Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 2. Tanulás – emlékezés – tudás

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

11. fejezet - 8. FEJEZET – Kategorizáció és fogalmi reprezentáció

11. fejezet - 8. FEJEZET – Kategorizáció és fogalmi reprezentáció

A kategorizáció folyamata, vagyis a tárgyak kategóriákba sorolása feldolgozási és reprezentációs szempontból is félúton található az észlelés és a gondolkodás között. A kategorizációs folyamatok többsége észrevétlenül és automatikusan zajlik – tevékenységünk során felismerjük a körülöttünk lévő tárgyakat és az ismerős embereket, azonosítjuk az arcukon látható érzelmet, a cselekedetük célját és következményét. Olvasás közben felismerjük a betűket és a szavakat.

A kategorizáció alapjelenség, azaz valamennyi modalitásra is érvényes, éppen ezért beszélhetünk hangok, szagok, ízek, bőrérzékletek és mozgások kategóriájáról is. A kategorizáció legalább két alapfolyamatot foglal magában: a diszkrimináció és az azonosítás (illetve generalizáció) mechanizmusait. Ezeknek az a lényege, hogy az állandó jellemzőkre (invarianciák), illetve meghatározott csoportosulási törvényszerűségekre támaszkodva kategóriák alakulnak ki. A végeredmény előnye az, hogy bizonyos tulajdonságok alapján különbséget tudunk tenni a különböző kategóriákba sorolt tárgyak között, az azonos kategóriába tartozók esetén azonban eltekintünk az apróbb különbségektől, és inkább a közös tulajdonságokra figyelünk. A kategorizá- ciós folyamatokat tehát a súlyozás, a strukturálás és az általánosítás, valamint az állandóságok kiemelésének elve vezérli. Ennek következtében a kategorizáció során a külvilág tárgyaival kapcsolatos ismereteink (és aktuális céljaink) határozzák meg, mely tárgytulajdonságokat emeljünk ki, és melyeket hagyjunk figyelmen kívül. Vagyis a kategorizációs folyamat első lépése az észlelés, de annyiban túllép rajta,, hogy az észlelt (és a kategorizáció szempontjából kiemelt) tárgyjellemzők az osztályozás eredményeképpen egy következtetési folyamatot generálnak – minden esetben utalnak olyan belső, láthatatlan tárgytulajdonság(ok)ra, amely(ek) alapján az azonosítás és/vagy a diszkrimináció megtörténik.

Fogalmak és kategóriák

A kategorizáció pszichológiai modelljei ennek az illesztési és következtetési folyamatnak a természetét írják le. E folyamat kiindulópontja a külvilág tárgyaival kapcsolatos ismeretek reprezentálása. Ahhoz, hogy a tárgyakat meg tudjuk különböztetni egymástól, az elménkben is léteznie kell ennek a megkülönböztetésnek. Ha tehát én egy gyümölcsöskosárból a körtét, és nem az almát veszem ki, miközben megjegyzem (vagy csak gondolom), hogy én a körtét jobban szeretem, mint az almát, akkor kategorizációt végzek, amely az elmémben a körtével kapcsolatban megtalálható ismeretek alkalmazásán alapul, és jelen esetben a körte-alma különbségtevésben nyilvánul meg. Amennyiben az esetek nagy részében helyesen ismerem fel a körtét, meg tudom különböztetni az almától (vagy egy izzótól), és azt is meg tudom mondani, hogy gyümölcs, akkor ebből arra következtethetünk, hogy rendelkezem a körte fogalmával. Fogalmaink, a gondolkodás építőkövei (vagy Locke kifejezésével a gondolkodás és a képzelet tárgyai) tehát a külvilág tárgyaival kapcsolatos tudásunkat tartalmazzák: azokat az ismereteket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a kate- gorizáció – a dolgok felismerése és megkülönböztetése – megtörténhessen. A fogalmak tehát mindig valamire vonatkoznak, a reprezentációban nem önmagukat, hanem egy rajtuk kívül álló dolgot képviselnek (ezt nevezzük intencionális tartalomnak). Ebből az is következik, hogy két különböző embernél a körte fogalma bizonyos eltéréseket mutathat, miközben bizonyosak lehetünk abban, hogy egyik sem fedi le tökéletesen a „körteség” lényegét.

