Ugrás a tartalomhoz

Európa társadalomtörténete a 20. században

Tomka Béla (2009)

Osiris Kiadó

A termékenység fő trendjei: az ingadozó csökkenés

A termékenység fő trendjei: az ingadozó csökkenés

A 20. századi Európában különös figyelmet érdemel a termékenység alakulásának három tendenciája:

  1. A termékenység trendje mindenhol csökkenő volt, jóllehet a visszaesés üteme jelentősen eltért az egyes társadalmakban.

  2. Bizonyos időszakokban és országokban rövid távú ingadozásokból adódóan a fertilitás lefelé tartó trendje néhány évre megszakadt, sőt, hosszabb, másfél évtizedes növekedési szakasz is látható.

  3. Nyugat-Európában az egyes országok között mérséklődött az eltérés a század során, de ez nem mondható el Kelet-Közép-Európáról, ahol a második világháború után erős ingadozás látható a termékenységben.

  1. A 20. század során összességében a fertilitás nagyarányú visszaesése figyelhető meg minden európai országban.14 Ezt a folyamatot a legkézenfekvőbb mutató, a nyers születési ráta alakulása is jelzi (3.2. táblázat), de – mint erről már szó volt – még inkább érzékeltetik a komplexebb, a nemés a kormegoszlás eltéréseit kiküszöbölő teljes termékenységi arányszámok, melyek a különböző országok összehasonlítására is alkalmasabbak (3.3. táblázat).

A csökkenés üteme azonban számottevően különbözött az egyes régiókban és országokban. A teljes termékenységi arányszámot alapul véve azt láthatjuk, hogy Nyugat-Európa a század végéig összességében a legalacsonyabb gyermekszámú régiónak számított, jóllehet Írország jelentős kivételt jelentett. A legmagasabb és a legalacsonyabb termékenységű nyugat-európai országok csoportjának összetétele – az említett Írország kivételével – viszonylag gyakran változott: a századfordulón Ausztria, Németország, Írország rendelkezett a legmagasabb születési arányszámokkal, míg Franciaország a legalacsonyabbal. 1950-re ez annyiban módosult, hogy Írország mellett Finnország és Hollandia került a legnagyobb fertilitású csoportba, míg az NSZK, Ausztria és az Egyesült Királyság a legalacsonyabba. Az 1980-as évek végén Írország, Svédország, Norvégia, az Egyesült Királyság és Franciaország teljes termékenységi arányszámai voltak a legmagasabbak, míg az NSZK és Ausztria születési mutatói a legalacsonyabbak15 (3.2. táblázat). A dél-európai országok közül Olaszország és Spanyolország a 20. század elején még a legmagasabb, a század végére pedig már a legalacsonyabb termékenységi szinttel rendelkező európai országok közé tartozott.

3.1. táblázat - 3.1. táblázat ► A nyers születési ráta alakulása európai országokban, 1900-1990 (ezrelék)

