Ugrás a tartalomhoz

Általános pszichológia 1-3. – 2. Tanulás – emlékezés – tudás

Csépe Valéria, Győri Miklós, Ragó Anett

Osiris Kiadó

A dinamikusemlékezet-elmélet

A dinamikusemlékezet-elmélet

A dinamikusemlékezet-elmélet a Mesterséges Intelligencia (MI) szövegértő programjainak kudarcából táplálkozik, az emberi és gépi intelligencia közt felismert alapvető különbségekből. (Az MI tapasztalatairól Schank Dinamikus emlékezet című könyvének bevezető fejezetében olvashatunk.) A fő különbséget az emberi és a gépi intelligencia között Schank abban keresi, hogy miként tanulunk az egyedi esetekből.

Schank (1999) dinamikusemlékezet-elképzelésében egy olyan emlékezeti rendszert igyekszik felvázolni, amely az új tapasztalatokat a már meglévő ismeretek segítségével dolgozza fel; az ismeretek az új tapasztalatoknak köszönhetően folyamatosan bővülnek. A dinamikus emlékezet az általánosított tapasztalatok segítségével képes helyzetről helyzetre átvinni az ismereteket, és ez a transzfer akár jelentősen eltérő helyzetek között is létrejöhet. Ehhez egy kellően specifikus és egyben kellően absztrakt emlékezeti rendszert kell feltételezni, továbbá az emléknek részekre bonthatónak kell lennie, ami átkapcsolási pontokat, ezáltal szerveződési lehetőséget biztosít az emlékek között.

Elgondolásának igazolására Schank az emlékeztetés jelenségén alapuló példákat használt. Gyakori, hogy egyik emberről egy másik ember, egyik tárgyról egy másik tárgy és hasonlóan, egyik eseményről egy másik esemény eszünkbe jut. Schank elméletében ez utóbbi emlékeztetési típusra támaszkodott. A hétköznapi beszélgetés gyakran emlékeztetésből áll, ennek során emlékre emlékkel válaszolunk, ezáltal megosztva másokkal gondolatainkat. A jelenség olyannyira természetes, hogy köny- nyen elsiklunk felette, pedig miközben társas kommunikációs jelenség, a megértésről és az emlékezés hátteréről tanúskodik. Olykor ugyancsak elcsodálkozunk a beszélgetőtárs választörténetén, amely esetek különösen érdekesek az emlékek kapcsolódása szempontjából.

Az emlékeztetés az emlékezetet általánosan jellemző jelenség. Akár beszámolunk róla, akár nem, megértésünk mögött valamilyen szinten ott áll saját történetünk. Ezek a történetek olyan tudásstruktúrát mozgósítanak, melyet az aktuális megértés során a helyzetnek megfelelően használunk és szervezünk újra, többnyire anélkül, hogy ennek tudatában volnánk. Az a mód, ahogy egy aktuális (átélt, hallott vagy akár olvasott) eseményt kapcsolatba hozunk korábbi hasonló történésekkel, feltárja az emlékezet szerkezetét, és rávilágít arra, hogy emlékezetünkből miként hívjuk elő az eseményeket. Az átkapcsolások az emlékezeti szerveződés „indexpontjaira” utalnak. A jelenség arról tanúskodik, hogy miként vagyunk képesek két eseményt összeilleszteni, miként talál rá az emlékezet saját tartalmára.

Az alábbiakban az emlékeztetés példázó erejét és a példákból levonható következtetés lehetőségét mutatjuk be a szerző Dinamikus emlékezet című könyve alapján.

A tematikus szerveződésű csomag – TOP

Először vegyük számba az emlékeztetésnek azt az absztrakt formáját, amelyben nem maga az emlék tartalma, hanem a célok, tervek és egyéb magasabb szintű szervezési szempontok képezik a történetek közötti hasonlóság – azaz az emlékeztetés – alapját. Az emlékek ilyen szintű csoportosulását tematikus szerveződésű csomagnak (Thematic OrganizationPackages – TOP) nevezi a szerző. A TOP típusú, úgynevezett kontextusközi emlékeztetés példája a Rómeó és Júlia és a West Side Story hasonlósága (lásd a táblázatot).

