A természetes szaporulat másik tényezőjét a mortalitás jelenti. A halálozások terén is fontos változások zajlottak le a 20. század során Európában, melyek közül az alábbiak különös figyelmet érdemelnek:

1. A halálozás csökkenése egy olyan általános folyamat a 19-20. század során – de különösen a 19. század végétől –, amely egész Európában végbement. Ennek eredményeként az élet egy korábban ismeretlen biztonsága alakult ki: míg a tradicionális társadalmakban a halál minden életkorban fenyegette az embereket, addig a 20. század végére ez mindinkább az idősebb életkorokra koncentrálódott, s mind többen kezdték megközelíteni azt, amit az ember biológiai vagy fiziológiai élettartamának neveznek, vagyis az emberi élet természet szabta határát. Mindazonáltal a halálozás csökkenése az egyes európai régiókban eltérően zajlott a század folyamán. A halandóság színvonalában mindvégig megfigyelhetünk egy nyugat-keleti és egy észak-déli lejtőt, bár az utóbbi a század végére jelentősen mérséklődött.⁴⁰ A halálozási mutatók Nyugat-Európában és Dél-Európában folyamatosan – bár az egyes országokban és időszakokban eltérő sebességgel – csökkentek. A jelentős változás még a népesség korszerkezete által alapvetően befolyásolt nyers halálozási rátát tanulmányozva is szembetűnő: ennek értéke a századelőn még 15,8 és 25,2% között volt a különböző nyugat-európai országokban, a század közepére 7,5 és 12,7% közé, 1990-ben pedig 8,7 és 11,9% közé estek az adatok.⁴¹ A népesség kormegoszlásának hatását kiiktató korspecifikus mutatók – mint a várható átlagos élettartam és a csecsemőhalandóság – viszont ez esetben is árnyaltabb képet adnak, s így összehasonlításra is alkalmasabbak. Az 3.4. és az 3.5. táblázat bemutatja a férfiak, illetve nők születéskor várható átlagos élettartamának alakulását a 20. század során különböző időpontokban. Míg a századelőn a legkedvezőbb mutatókkal rendelkező országokban (a skandináv országok Finnország kivételével) a férfiak születéskor várható élettartama alig érte el az 50 évet, addig az 1980-as évek végén minden nyugat-európai országban meghaladta a 70 évet, sőt a legkiválóbb Norvégiában és Svédországban megközelítette a 75 évet. A nők esetében még ennél is nagyobb volt a növekedés, így 1990-re a nyugat-európai nők a férfiaknál átlagosan 6,5 évvel hosszabb életre számíthattak. Mindazonáltal a halandóság javulása egyik nem vonatkozásában sem volt egyenletes ütemű: a növekedés igen gyorsan haladt a század első felében, de még az 1950-es években és az 1960-as évek elején is erőteljesnek volt mondható, majd az 1960-as évek második felében és a következő évtized elején lelassult, az 1970-es évek végétől pedig ismét valamivel gyorsabb ütemben zajlott.⁴²

Külön figyelmet érdemel a csecsemőhalandóság, egyrészt azért, mert sokáig a halandóság csökkenésének legfontosabb területe volt, másrészt pedig azért, mert egy társadalom fejlettségi szintjét kiválóan jelző mutatóról van szó, hiszen alakulásában számos fontos tényező (csecsemő- és gyermekvédelem, az egészségügyi rendszer szervezettsége és színvonala, a lakosság kulturális szintje, a gyermekekhez való viszony stb.) játszik közre.