1900

1910

1920

1930

1940

1950

1960

1970

1980

1990

Egyesült Királyság

28,7

25,1

25,5

16,3

14,1

15,8

17,1

16,1

13,4

13,9

Franciaország

21,3

19,6

21,4

18,0

13,6

20,5

17,9

16,7

14,9

13,4

Hollandia

31,6

28,6

28,6

23,1

20,8

22,7

20,8

18,3

12,8

13,2

Belgium

28,9

23,7

22,2

18,6

13,3

16,5

16,9

14,7

12,6

12,4

Írország

22,7

23,3

22,8

19,9

19,1

21,4

21,5

21,8

21,8

15,1

Németország/NSZK

35,6

29,8

25,9

17,6

20,1

16,2

17,4

13,4

10,1

11,5

Ausztria

35,0

32,5

22,7

16,8

20,7

15,6

17,9

15,2

12,0

11,7

Svájc

28,6

25,0

20,9

17,2

15,2

18,1

17,6

16,0

11,7

12,5

Svédország

27,0

24,7

23,6

15,4

15,1

16,5

13,7

13,7

11,7

14,5

Dánia

29,7

27,5

25,4

18,7

18,3

18,7

16,6

14,4

11,2

12,3

Norvégia

29,7

25,8

26,1

17,0

16,1

19,1

17,3

16,6

12,5

14,4

Finnország

32,6

31,7

27,0

21,8

17,8

24,5

18,5

14,0

13,2

13,1

Spanyolország

34,1

32,6

29,3

29,4

24,4

20,1

21,8

20,1

15,2

10,3

Olaszország

33,0

33,3

32,2

26,7

23,5

19,6

18,1

16,8

11,3

10,0

Lengyelország

31,8

32,4

24,4

30,7

22,6

16,8

19,5

14,3

Csehszlovákia

26,4

21,8

20,6

23,3

15,9

15,9

16,3

13,4

Magyarország

39,7

35,1

31,4

25,4

20,0

20,9

14,7

14,7

13,9

12,1


Megjegyzés: Egyesült Királyság 1900-1970: Anglia és Wales. Eltérő időpontok: Lengyelország 1938. Források: Acsádi György – Klinger András: Magyarország népesedése a két világháború között. Budapest: KJK, 1965. 88. (Magyarország 1900-1910). Time series of historical statistics, 1867-1992. Budapest: KSH, 1993. 148. (Magyarország 1920-1990). Brian R. Mitchell: European Historical Statistics, 1750-1975. New York: Macmillan, 1981. 124-134. (Nyugat-Európa 1900-1970). Council of Europe (ed.): Recent demographic developments in Europe, 1996. H. n. 1996. 41. (Nyugat-Európa 1980-1990). Franz Rothenbacher: The European Population, 1850-1945. Houndmills: Palgrave, 2002. 23. (Csehszlovákia, Lengyelország 1920-1940; Spanyolország 1900-1940). Franz Rothenbacher: The European Population since 1945. Houndmills: Palgrave, 2005. 21. (Csehszlovákia, Lengyelország, Spanyolország 1950-1990).

3.2. táblázat - 3.2. táblázat ► A teljes termékenységi arányszám alakulása európai országokban, 1900-2000

1900

1910

1920

1930

1940

1950

1960

1970

1980

1990

2000

Egyesült Királyság

2,92

3,08

1,95

1,79

2,18

2,66

2,41

1,89

1,83

1,65

Franciaország

2,89

2,56

2,67

2,27

2,00

2,93

2,73

2,48

1,95

1,78

1,88

Hollandia

4,53

3,94

3,89

3,03

2,67

3,06

3,12

2,57

1,60

1,62

1,72

Belgium

2,25

1,84

2,35

2,58

2,20

1,69

1,62

1,66

Írország

3,20

2,92

2,90

3,28

3,76

3,87

3,23

2,12

1,89

Németo./NSZK

4,77

3,52

2,62

1,88

2,40

2,09

2,37

2,02

1,44

1,45

1,38

Ausztria

4,93

4,67

1,54

2,09

2,65

2,31

1,65

1,45

1,34

Svájc

3,82

3,01

2,43

1,96

1,83

2,40

2,44

2,09

1,55

1,59

1,50

Svédország

4,06

3,60

3,22

1,96

1,85

2,32

2,17

1,94

1,68

2,14

1,54

Dánia

4,40

3,60

3,29

2,30

2,23

2,58

2,54

1,95

1,55

1,67

1,77

Norvégia

4,37

3,82

3,61

2,19

1,95

2,53

2,83

2,51

1,72

1,93

1,85

Finnország

3,16

2,71

1,83

1,63

1,78

1,73

Olaszország

4,43

4,28

3,90

3,38

3,07

2,47

2,41

2,43

1,69

1,29

1,23

Spanyolország

4,71

4,43

4,14

3,68

3,09

2,16

2,86

2,84

2,22

1,30

1,24

Lengyelország

3,71

2,98

2,20

2,25

2,04

1,34

Csehszlovákia

3,02

2,41

2,06

2,15

1,96

1,14/1,29

Magyarország

5,28

4,67

3,74

2,84

2,48

2,62

2,02

1,97

1,92

1,84

1,32


Megjegyzések: Csehszlovákia 2000: Csehország/Szlovákia. Eltérő adatok: Egyesült Királyság 1910-1950: Anglia és Wales. Eltérő időpontok: Magyarország 1900-1901, 1910-1911, 1920-1921, 1930-1931, 19401941; Németország 1903, 1913, 1923; Franciaország 1901; Hollandia 1901; Ausztria 1903, 1908, 1937; Svájc 1903, 1913, 1923, 1932; Írország 1926, 1936, 1941, 1951; Svédország 1901; Dánia 1903, 1911; Norvégia 1901; Olaszország 1903, 1913, 1923; Spanyolország 1901.

