Ugrás a tartalomhoz

Európa társadalomtörténete a 20. században

Tomka Béla (2009)

Osiris Kiadó

Válások és a családformák pluralizálódása: az értékek csendes forradalma

Válások és a családformák pluralizálódása: az értékek csendes forradalma

Az előző részekben bemutatott modern nukleáris család a 20. század közepére dominánssá vált – ha nem is azonos mértékben – szerte Európában. A vele összekapcsolódó szerkezet és sajátos elképzelések, magatartásformák elterjedése azonban még nem volt teljes, amikor már számos jellemzője erodálódásnak indult egyes társadalmakban. A változások – melyeket gyakran a házasság- és családformák pluralizálódásának is neveznek – különösen felgyorsultak az 1960-as évektől Skandináviában. Bár ez sokrétű folyamat volt, a házassághoz és a családhoz való viszony átalakulását különösen jól mutatja a házasságok felbontásának, illetve a házasságon kívüli együttélések és a házasságon kívüli születések gyakoriságának nagyarányú növekedése, így ezek jellemzőinek részletesebb ismertetése is indokolt.

◄VÁLÁSOK ► Az európai családfejlődésben feltűnően nagy különbségek figyelhetők meg olyan területeken, ahol a jogi szabályozás jelentősebb szerephez jut. A válás az egyik legnyilvánvalóbb példa erre vonatkozóan.96 A válási jogban már a századfordulón is igen nagy eltérések voltak Európában, s ezek fennmaradtak egészen a század utolsó harmadáig. Jelzi ezt, hogy miközben Finnországban a századelőn nemcsak elválhattak a házastársak egymástól, hanem a bíróságok már 1917-ben szakítottak az egyoldalú vétkesség elvével, mint a válás kimondásának kizárólagos okával, addig Olaszországban a törvényes válásra sokáig – 1971-ig – egyáltalán nem volt mód, Írországban pedig csak az 1990-es években nyílt lehetőség a házasságok felbontására.97 Az 1960-1970es évek azonban jelentős közeledést hoztak, mivel a leginkább restriktív szabályokkal rendelkező országok – az említett Írország nyilvánvaló kivétel – ekkor sokat lazítottak a válással kapcsolatos előírásaikon.98

A modernizációs szint, a vallásosság, a demográfiai helyzet különbségei mellett a jogi szabályozás eltérései tehát alapvetően közrejátszottak abban, hogy a válási arányszámok már az első világháború előtti években igen különbözően alakultak a kontinens nyugati felén.99 Az egyik póluson Svájc, Franciaország, Hollandia, Dánia, Németország álltak a legmagasabb válási mutatókkal, míg a másikon az igen alacsony arányszámok jellemezte Anglia/Wales, Finnország és Norvégia. A száz házasságkötésre jutó válások számát illetően Svájc és Anglia/ Wales között 1900-ban hússzoros volt a különbség. A válások száma mindenütt – illetve ahol engedélyezve voltak – többszörösére nőtt már a század közepére is. Változott az országok sorrendje is a gyakoriságot illetően: miközben a legkevesebben a két világháború között továbbra is Angliában/Walesben váltak, Ausztria ekkoriban az élre került – a köztársaság területén már a világháború előtt is nemzetközi viszonylatban igen magas volt a válási arányszám –, de 1960- ra Dánia és Svédország megelőzte Ausztriát. A válások növekedése különösen az 1960-as évek közepétől volt nagymérvű, s ebben az ekkor már évek óta vezető Skandinávia és a későn indult Nagy-Britannia járt az élen: Svédországban az 1970-es évek közepén már feleannyi válás történt, mint amennyi házasságot kötöttek, s a következő évtizedre is csak kissé mérséklődött ez az arány. Nagy- Britanniában, Svédországban, Dániában az 1980-as évek közepén tetőztek a házasságfelbontások, megközelítve a házasságkötések számának felét. A nyugateurópai országok nagy részében ugyanekkor 30% körüli volt a válási ráta (4.11. táblázat).

