak arról, hogy a figyelmi rendszer automatikusan 3-5 különböző tárgyat tud egyszerre fókuszban tartani, ennél több célinger esetén már kontrollált figyelmi működésre van szükség (Trick-Pylyshyn, 1993; lásd az Általános pszichológia 1. kötetének figyelemmel kapcsolatos fejezeteit). Tuholskiék eredménye tehát arra hívja fel a figyelmet, hogy a magas és alacsony munkamemória-kapacitású személyek nem az automatikus, hanem a kontrollált figyelmi folyamatok hatékonyságában térnek el egymástól. A két csoport ugyanúgy teljesít, amíg 4-5 célelemmel kell egy figyelmi helyzetben megbirkózniuk, azonban ennél több célingernél már kiütközik a két csoport között a kontrollált figyelmi funkciók működésében meglévő kapacitáskülönbség.

Az ehhez hasonló kísérletek bizonyítani tudják, hogy a kontrollált figyelmi folyamatok jelentős szerepet játszanak a munkamemória-kapacitásban, igaz, hogy ezt a standard munkamemória-modell hívei sem vitatják. Azonban a munkamemória-funk- ciókat a kontrollált figyelmi folyamatokkal azonosító modellek számára jelentős elméleti kihívást jelent az a korábban már bemutatott, elsősorban Shallice és Miyake nevével fémjelzett kutatási program, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a kontrollált figyelmi folyamatok több független, eltérő idegrendszeri hálózatok működésén alapuló végrehajtórendszer-komponensre bonthatóak, így elméletileg aluldetermi- náltnak tűnik az egységes figyelmi magyarázat (lásd Shallice, 2004; valamint Racs- mány, 2005 áttekintését).

Aktivált emléknyomok és figyelmi fókusz: Nelson Cowan

A standard munkamemória-modell talán legbefolyásosabb riválisa Cowan munka- memória-modellje, amelyet ő maga beágyazott folyamatok modelljének nevez. Cowan álláspontja szerint munkamemória-rendszer nem, csak munkamemória-jelenségek léteznek. A munkamemória-jelenségek hátterében három fő komponens áll: 1. a figyelem fókuszába került, aktiválódott hosszú távú emlékezeti reprezentációk; 2. a figyelmi fókuszon kívül eső, de aktív állapotba került hosszú távú emlékezeti emléknyomok; 3. olyan inaktív emlékezeti reprezentációk, amelyek jól használható hívóingerekkel rendelkeznek. A munkamemória kapacitáskorlátjában megfigyelhető egyéni különbségek e három komponens működésének eredői. A három komponens kapacitáskorlátja azonban eltérő természetű. Amíg a hosszú távú emlékezeti reprezentációk aktivációja idői korlátokba ütközik, hiszen újraaktiválás nélkül néhány másodpercig maradnak aktívak, addig a figyelmi fókusz korlátját a figyelt elemek száma, nem pedig az idő jelöli ki. Mint arról Engle-ék modellje kapcsán már volt szó, az automatikus figyelemi fókusz 3-5 elemet képes átfogni; ezt a terjedelmet még módosítják a kontrollált figyelmi folyamatok, más néven a végrehajtó funkciók (Cowan,

  1. . Az 5.8. ábrán látható Cowan elképzelése a munkamemória-jelenségek megismerőkomponenseiről; a modell szerint az információk átmeneti megtartása, manipulációja és a következtetési folyamatokban való felhasználása a figyelmi rendszer irányítása mellett zajlik.

A legfontosabb különbség Cowan elképzelése és a standard munkamemória-mo- dell között, hogy itt nincsenek modalitásfüggő pufferalrendszerek, vagyis ahhoz, hogy egy inger kapcsolatba kerüljön a hosszú távú emlékezeti reprezentációkkal, először a figyelem fókuszába kell, hogy kerüljön. A figyelem fókuszába került elemek később hosszú távú emlékezeti reprezentációkat képeznek, így később, az inger megjelenésekor újra aktiválódhatnak. Cowan modelljében tehát az egyéni különbségeket a figyelmi rendszer működése fogja kijelölni, függetlenül attól, hogy milyen típusú információt kell átmenetileg fejben tartani. A döntő különbség tehát a standard mun- kamemória-modell és Cowan elképzelése között, hogy míg az előbbi szerint a két alrendszer is különbözhet kapacitásában, addig az utóbbi modell egységes munka- memória-kapacitást tesz csak lehetővé. Cowan modellje (1988, 1999) tehát kizárja, hogy egy adott vizsgálati személy verbális és téri-vizuális munkamemória-kapacitá- sa eltérő nagyságú legyen, amennyiben pedig az eredmények mégis ezt mutatják, akkor ennek okát Cowan szerint a perceptuális feldolgozási folyamatok valamelyik szintjén, és nem a munkamemória-funkciókban kell keresni. Cowan (1999) modelljének egyediségét és erejét a figyelmi fókusz és az aktív, valamint az inaktív hosszú távú emlékezeti reprezentációk viszonyának megragadása adja.