Források: Kamarás Ferenc: A születési mozgalom és a termékenység jellegzetességei az elmúlt 125 évben. In Kovacsics József (szerk.): Magyarország történeti demográfiája (896-1995). Budapest: KSH, 1997. 320. (Magyarország 1900-1941). Hablicsek László: Az első és a második demográfiai átmenet Magyarországon és Közép-Kelet-Európában. Budapest: KSH, 1995. 41. (Magyarország 1970-1990). Jean Paul Sardon: Generation Replacement in Europe since 1900. Population: An English Selection, 3 (1991) 19-20. (Nyugat-Európa

  1. 1940). David Coleman: New Patterns and Trends in European Fertility: International and Sub-National Comparisons. In David Coleman (ed.): Europe's Population in the 1990s. Oxford: Oxford University Press, 1996. 49-53. (Nyugat-Európa 1950-1990; Dél-Európa 1950-1990; Kelet-Közép-Európa 1950-1990). Franz Rothenbacher: The European Population, 1850-1945. Houndmills: Palgrave, 2002. CD-Rom Publication. (Dánia 1903; Spanyolország 1901-1940). OECD Factbook 2007: Economic, Environmental and Social Statistics. Paris: OECD, 2007. 15. (Európa 2000).

A század elején Kelet-Közép-Európa és a Balkán termékenysége még kimondottan magasnak számított európai viszonylatban. Magyarországon a 20. század elején – az 1880-as években kezdődött, 44-46%-es szintről induló gyors csökkenést követően – 39% körül volt a nyers születési ráta, s 5,3 körüli a teljes termékenységi arányszám, amelyek egyaránt meghaladták minden nyugat-európai ország megfelelő adatát.16 A század derekán – megváltozott területen – a magyarországi fertilitás már inkább közepesnek számított ugyanezen országokhoz hasonlítva. 1990-ben pedig a nyers születési ráta (12,1%) valamivel a nyugateurópai átlag alatt alakult, a teljes termékenységi arányszám (1,84) pedig nyugat-európai viszonylatban jó közepesnek volt tekinthető (3.1. és 3.2. táblázat). A születések aránya Csehszlovákiában a század első felében a magyarországi átlag alatt, majd később kissé afölött alakult, míg Lengyelországban mindvégig a magyarországi átlag felett mozgott. Lengyelország egészen a 20. század végéig az egyik legnagyobb szülési kedvvel rendelkező országnak számított, csak Délkelet-Európa múlta felül ezen a téren. Azonban a 20. század végén nemcsak Lengyelországban és a többi kelet-közép-európai országban, hanem – Albánia kivételével – a Balkánon is az átlag alá került a fertilitás.

  1. Szintén fontos jelenség az, hogy a termékenység csökkenése nem volt folyamatos, azt időnként növekedési szakaszok tarkították. A század első felében a fertilitás gyors mérséklődésének folyamatát az első világháború kiváltotta hullámzások – a háború alatti különösen nagymérvű visszaesések, majd a háború utáni átmeneti növekedések – tették mozgalmassá. A fertilitás csökkenése már ekkor azt eredményezte, hogy a két világháború között Hollandia kivételével mindenhol a nettó reprodukciós szint alá csökkent a fertilitás Nyugat-Európában.17 Közvetlenül a második világháború után egy rövid fertilitásnövekedés ment végbe a családok újraegyesülése és a házasságkötések megélénkülése nyomán, majd az 1940-es évek végén, az 1950-es évek elején sok országban egy alacsonyabb fertilitású szakasz látható. Az ezután bekövetkezett baby boom szinte egyformán érintette az összes nyugat-európai országot: az 1960-as évek elejéig mindenütt jelentősen megnőttek a születési arányok, s jóval a két világháború közötti mélypont fölé kerültek. A fertilitás növekedése ekkor jóval hosszabb ideig tartott és nagyobb mértékű volt annál, hogy az a háborúk után szokásos születésszám-növekedésnek tulajdonítható lett volna (3.1. ábra). Emellett a legtöbb nyugat-európai országban a baby boom összeomlása (baby bust) is hasonló időpontban – 1964 körül - és azonos drámaisággal következett be. Ezután a fertilitás Nyugat-Európában többnyire rohamosan visszaesett, s e tendencia tovább gyorsult az 1970es évek elején. 1975-re a fertilitás majdnem minden nyugat-európai országban – így pl. 1968-tól Svédországban, 1969-től Dániában, 1970-től az NSZK-ban – ismét az egyszerű reprodukcióhoz szükséges szint alá esett, s nem is emelkedett ezután efölé.18 A „második demográfiai átmenet"-nek is nevezett periódusban, az 1970-es évek közepe után a fertilitás ezen alacsony szint körül ingadozott. Az 1960-as évektől a dél-európai országokban is jelentősen csökkent a termékenység, míg Nyugat-Európában az egyedüli kivétel Írország maradt, ahol továbbra is viszonylag magas volt a fertilitás, jóllehet az 1970-es és 1980-as években itt is folyamatosan – felére – csökkent a teljes termékenységi arányszám. A legtöbb észak-nyugat-európai és skandináv országban az 1980-as évek közepétől aztán ismét nőtt a születésszám. Közöttük a legnagyobb mértékben ez Svédországban következett be, ami főként családpolitikai intézkedésekkel magyarázható.19 Ez azonban csupán átmeneti növekedésnek bizonyult, s az ezredfordulón az adatok már belesimultak a század során megfigyelt lefelé tartó trendbe.

