Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 2. Tanulás – emlékezés – tudás

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

A tudásrendszer jellemzői

A tudásrendszer jellemzői

Fogalmaink rendszerét, vagyis ismereteink egymáshoz való viszonyát egy jól szervezett rendszerként kell elképzelnünk. Ez arra utal, hogy a konkrét helyzetekben képesek vagyunk gyorsan és hatékonyan azonosítani a tárgy kategóriáját és figyelembe venni fontos jellemzőket. Ez feladattól függően jelenthet pontos – mások számára informatív és érthető – megnevezést, a tárgy kiválasztását vagy épp elvetését, a tárgy megfelelő használatát stb. Általában az is jellemző, hogy az adott tárggyal kapcsolatos új ismereteinket is fel tudjuk idézni a következő alkalommal, ami arra utal, hogy megtaláltuk a helyét a tudásrendszerben. Fogalmi rendszerünk másik jellegzetessége a rugalmasság. Erre a fontos jellemzőre már korábban is utaltunk. Számos kísérleti eredmény igazolja, hogy mindig az adott helyzet dönti el, egy adott fogalom jellemzői közül éppen melyeket veszünk figyelembe. Ha például az újságról általánosságban beszélünk, feltehetően nem jut eszünkbe, hogy kiváló légycsapóként is működhet (annak ellenére, hogy adott esetben gondolkodás nélkül használjuk erre a célra). Barsalou (1983) egy vizsgálatában azt találta, hogy egy, a megszokottól eltérő kontextusban bizonyos tárgytulajdonságok jellemzőségével kapcsolatban (145 ezred másodperccel) gyorsabb döntés született, mint a semleges kontextusban, ami arra utal, hogy a fogalmak esetén nem tartjuk számon egyszerre az összes jellemzőt, hanem a kontextus dönti el, mely tulajdonságokra koncentrálunk éppen.

A további eredmények azt mutatják, hogy a kontextus a hasonlósági ítéleteket is jelentősen befolyásolja. A fogalmi rendszer rugalmasságát demonstrálják az ad hoc kategóriák is, amelyek létére egy későbbi munkájában szintén Barsalou (1983) hívta fel a figyelmet. Az ad hoc kategóriák olyan esetben jönnek létre, amikor egy új célt fogalmazunk meg – ebben az estben valójában egy új kategóriát alkotunk, amelyben az ismert tárgyak nem szokványos szempont szerint szerveződnek. A tárgyak az új helyzet (vagyis az aktuális cél) szempontjából releváns tulajdonságok megléte vagy hiánya szerint újraértékelődnek. Tudásrendszerünk tehát aktuálisan átszerveződik. Ad hoc kategória sokféle lehet, a lényeg a meglévő tudás átszervezése az adott célnak/ helyzetnek megfelelően (pl. „hogyan szerezzünk barátot”, „milyen étel készíthető krumpliból és sajtból”). Ennek következtében előfordulhat, hogy az adott kategória prototípusa az új kontextusban a legrosszabb példánynak bizonyul. A fogyókúra kontextusában például a korábban tipikus rántott csirke akár ki is eshet az ételek kategóriájából.

A reprezentációs rugalmasság a fogalmaink instabilitására is utal. Ha arra kérjük ismerőseinket, hogy definiálják az olyan konszenzuális fogalmakat, mint például a madár vagy a gyümölcs, akkor meglepődve fogjuk tapasztalni, hogy sokkal több eltérést találunk majd a meghatározásokban, mint hasonlóságot. Ez a jelenség ráadásul egy személy tekintetében is megfigyelhető.

Tudásunk harmadik jellegzetessége a nyelvi szeszély (linguistic vagary – erről részletesebben lásd Barsalou, 1993). A kifejezés egy szemléleti jellegzetességre hívja fel a figyelmet, amely meghatározza a fogalmi reprezentáció természetét kutató kísérleteket és modelleket is. Számos korai reprezentációkutató saját intuíciója alapján, introspektív módon határozta meg a fogalmak jellemzőit. Felsorolták a jellemző tulajdonságokat, amelyek meghatározzák az adott kategóriát. A kísérleteikben azután e jellemzők stabilitását, jellegzetességeit vizsgálták. A másik módszer is intuitív, azzal a különbséggel, hogy a kategóriák jellemzőit most nem a kutatók elképzelése, hanem a vizsgált személyek spontán leírása alapján vázolhatjuk fel. Gyakori módszer, hogy tulajdonságlistákat kérnek a személyektől az egyes kategóriák meghatározásakor. Ezek a módszerek azonban nem alkalmasak a személyek kategóriareprezentációjának szisztematikus vizsgálatára, az eredmények pedig erősen kontextus-, kultúra- és elvárásfüggőek. Korábban már utaltunk rá, hogy a mentális reprezentáció formájára csupán következtethetünk. Ennek ellenére törekednünk kell arra, hogy ne az adott vizsgálati módszer döntse el, éppen hogyan képzeljük el a reprezentációt.