Megjegyzések: Csehszlovákia 2000: Csehország/Szlovákia. Magyarország: jelenlegi terület. Egyesült Királyság 1891-1952: Anglia és Wales. Eltérő időpontok: Magyarország: 1900-01, 1910-11, 1920-21, 1930-31, 1941; Németország: 1891-1900, 1910-11, 1924-26, 1932-34, 1949-51, 1960-62, 1970-72; Anglia és Wales: 1891-1900, 1910-12, 1920-22, 1930-32, 1950-52; Franciaország: 1898-1903, 1908-13, 1920-23, 1928-33; Hollandia: 1890-99, 1900-09, 1910-20, 1921-30, 1931-40, 1950-52, 1980-81; Belgium: 1891-1900, 1928-32; Ausztria: 1901-05, 1906-10, 1930-33, 1949-51, 1959-64; Svájc: 1889-1900, 1910-11, 1920-21, 1929-32, 193944, 1948-53, 1958-63, 1968-73, 1978-83; Írország: 1900-02, 1910-12, 1925-27, 1935-37, 1940-42, 1950-52, 1961, 1971, 1980-82; Svédország: 1891-1900, 1901-10, 1916-20, 1926-30, 1936-40, 1946-50, 1960-64, 197074; Dánia: 1895-1900, 1906-10, 1916-20, 1926-30, 1936-40, 1946-50, 1961-62, 1970-71, 1980-81; Finnország: 1891-1900, 1901-10, 1911-20, 1921-30, 1936-40, 1946-50, 1960-64, 1970-74, 1981; Norvégia: 18911901, 1901-11, 1911-21, 1921-31, 1931-41, 1946-50, 1979-80, 1994; Olaszország: 1899-02, 1901-10, 1921-22, 1930-32; Csehszlovákia 1909-12, 1920-22, 1929-32, 1937, 1949-51, 1960-61; Lengyelország 1931-32, 1948, 1960-61, 1970-72, 1980-81.

Források: Time series of historical statistics, 1867-1992. Budapest: KSH, 1993. 107. (Magyarország 1900-90). United Nations (ed.): Demographic Yearbook, 1948. New York: United Nations. 1949. (Nyugat-Európa 190040). Eurostat (Hrsg.): Bevölkerungsstatistik. Daten, 1995-1998. Luxemburg: European Union, 1999. (Nyugat-Európa 1960-70, Németország 1980, Egyesült Királyság 1980, Belgium 1980-1990, Finnország 1981, Ausztria 1990). Council of Europe (ed.): Recent demographic developments in Europe, 1996. H. n., 1996. 55-57. (Nyugat-Európa 1980-1990). Oscar W. Gabriel – Frank Brettschneider (Hrsg.): Die EU-Staaten im Vergleich. Opladen: Westdeutscher Verlag, 1994. 502. (Németország 1970-1972, Franciaország 1950, Írország 195052, Olaszország 1950). Peter Flora (ed.): State, Economy, and Society in Western Europe. Vol. II. Frankfurt/M.: Campus, 1987. 96. (Ausztria 1906-10, 1959-64), 97. (Belgium 1891-1900), 98. (Dánia 1895-1900, 1906-10, 1916-20, 1926-30, 1936-40, 1946-50), 99. (Finnország 1891-1900, 1936-40, 1946-50), 101. (Németország 1891-1900, 1924-26, 1932-34), 102. (Írország 1900-02, 1910-12), 103. (Olaszország 1899-1902, 1901-10),

104. (Hollandia 1890-99), 105. (Norvégia 1891-1901, 1931-41, 1946-50), 106. (Svédország 1891-1900, 191620, 1926-30, 1946-50), 107. (Svájc 1899-1900, 1948-53, 1968-73), 108. (Anglia és Wales 1891-1900, 1950-52). Franz Rothenbacher: The European Population since 1945. Houndmills: Palgrave, 2005. 174. (Csehszlovákia >

1909-12-1997-98), 647. (Lengyelország 1952-53-1998). Franz Rothenbacher: The European Population since 1945. Houndmills: Palgrave, 2005. CD-Rom Publication (Spanyolország 1900-1990). William C. Cockerham: Health and Social Change in Russia and Eastern Europe. New York: Routledge, 1999. 148. (Lengyelország 1931-32, 1948). OECD Factbook 2007: Economic, Environmental and Social Statistics. Paris: OECD, 2007.

