Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 2. Tanulás – emlékezés – tudás

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

A fogalmi reprezentáció funkciója: két szélsőséges nézet

A fogalmi reprezentáció funkciója: két szélsőséges nézet

A fogalmi reprezentációval foglalkozó elméletek egyik szélsőséges felfogása az elmefilozófia nagy teoretikusától, Jerry Fodortól ered. Az ő elméletében a fogalmak kizárólag reprezentációs célt szolgálnak, és arra jók, hogy rajtuk (és miattuk) valósuljon meg a gondolkodás. Információs atomizmusnak nevezett nézete szerint a fogalmak olyan strukturálatlan szimbólumok, amelyeknek identitását – részben – az határozza meg, hogy információt hordoznak a külvilágról. A fogalmak kialakítása tehát nem célja, hanem kiindulópontja az emberi gondolkodásnak, azaz egy fogalom attól válik egy dolog reprezentációjává, hogy az adott dologgal való találkozás aktiválja a fogalmat. A kutya fogalma attól lesz a kutya fogalma, hogy a kutyákkal való találkozás során aktiválódik, de például a macskákkal való találkozás során sohasem (Fodor, 2004). Ez a kapcsolat kizárólag oksági, semmiféle hasonlóság, egyezés nincs a tárgy és reprezentációja között – a fogalmak az elmében olyanok, mint a szavak a szótárban (önkényes, strukturálatlan címkék).

Az atomista szemlélet bizonyos szempontból előnyös felfogás, van azonban egy nagy hátránya: nem magyarázza a kategorizáció működését. Ha a fogalmak strukturáltak, akkor a kategóriaprodukció során megnevezett tulajdonságok megfeleltethetők a kategóriát reprezentáló fogalom jellemzőinek. Ha azonban – Fodor felfogását követve – a fogalmakat strukturálatlan egységeknek fogjuk fel, az ilyen leírásokhoz szükséges információt nem vehetjük a fogalmakból. Ebből következően a fogalom nem használható a tárgyak felismerésére, következtetésre vagy cselekvések irányítására, tehát a fogalmak elméletének semmi köze a kategorizációhoz. Itt most nem foglalkozunk Fodor további állításaival, sem elméletének kritikájával, a mi szempontunkból az az érdekes, hogy ez a felfogás nem segít a fogalmi tudás alkalmazásának, vagyis a kategorizáció folyamatának megértésében – egy körben forgó mentális világot képzel el, amelyben a fogalmak egymás között kombinálhatók és megoszthatók a többi emberrel (kommunikálhatók), de nem képviselik a dolgok kategóriáit. Az elmélet nagy problémája emiatt az is, hogy empirikusan nem tesztelhető.

A másik, szintén szélsőséges szemlélet a pszichológus, korábban emlékezetkutatóként tevékenykedő Lawrence W. Barsalou fogalmi modellje. Ő kizárólag az alkalmazás szempontjából tekint a fogalmakra, és azt a nézetet képviseli, hogy ezek létét kizárólag az indokolja, hogy a viselkedésben felhasználhatók. Elmélete onnan indul, ahol Fodoré véget ér, azaz a kategorizáció során összegyűjtött információ természetét elemezve próbál közelebb kerülni a fogalmak elméletéhez. Feltevése szerint a fogalmak nem azonosíthatók a hosszú távú emlékezetben tárolt kategóriatudás ösz- szességével, hiszen nem lehet meghatározni, hol végződik az egyik kategóriára vonatkozó tudás, és hol kezdődik a másik (Barsalou, 1987). A hosszú távú emlékezetben a világ megismerése során átélt komplex eseményeket rögzítjük, így a gondolkodás során ezt az információs tárat használjuk aktuális gondolataink megfogalmazásához. Ilyenkor azonban nem az egész emlékezeti rendszer aktiválódik, hiszen ebből adott esetben semmilyen kognitív előny nem származik. Ha például az időjárásról elmélkedem, nincs szükségem a kutyákkal kapcsolatos tudásomra. Itt tehát a gondolkodás és a rögzített tudás ebben a – gyakorlati – értelemben szétválik. A gondolkodás (jelen esetben leszűkítve a kategóriák megalkotására), azaz a világ aktuális állapotával kapcsolatos vélekedések megfogalmazásának működési tere maga a munkamemória, melynek kapacitása viszont nem elegendő ahhoz, hogy egyszerre fenntartsa az adott fogalommal kapcsolatos összes ismeretet. A fogalmak viszont nem azonosíthatók ezzel a hosszú távú emlékezeti struktúrával sem, hiszen az egyszerre megfoghatatlan (egy állításban/gondolatban megfogalmazhatatlan) mennyiségű tudást rögzít. Barsalou e korai felfogásában a fogalmak a munkaemlékezetben megalkotott, ideiglenes reprezentációk.