Mindezek tükrében nem ismerünk olyan modellt, amely le tudná képezni az emberi tudás reprezentációjának összes aspektusát. A következőkben azokat az elméleti kereteket, megközelítéseket tekintjük át, amelyek nyíltan vagy rejtetten megfigyelhetők a korábban megismert kategorizációs elméletek hátterében.

Két alapvetően eltérő felfogás létezik a fogalmak rendszerével kapcsolatban. Az egyik a taxonomikus szerveződést ábrázolja, amelynek lényege a bennfoglalási viszony megállapítása. Ebben a modellben a fogalmak típus-viszonyban állnak egymással, vagyis egy fogalom a másiknak egy fajtája, előfordulása vagy alárendelt halmaza lehet (angolul IS A – ’ez egy’ – viszonynak is szokták nevezni, amit a magyar nyelv általában nem jelöl). A filézőkés a szakácskések egy típusa, ami viszont a szerszámok halmazába sorolható. A rendszer lényege a tulajdonságok öröklése, ami azt jelenti, hogy az adott osztályba tartozó egyed rendelkezik a felsőbb osztály tulajdonságaival is. A másik modell szerint a szerveződés alapja a rész-egész viszony vagy partonómia. Ez a modell is hierarchikus struktúrát ábrázol, ám itt az egyes elemek közötti kapcsolatot egy nagyobb egység teremti meg, amelynek az adott elemek a részei. Ilyen szerveződést képzelhetünk el például az emberi test esetén is. A test fogalma alatt szerveződik össze a fej, a kar, a lábak stb. A fej azután tovább bontható nyakra, szájra, orra, fülre stb.

Fontos elkülönítenünk a két megközelítés eltérő szempontjait. Míg a taxonómiák esetén a kiindulópont a kognitív rendszer gazdaságos működése (ezért lényeges a hierarchikus szerveződés és a tulajdonságok továbbvitele a szintek között), addig a partonómiák inkább a tárgyak szerveződésének megőrzésére helyezik a hangsúlyt. Azokat a tematikus struktúrákat őrzik meg, amelyek a külvilágban lévő tárgyak megjelenését is jellemzik. Ebből következően a taxonómiai szerveződés absztraktabb, mint a partonómiai. A kognitív fejlődéslélektan eredményei jól mutatják ennek következményeit. A gyermeki tapasztalat szerveződésének vizsgálatai azt mutatták, hogy a gyerekek könnyebben átlátják és megértik a gyűjtőnév típusú fogalmak (par- tonómiai viszony szerint szerveződő) struktúráját, mint a taxonomikus rendszerű osztályba sorolást (Markman, 1987). Ennek oka az lehet, hogy a taxonómiai elrendeződés bizonyos szempontból komplexebb viszonyt (bennfoglalás) takar. Az „ez egy” viszony egy adott példány esetén kétféle információt is hordoz (a tölgyfa fa és tölgyfa is egyben). Ezzel szemben a gyűjtemény mellérendelő viszonyokat kódol (mint például az erdőre vagy a családra jellemző szerveződés), ahol az adott fogalom példányai aszimmetrikus rész-egész viszonyban állnak egymással (az erdő tagjai a fák, bokrok stb., a családé a gyerekek, szülők, nagyszülők). A tulajdonságok tekintetében sem kettős információ, sem átfedés nem áll fenn (az erdő jellemzői nem feltétlenül jellemzőek a fára is).

Az alábbiakban részletesebben ismertetjük azokat a megközelítéseket, amelyek az egyik vagy másik szerveződés segítségével modellezik az ismeretek rendszerét. Mivel ezekben a modellekben a fent tárgyalt elméletek sajátos kategorizációs felfogása is tükröződik, ezért a kategóriák szerveződésének kérdésére ebben a fejezetben is visszatérünk.

Taxonomikus szerveződés – a szemantikus háló modellje

A taxonómiai osztályozás első modelljét Collins és Quillian (1969) alkotta meg. A szemantikus háló modellje asszociatív hálózatszerűen képzeli el az egyes fogalmak kapcsolatát. A fogalmak adják a csomópontokat, a közöttük lévő kapcsolatot pedig egyrészt a távolságuk, másrészt az összeköttetés megléte (vagy hiánya) mutatja (a modell egy részletét a 9.1. ábra mutatja be). A hasonló fogalmakat jelölő csomópontok közel vannak egymáshoz és kapcsolódnak, míg a különbözők távol, és nincs közöttük kapcsolat. A modellben a közelség azt jelzi, milyen hosszú (vagyis hány további csomópontot érint) az az útvonal, amelyet a feldolgozás során követünk. Az egyes csomópontokat összekötő hálózat egy aktivitási kapcsolatot is modellez – ezt hívjuk terjedő aktivációs elképzelésnek -, amely szerint az egyik csomópont aktivitása a vele kapcsolatban álló másik csomópont aktivitását eredményezi. A közelebbi egységekhez valóban gyorsabb a hozzáférés a feldolgozás során, mint a távolabbiakhoz. Ebből következően a döntési helyzetekben mérhető reakcióidő alapján következtetni lehet a fogalmi rendszer struktúrájára.