5.8. ábra. Cowan (1999) munkamemória-modelljének sematikus ábrázolása. A modell szerint a munkamemória-feladatokban megmutatkozó egyéni különbségekért három megismerőkomponens működése a felelős. A rendelkezésre álló aktivált hosszú távú emlékezeti reprezentációk, az aktivált emlékek figyelmi fókuszba helyezésének transzformációs ideje és a figyelmi fókusz idői kapacitása

Cowan modelljének vitathatatlan előnyei mellett igen sok gyenge pontja is van. A legnagyobb problémát az egységes munkamemória-kapacitás feltételezése jelenti. Mind a kísérleti, mind pedig a neuropszichológiai irodalom számos olyan eredményt ismer, amely azt az elképzelést támasztja alá, hogy a verbális és téri-vizuális munka- memória-terjedelem jelentősen eltérhet egyazon személynél (lásd Cornoldi-Vecchi, 2003; Henson, 2001; Vallar-Papagno, 2002). Ezekben a vizsgálatokban mind a figyel- mi, mind pedig a perceptuális feldolgozási folyamatok kontrollálva voltak, így nehezen látható, hogyan is lehetnének ezek a folyamatok felelősek a két modalitásban jelentkező emlékezeti terjedelmi különbségért. További problémát jelenthet a modell számára, hogy Cowan pontatlanul definiált komponenseket is beilleszt modelljébe, ilyen például a végrehajtó rendszer. Nem teljesen világos, hogy a végrehajtó rendszer pontosan hogyan kapcsolódik a figyelmi rendszerhez, mi a hasonlóság a hagyományos munkamemória-modell és Cowan „végrehajtó funkció”-felfogása között. Végül, az emlékezeti reprezentációkra irányuló figyelmi fókusz mint központi magyarázó fogalom is problematikus lehet, mivel Cowan nem határozza meg, pontosan hogyan is működik ez a folyamat, és milyen mechanizmusokat involvál.

Ahogy azt a következő részben ismertetésre kerülő James Nairne (2002) jegyzi meg, a kutatók néha hajlamosak az olyan introspektív módon nagyon érzékletesnek tűnő fogalmakat, mint az „elhalványuló emléknyomok” vagy a „figyelem fókuszába helyezett információk”, pontosabb definíció nélkül magyarázóeszközként használni. Mindezektől függetlenül Cowan modellje lényeges szemponttal gyarapította a mun- kamemória-funkciók megértését azáltal, hogy felhívta a figyelmet a hosszú távú emlékezeti reprezentációk és az automatikus figyelmi rendszer szerepére az átmeneti emlékezési folyamatokban.

Hívóinger-vezérelt rövid távú emlékezet: James Nairne

Napjaink emlékezetkutatásának talán legérdekesebb kritikusa a Purdue Egyetem kutatója, James Nairne. Egyelőre magányos farkasként, de egyre nagyobb figyelmet kiváltva fogalmazza meg azt a kritikáját, amely a munkamemóriával kapcsolatos elképzeléseknek a legfontosabb alaptéziseire vonatkozik. A munkamemóriával kapcsolatos szakirodalomnak talán a legáltalánosabban elfogadott állítása az, hogy az átmenetileg aktivált emléknyomok gyorsan elhalványulnak valamilyen, az aktivitást frissítő mechanizmus nélkül. Mint azt korábban láthattuk, a standard munkamemória-modell modalitásspecifikus puffereket és ismétlő mechanizmusokat ír le, az olyan alternatív modellek viszont, mint amilyenek Cowan vagy Engle elképzelései, a figyelmi rendszer és az aktivált hosszú távú emléknyomok interakcióját tekintik a nyomelhalványulást megakadályozó mechanizmusnak.