13.3. táblázat -

EMLEKEZTETES

CEL

KÖRÜLMÉNYEK

JELLEMZŐ JEGYEK

Rómeó és Júlia/ West Side Story

Közös cél követése

Külső ellenállás

Fiatal szerelmesek, téves halálhír


Az elemzés a két történet közös szerkezetét a célok és a körülmények hasonlóságában ragadja meg, a jellemző jegyek viszont már a konkrét történetekhez közelítenek. A nagyfokú egyezés magyarázni képes azt, hogy a történetek eltérése ellenére miért jut eszünkbe a West Side Storyról a Rómeó és Júlia, illetve miért segíti az utóbbi ismerete az előbbi megértését. A két történet mögött olyan közös, általánosabb emlékezeti struktúra áll, amely mindkét történetben (és további Rómeó és Júlia-tör- ténetekben) benne van. Észre kell vennünk, hogy valójában nem a felszínes jegyek, hanem a történet általános témája, célstruktúrája, a tervek, bonyodalmak, következmények, tanulságok képezik az események magas szintű szerveződésének alapját, az emlékeztetés indexeit. Ezek az indexek előrejelzésként szolgálnak az esemény lefolyására vonatkozóan.

Játsszunk tovább együtt a szerzővel e történetanalógiával. Cseréljük ki a szereplőket: tegyük fel például, hogy nem fiatalok, hanem szerelmes öregek vagy egynemű személyek azok, akiknek kapcsolatát a család (társadalom) tiltja. Ezek a történetek így is „Rómeó és Júlia-történetek” maradnak. Nem ez történik azonban, ha úgy avatkozunk be a történetbe, hogy a szereplők nem akarnak együtt maradni (közös cél követése), vagy elmarad a tragikus végről szóló hamis hír. Ezekben az esetekben a történet lényege változik meg. Adhatunk a TOP-nak egy „Közös cél követése a külső ellenállással szemben” címet, a két történetet összekapcsoló indexeket pedig jelölhetjük a „Hamis hír a tragikus végről” és „Tragédia a hamis hír hallatán” címkével, ezáltal még tágabb értelmezési keretet veszünk.

Eszerint a TOP olyan, az események általánosításán alapuló történetanalógiákat tartalmaz, amelyek a témára vonatkozóan szervezik és értelmezik a történeteket. Hasonlóan, személyes történetekkel is példázhatjuk a megértést szolgáló történetanalógiákat. Ennek kulturális kifejezései a szólások és a közmondások: amikor azt mondjuk, hogy „Bort iszik és vizet prédikál” vagy „Addig üsd a vasat, amíg meleg”, megannyi hétköznapi történetet fedünk le. A mondások tanúskodnak arról is, hogy a számos hasonló történetből kialakult tudásstruktúra irányítani képes az aktuális értelmezést; mi több, az ilyen értelmezést a kultúra kész normaként nyújtja.

A dinamikusan szerveződő emlékezet legáltalánosabb emlékezeti struktúrái tehát a tematikusan szerveződő csomagok, azaz TOP-ok. Ezek olyan mély strukturális jegyeket reprezentálnak, mint egy esemény célja és terve. Ezek mentén akár a részleteiben eltérő események között is kapcsolatot lehet teremteni. A történetszintű szerveződés alatt az emlékek fogalmi szintű szerveződése tárható fel, úgynevezett memóriaszerveződési csomagokban.

A memóriaszerveződési csomag – MOP

Új esemény feldolgozásakor a legközelebbi, az aktuális eseménnyel leginkább rokonságban lévő eseményt igyekszünk emlékezetünkben megtalálni. A feldolgozás szempontjából legközelebbi esemény megtalálása azonos a megértéssel, ami az elmélet szerint általában le is állítja a további emlékezeti keresést. A megtalált eseményreprezentációhoz képest jegyezzük meg az eltéréseket; ez adja a folyamatos tanulás alapját. A memóriarendszer a cselekvés során felgyülemlett tapasztalat hatására folyamatosan változik.

Az újszerű események ismétlődése generalizációhoz vezet. A generalizáció, azaz az emlékek tapasztalati általánosítása memóriaszerveződési csomag (Memory Or- ganization Packages – MOP) formájában történik. A MOP a korábban bevezetett TOP-hoz képest az emlékekhez közelebb álló általánosítási szintet jelent. Ez megfelel az általános értelemben használt séma fogalomnak, de azt szerkezetileg jelenetekre bontja. A „memóriaszerveződési csomag” gyakorta együtt járó jelenetekből (a helyzetek leírásaiból) tevődik össze, amelyeket közös célok tartanak egybe. A jelenetek különálló egységek, amelyek aktuális szervezését a MOP célstruktúrája végzi.

