Ugrás a tartalomhoz

Európa társadalomtörténete a 20. században

Tomka Béla (2009)

Osiris Kiadó

Témák és módszerek: nyitottság és következményei

Témák és módszerek: nyitottság és következményei

A társadalomtörténet mint diszciplína meghatározása során kiindulhatunk abból a közkeletű megállapításból, hogy egy tudományterületet elsősorban témája és az általa alkalmazott módszerek definiálnak. Mint az előzőekből is kitűnik, a társadalomtörténet-írás igen sokszínű diszciplína, ami ráadásul folyamatosan változik, s így nem egyszerűek a témáira, s különösen az alkalmazott módszereire vonatkozó általánosítások. Mégis szükségesnek látszik, hogy – vállalva a leegyszerűsítések kockázatát – összefoglaljuk a diszciplína legfontosabb sajátosságait ebben a két vonatkozásban, már csak azért is, mert ezek számunkra is fontos következményekkel jártak a kötet megírása során.

◄ A TÉMAVÁLASZTÁS SAJÁTOSSÁGAI ► Kezdve az előbbi problémával, nyilvánvaló, hogy a vizsgálat témája kulcsfontosságú a társadalomtörténet meghatározása szempontjából, hiszen a társadalomtörténet-írás nagymértékben kibővítette a történetírás által kutatott jelenségek körét. Mint a historiográfiai áttekintésben láttuk, éppen ez jelentette kiindulópontját már fejlődése korai szakaszában, a 19. század második felében is, amikor az érdekes, de kevéssé fontosnak tartott jelenségeket vizsgálta – ezért is gúnyolták a „serpenyők és fazekak" (pans and pots) történelmének, s ekkoriban tulajdonképpen nem is volt sokkal több ennél. Később a szakmabeliek tudatosan törekedtek nemcsak új területek kutatására, hanem a témák jelentőségének átértékelésére is.

A társadalomtörténet tematikai értelemben tehát már kialakulásától kezdve a történetírás akkor még domináns, tradicionális felfogásával és ágaival szemben határozta meg lényegét. A 20. század elején mindenekelőtt a politikatörténettől, a hadtörténettől, a diplomáciatörténettől való elhatárolódás jutott szerephez. Mint a megközelítés egy brit képviselője fogalmazott, a társadalomtörténészek a dobokat, trombitákat és kardokat késekkel és villákkal kívánták felváltani, vagyis a politikai és hadi események tanulmányozása helyett a mindennapi élet vizsgálatára helyezték a hangsúlyt. A diszciplínát azóta is gyakran negatív módon definiálják, meghatározásában a más területektől való elhatárolás kap szerepet, vagyis arra mutatnak rá, hogy mivel nem foglalkozik, mi nem jellemzi. Példa ezen típusú meghatározásra az angol G. M. Trevelyan (1886-1962) elhíre- sült definíciója (1944), mely szerint a társadalomtörténet „történelem a politika nélkül" („history with the politics left out").31

Mindazonáltal ez a fajta negatív vagy „maradékelvű" meghatározás – bár fontos jellemzőkre utal – nem teljesen kielégítő, hiszen figyelmen kívül hagyja azt, hogy a társadalomtörténészek nemcsak vitatták a politikatörténet egyeduralmának létjogosultságát, hanem határozott elképzelésekkel rendelkeztek arról is, hogy milyen módon lehet a történetírást tematikailag - és módszertanilag – megújítani. Ami a társadalomtörténet témájának meghatározását illeti, célravezető felidézni – Jürgen Kocka nyomán – két további eltérő felfogást.32

  1. Az első megközelítés szerint a társadalomtörténet fogalma alatt a történetírás egy aldiszciplínáját értjük, ami a történelem egy részterületével foglalkozik, mégpedig a szűkebb értelemben vett társadalmi struktúrákkal, társadalmi folyamatokkal, s így megkülönböztethető más aldiszciplínáktól, mint pl. a hadtörténet vagy a gazdaságtörténet. Ezt szokás a társadalomtörténet „szektorális" értelmezésének is nevezni, mivel a történeti valóság egy részével („szektorával") foglalkozik.33