Megjegyzések: Csehszlovákia 2000: Csehország/Szlovákia. Magyarország: jelenlegi terület. Egyesült Királyság 1891-1952: Anglia és Wales. Eltérő időpontok: Magyarország: 1900-01, 1910-11, 1920-21, 1930-31, 1941; Németország: 1891-1900, 1910-11, 1924-26, 1932-34, 1949-51, 1960-62, 1970-72; Anglia és Wales: 1891-1900, 1910-12, 1920-22, 1930-32, 1950-52; Franciaország: 1898-1903, 1908-13, 1920-23, 1928-33; Hollandia: 1890-99, 1900-09, 1910-20, 1921-30, 1931-40, 1950-52; Belgium: 1891-1900, 1928-32; Ausztria: 1901-05, 1906-10, 1930-33, 1949-51, 1959-64; Svájc: 1889-1900, 1910-11, 1920-21, 1929-32, 1939-44, 194853, 1958-63, 1968-73, 1978-83; Írország: 1900-02, 1910-12, 1925-27, 1935-37, 1940-42, 1950-52, 1961, 1971, 1980-82; Svédország: 1891-1900, 1901-10, 1916-20, 1926-30, 1936-40, 1946-50, 1960-64, 1970-74; Dánia: 1895-1900, 1906-10, 1916-20, 1926-30, 1936-40, 1946-50, 1961-62, 1970-71; Finnország: 1891-1900, 190110, 1911-20, 1921-30, 1936-40, 1946-50, 1960-64, 1970-74; Norvégia: 1891-1901, 1901-11, 1911-21, 1921-31, 1930-41, 1946-50, 1979-80, 1994; Olaszország: 1899-02, 1901-10, 1921-22, 1930-32; Csehszlovákia 190912, 1920-22, 1929-32, 1937, 1949-51, 1960-61; Lengyelország 1931-32, 1952-53, 1960-61, 1970-72, 1980-81. Források: Time series of historical statistics, 1867-1992. Budapest: KSH, 1993. 108. (Magyarország 1900-90). United Nations (ed.): Demographic Yearbook, 1948. New York: United Nations, 1949. (Nyugat-Európa 190040). Eurostat (Hrsg.): Bevölkerungsstatistik. Daten, 1995-1998. Luxemburg: Eurostat, 1999. (Nyugat-Európa 1960-70, Németország 1980, Belgium 1990, Finnország 1981, Ausztria 1990). Council of Europe (ed.): Recent demographic developments in Europe, 1996. H. n., 1996. 55-57. (Nyugat-Európa 1980-1990). Oscar W. Gabriel – Frank Brettschneider (Hrsg.): Die EU-Staaten im Vergleich. Opladen: Westdeutscher Verlag, 1994. 502. (Németország 1970-1972, Franciaország 1950, Írország 1950-52, Olaszország 1950). Peter Flora (ed.): State, Economy, and Society in Western Europe. Vol. II. Frankfurt/M.: Campus, 1987. 96. (Ausztria 1906-10, 1959-64), 97. (Belgium 1891-1900), 98. (Dánia 1895-1900, 1906-10, 1916-20, 1926-30, 1936-40, 1946-50), 99. (Finnország 1891-1900, 1936-40, 1946-50), 101. (Németország 1891-1900, 1924-26, 1932-34), 102. (Írország 1900-02, 1910-12), 103. (Olaszország 1899-1902, 1901-10), 104. (Hollandia 1890-99), 105. (Norvégia 1891-1901, 1931-41, 1946-50), 106. (Svédország 1891-1900, 1916-20, 1926-30, 1946-50), 107. (Svájc 18991900, 1948-53, 1968-73), 108. (Anglia és Wales 1891-1900, 1950-52). Franz Rothenbacher: The European Population since 1945. Houndmills: Palgrave, 2005. 174. (Csehszlovákia 1909-12-1997-98), 647. (Lengyelország 1952-53-1998). Franz Rothenbacher: The European Population since 1945. Houndmills: Palgrave, 2005. CD-Rom Publication (Spanyolország 1900-1990). William C. Cockerham: Health and Social Change in Russia and Eastern Europe. New York: Routledge, 1999. 148. (Lengyelország 1931-32). OECD Factbook 2007: Economic, Environmental and Social Statistics. Paris: OECD, 2007. 215. (Európa 2000).