Egy-egy jelenet elég általános lehet ahhoz, hogy több MOP is használni tudja. Ha ebben a felbontásban gondolkodunk, magyarázhatóvá válik az a korábban említett emlékezeti hiba is, amely abban jelentkezik, hogy egy jelenet tévesen egy másik emlékbe kerül át. Vegyük például a „helyfoglalás”-t. Ez több emlék része is lehet, hiszen kapcsolódik a színházhoz, étteremhez, repülőgéphez. A kapcsolódás egyaránt okozhat emlékezeti transzfert, téves elővételezést, esetenként keveredést. A MOP-ok tehát a jelenetek összekapcsolásáért, kombinálásáért felelősek. Amennyiben pedig kivételes eset történik, a MOP struktúrájának megfelelő pontján a kivételre utaló indexet lehet találni.

Az, hogy mely jelenetek jó emlékeztetők, igen változó; miként az is, hogy az em- lékeztetés során a jelenet fizikai, személyes vagy társas vonatkozása kerül-e előtérbe. Ez utóbbira példaként vegyünk szemügyre egy tipikus munkanap-forgatókönyvet:

felkelés – reggeli – munkába indulás – munka – ebéd – munka – hazamenés.

A példában szereplő jelenetsorból emeljük ki az ebédet. Ennek helyszíne (pl. kávéház) egy fizikai jelenet séma. Jól felismerhetőek azok a személyes (táplálkozás, pihenés), valamint társas (beszélgetés, kontaktus) célok, amelyek a jelenetnek más aspektusait emelik ki. A fizikai, személyes és társas jelenet az adott helyzet szerint eltérően járulhat hozzá az emlékezés folyamatához. Az eseménysorból kiemelt ebéd így átválthat más fizikai helyzetben történő étkezési jelenetbe, társas szinten a táplálkozástól független társalgási helyzetbe. A célok függvényében lehetséges az is, hogy eközben a MOP is átszerveződött, és ez a jelenetek új célhoz rendelt csoportosításában jelentkezik. A fentiek alapján számos váltást tételezhetünk fel a forgatókönyv minden egyes jelenetében.

A MOP abban különbözik a korábban bevezetett és a szakirodalomban elterjedten használt forgatókönyv fogalomtól, hogy nem egy passzív adatstruktúrát, hanem olyan, egymástól elkülönülő, de célirányosan szervezett jeleneteket feltételez, amelyek sokkal hajlékonyabb szerveződést tesznek lehetővé. A forgatókönyv Schank (1999) újraértelmezése szerint olyan szervező struktúra, amely a MOP jeleneteiből aktuálisan állítja össze az eseményt. Magának a forgatókönyvnek nincs merev lefutása, hanem mint szervező struktúra működik, kijelöli az emlék eseményvázát, és hozzáférhetővé teszi a szövegértéshez és a szövegprodukcióhoz. Minthogy a forgatókönyv a MOP jeleneteit aktualizálja, nem tekinthető egységesnek. Olyan részforgatókönyvekből áll, amelyek specifikálni képesek egy-egy jelenetet. Így jutunk közelebb ahhoz az eseményalapú (epizodikus) emlékezethez, amelynek egyedi minőségét a tapasztalattól való eltérés tartja fenn.

Eseményekre emlékezés – elvárási kudarc

Az emlékeztetés nem mindig felülről irányított. Különösen érdekesek azok az esetek, amikor valami szokatlan történik, az esemény nem felel meg valamely emlékkategóriának. A történésekkel kapcsolatos elvárások kudarcából tanul az emlékezeti rendszer. Mindezt tapasztaljuk is azáltal, hogy a szokványos eseményekre gyakran nem emlékszünk, míg a meglepő, elvárásainkat sértő helyzetekből kiemelkedő emlékek maradnak fenn. Gondoljunk például a korábbi éttermi tapasztalatokra épülő elvárás „megsértésére” olyankor, amikor először megyünk japán étterembe, vagy először találkozunk olyan helyzettel, hogy dobókocka dönti el, ki kell-e fizetnünk a számlát. Úgy tűnik, hogy az ilyen, elvárásainkat sértő eseményeket megőrzi emlékezetünk, az elvárás sérülését valamiként jelöli, ami segíti később az egyedileg képviselt emlékek hozzáférését. (Habár Schank a dinamikusemlékezet-elméletben erre nem tér ki, de más vonatkozásban a személyes fontosság és az érzelem is bekerül a magyarázatba. Lásd Pillemer, 2003.) A rendhagyó történésekre magyarázatot keresünk; mindez együtt az emlékezet ön-tanulásának alapját jelenti. Olyan esetben tehát, mikor az elvárás nem teljesül, a tapasztalat bővül, módosul; ismétlődés által ezek a tapasztalatok is absztrakt és ezáltal generalizálható eseményreprezentációvá válhatnak.