Ami a kelet-közép-európai régiót illeti, a cseh területek, majd Csehszlovákia és különösen Magyarország válási arányai már a század elején és a két világháború között is a magasabbak közé tartoztak Európában. A második világháború után gyorsan emelkedtek a régióban a válási arányszámok. Ekkor már Lengyelországra vonatkozóan is rendelkezésre állnak adatok, melyek azt mutatják, hogy itt lényegesen többen váltak, mint a dél-európai katolikus országokban. Ennél is magasabbak az arányszámok Csehszlovákiában és Magyarországon. 1945 után az elváltak társadalmi összetétele is jelentősen megváltozott: az elváltak – miként a házasságot kötők – egyre fiatalabbak lettek, s 1950-1990 között nőtt a gyermekes házaspárok válásainak aránya is közöttük.100 1960-ban a magyarországi válási gyakoriság már magasabb volt minden nyugat-európai országénál. Az 1960-as évektől Svédország és Dánia, majd az 1970-es évek elejétől az Egyesült Királyság ugyan megelőzte Magyarországot, de hazánk továbbra is az egyik legmagasabb válási intenzitással rendelkezett Európában: az 1980-as évek közepén száz házasságkötésre vetítve évi 40 válást regisztráltak. Igaz, e mutató érzékenyen reagált a házasságkötések alakulására is: más, a házasságkötések számának ingadozását kiszűrő indikátorok – pl. a teljes válási

4.11. táblázat - 4.11. táblázat ► A 100 házasságkötésre jutó válások számának alakulása európai országokban, 1900-1990

1900

1910

1920

1930

1940

1950

1960

1970

1980

1990

Egyesült Királyság

0,2

0,2

0,8

1,1

1,6

8,6

6,9

14,0

40,1

46,3

Franciaország

2,6

4,6

5,6

6,8

9,9

10,5

9,4

10,2

24,3

36,9

Hollandia

1,4

2,0

3,0

4,5

4,4

7,8

6,4

8,3

28,5

29,7

Belgium

1,2

1,9

2,1

3,5

5,1

7,1

7,0

8,7

21,8

31,5

Írország

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Németország/

NSZK

1,7

3,0

4,1

7,2

8,0

15,8

9,4

17,2

26,6

29,6

Ausztria

0,7

1,3

6,2

12,5

12,6

16,3

13,7

19,6

28,7

36,0

Svájc

4,0

5,6

6,4

8,8

9,5

13,1

12,5

16,0

30,5

28,3

Svédország

1,3

1,8

3,1

5,1

5,9

14,8

17,9

29,9

52,9

47,8

Dánia

2,1

3,7

4,4

7,9

9,8

17,7

18,6

26,2

51,4

43,6

Finnország

0,7

1,0

2,2

4,5

4,3

10,8

11,1

14,8

32,2

52,5

Norvégia

-

2,8

3,6

4,9

3,4

8,5

10,1

11,7

29,8

46,4

Olaszország

-

-

-

-

-

-

-

-

3,7

8,1

Spanyolország

-

-

-

-

-

-

-

-

4,7

9,3

Lengyelország

4,1

6,1

12,3

13,0

16,6

Csehszlovákia

9,8

14,4

19,7

28,7

31,1

Magyarország

3,7

4,7

6,6

7,1

7,8

10,6

18,7

23,6

34,6

37,5


Megjegyzések: Eltérő adatok: Egyesült Királyság 1900-1990: Anglia és Wales. Eltérő időpontok: Magyarország: 1906-1910, 1911-1915, 1921; Franciaország: 1937; Ausztria: 1937; Svájc: 1941; Spanyolország: 1981. Források: Történeti statisztikai idősorok, 1867-1992. I. kötet. Budapest: KSH, 1992. Peter Flora (ed.): State, Economy, and Society in Western Europe. Vol. II. Frankfurt/M.: Campus, 1987. 182-183. (Németország 19001970), 205-206. (Anglia és Wales 1900-1970), 178-179. (Franciaország 1900-1970), 190-191. (Hollandia 1900-1970), 166-167. (Belgium 1900-1970), 162-164. (Ausztria 1900-1970), 202-203. (Svájc 1900-1920), 198-199. (Svédország 1900-1970), 170-171. (Dánia 1900-1970), 174-175. (Finnország 1900-1970), 194-195. (Norvégia 1910-1970). Jean Kellerhals – Jean Francois Perrin – Laura Voneche: Switzerland. In Robert Chester (ed.): Divorce in Western Europe. Leiden: Martinus Nijhoff, 1977. 200. (Svájc 1930-1960). Franz Rothenbacher: The European Population since 1945. Houndmills: Palgrave, 2005. 165. (Csehszlovákia 19501990), 671. (Lengyelország 1950-1990), 93. (Ausztria 1990), 327. (Németország 1990). Franz Rothenbacher: The European Population since 1945. CD-ROM Publication. Houndmills: Palgrave, 2005. (Nyugat-Európa 1980-1990, Spanyolország 1990).

