Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 2. Tanulás – emlékezés – tudás

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

Forgatókönyv-elméletek

Forgatókönyv-elméletek

A dinamikus emlékezet elméletének előzményét a forgatókönyv-elméletek képezik. Forgatókönyvnek olyan sztereotip eseményláncokat nevezünk, amelyek az események tipikus történéseit képviselik. A forgatókönyv cselekvéssel kapcsolatos fogalomnak is tekinthető, amely az adott cselekvés jellemző menetének, vázának absztrakciója, jelentése. Példaként gondoljunk az étteremben, orvosi rendelőben zajló eseménysorokra vagy éppen a bevásárlás rutinműveletére.

Forgatókönyvek legszemélyesebb történeteink hátterében is felismerhetőek. Amikor valaki elmeséli, mi minden érdekes történt vele aznap a munkahelyén, részletezés nélkül is elővételezzük a munkába menést, a hazatérést stb. Ezek az általános fogalmak segítik a történet vagy helyzet értelmezését, felidézését.

A forgatókönyv-elméletek közös feltételezése, hogy a szövegek megértése során olyan absztrakt, az emlékezetben tárolt ismereteket használunk, amelyek egyben kulturális sztereotípiákat tartalmaznak. Ennek feltárására a hetvenes években számtalan kísérlet született. Ezek közül Bower, Black és Turner (1979) könnyen átélhető példájával szemléltetjük a forgatókönyv jelentését. A szerzők néhány hétköznapi tevékenységet választottak ki abból a célból, hogy úgynevezett asszociációs normát készítsenek. Ehhez azt kérték egyetemi hallgatóktól, hogy írjanak listát mindarról, amit az emberek általában az adott helyzetben tesznek. A szerzők a válaszokat gyakoriság szerint súlyozták. A tételek súlyozásával kialakított forgatókönyvet megfeleltethetjük a természetes fogalmi reprezentáció elméleteinek. Ez utóbbiak szerint a jellemző jegyek gyakoriságuk szerint képviselik a fogalmakat. Így például az étterem fogalmában a LEÜLTETÉS, ÉTLAP TANULMÁNYOZÁSA, RENDELÉS, FOGYASZTÁS, FIZETÉS, TÁVOZÁS azok a jellemző jegyek, amelyek a forgatókönyv vázát alkotják. A kevésbé jellemző jegyek – mint az ajtó kinyitása, belépés, kabát felvétele – említése már kevésbé tűnik fontosnak. A természetes nyelvi kategóriák (mint pl. az étterem és az egyetemi előadás) határai azonban nem élesek, erről a fenti példa is árulkodik. Az említett két fogalom kismértékben mutat csak hasonlóságot. Könnyű elképzelnünk ennél szorosabb fogalmi közelséget. Ilyet találhatunk például a különböző típusú orvosi szolgáltatások, illetve az olyan helyzetek között, amelyek a várótermi várakozás, szolgáltatás és a fizetés jelenetét egyaránt tartalmazzák.

A sztereotip forgatókönyv jól képviseli az események egy osztályát, de amennyiben ez egységes eseményreprezentációt jelent, a tudás nem vihető át, nem transzferálható más helyzetekre. Ebből kiindulva, elméleti kérdést tesz fel az a megfigyelés, hogy a hasonló helyzetek jelenetei keveredhetnek, megtévesztve ezzel az emlékezést. A megfigyelés magyarázatához el kell vetnünk mindenekelőtt azt a feltételezést, hogy a forgatókönyvek merev szerveződésűek – ellenkezőleg, azt kell feltételeznünk, hogy a forgatókönyvszerű eseményreprezentációk között is van átmenet, a forgatókönyv jelenetei szerveződési pontokat nyújtanak más emlékezeti események irányába.

Roger Schank (1999), akit a szakirodalom a forgatókönyv (vagy szkript) fogalom névadójaként tart számon, az előbbi gondolatmenet alapján gondolta újra a forgatókönyv elméletét. Véleménye szerint az események között úgy valósulhat meg az átmenet, hogy ezek egyazon általánosabb emlékezeti struktúrához kapcsolódnak. A transzferprobléma megoldását az emlékezeti struktúrák különféle absztrakciós szintjeinek bevezetésében látta. Ez pedig maga a tanulás, tapasztalás.

A forgatókönyv-elképzelés alapvető problémája Schank szerint, hogy nem ad magyarázatot arra, miként lépnek be új tapasztalatok, azaz miként módosul, tanul az emlékezeti rendszer. Bár képviseli például az általános étterem-tapasztalot, nem tartalmazza azonban annak személyes emlékét, amikor a múlt héten X.-szel a Z. étteremben voltunk. Az új egyedi esetek hatására egy hajlékonyabb emlékezeti rendszernek kell létrejönnie annál, mint amilyen az általánosított, forgatókönyvszerű eseményreprezentáció.

Rumelhart elméletében már találkoztunk olyan elméleti megoldással, amely megoldja az egyedi esetek megjelenítését, az ő fogalmi modelljében azonban ez „felülről lefelé”, azaz az absztrakt, általános fogalmak értékeinek behelyettesítése által valósult meg. Schank kérdésfeltevése az újszerű tapasztalat beépülésére vonatkozik; ha a képletes kifejezésnél maradunk, az „alulról felfelé” haladó általánosítási folyamatok, az emlékek kategorizálási folyamata kerül előtérbe. Ezt fejti ki dinamikusemlé- kezet-elméletében.