Ilyen módon a társadalomtörténet foglalkozhat különböző társadalmi csoportok vagy osztályok (munkásság, középosztály stb.) helyzetével, összetételével, magatartásával, társadalmi intézményekkel (család, iskola stb.), társadalmi folyamatokkal (iparosodás, urbanizáció), társadalmi egyenlőtlenségekkel és társadalmi mobilitással, társadalmi kapcsolatokkal (rokonság, társadalmi konfliktusok, kommunikáció) stb. A társadalomtörténészek nyilván azért választják ezeket a témákat vizsgálatuk tárgyául, mert úgy vélik, hogy elemzésük fontos a múlt megismeréséhez, s e területek múltjának feltárása nélkül csak hiányosan érthetőek meg a történeti folyamatok. Ilyen értelemben tehát tükröződik munkájukban egyfajta sajátos történelem-, illetve társadalomszemlélet. Ugyanakkor e felfogás nem támaszt igényt arra, hogy a társadalom fejlődésének elemzését tekintse a történeti interpretáció kulcsának.

  1. Egy másik, az előzőnél jóval ambiciózusabb megközelítés szerint a társadalomtörténet egy sajátos szemléletmódot jelent, mely a társadalmi folyamatok elemzésének középpontba állításával, ezen keresztül kívánja végrehajtani az egész történeti elemzést. E felfogásban a társadalomtörténet a politika, a gazdaság, a kultúra és esetleg további területek bevonásával egyfajta szintézisre törekszik, de ezt a szűkebb értelemben vett társadalmi folyamatok és struktúrák hangsúlyozásával teszi. Itt tehát a társadalomtörténet szektorális értelmezésétől eltérően közvetlenebbül megjelenik egy sajátos történelem-, illetve társadalomkép, mely explicit módon megkülönbözteti magát más, vele versengő történelem- és társadalomszemléletektől, melyek nem a társadalmi folyamatokban, hanem más tényezőkben, mondjuk a nagyhatalmak katonai rivalizálásában, vagy éppen a technológiai-gazdasági tényezőkben vélik megragadni a történelmi, illetve a tág értelemben vett társadalmi változások legfontosabb mozgatóit.

Franciaországban az Annales köréhez tartozó több történész ezt a fajta megközelítést tartotta céljának, amikor a „totális történelemről" (histoire totale) beszélt, s Németországban is ez jelent meg a Gesellschaftsgeschichte programjában, mely ugyancsak a társadalmat tekintette a történeti interpretáció fókuszának, míg Hollandiában az ennek megfelelő irányzat a Maatschappijgeschiedenis nevet kapta. Nyilvánvaló azonban az, hogy a „totális történelem" művelése komoly módszertani és gyakorlati nehézségekbe ütközik, s így inkább programnak, ideálnak tekinthető, ami konkrét történeti munkákban ritkán ölt testet. Szerencsére – állítja Charles Tilly –, mert ez egy olyan ambiciózus vállalkozás lenne, ami bizonyosan magát rombolná le.34 A társadalomtörténeti munkák túlnyomó többsége mindig is a fentiekben bemutatott első típushoz tartozott, sőt még a diszciplínán belül is specializálódott.35

Mivel a lehetséges társadalomtörténeti kutatási területek száma szinte végtelen, magától értetődő, hogy a vizsgálatokban kialakultak bizonyos tematikai súlypontok. A témák puszta felsorolásánál pontosabb képet kaphatunk, ha megnézzük, hogy miről írnak a nemzetközi társadalomtörténész szakma tagjai a legfontosabb kézikönyvekben, folyóirataikban, miről adnak elő nagyobb kongresszusaikon. A társadalomtörténet-írás talán eddigi legnagyobb nemzetközi publikációs vállalkozása a monumentális, hatkötetes Encyclopedia of European Social History, mely 2001-ben jelent meg szerzők tucatjainak közreműködésével. Ebben az enciklopédiában a legtöbb fejezet a társadalmi egyenlőtlenség, társadalomszerkezet, társadalmi mobilitás témakörével foglalkozik. Ezt a család, a korcsoportok társadalomtörténete követi (a demográfiát nem ide sorolva), majd a fogyasztás és szabadidő, a kultúra, s végül a politika társadalomtörténete tartozik az öt legtöbbet szereplő téma közé.36 E témákat nagy lemaradással követi a többi. A szakfolyóiratok közül kiválasztott Journal of Social History általános társadalomtörténeti tematikával rendelkezik, s kétségtelenül az egyik vezető folyóiratnak tekinthető a szakmában. A Journal of Social History közelmúltbeli évfolyamaiban leggyakrabban a család és korcsoportok, majd a társadalmi nemek történetével foglalkozó írások szerepeltek, ezt követték a devianciákkal és bűnözéssel, a munkával, valamint a jóléttel/szociálpolitikával-egészséggel foglalkozó tanulmányok.37 A konferenciák között a legnagyobb európai társadalomtörténeti konferencia az 1998 óta kétévente megrendezett, sok száz előadót felvonultató, már említett European Social Science History Conference – a konferencia elnevezésében szereplő „social science" (társadalomtudomány) kifejezésnek nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítanunk, bármilyen társadalomtörténeti irányzathoz tartozó kutató előadhat ezen az összejövetelen. Ezen a konferencián a közelmúltban leggyakrabban a következő öt kutatási területről adtak elő – ebben a gyakorisági sorrendben: jólét és egészség, etnikum és migráció, család és korcsoportok, társadalmi struktúra és társadalmi mobilitás, a politika társadalomtörténete.