A csökkenést Kelet-Közép-Európában is kisebb-nagyobb fluktuációk szakították meg. Egyrészt a háborúk hullámzásokat okoztak a születésekben, melyek már az első világháború alatt is jelentősen visszaestek. Ezután ugyan nőtt a fertilitás, de gyakran még így sem érte el az első világháború előtti szintet,20 s az 1920-as évek közepétől ismét folyamatos csökkenés látható, ami a gazdasági válság éveiben felgyorsult. A termékenység csökkenése Csehszlovákiában olyan gyors volt, hogy több nyugat-európai ország szintje alá került, vagyis ez az első időszak, melyben a fertilitás terén évszázadok óta jellemző kelet-nyugati megosztottság megszűnt, s Európa középső és északi részén alakult ki egy alacsony termékenységű zóna.21

3.2. ábra ► A teljes termékenységi arányszám alakulása nyugat-európai országokban, 1945-1992

A második világháború utáni rövid növekedési periódust követően Kelet-Közép-Európában is folytatódott a születési ráta alakulásának korábbi tendenciája, azaz a családok gyermekszáma folyamatosan csökkent, sőt a csökkenés üteme gyorsult – Kelet-Közép-Európában és Délkelet-Európában nem figyelhető meg a számos nyugat-európai országban és Észak-Amerikában jelentkező baby boom. Emellett a második világháború utáni évtizedek további jellegzetességeként a születések arányában a korábbinál erősebb ingadozás alakult ki, ami elsősorban a gyakori társadalom- és népességpolitikai irányváltásoknak, ezen belül is a különféle pronatalista népesedéspolitikai intézkedéseknek volt tulajdonítható. Így Magyarországon 1953-tól, vagy Romániában az 1960-as évek közepétől rövid időre nagymértékben nőtt a születési ráta – a művi vetélések megtiltásának szigorítása következményeként (3.3. ábra). A kommunista országokban az abortusz betiltását azonban rövid idő múlva annak Nyugat-Európában ismeretlen, teljes liberalizációja követte (Magyarország), vagy a lakosság alkalmazkodott a körülményekhez (Románia). A termékenység visszaesése némely országban igen nagymérvű volt. Magyarországon a legalacsonyabb szintet 1962-1965-ben érték el a születések (12,9-13,1 %o), mely negatív rekordnak számított a kor Európájában, sőt az egész világon is. A teljes termékenységi arányszám ekkor 1,8-re esett vissza. A hullámzást fokozták az ösztönzők is, mint a családi vagy anyasági támogatások bevezetése, illetve emelése. A születésszám így bekövetkező ismételt csökkenésének-növekedésének jelentős hatása volt a későbbi népesedési mintára is. Az ingadozás ugyanis olyan jellegzetes demográfiai hullámokat indított el, melyek a megfelelő női korosztály szülőképes korba lépésével, mintegy 20-24 évente – igaz, egyre csillapodva – azóta is ismétlődnek. Mindez nem volt ismeretlen Nyugat-Európában sem, ahol különösen nagy hullám alakult ki a baby boom generáció esetében, de a kommunista országok kisebb, ám gyakoribb születésszám-ingadozásai is hasonló következményekkel jártak.