arányszám, ami a 100 fennálló házasságra jutó várható válások számát mutatja az adott naptári időszak (év) válási viszonyainak változatlan fennmaradása esetén – kisebb mértékű növekedést jeleztek az 1970-es években, s némi csökkenést az 1980-as évek második felében.101

A 20. század második felében kialakult magas válási arányszámok tehát a népességnek a házassághoz való sajátosan ellentmondásos viszonyát jelzik Kelet-Közép-Európában: míg a házasságkötések terén egészen az 1990-es évekig fennmaradt a tradicionális kelet-európai társadalmakra jellemző minta, addig a válások a század során mindvégig folyamatosan nőttek, s a nyugat-európai átlag felett alakultak.102

◄ CSALÁDFORMÁK PLURALIZÁLÓDÁSA ► A második világháború után nem csupán a válások aránya növekedett meg ugrásszerűen Európában, hanem más jelentős változások is bekövetkeztek a családfejlődésben. Ezek között különös figyelmet érdemel a házasságon kívüli együttélések és születések gyors terjedése.

A házasságon kívüli együttélések az 1960-as években leginkább két skandináv országban, Svédországban és Dániában voltak népszerűek: 1975-ben Dániában már a 20-24 év közötti fiatal nők 30%-a, Svédországban 29%-a választotta ezt az életformát. Más országokban ekkor még alacsony volt az ilyen kapcsolatok aránya: pl. 1975-ben ugyanebben a korosztályban Franciaországban 4%, 1976- ban Nagy-Britanniában 2%. Az 1970-es évek második felében, s különösen az 1980-as években azonban ezekben az országokban is egyre jelentősebbé vált ez az együttélési forma. 1990-ben az említett fiatal női korosztályoknak Nagy-Britanniában már 24%, Franciaországban szintén 24%, Hollandiában 23%, Németországban 18%, Belgiumban 18%-a élt házasságon kívüli kapcsolatban.103 Eközben Dániában és Svédországban tovább nőtt, s az 1980-as évek elején-közepén tetőzött ez az arány, 45, illetve 32%-kal, de a következő években náluk már csökkenés volt megfigyelhető.104

A házasságon kívüli együttélés az 1960-as és 1970-es években elsősorban ebben az említett fiatal korosztályban terjedt el, s már a néhány évvel idősebbek körében is jelentősen kisebb volt az ilyen kapcsolatok aránya: pl. 1975-ben Dániában a 25-29 éves női korcsoportban csak 10%, a 30-34 évesek körében pedig 5% volt a megfelelő mutató. Ekkoriban ezt az életformát a diákokhoz kapcsolták, hiszen elsőként az egyetemek környékén jelentek meg az ilyen párok. A hosszabb iskoláztatás, a női egyenjogúság térhódítása és a modern fogamzásgátlási módszerek terjedése, párosulva a tradicionális értékek elvetésével – ami ezekre a rétegekre inkább jellemző volt – kétségkívül indokolhatja ezt, bár – mint Franciaországban – a munkásrétegeken belül is voltak hagyományai az ilyen kapcsolatoknak105 (4.12. táblázat). Az 1980-as években azonban a házasság nélküli együttélések diffúziója nem csak a különböző társadalmi-foglalkozási rétegekben haladt előre, hanem a többi fiatal korcsoportban is: a 25 év felettiek között is számottevően nőtt az élettársi kapcsolatok gyakorisága, s pl. 1990-ben Dániában és Németországban már a 25-29 évesek körében volt a legmagasabb, 41, illetve 20%-kal.106