A csecsemőhalandóság szintén jelentősen javult a 20. század során. 1900-ban még Németországban is 200% felett volt ez a mutató, de Svédországban és Norvégiában is alig csökkent 100% alá. A 1980-as évek végére ellenben már ennek töredékére esett vissza, minden nyugat-európai országban a gyermekek kevesebb, mint 9%-e halt meg 1 éves kora előtt (3.6. táblázat). Különösen gyors volt a csökkenés 1950 és 1990 között, amikor évente mintegy 5%-kal mérséklődött a csecsemőhalandóság 15 nyugat-európai és dél-európai országban, így annak szintje egyedül ez alatt a négy évtized alatt negyedére süllyedt.⁴³ A nagymérvű csökkenés ellenére a kelet-közép-európai és különösen a délkelet-európai csecsemőhalandóság európai viszonylatban mindvégig igen kedvezőtlennek számított.

A század első felében – ezen belül is különösen a két világháború között – még mindkét nem esetében jelentősen nőtt a születéskor várható átlagos élettartam Kelet-Közép-Európában. A legfejlettebbnek számító Csehszlovákiában 1937-ben a férfiaknál 54,9 év, a nők esetében 58,7 év volt, ami alig több mint másfél évtized alatt 8,5, illetve 9,4 éves növekedésnek felelt meg.⁴⁴ Még gyorsabb volt a javulás Magyarországon. Itt 1941-ben a férfiak esetében 54,9 évre, a nők esetében pedig 58,2 évre emelkedett, vagyis a férfiaknál 18, a nők esetében pedig már 20 évvel volt magasabb, mint a századfordulón. Ez mindenekelőtt a csecsemőhalandóság jelentős csökkenésének az eredménye volt. Közvetlenül a második világháború után annak utóhatásai (a rossz egészségügyi viszonyok, a gyenge táplálkozás) miatt nőtt a halálozási arány, de hamarosan ismét javulni kezdett a halandóság. A következő mintegy másfél évtizedet több országban a halandóság leggyorsabb átalakulási időszakának tekinthetjük.⁴⁵ A férfiak születéskor várható átlagos élettartama Csehszlovákiában az 1940-es évek végének 62 évéről az 1960-as évek elején már 68 évre nőtt. Ezalatt a nőknél is nagyarányú javulás figyelhető meg, ami 67 évről 73 évre emelte ezt a mutatót. Magyarország közben felzárkózott nemcsak Csehszlovákiához, hanem több nyugat-európai országhoz is.

Megjegyzések: Egyesült Királyság 1900-1930, 1950: Anglia és Wales. Csehszlovákia 2000: Csehország/Szlovákia. Eltérő időpontok: Ausztria 1922, Csehszlovákia 1919, Lengyelország 1938, Spanyolország 1901. Források: Time series of historical statistics, 1867-1992. Budapest: KSH, 1993. 218. (Magyarország 1920-1990). Brian R. Mitchell: European Historical Statistics, 1750-1975. New York: Macmillan, 1981. 140-142. (Nyugat- Európa 1900-1930, 1950, Dánia 1940). United Nations (ed.): Demographic Yearbook, 1948. New York: United Nations, 1949. 406. (Nyugat-Európa 1940). Eurostat (Hrsg.): Bevölkerungsstatistik. Daten, 1995-1998. Luxemburg: Eurostat, 1999. 182-183. (Nyugat-Európa 1960). Council of Europe (ed.): Recent demographic developments in Europe, 1996. H. n., 1996. 54. (Nyugat-Európa 1970-1990). Franz Rothenbacher: The European Population since 1945. Houndmills: Palgrave, 2005. 26. (Csehszlovákia 1950-1990, Lengyelország 1950-90, Spanyolország 1950-90). Franz Rothenbacher: The European Population since 1945. Houndmills: Palgrave, 2005. CD-Rom Publication (Csehszlovákia 1919-40, Lengyelország 1930-38, Spanyolország 1901-1940). OECD Factbook 2007: Economic, Environmental and Social Statistics. Paris: OECD, 2007. 217. (Európa 2000).