3.3. ábra ► A teljes termékenységi arányszám alakulása kelet-közép-európai és délkelet-európai országokban, 1952-1992

  1. A fertilitási mutatókat vizsgálva feltűnő eltéréseket találunk az egyes régiók belső fejlődési tendenciái között, különösen a második világháború után. A két világháború között nőtt a nyugat-európai országok fertilitási mutatói közötti eltérés, így a második világháború utáni mintegy két évtized jelentős konvergenciája ezt csak ellensúlyozni volt képes. Az 1960-as, 1970-es években ismét jelentősen fokozódtak a különbségek az egyes országok termékenységi arányai között, amit az 1980-as évek gyors és jelentős egységesülési tendenciája követett mind a nyers születési ráta, mind a teljes termékenységi arányszám esetében. Összességében a fertilitás általános csökkenése ellenére a divergencia és a konvergencia jellemezte periódusok váltakozása miatt a legmagasabb és a legalacsonyabb fertilitású államok közötti különbségek a század eleje és vége között abszolút számokban csökkentek, de arányaikban alig22 (3.1. és 3.2. táblázat). Ezzel szemben Kelet-Közép-Európában rendkívül hektikusan, akár egyik évről a másikra drasztikusan megváltoztak a termékenységi arányszámok az egyes társadalmakban, vagyis a régióban belső egységesülésről a fertilitás terén sokáig nem beszélhetünk. Sajátos belső egység a kommunizmus összeomlása után alakult ki, amikor olyan mértékben csökkent a termékenység, hogy ezek az országok néhány kivétellel az utolsók közé kerültek Európában ezen a téren.

◄ A VÁLTOZÁSOK OKAI ► A termékenység alakulása számos, egymástól nehezen elkülöníthető szocioökonómiai és kulturális tényező kombinációjának eredménye. Miként a termékenység változása is gyakran jelentősen eltért az egyes társadalmakban, így a változások mögött is különböző okok, vagy ezek kombinációi húzódhatnak meg, melyeket nehéz lenne itt egyenként számba venni. Ezért arra törekszünk, hogy a legfontosabb, a 20. századi Európában általánosan ható tényezőket vizsgáljuk.

A szocioökonómiai tényezők között a népesedési elméletek Európában leggyakrabban a modernizációnak – ezen belül különösen az iparosodásnak (illetve gazdasági fejlődésnek) és az urbanizációnak – tulajdonítanak jelentőséget a fertilitás csökkenésének folyamatában, mivel az iparosodott és urbanizált területeken a születési ráták rendszerint alacsonyabbak.23 Bár a lakóhely jellege önmagában is befolyásolhatja a fertilitást, az iparosodás és az urbanizáció inkább közvetve, különböző további tényezőkön keresztül fejtette ki hatását: mint pl. az átlagos iskolai végzettség növekedése, a női foglalkoztatás emelkedése, melyek rendszerint negatív összefüggésben álltak a fertilitással.24 Igaz, kivételek is léteztek, mint pl. Olaszország, ahol a század végére a legalacsonyabb női foglalkoztatottság mellett alakult ki a legalacsonyabb fertilitási szint.25

A modernizáció a fenti értelemben nem csupán a szűken vett gazdasági tényezőket jelentette, hanem magában foglalta az említett társadalmi folyamatokat is. Mindazonáltal a gazdasági tényezők és a fertilitás közötti ennél közvetlenebb kapcsolat feltételezésének is hosszú tradíciói vannak. Az utóbbi évtizedek egyik legkiérleltebb és legnagyobb hatású interpretációs kísérlete R. A. Easterlin nevéhez fűződik, aki az aspirációk – vagy másként: vágyak - és a tényleges gazdasági helyzet közötti viszony hatására helyezi a hangsúlyt a fertilitás változásának magyarázata során.26

Bár ez az elmélet a fertilitás rövid távú változásait kétségkívül magyarázhatja, ezeket sem feltétlenül egészében és nem minden esetben. Magyarázhatja például az 1930-as évek fertilitáscsökkenését, de nem világítja meg annak okait, hogy sok országban (Franciaország, Anglia és Wales, Svédország, Németország) már jóval 1929 – vagyis a gazdasági válság – előtt a nettó reprodukciós szint alá esett a termékenység. Szintén magyarázhatja az 1950-es években szülőképes korba került nők magasabb gyermekszámát, de nem képes magyarázni az 1970-es évek fejleményeit, amikor pl. az Egyesült Királyságban a fertilitás előbb csökkent, majd nőtt, de a szülővé váló korosztályok relatív bérhelyzete nem ennek megfelelően alakult.27 Ráadásul a hosszú távú fertilitáscsökkenési trendre egyébként sem kínál magyarázatot ez a teória, hiszen az a jólét kétségkívüli növekedése ellenére következett be a 20. században. Az interpretáció hiányosságai valószínűleg abból adódnak, hogy – sok kritikát kiváltva – a gyermekvállalást olyan alapvetően racionális döntésnek tekinti, amelyben a szülők egyetlen szempontja a költségek és a haszon mérlegelése.