9.1. ábra. Collins és Quillian (1969) szemantikusháló-modelljének egy részlete, amelyben a fogalmi csomópontok a fölérendelt meghatározó jegyek alapján hierarchikusan szemantikus hálóba szerveződnek, így reprezentálva a világról alkotott tudást. Ebben az elméleti körben a fogalom belső jelentését a csomópont szemantikus jegyei képviselik

Collins és Quillian modelljében a fogalmak csomópontjaihoz megfelelő jellemző tulajdonságok kapcsolódnak (pl. a hal jellemzője az „uszonya van”, „úszik” stb.). Ezeket tulajdonsági csomópontoknak nevezzük. A hálózat elrendeződésének köszönhetően az egyes tulajdonságok felbukkanása (pl. egy sárga madár képében) vagy a kategória nevének megjelenése (pl. egy kijelentésverifikációs helyzetben azt a mondatot hallom, hogy „A kanári madár”) aktiválja az adott kategóriát, illetve a kategória nevéhez kapcsolódó fogalmi és tulajdonsági csomópontokat.

A taxonomikus elrendeződésnek köszönhetően a modell azt jósolja, hogy egy alsó szintű fogalomtól hosszabb idő alatt jutok el egy felső szintű, mint egy alapszintű fogalomig. Vagyis több időt vesz igénybe annak eldöntése, hogy „A fehér cápa állat”, mint annak, hogy „A fehér cápa hal”. A modell működésének tesztelésére végzett kísérletek rendre igazolják ezt a feltevést, vagyis a kategóriaméret hatását. Ennek lényege, hogy a kategóriatagságra vonatkozó döntés egy kisebb kategória (hal) esetén gyorsabb, mint egy nagyobb (állat) esetén. Collins és Quillian (1969) kategória- verifikációs vizsgálataiban kimutatható volt ez a jelenség, ami a taxonómiai szerveződés és a kognitív gazdaságosság szempontjainak megléte mellett szólt. A vizsgálatban a személyek reakcióideje fokozatosan nő az alábbi mondatok eldöntése esetén: „A kanári kanári” – „A kanári madár” – „A kanári állat”. Ugyanez a jelenség figyelhető meg a tulajdonságok esetén is. Rövidebb idő alatt igazolom azt az állítást, hogy „A kanári tud repülni”, mint azt, hogy „A kanárinak bőre van”. Vagyis minél távolabb található az adott tulajdonság a kérdéses fogalomtól, annál tovább tart eldönteni a „fogalom – tulajdonsági állítás” igaz voltát.

A kezdeti pozitív kísérleti eredmények után azonban számos vizsgálat kimutatta a taxonómiai struktúra hiányosságait. A modellt tesztelő újabb vizsgálatok több problémát is jeleztek a modellel kapcsolatban. Az egyik a hamis állítások esete. Ezeket azért kell elkülöníteni az állításoktól, mert nem egyszerűen azok inverzei. A tulajdonsági csomópontok csak pozitív állítást fogalmaznak meg, tagadást nem (hiszen azok végtelenül sorolhatók lennének – a „madár nem ...” mondatba szinte bármi behelyettesíthető ahhoz, hogy az állítás igaz legyen). Collins és Quillian modellje számos feltevést megfogalmaz a hamis állításokkal kapcsolatos reakcióidőkre vonatkozóan. Az ellentmondás hipotézise szerint akkor adunk tagadó választ, ha ellentmondást találunk az állításban és a hierarchikus hálóban található információ között. Ha például valaki azt állítja, hogy „A kanári zöld”, elindítja a keresési folyamatot a kanárira, amelynek következtében rátalálunk arra a tulajdonságra, ami arra utal, hogy a kanári sárga, ami a mondat elvetéséhez vezet. Ebben az esetben a reakcióidőkre ugyanaz a szabály vonatkozik az igaz, mint a hamis mondatokra: minél nagyobb távolságot kell megtenni a hálózatban, annál tovább tart a döntés. A „madár bőg” kijelentés értékelése például kevesebb időt vesz igénybe, mint a „kanári bőg” kijelentésé, hiszen a „bőg” tulajdonság a madárral egy szinten kódolódik (ti. a tehénnél). Az eredmények azonban ellentmondtak ennek. A reakcióidő éppen a fordítottja lett. Collins és Quillian (1969) saját eredményei is azt mutatták, hogy tovább tart elutasítani a „madár bőg”, mint a „kanári bőg” állítást. A modellnek később sem sikerült megfelelő megoldást találnia erre a problémára.