Külön utakat itt is láthatunk: a házasságon kívüli együttélések nem minden európai országban terjedtek el a bemutatott mértékben, hiszen Olaszországban még 1990-ben is csak 1%, Írországban 4% volt arányuk a 20-24 éves nők körében. Ezenkívül az együttélések másutt is rendszerint átmenetiek és rövidek maradtak, s jellemző formájukban a házasságot előzték meg. Bár az 1968-1970 között keletkezett kapcsolatoknál ez még nem így volt, később ezekben a háztartásokban már gyermekek is viszonylag ritkán éltek. Az 1980-as évek elején az NSZK-ban pl. az ilyen párok 10%-ának volt gyermeke, s ezeknek is csak egyharmada származott ebből a kapcsolatból.107 Kivétel ez alól az említett két skandináv ország, Dánia és Svédország volt, ahol a hosszú távú élettársi kapcsola tok is gyakorinak számítottak, s nagy számban születtek gyermekek ezekben az együttélésekben.108

4.12. táblázat - 4.12. táblázat ► A házasságot megelőzően együtt élő (kohabitáló) nők aránya európai országokban, 1947-1977 (százalék)

Házassági kohorszok

1947-1965

1965-1970

1971-1975

1975-1977

Egyesült Királyság

4,0

12,0

20,0

Franciaország

13,0

22,0

31,0

Svédország

39,0

53,0

81,0

89,0

Dánia

80,0

Norvégia

11,0

15,0

26,0

47,0


Megjegyzések: Egyesült Királyság: jelenleg házas nők, Észak-Írország nélkül; Franciaország, Dánia: jelenleg házas nők; Svédország, Norvégia: valaha házas nők. Eltérő időpontok: Egyesült Királyság: 1966-1970, 1976-1977; Franciaország: 1966-1970, 1976-1977; Svédország: 1950-1965, 1970-1975, 1975-1981; Norvégia: 1970-1975.

Forrás: Patterns of First Marriage: Timing and Prevalence. New York: United Nations, 1990. 253.

A kelet-közép-európai családfejlődés szintén jellegzetes vonása, hogy míg a legtöbb nyugat-európai országban – mint láttuk – az 1960-as évektől a házasságkötések gyakoriságának visszaesése együtt járt a házasságon kívüli együttélések jelentős szaporodásával, addig ez itt még az 1980-as években sem következett be. Úgy tűnik, hogy a házasodási kedv mérséklődésével csupán a házasság előtti kapcsolatok hosszabbodtak meg, s nem az együttélések aránya nőtt.109

Alacsony aránya mellett a nem házas együttélések jellege is sajátos volt. Míg Nyugat-Európában a próbaházasság-jellegű, fiatalkori együttélés volt a gyakori, s az csak kivételesen – mint pl. a francia és angol nagyvárosok esetében – volt a hátrányos társadalmi helyzet következménye,110 addig a kelet-közép-európai társadalmakban jellemzően az alacsony iskolázottságú, valamint az elvált, gyermekes nők, illetve az özvegyek éltek élettársi kapcsolatban.111 A nyugat-európai típustól való eltérést jelzi, hogy pl. Magyarországon 1970-ben a 20-24, illetve 25-29 évesek korcsoportjában volt a legalacsonyabb az élettársi együttélés aránya (az összes együttélés egyaránt 2,0-2,0%-a), vagyis éppen azokban a korcsoportokban, ahol a leggyakoribb volt a házasságkötés, s ahol a nyugat-európai országokban a legmagasabb volt a házasságon kívüli együttélések aránya. A 30 évnél idősebb korosztályokban ellenben fokozatosan emelkedett, s 60 év felett tetőzött az élettársi együttélések aránya Magyarországon. Utóbbi korcsoportban az élettársi kapcsolattal rendelkezők 65%-a özvegy volt. A fiatalok alulreprezentáltságában bizonyosan nagy súllyal esett latba a lakásínség: a tizen-huszonéves egyedülállók ekkoriban csak ritkán rendelkeztek önálló lakással a kelet-középeurópai országokban.