A szocioökonómiai folyamatok mellett nem feledkezhetünk meg a reprodukciót alakító kulturális tényezőkről sem.28 A gyermekszámra vonatkozó elképzelések átalakulását leggyakrabban az individualizáció és a szekularizáció folyamatához kapcsolják a 20. századi Európában. Az individualizáció e tekintetben azt jelenti, hogy a század során a család- és gyermekközpontúságot folyamatosan háttérbe szorították azok az értékek, amelyek az egyén önmegvalósításának biztosítanak elsőbbséget. Az értékek e „csendes forradalma"29 különösen a század végén haladt előre először Nyugat-Európában, majd más régiókban is. P. Aries szerint a szülők az 1960-as évektől egyre kevésbé hajlanak arra, hogy a gyermekek köré szervezzék életüket, inkább arra törekszenek, hogy ez fordítva történjék, a gyermeknevelést szervezik saját életük köré. Ez azonban – különösen több gyermek esetén – nehezen megvalósítható, így csökken a gyermekszám is.30 Vagy, mint azt Van de Kaa Nyugat-Európára vonatkozóan megfogalmazta, az 1930-as évek „szülőkkel élő gyermekkirály"-át (king-child-with-parents) a század utolsó éveire felváltotta a „király-pár egy gyermekkel" (king-pair-with-a-child).31

A vallásos értékek és normák korábbi erőteljes jelenléte a családi, illetve magánéletben és a közéletben egyaránt elősegítette a családalapítást és a nagyobb gyermekszám kialakulását. így ezeknek a vallásossághoz kapcsolódó értékeknek a gyengülése, azaz a szekularizáció folyamata teret engedett a fertilitás csökkenésének is. Sőt, az 1960-as évektől nem csak a vallásosság, s különösen az egyházakhoz kötődés gyengült meg a legtöbb (nyugat-)európai országban, hanem a más hagyományos társadalmi intézményekkel való azonosulás is. Az említett individualizációnak, azaz az autonóm egyéni értékválasztásoknak ezáltal is egyre nagyobb tere nyílt a családi életben.32

A fertilitás csökkenésének ezen magyarázatai elsősorban Nyugat- és Dél-Európa vonatkozásában fogalmazódtak meg az irodalomban, de a feltárt okok Kelet-Közép-Európában is érvényesültek: a modernizáció, mindenekelőtt az iparosodás és az urbanizáció folyamatához kapcsolódó tényezők nyilvánvalóan itt is szerephez jutottak. Az iparosodás és az urbanizáció során nőtt azoknak a rétegeknek a súlya, amelyekben alacsonyabb volt a gyermekek száma. A falun élő népesség termékenysége a század során mindvégig magasabb volt a városban élőkénél, így a városi lakosság arányának növekedése csökkentette a fertilitást. Jelentősen nőtt a női iskolázottság és foglalkoztatottság is, ami szintén bizonyíthatóan hozzájárult a gyermekszám csökkenéséhez.33

A társadalomszerkezeti átalakulás sajátosságai megmagyaráznak olyan fontos kelet-közép-európai jelenségeket is, mint a második világháború utáni, a nyugat-európai baby boommal párhuzamosan lezajlott fertilitáscsökkenés. Ebben az időszakban ugyanis Kelet-Közép-Európában különösen erőteljesen csökkent a mezőgazdasági lakosság száma, amely a korábbi évtizedekben kitűnt termé- kenységével.34

A gazdasági ciklusok Nyugat-Európához hasonlóan Kelet-Közép-Európában is hozzájárulhattak a fertilitás rövid távú ingadozásaihoz – legalábbis a század első felében. Az 1930-as évek alacsony fertilitási szintjét például jelentős mértékben a gazdasági válságnak tulajdoníthatjuk. A század második felében azonban a gazdasági tényezőknek már inkább csak egy másik módon, a gazdasági aspirációk és a tényleges életszínvonal közötti távolság növekedésének értelmében lehetett jelentőségük. Magyarországon az 1960-as évek alacsony termékenysége az életszínvonallal kapcsolatos hirtelen megnövekvő vágyak és a valóság közötti táguló szakadékra is visszavezethető. Ez a szakadék az 1970-es években némileg szűkült, fékezve a további gyors termékenységcsökkenést.35 Ugyanez a tényező még erősebben érvényesülhetett az 1990-es évek fertilitáscsökkenése során.