A másik probléma a szerveződési hierarchia ellen szólt. Rips és munkatársainak (1973) vizsgálatából kiderült, hogy az ismertség jelentős hatással van a verifikációs döntésekre, olyannyira, hogy adott esetben ellentétes kategóriaméret-hatást eredményezhet. A szerzők két eltérő hierarchikus kategóriastruktúra viselkedését vizsgálták. Az egyik egy hagyományosabb elrendeződést követett (skót juhász – kutya – állat), míg a másik kevésbé szokványosat (kutya – emlős – állat). A szemantikusháló-modell nem jósol különbséget a két helyzet között. Az eredmények azonban ellentmondtak ennek. Míg a hagyományos elrendeződésben működött a kategóriaméret-hatás, a másikban éppen annak ellenkezője volt megfigyelhető, ugyanis a személyeknek több idő kellett annak eldöntéséhez, hogy a „kutya emlős”, mint annak igazolásához, hogy a „kutya állat”. Feltehetően az „emlős” kategória kisebb ismertsége okozta a hatást, ez a tényező azonban hiányzik a szemantikusháló-modellből.

Ez a vizsgálat arra is utal, hogy milyen nehéz valójában meghatározni a struktúra egyes szintjeit. A bevezetőben már utaltunk arra, a tapasztalattól függően milyen nagy egyéni különbségek lehetnek az alapszint helyét illetően. Ebből következően egy statikus taxonómiai struktúra nem képes kezelni sem a tapasztalat egyediségét, sem annak folytonos változását.

A modell harmadik hiányossága a tipikussági hatások figyelmen kívül hagyása. A prototípus-elméletből megtanultuk, hogy az adott kategória tagjai nem egyenrangúak, tehát mondatverifikációs helyzetben gyorsabb döntés várható a tipikus tagokkal kapcsolatos mondatok esetén. A modell a klasszikus fogalmi megközelítés szellemében tekint a kategóriatagokra, így nem tudja kezelni az életlen kategóriahatárok problémáját sem.

A eredeti szemantikusháló-modellt a felmerülő problémák kiküszöbölése érdekében továbbfejlesztették. Az új modellek a terjedő aktiváció elvét használva próbálják megalkotni a tudásrendszer reprezentációját (Collins és Loftus 1975-ös modelljében azonban a terjedő aktiváció már párhuzamos, ami nagy előrelépés a korábbi, szekvenciális felfogáshoz képest). Az újabb modellek a tulajdonságok és a kapcsolatok rugalmasabb megjelenítésével megfelelően kezelik a fogalmi rendszer rugalmasságát. Fokozatosan feladják a kognitív gazdaságosság elvét, aminek köszönhetően képesek lesznek magyarázni a tipikussági és a gyakorisági hatást is. Egy dologban azonban nem különböznek elődjüktől, nevezetesen a fogalmak tulajdonságlista-alapú reprezentációjában. A következőkben megnézzük, kategorizációs szempontból hogyan értékelhető a tulajdonságlista-alapú felfogás.

A szemantikusháló-modellben a tulajdonsági csomópontok minden kategória esetén tartalmazzák a jellemző tulajdonságokat, amelyek alapján az adott kategória beazonosítható. Ebben a megközelítésben könnyen felismerhető a klasszikus fogalmi felfogás szemlélete, amely az egyes kategóriák esetén a meghatározást keresi, vagyis azokat a jellemzőket, amelyek önmagukban szükségesek, együttesen pedig elégségesek ahhoz, hogy egy tárgyat az adott kategória tagjának tekintsünk. Az érdekes azonban az, hogy valójában nemcsak a klasszikus szemlélet, hanem a hasonlósági modellek is tulajdonságlistákban gondolkodtak a kategóriák meghatározásakor. Korábban már említettük, hogy a vizsgálatokban a modellek ellenőrzését úgy végezték, hogy vagy a személyektől kértek tulajdonságlistát, vagy a kutatók által megadott lista jegyeit értékeltették a személyekkel. A szemközti táblázat Rosch és munkatársainak (1976) egyik vizsgálatában szereplő kategóriákat és feltételezett jellemzőiket mutatja be.

Függetlenül attól, hogy a klasszikus szemlélet és a hasonlósági modellek hogyan képzelték el a jellemzők szerepét és viszonyát, a kategóriák jellemzőinek meghatározásában nem különböztek egymástól. A tulajdonságlisták az adott kategóriát különböző jellemzők alapján írták le, amelyek egy része az észlelés számára megragadható (pl. csőr), míg mások az adott kategóriába tartozó tárgyakkal való kapcsolatunkra utalnak (pl. megesszük).