Az emlékeztetés példatárában az elvárás sérülésével magyarázható esetek az egyedi epizodikus emlékek fennmaradásán túl az emlékezeti élmény társas megosztha- tóságát is mutatják. Olvassuk el például a következő, emlékeztető eljárásaink során felhasznált történetet:

„Abban az időben egy német családban vigyáztam a gyerekekre. Én főztem az ebédet is általában. Az anyuka gömbölyded volt, és olyan embernek látszott, akiről azt gondoltam volna, hogy szeret enni. Mégis a bioételek nagy híve volt, gyakran ettünk salátát, csíráztatott magokat, párolt zöldségeket, szóját, ilyesmit. Olyan volt, mint egy vég nélküli diéta. Valahogy sosem sikerült jóllakottan felállni az asztaltól. A gyerekek is mindig valami másra vágytak, csokira, pizzára, bármire. Néha, ha tehették, gyorsétterembe mentek az apjukkal titokban. Egyszer egy ebéd után véletlenül benyitottam az anyuka dolgozószobájába. Széken állt, egy magas szekrény felső polcán kotorászott, keze, szája tele csokival. Úgy nézett rám, mint egy rajtakapott gyerek. Gyorsan becsuktam az ajtót. Sosem tértünk erre a jelenetre vissza, de azóta is eszembe jut néha.”

Gondoljuk el, hogy ha valaki ezt a történetet elmeséli, milyen történettel tudnánk rá válaszolni. Ebben a példában leggyakrabban a történet asszociatív módon átkapcsolt olyan emlékcsomagokba (MOP), mint az egészséges táplálkozás, éhezés, élelemtár stb., és ebben a témában hívott elő gondolatokat, eseményeket. Előfordultak azonban TOP-szintű választörténetek is, amelyeket a téma nem kapcsolt össze, csak a tanulság: a titok, a képmutatás vagy akár a „Bort iszik és vizet prédikál” közmondása. Ezek alól bukkantak ki a szerkezetileg hasonló, az elvárást sértő emlékek.

A dinamikus emlékezet elképzelése az emlékezés felépítésének és bővülésének olyan modelljét nyújtja, amely az esetszintű emlékek általánosítására és szerveződésére épül. Emlékeinkből tudást építünk, ez a tudás pedig segíti az emlékezést és a megértést.

Az emlékezés séma- és kategorizációs elméleteire visszatekintve, kiemelünk néhány ma kutatott kérdéskört. Az emlékezet tárgyalásánál láttuk, hogy az emlékek egyedi, élményközeli megjelenése mellett olyan emlékek is vannak – sőt ezek a gyakoribbak -, amelyek a hasonló események általánosításán alapulnak. Az önéletrajzi emlékek összegzett formája természetes fogalmi kategorizációnak is tekinthető, az arról alkotott fogalom, ahogyan általában történnek velünk az események. A dinami- kusemlékezet-elmélet MOP szerveződési szintje megfelel az összegzett emlékeknek. Mindkét esetben a tudás strukturálódásáról beszélünk, és mindkét esetben alapvető és a jelen kutatás számára izgalmas területnek mutatkozik, hogy az összegzett, absztrakt tapasztalat mellett miben ragadható meg az egyedi emlék élménytermészete és szerepe. Ez utóbbi igényt a sémaelméletekkel szemben Brewer (2000) fogalmazta meg élesen. Ő a séma mellett fontosnak tartja további komplex kognitív struktúrák bevonását, mint amilyen a mentális modell fogalom, ami a probléma helyzeti leképezését jelenti. Ez a modell a szövegmegértésbe és emlékezésbe bevonja a tériséget, a téri viszonylatokat, ezáltal gazdag rejtett információt tartalmaz. Gondoljunk képzeletben arra, hogy belépünk a lakásunkba; máris képesek vagyunk válaszolni olyan kérdésekre, mint: mi van előttünk, felettünk, tőlünk balra stb. A személyes, önéletrajzi emlékezet esetén téri tájékozódásunk a test koordinátáit követő egocentrikus perspektívában történik. Brewer szerint az emlékezeti helyzetet modellező téri reprezentáció segíti az egyedi önéletrajzi esemény megjelenítését.