Mivel fogalmaink a megismerés során alakulnak ki és változnak, a pszichológiai elméletek főként ennek a mechanizmusát szeretnék megismerni és modellezni, de nem céljuk, hogy közben megismerjék vagy meghatározzák a tárgyak lényegét, valódi természetét (ezzel, vagyis az úgynevezett ontológiai kérdésekkel a filozófia és a logika foglalkozik). A pszichológiai elméletek, ahogyan fentebb utaltunk is rá, főként az egyén viselkedése alapján következtetnek a fogalmak természetére, ezért foglalkoznak inkább a kategorizáció folyamatával, amely végső soron utalhat a mentális fogalmak tartalmára, szerveződésére. A szóhasználat az elméletekben tehát sokszor „tudományos hovatartozást” is jelent egyben.

Összegzésképpen elmondható, hogy a kategóriák mentális reprezentációk, mivel olyan kognitív struktúrák, amelyek a külvilág tárgyait képviselik az elmében. Az egyes, létező tárgyaknak megfelelő mentális struktúrák magukban foglalják az adott tárggyal kapcsolatos ismereteinket, vagyis egy fogalmi tudást közvetítenek. A kate- gorizáció során felhasznált tárgyreprezentációk főbb jellemzője, hogy tárolhatók az emlékezetben, kombinálhatok a többi reprezentációval, új reprezentációkká alakíthatók, és kognitív folyamatokat idézhetnek elő (például egy célirányos viselkedés szándékát). Kategorizációs tevékenységünk során végezhetünk kategóriaazonosítást (annak meghatározását, hogy a kérdéses tárgy melyik kategóriába sorolható; ilyen feladat annak eldöntése, hogy a kutya élőlény-e vagy sem) és/vagy kategóriaalkotást (annak meghatározását, hogy mely tulajdonságokkal rendelkezik egy tárgy, ameny- nyiben egy adott kategória tagja). Ez utóbbi esetben az a feladatunk, hogy meghatározzuk, mik egy kategória jellemzői, vagy milyen két kategória hasonlóságának a mértéke, illetve következtetéseket kell levonnunk és döntéseket kell hoznunk a kategóriatagok tulajdonságaival kapcsolatban. A tárgyak kategorizációja nem lehetséges fogalmak nélkül, hiszen egy tárgy kategorizálása azt jelenti, hogy egy adott fogalomhoz tartozónak tartjuk, illetve e fogalom segítségével jellemezzük. A fejezetben azokat a – főként pszichológiai – elméleteket tekintjük át, amelyek figyelembe veszik ezeket a fogalmi distinkciókat, és fő céljuk a kategorizáció folyamatának magyarázása.

Mielőtt azonban ezekkel részletesebben is megismerkednénk, teszünk egy kis kitérőt két szélsőséges nézet rövid bemutatására. Erre azért van szükség, hogy világosabb legyen, adott esetben miért keverednek az egyes terminológiák, illetve hogy rávilágítsunk, miért és hogyan fonódik össze a kategorizáció, a fogalmi reprezentáció, a gondolkodás és a szemantikus emlékezet fogalma a különböző elméletekben. Ezek ismeretében remélhetőleg az is világossá válik, hogy a fogalmak természetének tárgyalása során miért nem feledkezhetünk meg a nyelvről, a nyelvi reprezentáció szerveződési jellemzőiről.

11.1. táblázat -

A MODALITÁSMENTES JELENTESREPREZENTÁCIO GONDOLATA*

’ A szövegdoboz szerzője Kónya Anikó.

Mentálislexikon-elméletek

A világról szerzett tényszerű tudásunknak több szintje van. Absztrakt formája a szójelentés, amely a szó hallott vagy látott alakjától elválik. Az a gondolat, hogy a szó fogalmi jelentése a szó felett áll, Brown és McNeil (1966) korai lexikai modelljében fogalmazódott meg tisztán, amely modell a „nyelvemen van" (tip of the tongue – TOT) érzés mindennapi megfigyeléseire épült. Az alább következő példákból látható, hogy a szó értelmezését követően, amennyiben előáll a „nyelvemen van" érzés állapota, a szókeresés folyamata a találgatások, szóvétések alapján miként követhető:

KAMÁSLI

(posztóból készült bokavédő) kalucsni / fásli / kapca / kamásli

SULYKOLÓ

(mosásnál a ruha verésére szolgáló lapos fa) mángorló / csépelő / köpülő / sajtoló / sulykoló

LAPÁLY

(a környék szintjénél alacsonyabban fekvő lapos, sík terület) horpadás / mélyföld / völgy / alföld / ... / lapos / lapu / lapály