12.1. táblázat -

Madár

Alma

Zokni

tollak

magok

felhúzzuk

szárnyak

édes

melegít

csőr

megesszük

sarok

lábak

szár

orr

szemek

mag

pamut

farok

héj

gyapjú

fej

lédús

színes

karmok

kerek

lábra való

tojást rak

fán terem

páros

fészkel

repül

csiripel

férgeket és legyeket eszik


Ha a vizsgálati személyeinket kérjük arra, hogy írják le a megadott kategória jellemzőit, a fentinél sokkal összetettebb listákat kapunk, amelyek tartalmazzák a ta-xonómiai rendszer felsőbb és alsóbb elemeit is (pl. gyümölcs, jonatán), olyan elemeket, amelyek csak részben igazak (pl. kukacos), és egy sor értékelő elemet, amelyek az adott kategóriához való viszonyunkat is meghatározzák (pl. szeretem). A személyektől kért lista általában szinte vég nélküli, ami arra utal, hogy az emberek általában igen komplex tudással rendelkeznek a kategóriákat illetően, amelynek nagy része a tárgyakkal való kapcsolatból ered. Vagyis ismereteinket a mindennapi tapasztalat során gyűjtjük össze, amelyek az adott tárgyat mindig egy adott (egymástól nem feltétlenül független) kontextusban jelenítik meg, így bizonyos tulajdonságai kiemelődnek, mások pedig háttérbe szorulnak. De mindig egy viszonyrendszerben jelennek meg, ahol a helyzet értelmezése – vagyis a tárggyal kapcsolatos vélekedések összessége – is nagyban befolyásolja a tárgy értékelését.

A tulajdonságlisták legfőbb problémája, hogy nem kódolják az egyes jellemzők viszonyát. Ebből következik, hogy a tulajdonságlista az ismereteink egy fontos részét, nevezetesen a strukturális jellemzőket nem jeleníti meg. Ha a madárról azt állítom, hogy csőre, feje, farka és karma van, abban nincs benne az az evidens ismeretem, hogy ezek kizárólag egy meghatározott elrendeződésben szerepelhetnek ahhoz, hogy én az adott dolgot madárnak tekintsem. Bizonyos tárgyakat adott esetben éppen az összetevői elrendeződése különböztet meg egymástól. Gondoljunk például egy asztal és egy támla nélküli szék esetére. Az egymáshoz viszonyított méretük és az összetevők struktúrája az, ami megkülönbözteti őket, amit egy listaszerű leírás nem képes kódolni. Fontos továbbá, hogy egyes tulajdonságokat bizonyos jellemzők megléte vagy hiánya okoz. A madár esetén a repülés fontos feltétele a tollak és a szárny megléte, de általában azt is tudjuk, hogyan kell kinéznie a szárnynak ahhoz, hogy az adott madár valóban repülni tudjon. Ez a tudás szintén a fogalmi ismeretünk fontos – egyesek szerint a legfontosabb – része, melyet nem hagyhatunk ki egyetlen jól magyarázó reprezentációs modellből sem.

Partonomikus szerveződés – a keretek

A keret fogalmával a kognitív tudomány történetében először a nyelvészetben találkozhatunk. Fillmore (1968, in Barsalou, 1992b) az igékkel kapcsolatos szintaktikai tudás hátterében tételezte fel a keret rendszerű szerveződést. Egy ige kerete tartalmazza azt a tudást, ami az adott ige használatára vonatkozik. A „vásárol” ige kerete meghatározza, hogy ha egy mondatban szerepel ez a szó, akkor abban lennie kell egy cselekvőnek (aki vásárol) és egy tárgynak (amit vásárol) is. Emellett előfordulhat benne forrás (hol) és eszköz (mivel) is. Fillmore a keret fogalmának bevezetésével a konceptuális háttértudás fontosságára utal. A keret fogalmának további felbukkanása a kognitív tudomány területein minden esetben a fogalmi tudás szerepének hangsúlyozásával kapcsolható össze (itt elsősorban a Barsalou, 1992b által használt keretfelfogást ismertetjük, amely főként a Rumelhart-féle modellre támaszkodik). A fogalom bevezetésére azért volt szükség, hogy nagyobb, strukturáltabb egységben tudjuk elképzelni a meglévő tudást az észlelés, a gondolkodás és a nyelvhasználat érdekében. A mesterséges intelligenciában a keret olyan, névvel ellátott fix egységeket jelöl, amelyek jellemzői alkalmazásonként változnak. A pszichológiában a keret rendre a séma fogalmával kapcsolódik össze (a séma korai fogalmával és a modern sémaelméletekkel a következő fejezetben ismerkedhet meg az olvasó). A keret – és a séma fogalma is – a tudásszerveződés kapcsán a strukturáltságot emeli ki. Ebből a szempontból azonban célszerűbb a keret fogalmát használni, mert a séma sokszor jelenik meg olyan elméletekben is, amelyek nem foglalkoznak a séma strukturális jellemzőivel. Itt tehát leíró, és nem alkalmazott szempontból tekintünk a sémákra, vagyis a belső struktúrájuk, az összegyűjtött tudás természete érdekel, ezért használjuk inkább a keret elnevezést.