7.3. táblázat -

AZ EPIZODIKUS PUFFER

Miközben számos alternatív elképzelés ostromolja a Baddeley nevével fémjelzett standard, többkomponensű munkamemória-modellt, néhány évvel ezelőtt maga Baddeley (2000) is jelentős újítással állt elő. Egy új alrendszert illesztett a munkamemória-modellhez, amelyet epizodikus puffernek keresztelt el. Mi a szerepe ennek az új komponensnek a munkamemória-rendszerben? Az epizodikus puffer képes arra, hogy az egyszerre több modalitásban érkező információt, eseményeket összekapcsolja, és egy átmeneti, térben és időben meghatározott epizodikus reprezentációt alkosson belőlük.

Miért van szükség egy újabb alrendszerre? Baddeley érvelése szerint van néhány olyan emlékezeti jelenség, amit bajos lesz egy átmeneti epizodikus tárolórendszer segítsége nélkül megmagyarázni. Például hogyan magyarázzuk meg azt a jelenséget, hogy amennyiben vizuálisan mutatnak be számunkra szavakat, és közben azt kell mondogatnunk, hogy „blablablabla" – tehát a fonológiai hurok kapacitását kiiktatjuk -, mégis meg tudunk jegyezni négyet-ötöt a látott szavak közül? A válasz a standard munkamemória-modell alapján csak az lehetne, hogy a téri-vizuális vázlattömb tárolja átmenetileg az információkat. Igen ám, de ez a rendszer igen gyenge a szekvenciális sorrend megjegyzésében, mi mégis el tudjuk sorban mondani a látott szavakat.

Ennél is érdekesebb Tulving beszámolója egy olyan súlyos amnéziás betegről, aki ugyan néhány perc alatt minden új információt elfelejtett, így akár tíz perc elmúltával is újra be kellett neki mutatkozni, mégis kiváló bridzsjátékos volt, aki nemcsak arra emlékezett, hogy milyen lapok mentek már ki, hanem arra is, hogy ki játszotta ki azokat. Vajon milyen rendszerben tárolódott ez az információ? Az is világos, hogy ezekben az esetekben a hosszú távú és rövid távú emlékezeti reprezentációk va lamiképpen interakcióba kerülnek. Ennek bizonyítéka, hogy míg nem összefüggő szavakból átlagosan hét elem a rövid távú emlékezeti kapacitásunk, addig mondatok visszamondásánál tizenöt szó.

Baddeley az ehhez hasonló jelenségek megmagyarázására alkotta meg az epizodikus puffer koncepcióját. Ez az alrendszer teszi lehetővé, hogy átmeneti multimodális, epizodikus reprezentációkat tároljunk, ahol az átmeneti epizód interakcióba kerül a hosszú távú emlékezettel (lásd az ábrát, továbbá A deklaratív emlékezet című fejezetet). Az epizodikus puffer koncepciója rendkívül nagy érdeklődést váltott ki a munkamemória-kutatók között, de még távol áll attól, hogy kísérletileg is alátámasztott koncepciónak tekintsük.


Nairne saját kutatásai adataira alapozva két nagyon erős állítást tesz: 1. a nyomelhalványulás jelenségére nincs valódi tudományos bizonyíték, 2. a frissítő mechanizmusok feltételezése helyett be kell látnunk, hogy a rövid távú emlékezeti jelenségek pontosan ugyanolyan érzékenyek a hatékony hívóingerek használatára, mint a hosszú távúak (Nairne, 2002). A nyomelhalványulás jelenségével szemben megfogalmazott kritika talán legfontosabb kiindulási pontja McGeoch interferenciaelmélete (McGeoch, 1942; lásd továbbá Racsmány, 2005, 2006 áttekintését McGeoch elméletéről). McGeoch (1936) elhíresült metaforája szerint a múló idő semmiképpen sem lehet felelős a felejtésért, mint ahogyan az esőre kitett vasdarab folyamatos rozs- dásodása sem magyarázható az eltelt idővel.