Mégis – mint Nyugat-Európában – e szocioökonómiai tényezők csak részben indokolhatják a fertilitáscsökkenést. A termékenység ugyanis az egyes említett társadalmi csoportokon belül is úgyszólván folyamatosan csökkent a század során: nemcsak az ipari, hanem az agrárnépességé, nem csupán a városi, hanem a falusi népességé, s nemcsak a magas képzettségű, munkát vállaló nőké, hanem az alacsonyabb iskolai végzettségű, eltartott nőké is.36

Úgy tűnik tehát, hogy a kelet-közép-európai fertilitás csökkenésének interpretációjában kiemelten fontos szerepet kaphat az ezzel kapcsolatos normáknak és értékeknek, a kívánatos gyermekszámnak a társadalom minden rétegét érintő megváltozása.37 A fertilitás regionális különbségeire vonatkozó kutatások is jelzik, hogy ezek önálló tényezők, s nem vezethetőek vissza a fentiekben említett szocioökonómiai faktorokra, mint az urbanizációs szint, az iskolázottság, a női munkavállalás színvonala stb. Utóbbiak ugyanis sem a 19. század végén, sem a két világháború között, de az 1960-as években sem magyarázták a fertilitás regionális eltéréseit, illetve az eltérések nagy részét.38

Kelet-közép-európai sajátosság ezenkívül az is, hogy a második világháború után a rövid távú ingadozások jelentős része politikai tényezők következménye volt. Egyrészt nyilvánvaló a népességpolitikai intézkedések jelentős hatása. A művi abortusz szabályozásának cikcakkjai nyilvánvalóan hatottak a termékenységre. Az említett 1953-as magyarországi szigorítás átmenetileg jelentősen megnövelte a születések számát, majd az ezt követő engedékeny szabályozás nyilvánvalóan közrejátszott a gyors csökkenésben. Sőt, az abortuszok nyugateurópai összehasonlításban – az 1950-es évek végétől korszakunkban mindvégig – rendkívül magas kelet-közép-európai aránya hosszabb távon is csökkentette a fertilitást. A születéseket ösztönző szociálpolitikai, főként az anyasági támogatások pedig ellenkező irányban jártak ugyancsak kimutatható eredménnyel, legalábbis a fertilitás rövid távú alakulását illetően.

A szélesebb értelemben vett társadalom- és gazdaságpolitika szintén erősen hatott a termékenységre. Az 50-es évek erőltetett − és nagy társadalmi költségekkel járó – iparosítása közrejátszott a baby boom kelet-közép-európai elmaradásában, s pl. Magyarországon az 1960-as évek elejének fertilitási mélypontja minden jel szerint összefüggött az erőszakos kollektivizálás teremtette társadalmi légkörrel is. Ezenkívül a kommunista rezsim vallási életet korlátozó és az egyházak társadalmi befolyását visszaszorító politikája különösen gyors szekularizációs folyamatot eredményezett a legtöbb kelet-közép-európai és balkáni országban 1945 után. A vallásos értékek visszaszorulása nyilvánvalóan a másutt is szokásos módon hatott a termékenységre, vagyis csökkentette azt.

A fertilitás csökkenésének időzítésében Nyugat-Európa és Kelet-Közép-Európa között mutatkozó különbségek a folyamat okait illetően más eltéréseket is jeleznek. Nyugat-Európában az 1960-as évektől a tradicionális család vonzerejének csökkenése (alternatív együttélési formák elterjedése, a párkapcsolatok stabilitásának csökkenése, a házasságon kívüli születések növekedése) a visszaesés egyre fontosabb oka volt.39 Kelet-Közép-Európában ellenben a fertilitáscsökkenés a házasság- és családformák tradicionális kereteinek fennmaradása mellett zajlott le. A házassági mozgalom e sajátos kelet-közép-európai vonásait a későbbiekben vizsgáljuk.