A házasságon kívüli születések – különösen bizonyos időszakokban és egyes rétegeken belül – már a 20. század előtt is viszonylag magas szintet értek el Nyugat-Európában. A 20. század elején azonban arányuk – Ausztria és Svédország kivételével, ahol 1900-ban az összes születés 13,5, illetve 11,4%-át tették ki – 10% alatt volt Nyugat-Európa országaiban. A két világháború között csak időlegesen és néhány országban – Németország, Dánia – emelkedett néhány százalékponttal e határ fölé, s átlagában még erről a viszonylag alacsony szintről is tovább csökkent egészen az 1960-as évekig. Kivétel az említett Ausztria és Svédország volt, ahol az első világháború után jelentősen tovább nőtt arányuk, s így 1930- ban a születések 27,1, illetve 15,8%-a történt házasságon kívül. Ezután azonban ebben a két országban e születések visszaesése volt tapasztalható.

Az igazi változást ezen a téren is az 1960-as évek hozták. A legnagyobb mértékben Svédországban és Dániában emelkedett ekkortól a házasságon kívüli születések rátája: 1965 és 1980 között az előbbinél 15-ről 40%-ra, a másiknál 10ről 33%-ra. A növekedés – ha nem is ilyen ütemben – ezt követően is folytatódott a két északi országban: 1990-ben 47,0, illetve 46,4%-kal vezették az európai statisztikákat, s közben Norvégia is felzárkózott hozzájuk (38,6%). Más országokban később indulva, de szintén gyorsan nőtt a házasságon kívüli születések aránya: pl. Franciaországban 1970-ben még 6,8%, de 1980-ban már 11,4%, 1990-ben pedig 30,1% volt ez a mutató. Ugyanakkor az egyes országok közötti különbségek ezen a téren a században sokáig nőttek, s csak a vizsgált periódus végén csökkentek jelentősebben. Mindazonáltal az említett magas skandináv értékekkel szemben Svájcban és Olaszországban még 1990-ben is 6,1%, illetve 6,5% volt csupán a házasságon kívüli születések aránya (4.13. táblázat).

A század második felében a házasságon kívüli születések és a házasságon kívüli együttélések növekvő elterjedtsége egyaránt a családhoz, s különösen a házassághoz való megváltozott viszonyt mutatja, amit jól demonstrál az említett két élenjáró skandináv ország, Svédország és Dánia példája. Mivel a lakosság kulturális szintje és életszínvonala magas, s a születésszabályozás és -korlátozás elérhetősége is nagyfokú volt e két országban, nyilvánvaló, hogy a házasságon kívüli születések megnövekedése a lakosság házassággal kapcsolatos értékeinek átalakulásából származott: mind többen választották el egymástól a házasságot és a párkapcsolatban való együttélést, illetve a gyermekszülést. Az értékváltozásnak – szemben a szocioökonómiai tényezőkkel – különösen az 1980-as években tulajdonítanak nagy szerepet a család átalakulásában, s így a házasságon kívüli születések arányának módosulásában is.112

A házasságon kívül történt születések aránya a századfordulón és a két világháború között egyaránt 6-13% körül ingadozott a kelet-közép-európai országokban az egyes országok és településtípusok közötti jelentős eltérésekkel: a legalacsonyabb értékeket Lengyelországban, a legmagasabbakat Csehszlovákiában láthatjuk, emellett a városok – különösen pedig a nagyvárosok – arányai lényegesen nagyobbak voltak a falvakénál. A második világháborút követően jelentősen csökkent a kelet-közép-európai társadalmakban a házasságon kívüli születések aránya: Magyarországon az 1960-as évek második felében 5% körüli értékkel ért el mélypontot. Ezután az emelkedés kezdetben lassú volt (1980: 6,6%), s csak az 1980-as években gyorsult fel (1990: 13,1%).