Újabb, átfogó kategóriareprezentációs elméletében már nem hagy helyet egy önálló kategoriális reprezentációs rendszernek (Barsalou, 1999). Következésképpen ebben a felfogásban a kategóriák előhívása egyfajta szimuláció, az eredeti szenzo- motoros állapot „lejátszása”, újrakonstruálása. Vagyis a tárgyakkal kapcsolatos információt az eredeti modalitáshoz kapcsolódó reprezentációs rendszer őrzi. Bár a konceptuális rendszer több mint egyszerű szimulációs felület, egy fogalom valójában nem más, mint készség (skill). Ennek a készségnek az a lényege, hogy szinte végtelen számú egyedi szimulációt képes létrehozni, mégpedig az adott helyzettől függően. Egy szimulációban több kategória is jelen lehet – a környezeti elrendezések, célirányos cselekvések, introspektív állapotok gyakori elemei e maximálisan kontex- tualizált reprezentációnak.

Annak ellenére, hogy Barsalou fogalmait fontosnak, kritikai meglátásait indokoltnak tartjuk – ezek később elő is kerülnek még a fejezetben -, általánosságban elfogadható, hogy a kategorizáció folyamatának megértéséhez szükség van a fogalmakra, egy létező, modalitásokhoz szorosan nem kapcsolódó fogalmi reprezentációs rendszerre. Ráadásul, Fodoréhoz hasonlóan, Barsalou elmélete sem tesztelhető empirikusan, legalábbis a lényegét illetően nem. Kísérleteiben kimutatja ugyan, hogy a fogalmi gondolkodást minden esetben végigkíséri a hosszú távú emlékezetben tárolt események modalitásfüggő szimulációja, ám ebből mégsem következik, hogy ne létezne egy modalitásfüggetlen fogalmi reprezentáció. Az elmélet nagy előnye, hogy igen nyitott a módosításokra, a hiányzó részletek beépítését éppen a feltételezett fogalmi rendszer dinamikus volta teszi lehetővé.

Kitérőnk végén ideje, hogy visszatérjünk a kategorizáció alapfogalmaihoz, és bemutassuk, melyek azok a főbb kérdések, amelyekkel e fejezet foglalkozik. A fejezetben a fogalmi reprezentáció természetével ismerkedünk meg. Olyan kérdésekre keressük a választ, hogy mit honnan szerzünk, és milyen formában tároljuk a kategóriákra vonatkozó tudásunkat? Mivel elménk feldolgozókapacitása korlátozott, viszont kategorizációs viselkedésünknek, mint korábban említettük, gyorsnak, észrevétlennek, de minden lehetőségre kiterjedőnek kell lennie (jól járok, ha félhomályban is meg tudom különböztetni egymástól a körtét és az almát, illetve ha hámozott, darabolt stb. formában is azonosítani tudom kedvenc gyümölcsömet), ezért a viselkedés hátterében található kategóriareprezentációnak olyan formát kell öltenie, hogy egyszerre legyen általános és egyedi. Tartalmazzon egy átfogó, modalitásoktól mentes, általános tudást, de olyan formában, hogy az könnyen adaptálható legyen az egyedi élményre, annak egy adott modalitású, specifikus helyzetére. De mindezt fordítva is el kell képzelnünk – olyan rendszerre van szükségünk, amely az egyedi ismeretet gyorsan és hatékonyan be tudja illeszteni a meglévő általános tudásrendszerbe.

Mindennapi tevékenységünk során ezeket a feladatokat általában gyorsan és problémamentesen oldjuk meg, a pszichológiai elméletek azonban, mikor egy átfogó modellt próbálnak alkotni és az alapján megjósolni az egyedi viselkedést, igen nehéz feladattal állnak szemben. Mint a főbb elméleti megközelítések bemutatásakor kiderül, a fogalmi reprezentáció modellezése nem is olyan egyszerű feladat – az évszázados probléma végső megoldásának megtalálása még elég messze van.

Ezenkívül vannak olyan problémák is, amelyek fontosak ugyan, de a legtöbb mai pszichológiai elmélet vagy egyetért velük kapcsolatban, vagy annyira eltérő szemléletet képvisel, hogy nem is vitázik róluk. A fogalmi tisztázás érdekében azonban mégis sorra vettük őket: a két kérdéssel A kategóriák és a külvilág viszonya, illetve a Fogalmak és a nyelv című szövegdoboz foglalkozik.