A keretek a mindennapi helyzetekben szereplő tárgyak és események tematikus kapcsolatát jelenítik meg. Tematikus kapcsolatot jelent a szereplők téri, idői, oksági és intencionális viszonya. Nézzük meg, mi a közös az alábbi kifejezésekben: Szilárd, haj, sapka, bolt, fej. A vásárlás keret segítségével könnyen egyetlen egységbe rendezhetjük őket: Szilárdnak levágták a haját, ezért elment a boltba sapkát venni, hogy ne fázzon a feje. Ebben az egyedi helyzetben különböző tematikus kapcsolatokat ismerhetünk fel. A téri és idői viszonyok határozzák meg Szilárd helyét: először vágták le a haját, majd ezután ment el a boltba; intencionális viszony van a levágott haj és a sapka között – hiszen Szilárd azért vesz sapkát, mert úgy véli, az megvédi őt a hidegtől; további ilyen viszony a bolt és a sapka között is felfedezhető – Szilárd azért megy a boltba, mert úgy véli, ott vehet sapkát. Oksági viszony is felfedezhető – a rövid haj okozza a fej fázását. A kognitív fejlődési és az emlékezeti előhívásos adatok is arra utalnak, hogy a tematikus kapcsolatok megőrzése sokkal egyszerűbb és célszerűbb, hiszen ebben a formában könnyebb tárolni az információt, ami jobb felidézéshez is vezet.

A keretfelfogás szerint tehát a fogalmak hátterében egy többszintű, hierarchikus struktúra áll, ahol az egyes szintek összetevői további összetevőkre bonthatók, amelyek már a következő szintre vezetnek. Mint egy fraktál. Mintha egyre nagyobb felbontásban látnánk ugyanazt a jelenetet. Az emberi test része a láb, a kar, a törzs és a fej. Ezen belül a fej tovább bontható arcra, orra, szájra, fülre, hajra. Ezen belül a száj felbontható fogakra stb. Az egyes szinteken a tulajdonságok adott értékeket vehetnek fel, az értékeket különböző korlátok, a tulajdonságokat pedig strukturális állandók szervezik. A keretalapú reprezentációs elképzelés lényege, hogy modellezze az emberi tudásrendszer rugalmasságát, de ugyanakkor egy strukturált rendszert jelenítsen meg, amely képes magyarázni a kategorizációs viselkedés főbb jellemzőit. A keretalapú szerveződés lényege a tematikus viszonyok megőrzése, ami segíthet az egyedi esetek felismerésében és az egyedi helyzetek megoldásában is.

A keretekkel kapcsolatban Barsalou (1992b) nyomán három fő jellemzőt emelhetünk ki: a tulajdonság-érték viszony rendezése, a strukturális állandóság és a megszorítások vagy az értékek korrelációja. A 9.2. ábra illusztrálja, hogyan rendszerezik a keretek ismereteinket. Az ábra a vásárlás keret egy részletét mutatja be. A keret strukturális leírásai minden esetben felhívják a figyelmet arra, hogy szinte lehetetlen az adott témával kapcsolatos összes ismeret ábrázolása. Az elnagyolt ábrázolásból is kitűnik azonban, milyen elv szerint rendszerezi a keret a tudást. A továbbiakban az ábra alapján, a vásárlás keret segítségével mutatjuk be a keret főbb jellemzőit.

A tulajdonságok és értékek szétválasztása valójában az egyedi példányok felismerésének kérdését érinti, közvetett módon pedig az egyedi versus általános reprezentációjának problémájáról szól. Az adott fogalom lényegének kiemeléséhez tudnunk kell, melyek azok a jellemzők, amelyeknek változása nincs hatással a kategóriatagságra (ezek lesznek az értékek), és melyek azok, amelyek többé-kevésbé állandók. A korábbi modellek a fontos tulajdonságok felsorolásával próbálkoztak, a keretfelfogás azonban igyekszik szétválasztani őket. Eszerint a tulajdonság (attribútum) egy olyan fogalom, amely legalább néhány kategóriatag jellegzetességeit tartalmazza. A vásárlás tulajdonsága az eladó, a vevő, az áru vagy a fizetés. Ezek az adott fogalom alapvető összetevői. Természetesen az egyén tudásától függően változhat a tulajdonságok halmaza. Előfordulhat, hogy valaki nem rendelkezik elegendő tudással, vagy ismeretei nem rendszeresek, sőt adott esetben tévesek. Lehet, hogy valaki nincs tisztában az eladó lényegével, és az internetes vásárlást például nem tekinti vásárlásnak. Az egyén tudásától függően meg lehet határozni azokat az összetevőket, amelyek általában jellemzők a keret példányaira.