4.13. táblázat - 4.13. táblázat ► A házasságon kívüli születések az összes születés arányában európai országokban, 1900-1990 (százalék)

1900

1910

1920

1930

1940

1950

1960

1970

1980

1990

Egyesült Királyság

4,0

4,1

1,6

4,6

4,4

5,0

5,2

8,0

11,5

27,9

Franciaország

8,8

9,5

9,9

8,3

6,3

7,1

6,1

6,8

11,4

30,1

Hollandia

2,6

2,1

2,1

1,8

1,4

1,5

1,4

2,1

4,1

11,4

Belgium

7,4

6,1

7,1

4,0

3,1

2,6

2,1

2,8

4,1

11,6

Írország

2,7

2,8

2,7

3,2

3,2

2,6

1,6

2,7

5,0

14,6

Németország/NSZK

8,6

9,0

11,2

12,0

7,6

9,7

7,6

5,5

7,6

10,5

Ausztria

13,5

12,1

23,0

27,1

22,8

18,3

13,0

12,8

17,8

23,6

Svájc

4,5

4,5

4,4

4,4

3,8

3,8

3,8

3,8

4,7

6,10

Svédország

11,4

14,2

15,7

15,8

11,3

9,8

11,3

18,4

39,7

47,0

Dánia

9,6

11,1

11,7

10,7

8,8

6,5

7,8

11,0

33,2

46,4

Norvégia

7,3

6,6

7,6

7,1

6,4

4,1

3,7

6,9

14,5

38,6

Finnország

6,3

7,4

8,6

8,3

9,3

5,2

4,0

5,8

13,1

25,2

Olaszország

5,9

4,9

4,7

5,0

3,8

3,4

2,4

2,2

4,3

6,5

Magyarország

9,6

9,6

8,0

8,9

8,4

8,5

5,7

5,2

6,6

13,1


Megjegyzések: Magyarország 1900-1910: akkori országterület; Egyesült Királyság: 1900-1950 Anglia és Wales. Eltérő időpontok: Németország: 1938; Franciaország: 1938; Ausztria: 1937; Írország: 1925.

Források: Magyar Statisztikai Évkönyv. 1900. Budapest: M. Kir. Statisztikai Hivatal, 1901. 23-24. (Magyarország 1900). Magyar Statisztikai Évkönyv. 1910. Budapest: M. Kir. Statisztikai Hivatal, 1911. 24-25. (Magyarország 1910). Time series of historical statistics, 1867-1992. Budapest: KSH, 1993. 148. (Magyarország 1920-1990). Peter Flora (ed.): State, Economy, and Society in Western Europe. Vol. II. Frankfurt/M.: Campus, 1987. 162-164. (Ausztria 1900-1950), 166-167. (Belgium 1900-1950), 170-171. (Dánia 1900-1950), 174-175. (Finnország 1900-1950), 178-179. (Franciaország 1900-1950), 182-183. (Németország 1900-1950), 185-186. (Írország 1920-1950), 187-188. (Olaszország 1900-1950), 190-191. (Hollandia 1900-1950), 194-195. (Norvégia 1900-1950), 198-199. (Svédország 1900-1950), 202-203. (Svájc 1900-1950), 205-206. (Anglia és Wales 1900-150). Eurostat (Hrsg.): Bevölkerungsstatistik. 1998. Luxemburg: Eurostat, 1999. (Nyugat-Európa 1960). Council of Europe (ed.): Recent demographic developments in Europe. H. n. 1996. 42. (Nyugat-Európa 1970-1990). Franz Rothenbacher: The European Population 1850-1945. CD-ROM Publication. Houndmills: Palgrave, 2002. (Írország 1900-1910).

A kontinens nyugati feléhez viszonyítva azt állapíthatjuk meg, hogy a házasságon kívüli születések csehszlovákiai és magyarországi aránya a század első kétharmadában rövid időszakoktól eltekintve az ottani átlag felett volt, bár a két világháború között csekély mértékben haladta meg azt. Az 1960-as évektől az eltérés fordított előjelűvé vált, s a gyors nyugat-európai növekedés miatt 1990-re jelentősen kinyílt az olló a kelet-közép-európai és a nyugat-európai szint között.