◄ A MÓDSZEREK JELLEMZŐI ► A társadalomtörténetírás azonban több, mint csupán a történeti vizsgálatok tematikai kibővítése, tágítása. Olyan eltérő felfogású történészek, mint Peter Stearns vagy Jürgen Kocka egyetértenek abban, hogy a társadalomtörténet sajátos módszerekkel is rendelkezik. A társadalomtörténet a történetírás tradicionálisabb ágaitól eltérő, sajátos módon vizsgál hagyományosnak tekinthető témákat is, aminek az előadásmódjára, más tudományterületekkel való kapcsolatára, a jellemzően használt forrásokra és sok egyébre is hatásai lehetnek. Ugyanakkor tény, hogy ezen a téren a heterogenitás rendkívül nagy a társadalomtörténetben. Nem egyszerűen nincs egységes módszertan, ami önmagában nem meglepő, hanem az újabb és újabb témáknak a kutatásba való bevonásával párhuzamosan – mint láttuk, különösen az 1980-as évtizedben – a sokszínűség inkább nőtt, mint csökkent.

A jellemző módszerek megismerése során kiindulhatunk abból, hogy a társadalomtörténet a történetírás egyik aldiszciplínája, így természetszerűleg érvényesülnek benne annak fontos módszertani sajátosságai. A történetírás egészéhez hasonlóan a társadalomtörténet is az emberi társadalom időbeli változásával foglalkozik. Ugyancsak elsősorban a történeti jelenségek empirikus megragadása a célja, s kevésbé az általános törvényszerűségek megállapítása. Ennek megfelelően a társadalomtörténészek is analizáló-magyarázó kutatási eljárásokat alkalmaznak. Szintén fontos szerephez jut a forráskritika, s az alkalmazott forrástípusok között is sok egyezést találunk, pl. az írott források az elsődlegesek.38

Ugyanakkor már a fenti szempontok érvényesítése során is jelentkeznek a társadalomtörténet sajátosságai a történetírás más ágaival szemben. A társadalomtörténet az egyedivel szemben általában nagyobb érdeklődést mutat a tömegjelenségek iránt, és ennek megfelelően nagyobb társadalmi egységekre vonatkozó információkat-adatokat használ fel. Az események helyett vagy mellett nagy figyelmet szentel a hosszabb távú folyamatoknak.

Ezek a jellemzők befolyásolják az alkalmazott módszereket is. A társadalomtörténet-írás eszköztárában fontos helyen szerepel a tipizálás, az általánosítás, az összehasonlítás is, melyek eleve nagyobb módszertani rendszerességet, tudatosságot feltételeznek, mint amilyen a hagyományos, eseménytörténetre koncentráló történetírói munkákban szükséges és megfigyelhető. Gyakran használ fel a társadalomra vonatkozó elméleteket a kutatás kérdésfeltevéseinek meghatározása, a kutatási célok kijelölése céljából. Mindennek következményei vannak az előadásmódra vonatkozóan is. Míg a hagyományos történetírói munkákat az elbeszélés, addig a társadalomtörténetet emellett az érvelő előadásmód is jellemzi, s gyakran helyet kap a kvantifikáció.39