Bár a keresés nem mindig sikeres, a hasonló jegyzőkönyvekből kitűnik, hogy a jelentés mentén történő találgatás hibáit (hasonló jelentésű szavak) a formai jegyek mentén (szóhossz, kezdőbetű, hasonló hangzás) történő szóvétések váltják fel. A szókeresés két, tipikusan egymásra épülő ciklusa mutatja hogy a „jelentés nem a szóban van", és hogy a szókeresés „felülről lefelé" módon, azaz a jelentésből kiindulva történik. A mentális lexikon későbbi, egyre bővülő modelljei, melyek a szó feldolgozásának lépéseit tagolják, a szó és jelentésének elkülönülését következetesen megerősítik: a jelentés a bemenet és kimenet között helyezkedik el, bár meg is kerülhető (Morton, 1980/1992; El- lis, 1995/2004). Ugyanezt a kettéválást megtaláljuk a nyelvi jelentés és fogalmi kategorizáció elméleteiben, így a fejezetben bemutatott szemantikusháló- és prototípus-modellekben is, amelyek nem a szavak, hanem azok jelentésének reprezentációján alapulnak.

A képi-nyelvi jelentés kapcsolatának kérdése

A kép nemcsak az észlelés tárgya; emlékezetünket, gondolkodásunkat képzeleti képek kísérik. Az észlelet és a képzeleti képek rokonsága régóta és sokoldalúan tanulmányozott problémakör. Az ismeretekkel kapcsolatosan alapvető reprezentációs kérdésként fogalmazódott meg a mentális képek természete és a megismerésben játszott szerepe: a képi és a nyelvi jelentés viszonya.

A gondolkodás szemléletességének – elvont, illetve képi természetének kérdése – végigkíséri a pszichológia történetét. A korai pszichológiából Francis Galton nevét emeljük ki (1822-1911), aki azonos szóanyagon megismételt szóasszociációs helyzetekben önmagán vizsgálta a képzeleti kép megjelenését, majd különbségeket tárt fel az emberek képzeleti képességében aszerint, hogy beszámolnak-e világos, élénk, tiszta képzeleti képről. Ez utóbbi, az egyéni különbségekre irányuló vizsgálatában egy olyan kérdőívet használt, amelyben arra kérte a személyt, hogy képzeljen maga elé egy reggelizőasztalt, majd válaszoljon feltett kérdésekre az eszébe ötlő képzet alapján. A kérdések arra vonatkoztak, hogy tapasztalt-e konkrét tárgyakat, mint bútorzat, emberek, dísztárgyak. Galton vizsgálati helyzete intros- pekciót (a tudattartalomról való önbeszámolót) igényelt a személyektől, ami arra utal, hogy a képzeleti kép letapogatható. Az introspekciót mint módszert a későbbi évtizedekben gyanakvással fogadta a kísérleti pszichológia, ami nemcsak a képzelet vizsgálhatóságát, de a mentális képnek a megismerésben játszott szerepét is érintette.

Ha Galton vizsgálataitól száz évet ugrunk, és a reggelizőasztal helyzetét átemeljük a kognitív pszichológia 1970-es éveibe, egy komoly vitában találjuk magunkat a képzeleti kép természetét illetően. Ez a korszak a jelentést és gondolkodást absztrakt, modalitásmentes reprezentációkra építi; e tekintetben a pszichológiatörténet klasszikus korszakából a 20. század elején virágzó würzburgi iskolát tekinthetjük előfutárának. A würzburgi iskola hagyományában a kép nélküli, szemlélettelen megismerés tana a képi élményt kizárja a magasabb szintű emberi megismerésből. (A pszichológia története felé való kitekintésként lásd Pléh, 2000; Boring, 1953/2004.) A szemlélettelen megismerés gondolata mint a modalitásmentesség gondolata újra megjelent a kognitív pszichológia információfeldolgozási modelljeiben. Bár ezek az elméletek már nem tagadták a képi élmény jelenlétét, ugyanakkor nem tulajdonítanak az élménynek szerepet az információfeldolgozásban. Az introspektív adatokkal való szembenézést így sajátos módon megkerülik.