Szintén eltérést eredményezett, hogy Nyugat-Európában a második világháború után, s különösen az 1960-as években fontos változás következett be a házasságon kívül szülő anyák társadalmi összetételében. Mind nagyobb arányban szerepeltek közöttük a magasabb képzettségű rétegek – ami jelezte, hogy a házasságon kívüli születések mögött nem a hátrányos társadalmi helyzet, hanem a házassággal kapcsolatos normák változása húzódott meg. Ezzel szemben a kelet-közép-európai országokban – csakúgy, mint az élettársi kapcsolatok esetében – a hátrányos helyzetű (alacsonyabb képzettségű és jövedelmű) nők esetében a században mindvégig lényegesen gyakoribb volt a házasságon kívüli szülés.

Összességében tehát a családhoz, illetve házassághoz való viszony fontos indikátorának tekintett válások, házasságon kívüli születések és együttélések eltérőképpen alakultak Kelet-Közép-Európában a nyugat-európai fejlődéshez viszonyítva. A válási minták terén a század közepén és végén növekvő hasonlóságot láthatunk, s a házasságfelbontások gyorsan növekvő aránya a házassághoz-családhoz való hagyományos viszony megszűnését sejtetné. Ellentmond ennek ugyanakkor az, hogy a házasságon kívüli születések és különösen a házasságon kívüli együttélések terén csak mérsékelt növekedés figyelhető meg a vizsgált időszak végén is, ami Nyugat-Európához képest erőteljes eltérést eredményezett.

◄ OKOK ► A családformák pluralizálódása olyan összetett folyamat, mely számos tényezőre vezethető vissza. A legfontosabbak közé tartozik a foglalkozási szerkezet változása, az urbanizáció, a női munkavállalás terjedése, az értékváltozások, a jóléti állam tevékenysége. Belőlük jó néhányat már bemutattunk, így a következőkben inkább csak emlékeztetünk ezekre.

A gazdasági változások közül a családra mint intézményre erősen hatott a foglalkozási szerkezet átalakulása. Az agrárnépesség arányának visszaesése és az ipari, illetve szolgáltatószektor növekedése elősegítette mind az urbanizációt, mind a női foglalkoztatás terjedését, melyek összefüggnek a tradicionális családformák térvesztésével. A számos hatásmechanizmus közül kiemelendő, hogy a városi lakosság körében hagyományosan magasabb mind a válások, mind a házasságon kívüli együttélések és a házasságon kívüli születések szintje. Ez összefügg a közösségi kontroll alacsonyabb szintjével a városokban, melynek következtében a hagyományos családi minták érvényesítése kevésbé lehetett sikeres.

Kiemelkedő tényező a nők helyzetének megváltozása a családban, mely mindenekelőtt a női munkavállalás következménye volt. Az önálló jövedelem lehetővé tette a nők számára, hogy újradefiniálják helyüket a családban, s törekedjenek a terhek és elismerések egyenlőbb elosztására. Ez a folyamat önmagában is növelte a konfliktusok lehetőségét, melyeket a nők a korábbiaknál kevésbé voltak hajlandóak a saját kárukra tolerálni. A női foglalkoztatás fejlődését szintén elősegítette a nők képzettségi szintjének gyors emelkedése a 20. század során, s ez egyben felkeltette a nőkben az igényt is a saját karriercélok követésére.

Egy újabb fontos kihívást jelentett a hagyományos családformák számára a második világháború után bekövetkezett értékváltozás, mely – mint szintén láttuk – leginkább az individualizáció és a szekularizáció fogalmaival írható le. Az individualizáció, az egyéni szempontok fokozottabb érvényesítése a családi élet terén azzal járt, hogy az egyének kevésbé fogadták el azokat a kötelezettségeket, melyekkel a házasság és a család járt. A szekularizáció gyengítette az egyház családdal kapcsolatos álláspontjának érvényesülését.

A jóléti állam fejlődése szintén hatott a családra, mivel a család szociális biztonságot garantáló funkcióját jelentős mértékben átvette. Az egyedülállóknak, a gyermeküket egyedül nevelőknek nyújtott nagyvonalú juttatások sokak számára lehetővé tették, hogy egyéni céljaikat fokozottabban érvényesítsék a hagyományos családfelfogással szemben.113 E tényezők együttes ereje magyarázza azt, hogy a család hagyományos rendszere milyen mértékben adta át a helyét alternatív családformáknak a 20. század utolsó évtizediben Európa különböző társadalmaiban.