Az interferenciaelmélet szerint az emberi tanulás és felejtés hívóinger-célemlék kapcsolati hálózatokban zajlik. A felejtés vagy a hívóinger „túlterheltségének”, vagy a hívóinger-célemlék kapcsolatok gyengülésének, esetleg a rossz hívóinger aktiválásának következménye (McGeoch, 1942). Nairne (2002) azonban még ennél is tovább megy. Az ő álláspontja szerint emlékezeti jelenségek esetében valójában nincs értelme emléknyomok átmeneti aktivitásáról vagy az aktivitás csökkenéséről, tehát nyomelhalványulásról beszélni. Legyen az rövid távú vagy hosszú távú emlékezeti helyzet, az emlékezeti jelenségeket mindig a hívóinger és a célinger összekapcsolódása fogja meghatározni, vagyis a humán emlékezeti jelenségek mindig hívóingerfüggőek (Tulving, 1983). Mi határozza meg a rövid távú emlékezeti terjedelmet? Nairne válasza gyökeresen eltér valamennyi kurrens munkamemória-modelltől: az előhívás során rendelkezésre álló hívóingerek hatékonysága és a tárolt emléknyomok meg- különböztethetősége (Nairne, 2002).

A rövid távú felidézés hívóinger-függőségének egyik legfontosabb kísérleti bizonyítéka az úgynevezett kiszabadulás a proaktív interferenciából jelensége (Wi- ckens, 1970). Ennél a kísérleti elrendezésnél a kísérleti személyeknek olyan szólistákat kell azonnal visszamondaniuk, amelyek ugyanabból a kategóriából származó szavakat tartalmaznak (pl. járművek vagy gyümölcsök nevei). A sokszor reprodukált eredmény szerint az újabb és újabb felidézési próbákban a rövid távú emlékezeti teljesítmény egyre rosszabb lesz, ha azonban a kísérletvezető átvált egy olyan szólistára, amelyik más kategóriájú szavakat tartalmaz (pl. állatok), akkor ismét olyan jó lesz a rövid távú emlékezeti teljesítmény, mint a kísérleti procedúra legelején (Wat- kins-Watkins, 1975). Ezt a jelenséget úgy lehet megmagyarázni, ha feltételezzük, hogy a kísérleti személyek a kategóriacímkét használják hívóingerként, amely egy idő után túlterhelődik (túl sok elem kapcsolódik hozzá), és kevéssé lesz hatékony, egy újabb kategória esetén viszont a kategóriacímke megint hatékony hívóingerré válik (Nairne, 2002).

Amennyiben azonban Nairne (2002) javaslatát követve elvetjük a fenntartó ismétlés és a nyomelhalványulás koncepcióit, akkor hogyan lehet megmagyarázni azt a korábban már tárgyalt közismert kísérleti eredményt, hogy a Brown-Peterson-para- digmában nagyon gyors felejtés következik be, ha az ismétlést megakadályozzák. Nairne (2002) szerint a kísérletezők nem jártak el elég gondosan a paradigma alkalmazásakor: az egymás után bemutatott mássalhangzók túlnyomó része többször is előfordult a különböző próbákban, így interferenciahatást produkáltak. Nairne ösz- szeállított egy olyan emlékezeti ingersort, amelyben minden mássalhangzó csak egyszer fordult elő a teljes kísérlet időtartama alatt. Ezzel a kísérleti ingersorral akár 96 másodperces visszafelé számlálás sem okozott szignifikáns teljesítménycsökkenést. Nairne álláspontja szerint a döntő különbség a korábbi kísérletekhez képest az volt, hogy az ő ingeranyagát használva a mássalhangzók emlékezeti reprezentációi egymástól jól elkülöníthetőek voltak, ami pedig azt bizonyítja, hogy a rövid távú felejtést a letárolt emléknyomok megkülönböztethetősége és a hatékony hívóingerek alkalmazása együttesen fogja meghatározni (lásd Nairne, 2002).

Bár Nairne koncepciója messze nem tud megbirkózni a rövid távú emlékezet kísérleti kutatásának valamennyi jelentősebb eredményével, ennek ellenére nagyon lényeges szempontra hívja fel a figyelmet: a rövid távú emlékezet kutatói elhanyagolták az előhívási folyamatok elemzését. Valamennyi modell abból indul ki, hogy az aktivált emlékek elérése közvetlen jellegű, nincs szükség keresőfolyamatokra, azok vagy rendelkezésre állnak, vagy nem. Nairne elgondolása, együtt a standard munkamemória-modell újabb változataival (lásd Az epizodikus puffer című szövegdobozt) talán választ ad majd arra a kérdésre is, hogy hogyan használjuk a munka- memória-rendszerünket, amikor nemcsak számokat vagy útvonalakat, de komplex eseményeket kell fejben tartani és felidézni. A választ a jövő kutatásai adják majd meg.