Az 1960-as évek közepe azonban fordulatot eredményezett a halálozás alakulásában: a kommunista országokban az évtizedek óta – néhol a 19. század vége óta – tartó javulás leállt, pontosabban fogalmazva stagnált a 40 éven felüli nők, s romlott a 35 éven felüli férfiak esetében.⁴⁶ Ez a változás nem egyformán érintett minden országot: míg Csehszlovákiában vagy Bulgáriában kevésbé jelentkezett a romlás, addig Magyarországon igen súlyosan, amit egyenesen „epidemiológiai válság"-nak neveznek.⁴⁷ A nők helyzete viszonylag kedvezően alakult, hiszen az ő halandóságjavulásuk Magyarországon is csak erősen lelassult, így a várható átlagos élettartamuk 1980-ban 72,7, 1990-ben 73,7 év volt. A férfiak ezen mutatója azonban előbb stagnált, majd fokozatosan csökkenni kezdett, s 1980- ban 65,5, 1990-ben pedig már csupán 65,1 év volt. Ez egyben azt is jelentette, hogy a nemek közötti halandósági különbség Magyarországon jóval nagyobb lett – 1990-ben a várható élettartam vonatkozásában több mint 8 év –, mint Nyugat-Európa országaiban. A mortalitás romlása nem egyformán érintette a különböző korosztályokat: minden kommunista országban a középkorú férfiakat sújtotta leginkább.⁴⁸

A kommunista és a nyugat-európai országok fejlődése közötti különbségeket mutatja, hogy például Angliában és Franciaországban 1970 és 1990 között minden korosztályban javult a halandóság – eltekintve a húsz év körüli férfiakétól, ahol stagnált. A javulás nem volt egyenletes mértékű, Angliában a csecsemők, gyermekek és a 40-60 év közötti középkorúak esetében volt a legnagyobb, Franciaországban a csecsemők, gyermekek és a 40-70 életév közöttiek élvezték előnyeit a leginkább. Két ebből a szempontból jellemző kommunista országban, Bulgáriában és különösen Magyarországon ezzel szemben ugyanezen időszakban a 20 év alattiak kivételével minden férfikorosztály halandósága romlott, esetenként egészen drámai módon. Magyarországon egy 40 éves férfi halálozási kockázata 1990-ben cca. 60%-kal volt nagyobb a 20 évvel korábbinál.⁴⁹ Másként megfogalmazva: 1965-ben a 40 éves férfiak – itt már nem jelentkezik a születéskor várható átlagos élettartamot még javító 30 év alatti, s különösen csecsemő- és kisgyermekkori tovább folytatódó halandóságcsökkenés – még 32,7 további életévet várhattak, két évtizeddel később már csak 29,5 évet. A nők esetében ellenben nem változott a 36 év még várható élettartam (3.3. ábra).

A kelet-közép-európai halandósági viszonyok a 20. század során időnként konvergáltak Nyugat-Európához, de a század eleje és vége között összességében a divergencia volt jellemző.⁵³ Az 1960-as évek közepétől, miközben Nyugat-Európában tovább javultak a halandósági viszonyok, Kelet-Közép-Európában a felnőtt férfi lakosság halandósága – mint láttuk – romlani kezdett. Ezzel erőteljes divergencia vette kezdetét a halandóság kelet-közép-európai és nyugat-európai alakulásában, ami az 1980-as években a gyors Nyugat-Európán be-

lüli egységesülés következtében – különösen a csecsemőhalandóság terén – még erősödött is.⁵⁴

3.4. ábra ► A mortalitás trendjei korok szerint európai országokban, 1970-1990 (férfiak)

A 20. század során feltűnő változások következtek be a férfiak és a nők halandósági különbségeiben is. A nők hosszabb élettartama modern jelenség, mely Európa egyes vidékein (Svájc, Svédország) már a 18. század végén megfigyelhető volt. Az eltérés a 20. század elején általában 2-3 évet tett ki, azonban ezt követően fokozatosan emelkedett, s 1990-ben már a legkisebb különbség is 5,5 év volt (Írország), a legnagyobb pedig elérte a 9 évet (Lengyelország).⁵⁵ A nők előnye egyébként minden életkorban megfigyelhető, vagyis már a fiú csecsemők halandósága is magasabb, mint a lányoké. Mindazonáltal az 1980-as évektől a férfiak és a nők halandósága közötti eltérés növekedése lelassult, sőt néhány országban mérsékelt kiegyenlítődés indult meg.