A jelentés modalitásmentességének kérdése kiéleződött a képi és nyelvi jelentés kapcsolatában. Kiindulásnak e tekintetben Paivio (1971) kettős kódolási elméletét tekinthetjük, amely arra mutatott rá, hogy akár szavakat, akár képeket észlelünk, az eredeti nyelvi vagy képi kódot követően mindkét kód felépülhet. A képi és nyelvi kód egymást erősítő voltát nagyszámú tanulási, emlékezeti kísérlet igazolta. így például Paivio kísérletben igazolta a szavak skáláztatott képkiváltó értékének hatékonyságát párasszociációs szótanulási helyzetben, amely a szavak konkrét/absztrakt természetével hozható kapcsolatba. A képiség bizonyítottan segíti a nyelvi tanulást, szövegmegértést, gondolkodást. Az elméleti kérdés azonban fennmaradt: a két kódrendszer, azaz a képi és nyelvi jelentés kapcsolódásának módja. A hetvenes évek képi jelentésreprezentációs elméletei úgy vélték, hogy kell egy közvetítő nyelv, amely ugyanakkor az egységes jelentésreprezentáció formája is lehet. Ezek olyan diszkrét állítások, propozí- ciók, amelyek logikai formája miatt a jelentésreprezentáció a propozíciós megjelölést kapta. (Az ilyen természetű, „mentális mondatokban" megvalósuló absztrakt képviselet lehetősége a mai napig fellelhető a szakirodalomban.)

A propozíciós reprezentáció feltevésére építettek azok a képi elméletek is, amelyek a nyelvi jelentés reprezentációjának megoldását a képi jelentés képviseleti formájának is gondolták. Ezt az álláspontot Pylyshyn (1973, 2002) képviselte – és máig is ő képviseli – a leghatározottabban. Álláspontja szerint a propozíciós leírások listája ugyanúgy hordozza a szavak, mint a képek jelentését. (A képi műveletek, a számítógéphez hasonlóan, a listaszerű leíráson végeznek számításokat; ennélfogva ezt az elméleti megoldást a jelentésreprezentáció komputációs elméleteként is szokás emlegetni.) A jelentés képviselete eszerint sem nem képi, sem nem nyelvi – amodális reprezentációs forma, amelyben tehát a jelentés feldolgozása az anyag modalitásától függetlenül történik. A képi élmény ebben az elméleti keretben másodlagos kísérőjelenség, amely nem játszik szerepet a háttérben történő információfeldolgozásban. Hasonlít a számítógép agyának és monitorának kapcsolatához. Ez a hasonlat egy önmagában eldönthetetlen vitához vezetett. Például egy olyan kérdés után, hogy képzeletben számold meg a tanterem ablakait, nehéz eldönteni, hogy lehetséges-e a képzeletbeli számlálás, vagy csak azt tudom megszámolni, amit úgyis tudok; az utóbbi érvelés szerint a műveletek nem a képben folynak. Vagy idézzünk fel képzeletünkben, majd ellenőrizzük a valóságban egy épületet vagy annak részletét. Mi a háttértudás és a kép viszonya? (Lásd a képet.)

A kép szerepét háttérbe szorító provokatív véleménnyel szemben egyidejűleg fellépett egy képet védő „analóg tábor", amelynek álláspontja szerint a képzeleti működést megalapozó reprezentáció alapvetően eltér a nyelvszerűtől, nem diszkrét állításokból álló leíró természetű, hanem ábrázoló, lefestő, amely folytonos (analóg) ismereti leképeződés. A reprezentációs vita analóg érvei elsősorban a képi műveleteket megragadó kísérletekkel igyekeztek igazolni a mentális kép sajátos, a nyelvi absztrakciótól elkülönülő ismereti hátterét. Ezekben a kísérletekben viselkedéses adatok által mérhetővé vált, hogy képesek vagyunk elképzelt tárgyakat térben manipulálni. E viselkedéses kísérletek a mai napig hivatkozásul szolgálnak a képzeletelméletek számára. Ilyenek a képi forgatási helyzetek, a képek letapogatásának és nagyításának (zoomolásának) helyzetei és sok más érdekes kísérlet, amelyek a képek méretének és a képi részletek helyzetének szerepét hangsúlyozzák a képi feldolgozásban. (A képi és nyelvi reprezentációs vita elméleti és kísérleti irodalmát lásd Eysenk-Keane, 1997; Baddeley, 1997/2001; Pléh, 1998.)

Az analóg-propozíciós vita meglehetősen körben forgó volt. A vita hozzávetőleg egy évtizedes múlt után, a nyolcvanas évekbenoldódott azáltal, hogy a kognitív pszichológia a számítógépes modellezés mellett az idegtudományok felé fordult. Itt most csak utalunk arra az elsősorban Kosslyn nevéhez társuló, igen kiterjedt szakirodalomra, amely a képi/képzeleti feldolgozás sajátosságait az agyi folyamatok korrelátumaiként tárja fel, és a neuronális és pszichológiai információfeldolgozás több szintjén igazolja az analóg reprezentáció megvalósulását, a képzeletnek az észlelési folyamatokkal való kapcsolatát (lásd pl. Ganis-Thompson-Mast-Kosslyn, 2004).