A tudásreprezentáció kérdésköre mellett a sémairodalom egy másik területét a történetek képezik; annak elemzése, amiként a személyes vagy személytelen, akár fikciós eseményleírások az elbeszélés történetsémáiba illeszkednek (Pléh, 1986, 1998). A történetek reprezentációjába az akciók közé olyan tényezők is bekerülnek, mint a kiinduló és közbülső állapotok, szerepek, kellékek, feltételek; az esemény szerveződésének idői és oksági kapcsolatláncai, tervek, célok, bonyodalmak, próbák, eredmények, tanulságok. Mindaz, ami egy jól formált, kohezív történethez szükséges. Személyes történetek esetében ez akár az egész élettörténetet is jelentheti: az ember önmagáról alkotott fogalmát, elméletét, amelyet önéletrajzi emlékezeti szelf- ként is meghatározhatunk. Ennek eredete a személyes emlékek élettörténeti szerveződése.

ÖSSZEFOGLALÁS

  1. A korai sémaelméletek (Bartlett, Bransford) igazolták az emlékezet konstruktív természetét, az értelemadásra tett erőfeszítést. Módszerük a hibákból való következtetés volt.

  2. Rumelhart a sémát a fogalmi reprezentációval hozta kapcsolatba, behelyettesíthető értékekkel. Elméletében a séma aktív, emergens természetét igazolta.

  3. A forgatókönyv az eseményséma megfelelője, ami egy jól ismert helyzetet jellemez, és az események és cselekvések sztereotip lefutásán alapul. Problémát jelent egységes reprezentációja. Schank a dinamikusemlékezet-elméletben újraértelmezte a „szkript” fogalmat. A forgatókönyv olyan szervező struktúrának felel meg, amely a céloknak megfelelően a memóriaszerveződési csomagok jeleneteiből állítja össze a konkrét eseményt.

  4. A dinamikusan szerveződő emlékezet új tapasztalat hatására képes átszerveződni, tanulni. Az emlékek szerveződése/kategorizálódása a dinamikusemlékezet-el- mélet szerint több szinten történik, ami az ismeretek transzferálását teszi lehetővé (MOP, TOP).

  5. A sémaelméletek alapvetően a tudás absztrakt reprezentációjával foglalkoznak. Végigkíséri az elméleteket az egyedi esetek, események megjelenítésének kérdése, amire különböző választ adnak: Rumelhart és Schank eltérő megoldása mellett Bre- wer a mentálismodell-elméletek bevonását javasolja.

  6. A séma mint tudásstruktúra és mint történetséma is megközelíthető. Az utóbbi a személyes, önéletrajzi elbeszélés formájában elvezet a szelfséma fogalmához.

KULCSFOGALMAK

dinamikus emlékezet, emlékeztetés, forgatókönyv, rekonstruktív emlékezet, séma

ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

  1. Miként igazolta Bartlett kísérleti eljárásokkal az emlékezet konstruktív természetét?

  2. Mit jelent a séma, és mit a forgatókönyv?

  3. Miként támasztják alá a dinamikus emlékezet elméletét az emlékeztetés példái?

  4. Hogyan magyarázható, hogy a különböző forgatókönyvek jelenetei keveredhetnek?

  5. Mit jelent a MOP- és a TOP-szintű emlékezeti szerveződés?

  6. Miként feleltethető meg a séma az önéletrajzi emlékek strukturális modelljeiben szereplő összegzett eseményeknek?

AJÁNLOTT OLVASMÁNYOK

Bartlett, F. C. 1932/1985. Az emlékezés. Kísérleti és szociálpszichológiai tanulmány. Fordította és az előszót írta Pléh Csaba. Gondolat, Budapest.

Pléh Csaba 2000. A lélektan története. Osiris, Budapest. http://cogsci.bme.hu/csaba/docs/magyar/ torteneti/

Schank, R. C. 1999/2004. Dinamikus emlékezet. A forgatókönyv-elmélet újraértelmezése. Vince Kiadó, Budapest.