A tulajdonságok az egyes helyzetektől függően különböző értékeket vehetnek fel. Az érték tehát a tulajdonság tulajdonsága. A fizetés történhet például bankkártyával vagy készpénzzel. Ettől azonban a vásárlás lényege nem változik meg. Ha a kategória egy tagjával találkozunk, előhívjuk az adott kategória keretét, és az új tárgy jellemzőit hozzáadjuk a tulajdonságok értékeihez. Így válik lehetővé, hogy az egyedi jegyek is beilleszthetők legyenek az általános kategóriastruktúrába. Így oldódik meg az egyedi azonosításának és az általános, abszrakt struktúra fenntartásának dilem-mája. Mivel az értékek helye soha nem üres halmaz, így a tipikus esetek gyakori felidézése is jól magyarázható. Az adott keret legjellemzőbb értékei az alapértékek (default values), amelyek nagyobb valószínűséggel jelennek meg a felidézés során vagy akkor, ha az adott érték nincs definiálva (ha például azt hallom, „Kati leugrott a boltba”, de nem tudom, hol, mennyiért és mit vett, mégis el tudom képzelni az adott helyzetet).

9.2. ábra. Barsalou (1992b) nyomán a keret struktúrájának szemléltetése a vásárlás fogalmának segítségével. Az ábra a fogalomnak csupán egy elnagyolt részletét képes bemutatni. Az egyenes vonallal határolt ellipszisek jelenítik meg a tulajdonságokat. A közöttük lévő viszonyt a kapcsolódás típusa jellemzi. A tulajdonságokhoz kapcsolható értékek a szaggatott vonallal keretezett ellipszisekben találhatók

A keretek másik jellemzője teszi lehetővé a tematikus viszonyok megőrzését, mivel a keret jelöli a tulajdonságok és értékek kapcsolatainak típusát. A vásárlás keretben az „ok” feltüntetése arra utal, hogy a fizetés során történő tulajdonosváltás az áru esetén is tulajdonosváltáshoz vezet. Vagyis a pénzcsere árucserét eredményez. A cselekvő típusú kapcsolat arra utal, hogy az eladó kezdeményezi ezt az oksági eseményt (ő adja át az árut). Mivel a keret lényegi tulajdonságai a legtöbb esetben együtt járnak, így egyfajta korrelációs viszony alakul ki közöttük. Ezek azonban nem véletlenszerű kapcsolódások, hanem az események jellegéből adódó, strukturált viszonyok. Mivel az esetek többségében ezek a kapcsolódások ismétlődnek, egy viszonylag állandó struktúrát hoznak létre. Ez a strukturáltság különféle viszonyokat kódolhat: téri, idői, oki vagy intencionális kapcsolatokat. Az elsőre példa a tárgyak fizikai strukturáltsága: egy fa esetén jellemző, hogy a koronája a törzsén helyezkedik el. Idői viszony van az éttermi vacsora keretben az evés és a fizetés között, oki viszony a meg- termékenyülés és a születés között a szaporodás keretben, és végül intencionális viszony van a gyilkosság keretben az indíték és a támadás között. Itt is elmondható, hogy az egyedi tapasztalattól és tudásháttértől függően ezek a viszonyok lehetnek tévesek, hiányosak vagy logikátlanok, és nagy egyéni különbséget mutathatnak.

A keretek harmadik jellemzője az értékekkel kapcsolatos megszorítások vagy korrelációk feltételezése. Ez a törekvés is azt a célt szolgálja, hogy a modell egyszerre biztosítsa a kategorizációs folyamat rugalmasságát és szervezettségét. Vagyis figyelembe vegye a sokrétű egyedi tapasztalatot, de ugyanakkor képes legyen egy szisztematikus rendszer felállítására. A megszorítás arra vonatkozik, hogy az egyes értékek megjelenése sok esetben magával hozza más elemek megjelenését is. A vásárlás esetén például az eladó értékei egyértelműen korlátozzák az áru értékeit. Itt idézhető a régi szlogen: „Cipőt a cipőboltból!” Ha mai világunk nem is ennyire korlátozott, azért mégis vannak bizonyos megszorítások és együttjárások. Nem szerencsés például sajtot keresnünk a számítógépes szaküzletben. De a vásárló értékei is megszabhatják az áru értékeit. Ideális esetben nem fordulhat elő, hogy egy tizennyolc évesnél fiatalabb ember sört (alkoholos italt) vesz a boltban. A modell tehát a mindennapi helyzetekben tapasztalt együttjárásokat is képes követni.

Kategorizációs szempontból a keretek tehát képesek kezelni a mintapéldány-hatást, a prototípus megjelenését, de még az elvont, általános struktúra, sőt adott esetben a definíció megjelenését is. A tulajdonságlisták esetén felmerülő problémákat is képesek kezelni. A korábbi elméleti felosztás tükrében azt mondhatnánk, a keretrendszerű felfogás az elmélet-elmélet alapú hozzáállást képviseli. Ez azonban nem így van. A keret több is, és kevesebb is, mint egy elmélet. Több annyiban, hogy – az elméletekkel ellentétben – konkrétan specifikálja a tartalmát, de kevesebb is, hiszen az emberi tudást jól strukturált szegmensekre osztja; rejtetten tartalmazza ugyan a vélekedéseket, a világról alkotott tudást, de nem erre építi rendszerét.