A társadalomtörténet-írás fontos jellemzője az a sajátos viszony, amit a társadalomtudományokkal kialakított, s amelynek módszertani tekintetben is fontos következményei vannak. A demográfia, a politikatudomány, a közgazdaságtan, az antropológia, a szociológia mind azok közé a tudományágak közé tartoznak, melyek erősen hatnak a társadalomtörténeti kutatásokra. Az ezekben a diszciplínákban megalkotott fogalmakat, elméleteket, módszereket gyakran felhasználják a társadalomtörténészek is. A kapcsolat nem egyirányú: az említett tudományágak képviselői is gyakran alkalmazzák a társadalomtörténet-írás eredményeit, ami egyes véleménynek szerint jelentősen humanizálta és történetivé tette ezeket a meglehetősen absztrakt és az idődimenziótól elszakadt diszciplínákat.40 A szociológiával való kapcsolat különösen szorosnak tekinthető, olyannyira, hogy számos történeti tárgyú, de a szociológia módszereit alkalmazó szakmunkáról nehéz volna eldönteni, hogy a történeti szociológia vagy a társadalomtörténet címszava alá sorolható be. A diszciplínák között jórészt a

  1. században kialakult szigorú határok lebontása, az interdiszciplinaritás a 20. századi európai társadalomtörténet vonatkozásában is nagymértékben hozzájárulhat újszerű megközelítések, de legalábbis a múltról való teljesebb kép kialakulásához.

A modern társadalomtörténet-írás bemutatott jellemzői – mindenekelőtt a növekvő interdiszciplinaritás és az aldiszciplínákra, specializált kutatási területekre való fragmentálódás – e kötetben is megjelennek. Ugyanakkor a választott téma sajátosságai, valamint a szerző szakmai elképzelései és ismeretei nyilvánvalóan meghatározzák azt, hogy az általános kereteken belül milyen hangsúlyok érvényesülnek. A vizsgálat tematikáját illetően a társadalomtörténet szektorális felfogása jelentkezik a könyvben, vagyis nem az a törekvés, hogy a társadalom átalakulásán keresztül mutassuk be Európa 20. századi történetét. Ehelyett fontosnak ítélt részterületek történeti fejlődését kíséreljük meg nyomon követni a

  1. század során, lehetőleg azonban az azok közötti fontosabb összefüggéseket, kölcsönhatásokat is bemutatva.

Mint láttuk, a nemzetközi társadalomtörténet-írásban megfigyelhető tematikai súlypontok és a magyarországi társadalomtörténeti kutatások tematikai arányai között jelentősek az eltérések: több, a nemzetközi társadalomtörténet-írás fórumain gyakran tárgyalt téma kevéssé jelenik meg Magyarországon. Munkánkban törekszünk arra, hogy ezek közül többet bemutassunk. Így kerül a fejezetek közé például a család és a jóléti állam története.

A választott módszerek között fontos szerep jut a kvantitatív megközelítésnek. Ennek oka az, hogy a vizsgált egységek – vagyis társadalmak – száma nagy, így a kvantitatív stratégia nélkülözhetetlennek tűnt egyrészt a sokszínűség megragadása, de esetenként az azonos fejlődési tendenciák és a hasonlóságok fokozódásának bizonyítása szempontjából is. A számok és a történelem viszonya nem felhőtlen: számos veszélyt rejt az adatok és statisztikák kiterjedt alkalmazása. Mindenekelőtt arra kell ügyelnünk, hogy a felhasznált statisztikák valóban megfeleljenek az adott célra, az adatok ellenőrzése és összeállítása alaposan történjen, az olvasó lehetőleg nyomon tudja követni az adatok forrásait és esetleges hiányosságait, s mindenekelőtt tudatában kell lenünk annak, hogy az indikátorokat csak átfogóbb információk helyett – mondhatjuk jobb híján – használjuk. Szakszerű használat esetén a statisztikák alkalmazása révén keletkező problémák véleményünk szerint nem nagyobbak, mint amelyek más, alternatív megközelítések és módszerek esetében állnak elő. Módszertani szempontból azonban leginkább az interdiszciplináris megközelítés szándékát hangsúlyozzuk. Mint már jeleztük, a munka során törekedtünk arra, hogy a társadalomtudományok lehetőleg minél szélesebb körének kérdésfeltevéseit, módszereit, eredményeit felhasználjuk. Így került sor mindenekelőtt a demográfia, a szociológia, valamint a közgazdaságtan/gazdaságtörténet, kisebb részben a politológia eredményeinek hasznosítására is.