A képi feldolgozás a pszichológiai elméletekben is új értelmezést kapott, így például Baddeley mun-kamemória-elméletében a téri-vizuális vázlat kezeli a téri, illetve vizuális feldolgozást, szemben a nyelvi perifériával; az epizodikus puffer újabban bevezetett fogalma által pedig magyarázza a képi és nyelvi transzfert (kettős kódolási elmélet) és az összetett „mul- timodális" reprezentációt (lásd Az „elsődleges emlékezet" című fejezetet).

A konceptuális struktúrákkal foglalkozó elméletek közül megemlítjük a mentálismodell-elméleteket, amelyek kiindulásként a gondolkodás téri modelljei voltak (Johnson-Laird, 1980/1989). Ma a mentális vagy szituatív modell elméletei általában azt a kognitív készséget takarják, hogy a nyelvileg megjelenített helyzeteket képesek vagyunk térileg szimulálni; ezáltal a téri képzeleti tevékenységhez kötik a jelentésadást.

Az ELTE Pszichológiai Intézet kapuja

A kép tehát megőrzi képiségét – joggal beszélhetünk tehát képi gondolkodásról. Ugyanakkor a modalitásmentesség kérdése az absztrakció gondolatát is takarja, amely érvényes marad. Ennek bemutatására az alábbiakban Changeux gondolatait ismertetjük.

Mentális tárgyak és mentális képek

Agyunkban a képalkotó eljárások segítségével bizonyos mértékben feltérképezhető az értelem, a megértés. Pierre Changeux a mentális tárgy kifejezést az agy olyan fizikai állapotainak megjelölésére használja, amelyek jelentést hordoznak, és amelyek az agyban lokalizálhatóak. Ezek képek vagy fogalmak aszerint, hogy mennyire általánosítottak. így sikerült például a kutatóknak úgynevezett kategóriaspecifikus területeket feltárniuk: arcok, állatok, gyümölcsök, zöldségek, élettelen tárgyak, zeneszerszámok, órák, tollak stb. leképeződésének elkülöníthető agykérgi reprezentációit.

Fontos tudnunk, hogy egyetlen kép felismerése vagy egyetlen szó megértése mögött is több agykérgi terület együttes működése, átmenetileg fennálló mintázata áll, mely mintázatok ismétlődésük során megszilárdultak, és belsőleg, a külvilágtól függetlenedve is aktiválódhatnak. Ennek az agyi változásnak a mentális megfelelője a jelentés kódolása a külvilággal kapcsolatban. Másfelől, minél absztraktabbak, minél általánosabbak a fogalmak, minél inkább belép a nyelv a reprezentációk képzésébe, feldolgozásuk annál inkább igénybe vesz olyan, a kognitív és agyi hierarchiában magasabb homloklebenyi területeket, amelyek a fogalmak elvont viszonyrendszerének feldolgozását teszik lehetővé. Ezzel szemben a konkrét tárgyak nyelvi fogalmai erősebben aktiválják a vizuális észleléssel és a tárgyak jelentéséből adódó mozgással kapcsolatos kérgi területeket, valamint a tárgyi tudásnak megfelelő fogalmi asz- szociációkat.

Az absztrakció irányába haladva a mentális tárgy elveszíti képiségét, csökken a reprezentációk külvilágnak megfeleltethető „izomorfizmusa" az absztrakt szabályokkal szemben. Az absztrakt, multimo- dális reprezentációk konvergenciaterületei, amelyek a kéreg számos különböző területéről kapnak be- menetet, és így kiterjedt asszociációkkal rendelkeznek, modalitásmentes reprezentációk létrehozóinak is tekinthetőek (Changeux, 1983/2000; Changeux-Ricoeur, 1998/2001).

Ajánlott olvasmányok

Dósa Zoltán 2006. A mentális kép és forgatás pszichológiája. F & S International, Gyergyószentmiklós. Séra László 1983. A képzelet pere a kognitív pszichológiában. In: Séra László – Komlósi Annamária (szerk.): Perceptuális tanulás és képzelet. Tankönyvkiadó, Budapest.

Hebb, D. O. 1968/1992. A képzeletről. In: Kónya Anikó (szerk.): Az emberi emlékezet pszichológiai elméletei. Tankönyvkiadó, Budapest, 193-212.

Neisser, U. 1984. Megismerés és valóság. Gondolat, Budapest.

Ajánlott honlapok

http://www.seeingwithsound.com/shepard.htm

http://www.psypress.com/ek5/resources/experiments.asp

http://www.psych.ubc.ca/~dmacaulay/309/visualimage.html