Feltehetően többek között éppen ez az iskolánkívüliség az oka annak, hogy a keretfelfogás nem túl népszerű a kategorizációs viselkedés kutatóinak körében. Ez az oka annak is, hogy a modell részleges, és sok tekintetben pontos kidolgozásra szorul. Minden rugalmasságuk ellenére még a keretekről is elmondható, hogy nem eléggé dinamikusak. Nem reprezentálják ugyanis az események téri és idői kibontakozásának folyamatát. A vásárlás példánkat utoljára citálva, a vásárlás keret tartalmazza ugyan a vásárlás jellemzőit és azok viszonyát, de magát a folyamatot nem képes megragadni. A vásárlási esemény elemeit, szekvenciáját nem tartalmazza. Ez azonban már inkább az emlékezetelméletek feladata.

Mindebből feltehetően kiderült, hogy a fogalmi rendszer szerveződésének legfontosabb dilemmája az egyedi és az általános együttes ábrázolása. Láthattuk, hogy éppen ez a kérdés, vagyis az egyedi tapasztalat integrálásának problémája kapcsolja össze a kategorizációs modelleket az emlékezet kérdéseit kutató elméletekkel. Míg azonban a fogalmi reprezentáció modelljei az általánosból indulnak ki, és kényszerűen közelítenek az egyedi felé, addig az emlékezetelméletek az egyedi emlékek jellemzőiből következtetnek az általános tudásstruktúrákra. Ez az oka annak, hogy az elméleti törekvések, legalábbis a fogalmak és az alapvető magyarázó modellek tekintetében sok ponton összeérnek, ám nem ismerünk olyan elméletet, amely maradéktalanul képes lenne integrálni a kétféle megközelítést. Mint ahogy azt sem tudjuk elképzelni, hogy valaki valaha is képes legyen leírni az ember fejében lévő összes ismeretet, a világról való tudását.

A következő fejezetben újra visszatérünk az emlékezet kérdéseihez. Megmutatjuk, az eseménybe ágyazott egyedi tapasztalat jellemzőinek más szempontú elemzése hogyan vezet el egy valóban dinamikus reprezentációs modellhez.

ÖSSZEFOGLALÁS

  1. A fogalmak viszonyának problémája a pszichológiai elméletekben a szemantikai információ tárolásának problémájával kapcsolódik össze. Mivel a tárgyak a valóságban is egymás kontextusában jelennek meg, egy kategóriareprezentációs elmélet nem állhat meg az egyedi kategóriák reprezentációjának problémájánál.

  2. Az is fontos, hogyan szerveződnek rendszerbe a kategóriák, milyen szerveződés felel az emberi kategorizációs viselkedés rugalmas és dinamikus megvalósulásáért.

  3. Fejezetünk két elméleti megközelítést emel ki. Az egyik a fogalmi tudás hierarchikus természetét hangsúlyozza, a másik inkább a mindennapi helyzetek rögzítésének lehetőségét keresi. Míg az első szemlélet tulajdonságok felsorolásával reprezentálja az egyes kategóriákat, addig a másik modell a keretek struktúráját hívja segítségül.

  4. Az emberi kategorizációs viselkedés pszichológiai modelljeinek a legfőbb feladata az egyedi versus általános szint együttes kezelése. Ez igazi kihívás a modellekkel szemben. Ha a tudás általános aspektusait keressük, akkor nehéz magyarázni a tudás kialakulásának mechanizmusát, a rendszer dinamikáját. Ha azonban egy dinamikus rendszert próbálunk felvázolni, akkor a mögöttes, általános tudásstruktúra vész el. A pszichológiában az első problémával főként a kategorizációs modellek, a másodikkal pedig az emlékezetelméletek foglalkoznak.

KULCSFOGALMAK

ad hoc kategóriák, alapszintű fogalom, alsó szintű fogalom, felső szintű fogalom, keret, partonómia, szemantikusháló-modell, taxonómia (fogalmi hierarchia)

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

  1. Hozzon példát az ad hoc kategóriákra! Miben különböznek ezek a kategóriák például az állatok kategóriájától?

  2. Mit jelent az az állítás, hogy a fogalmi rendszer rugalmas?

  3. Írja le a partonómiai szerveződés lényegét!

  4. A kutya fogalom kapcsolatainak segítségével mutassa be a szemantikusháló-modell főbb téziseit!

  5. Hogyan jelenik meg a nyelvi szeszély problémája a tulajdonságlisták összeállításánál?

  6. A keret segítségével vázolja fel a madár fogalmát! Milyen szintek és azokon milyen tulajdonságok jelenhetnek meg? Melyek lehetnek a cserélhető értékek?

  7. Melyek a keretmegközelítés korlátai?