◄ A HALÁLOZÁS ALAKULÁSÁNAK OKAI ► A halandóság új- és jelenkori visszaesésének okai máig a népességtörténet vitatott kérdései közé tartoznak. A 20. század vonatkozásában mindenekelőtt az orvostudomány jelentőségével kapcsolatban térnek el az álláspontok. Az irodalomban kirajzolódó többségi vélemény szerint az orvoslás még a legfejlettebb európai országokban is csak a 20. század második felében vált döntő jelentőségűvé e tekintetben.⁵⁶ Eddig az időszakig elsősorban az életkörülmények, s különösen a táplálkozás javulása eredményezte a mortalitás csökkenését. Kivételt jelentettek egyes fertőző betegségek – mint pl. a himlő, illetve a szamárköhögés –, melyek esetében a megelőző oltásokat már a 19. században is alkalmazták. A legtöbb fertőző betegség esetében azonban a mortalitás már azelőtt csökkent, mielőtt az orvostudomány a gyógyításra vagy akár az oltásokkal való megelőzésre képes lett volna. Ez egyrészt arra vezethető vissza, hogy a jobb táplálkozás eredményeként a lakosság ellenállóképesebbé vált a járványokkal szemben. Ebbe a csoportba tartozik a tuberkulózis is, mely a 19. század második felében még a felnőttek leggyakoribb haláloka volt, de Nyugat-Európában már a 20. század első felében jelentősen visszaszorult, noha gyógyítására csak a második világháború után volt lehetőség.

Egy másik terület, ahol az orvostudomány fejlődése már korán hozzájárult a halandóság csökkenéséhez, a betegségek hatásmechanizmusainak, terjedésének megismerése volt. A különféle önkéntes szervezetek és kormányzati szervek propagandája pedig a lakosság egyre szélesebb rétegeihez jutatta el az ismereteket. A műveltségi szint emelkedése a közoktatás általánossá válásával eleve elősegítette ezeknek a térhódítását, de az oktatás közvetlenül is feladatának tekintette az egészségre, illetve higiéniára vonatkozó tudás terjesztését. Változás következett be a csecsemőkhöz, gyermekekhez való viszonyban is: a szülők és a szélesebb társadalom egyre nagyobb figyelmet fordított jólétükre és egészségükre. Előnyösen változtak a munkavégzés körülményei, illetve feltételei. Szintén számottevő egészségügyi hatása volt a lakásviszonyok javulásának. Ez egyrészt a zsúfoltság megszűnését, másrészt az egészségesebb, higiénikusabb környezetet biztosította.⁵⁷ A települések és a központi kormányzatok közegészségügyi intézkedései – mint a csatornázás, vagy az egészséges ivóvíz biztosítása, a vendéglátóhelyek és az élelmiszer-árusítás ellenőrzése – szintén számottevő hatással jártak már a 20. század első felében is.⁵⁸ A század második felében az állam szociálpolitikai elkötelezettségének erősödésével az egészségügyi ellátás gyakorlatilag az egész társadalom számára hozzáférhetővé vált, ami lehetővé tette, hogy a gyógyítás technológiai fejődése következtében létrejött vívmányok széles körben hasznosuljanak. Összességében azt mondhatjuk, hogy ezek a tényezők együttesen eredményezték az ún. „epidemiológiai átmenetet".⁵⁹ Ez a fogalom azt jelenti, hogy a 20. század során megváltozott azoknak a betegségeknek a jellege, illetve köre, melyek a halálozásokhoz vezetnek. Míg a 19. század végén a fertőző betegségek, az emésztőszervi és a légzőszervi megbetegedések (tüdőgyulladás stb.) voltak a vezető halálokok, addig a 20. század végére a degeneratív és az emberi tevékenység okozta betegségek, mint a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek vették át a vezető szerepet a halálozásokban. Utóbbiak aránya száz év alatt mintegy Vs-ről %-re emelkedett a fejlett európai országokban.⁶⁰

A halandóság nagymérvű javulása nem egyszerűen abból adódott, hogy a felnőttek tovább éltek. A század első évtizedeiben a várható átlagos élettartam mindenekelőtt a csecsemő- és gyermekhalandóság visszaesésének következménye volt. A legnagyobb csökkenést a korai gyermekévek idején érték el (különösen a járványok visszaszorításával, mely az említett védőoltások, a higiénia javulása, a jobb csecsemőtáplálás stb. következménye volt). A későbbi életkorokban a tuberkulózis megelőzése és gyógyítása eredményezett jelentős előrelépést. Az idősebb – 60 éven felüli – lakosság halandósága sokáig közel sem javult ilyen mértékben, de az 1970-es évektől e korosztályok életkilátásai is jelentősen megnőttek.