ÖSSZEFOGLALÁS

  1. Az emlékezet kísérleti kutatásának történetében az egyik legtöbbet vizsgált kérdésnek az információk átmenti megtartásáért felelős rendszer működésének és funkcióinak feltárása bizonyult. Az azonnali felidézéssel kapcsolatos kísérletek nyomán a hatvanas évekre bontakozott ki az a felfogás, hogy a rövid távú emlékezet a memóriafunkciókat ellátó rendszerek között önálló fakultásnak tekinthető.

  2. A rövid távú emlékezet egyik népszerűvé vált koncepciója, az úgynevezett „táras modell” úgy írta le a rövid távú emlékezetet, mint egy átmeneti tárat, amelyben az információt ismétléssel tartjuk fenn. A táras modell szerint a kellő ideig fenntartott információ átkerülhet a hosszú távú emlékezeti tárba, de az előhívás mindig a rövid távú emlékezet segítségével valósul meg.

  3. A verbális tanulási kísérletek nyomán általánossá vált az a felfogás, hogy a rövid távú emlékezet elsősorban verbális kódokat használ, legfontosabb működési elvei a nyomelhalványulás és az ezt megakadályozó ismétlés. Legalább ilyen fontos jellemzője, hogy jelentős egyéni különbségek mérhetőek a terjedelmében, amelyek meghatározzák a hatékony hosszú távú tanulási képességeket. Az emlékezetterjedelmet mérő legismertebb eljárások a számpróba- és a számterjedelem-feladatok, amelyek meghatározott mennyiségű információ szeriális megtartásának képességét tesztelték.

  4. A hetvenes években Baddeley és Hitch munkássága révén vált ismertté az a koncepció, amelyet standard munkamemória-modellnek nevezünk, és amely fokozatosan felváltotta a táras modellt. E szerint a rövid távú emlékezet több komponensből álló rendszer, nemcsak verbális kódokat használ, és az alrendszerek mindegyikével kapcsolatban jelentős egyéni különbségek léteznek. A munkamemória funkciója nemcsak az információk átmeneti megtartása, hanem a hatékony problémamegoldáshoz szükséges különböző folyamatok interakcióba hozása.

  5. A standard munkamemória-modell ellenében számos alternatív elképzelést fogalmaztak meg. Engle és Cowan a figyelmi folyamatok szerepét hangsúlyozza a rövid távú emlékezeti funkciókban, míg Nairne a hatékony hívóinger kiválasztásának és használatának munkamemória-kapcitást determináló szerepére hívta fel a figyelmet.

KULCSFOGALMAK

artikulációs elnyomási hatás, artikulációs frissítő komponens, ellenőrző figyelmi rendszer, felhasználási viselkedés, fonológiai hasonlósági hatás, fonológiai hurok, fonológiai tár, hívóingerfüggő felejtés, irrelevánsbeszéd-hatás, kiszabadulás a pro- aktív interferenciából, központi végrehajtó, műveleti terjedelmi feladat, nyomelhal- ványulási hipotézis, primácia, proaktív interferencia, recencia, retroaktív interferencia, szabad felidézési feladat, számpróbafeladat, számterjedelmi feladat, szeriális felidézési teljesítmény, szóhosszúsági hatás, téri-vizuális vázlattömb

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

  1. Mi történik a szóhosszúsági hatással, ha artikulációs elnyomást alkalmazunk auditoros bemutatásnál?

  2. Mi az a Brown-Peterson-feladat?

  3. Milyen hatásokra érzékeny a recenciahatás?

  4. Hogyan mérhető a vizuális munkamemória terjedelme?

  5. Milyen komponensekből áll Cowan munkamemória-modellje?

  6. Miért bizonyítja Tuholski kísérlete a figyelem és a munkamemória-kapcitás kapcsolatát?

AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK

Baddeley, A. D. 2001. Az emberi emlékezet. Osiris, Budapest.

Kállai János – Bende István – Karádi Kázmér – Racsmány Mihály (szerk.) 2006. Bevezetés a neuro- pszichológiába. Medicina Kiadó, Budapest.

Kovács Ilona – Szamarasz Vera (szerk.) 2006. Látás, nyelv, emlékezet. Typotex, Budapest.

Németh Dezső 2006. A nyelvi folyamatok és az emlékezeti rendszerek kapcsolata. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Racsmány Mihály 2004. A munkamemória szerepe a megismerésben. Akadémiai Kiadó, Budapest.