A halandóságban a 20. század utolsó harmadában a kommunista és a nyugat-európai társadalmak között megfigyelhető divergencia – bár nyilván több tényező is szerepet kapott kialakulásában – az életkörülmények és az életmód eltéréseivel jól magyarázható. Egyrészt az egészségügyi rendszer – különösen a prevenció terén meglévő – hiányosságai nyilvánvalóan közrejátszottak a lengyelországi, bulgáriai vagy magyarországi helyzet romlásában. Magyarországon 1990 körül a halálozások 18%-a megfelelő egészségügyi ellátás esetén nem következett volna be, vagyis az ún. „elkerülhető halálozások" közé tartozott, míg az akkori Európai Közösségben ez az arány 11% volt.⁶¹ Emellett a lakosság egészséget károsító életmódja (különösen a nagymértékű dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, az állati zsírok nagyarányú fogyasztása), s a munkavégzés jellegzetességei (rossz munkakörülmények, a túlmunkavégzés, a másodállások elterjedtsége, a szervezetlenség okozta stressz stb.) is a kedvezőtlen trend fontos tényezőjét jelenthetik.⁶² A kelet-közép-európai halandóságromlás, illetve relatív halandóságromlás „rendszerspecifikusnak" is tekinthető, azaz a kommunista politikai és társadalmi rendszerhez kapcsolható.⁶³ Fontos bizonyítékot szolgáltat erre vonatkozóan a demográfiai átmenet összehasonlító elemzése is, mely azt mutatja, hogy pl. Ausztriában és Finnországban a demográfiai átmenet korábbi szakaszaiban a fő tendenciák azonosak voltak a kelet-közép-európaiakkal,⁶⁴ s csak a kommunizmus idején tértek el azoktól. Az 1990-es évek elejétől-közepétől ismét javulni kezdett a halandóság a régióban, s ezzel létrejött az újabb közeledés lehetősége. A tágabb értelemben vett társadalmi okok, mint az emberek mindennapi életében a diktatórikus politikai rendszertől nem elválaszthatóan jelentkező konfliktusok, a folyamatos és nagymérvű kiszolgáltatottság és stressz, illetve az ilyen helyzetek megoldásának kulturálisan is kódolt csekély képessége szintén az egészségromláshoz vezethettek.⁶⁵

A halandóság javulása minden társadalomban jelentős rétegspecifikus eltérésekkel zajlott, melyek főként az életmód, az egészségkárosító tényezők jelenléte, valamint az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés és igénybevételének különbségeiből adódtak. Ez azt jelenti, hogy a jobb társadalmi helyzetű rétegek halandósága már a századelőn is alacsonyabb volt, s előnyüket meg is tudták őrizni a század során. A foglalkozás és képzettség alapvetően kihat a halandóságra. A kétkezi munkát végzők gyakrabban esnek baleset áldozatául, nagyobb az esély, hogy fiatalabb éveikben rákban, szív- és érrendszeri betegségekben, vagy éppen májkárosodásban haláloznak el. Ez összefügg egyrészt azzal, hogy munkájuk közben gyakrabban ki vannak téve káros hatásoknak és hajlamosabbak elhanyagolni betegségeiket, de különösen azzal, hogy körükben elterjedtebb a dohányzás és az alkoholizmus. A vonatkozó tanulmányok szerint szerte Európában a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők még abban az esetben is tovább éltek, ha azonos foglalkozással rendelkeztek (pl. egyaránt háztartásbeliek voltak). Az 1980-as évek elején végzett 32 országot átfogó összehasonlító vizsgálat azt is kimutatta, hogy a skandináv országokban, Hollandiában és az NDK-ban ugyan léteztek, de kisebbek voltak a halandósági különbségek az egyes társadalmi csoportok között. Az NSZK, Franciaország, Olaszország közepes eltéréseket mutatott, míg nagy távolság volt a különböző társadalmi csoportok életesélyei között Spanyolországban, Romániában, Magyarországon és az Egyesült Államokban.⁶⁶

Ez azt is jelzi, hogy az egyenlőbb jövedelemelosztású társadalmakban a halálozás különbségei is mérsékeltebbek voltak. Kivételt jelentett ez alól több kommunista ország, ahol az alacsony vagy közepes jövedelemkülönbségek ellenére a halandósági rizikó nagy eltérései alakultak ki a különböző társadalmi csoportok között. Ez egyben felhívja a figyelmet arra, hogy ezekben az országokban a társadalmi egyenlőtlenségek egyéb, nem jövedelmi dimenziói (lakóhely stb.) is nagy szerepet játszottak.

A halandóságot szintén jelentősen befolyásolta a családi állapot, s különösen a nem. A házasságban és más tartós partnerkapcsolatban élők várható átlagos élettartama magasabb, mint az egyedül élőké. Ez egyrészt összefügg egyfajta szelekciós mechanizmussal, vagyis a beteg emberek eleve nehezebben alakítanak ki partnerkapcsolatot. Leginkább azonban az az oka, hogy a partnerkapcsolat egyfajta védő funkciót is betölt: ez jelentkezik érzelmi téren, kiegyensúlyozottabb pszichés állapotot teremtve, de betegség esetén az ápolás is magasabb színvonalon történik családban, javítva a túlélési esélyeket.

A férfiak és a nők közötti, minden 20. századi európai társadalomban megfigyelhető halandóságkülönbségek biológiai és társadalmi okokra egyaránt viszszavezethetők. Újabb kutatások szerint a nők genetikai sajátosságai – főként az erősebb immunrendszer és a szív- és érrendszeri betegségek elleni védekezés szempontjából előnyösebb hormonrendszer – is közrejátszanak a betegségek elleni hatékonyabb védelemben. Ennél is fontosabbak azonban az életmódbeli különbségek. A hagyományos férfiszerep szerint a férfiaknak el kell fojtaniuk érzelmeiket, s társadalmi és emberi konfliktusaikat mindenképpen a saját javukra kell megoldaniuk; ezzel szemben a női szerepek megengedik az érzelmek kifejezését, a konfliktusok elkerülését, ami csökkenti a mindennapi egészségkárosító stressz mértékét. Ráadásul a nők szorosabb családi és más társadalmi kapcsolatokkal rendelkeznek, ami hozzájárul érzelmi egyensúlyuk fenntartásához, s betegségük esetén is előnyükre válik; ezenkívül a gyermekek és más családtagok gondozása során tudatosabb viszonyt alakítanak ki az egyészségi problémákkal szemben. A férfiak egészségi kockázatokhoz való viszonya is eltér a nőkétől. Kevésbé gyakran fordulnak orvoshoz, ami a prevenció szempontjából kifejezetten hátrányos. Emellett a férfiak munkavégzése gyakran nagyobb fizikai erőkifejtést igényel, s balesetveszélyesebb is; ezenkívül gyakrabban követnek el öngyilkosságot, s válnak káros szenvedélyek rabjává.

Magyarázatot érdemel az a bemutatott jelenség is, hogy a várható élettartam tekintetében a nők növelték előnyüket a férfiakkal szemben a század során. E jelenség fő oka az, hogy a nők potenciális biológiai és egyéb előnyei a század elején csak mérsékeltebben bontakozhattak ki, mert a perinatális (szülés körüli) halandóság ekkor még magas volt, ami értelemszerűen nem érintette a férfiakat. Ahogyan azonban a század során drasztikusan csökkent a szülő nők halandósági kockázata, úgy gyakorlatilag megszűnt a nők ezen halandósági hátránya. Ráadásul a férfiak életmódja előnytelenebbül változott, mint a nőké. Különösen fontos ebből a szempontból az, hogy a század utolsó évtizedeiben a dohányzás terjedése nagyban visszafogta a férfiak halandóságának javulását. Az az említett tény, hogy az 1980-as évektől több európai társadalomban megállt a nemspecifikus halandósági különbségek növekedése, vagy egyenesen mérséklődött az eltérés, összefüggött a nők és a férfiak életmódjában bekövetkezett kiegyenlítődéssel: az ipari társadalmakban a nők is egyre inkább ki vannak téve olyan egészségi kockázatoknak, melyek korábban a férfiakat érintették.