Ugrás a tartalomhoz

Európa társadalomtörténete a 20. században

Tomka Béla (2009)

Osiris Kiadó

Egy összefoglaló munka tanulságai: lehetőségek és korlátok

Egy összefoglaló munka tanulságai: lehetőségek és korlátok

Befejezésül érdemes röviden áttekinteni azt, hogy Európa 20. századi társadalomtörténeti összefoglalásának megírása milyen nehézségekkel és tanulságokkal járt, s milyen funkciókat tölthet be egy ilyen munka. A kötet számára kínálkozó szerkezeti megoldások közül a tematikus tagolást választottuk, s a kronológiai szempontokat csak ennek alárendelve alkalmaztuk. Ez megkönnyítette az egyes társadalomtörténeti területek, intézmények és folyamatok hosszú távú, az egész 20. századra kiterjedő változási folyamatainak bemutatását. Ezáltal ezeken a részterületeken egységben szemlélhettük a 20. századot, sokkal inkább, mint ha a kronológiai és tematikus szempontok kombinálása során az előbbi élvezte volna az elsőbbséget. Így vált lehetővé az, hogy az egész századra kiterjedően, összefüggően ábrázolhassuk a mortalitási tendenciák alakulását, a családszerkezet változásait, a jövedelemegyenlőtlenségek trendjeit, a gazdasági növekedést, a társadalombiztosítási intézmények fejlődését, és ugyanezt tegyük számos más jelenség esetében is. Ezenkívül szisztematikus képet kaphattunk e fejlődési területek legfontosabb kutatási eredményeiről, gyakran eltérő szakirodalmi álláspontjairól és interpretációiról. Kirajzolódott az is, hogy a család, a társadalmi egyenlőtlenségek, a városok vagy éppen az oktatás fejlődésének melyek voltak a legfontosabb átalakulási periódusai, s mi volt ezek tartalma. A tematikus szerkezet tette lehetővé, hogy viszonylag részletesen bemutassuk az egyes társadalomtörténeti folyamatok mögött meghúzódó, hosszú távon ható tényezőket, a változások okait.

Ugyanakkor kétségtelen, hogy ez a szerkezet előnyei mellett hátrányokat is eredményezett. A tematikus megközelítés elsődlegessége akadályozta, hogy átfogó képet nyújtsunk az egyes társadalomtörténeti korszakok jellemzőiről, de emellett nehezítette a különböző társadalomtörténeti jelenségek és folyamatok egymásra hatásának kimunkálását is, még ha utóbbira az egyes tematikus fejezeteken belül törekedtünk is. A tematikus szerkezet szintén hatott az előadásmódra. Ez a fajta megközelítés ugyanis sokkal inkább nyilvánvalóvá teszi az érvelés következetlenségeit és hiányait, mint a történeti munkák hagyományos, döntően kronológiai sorrendet követő előadásmódja. Ebben az esetben is igényelte azt, hogy lehetőleg azonos szempontokat és módszereket érvényesítsünk egy adott jelenségre vonatkozóan a különböző régiók és korszakok tárgyalása során. Különböző okok – mint a források hiánya vagy egyszerűen a helyhiány – miatt ez ugyan nem mindig valósulhatott meg, de az előbbi követelmény így is egy meglehetősen feszes szerkezet lett, ami nem engedett egyébként a szöveget színesebbé tevő kitérőket.

A 20. századi európai társadalomtörténet megismerése során a demográfiai, politológiai, közgazdaságtani és különösképp a szociológiai munkák rendkívül értékesnek bizonyultak. Segítségükkel lehetett kialakítani azokat a kérdésfeltevéseket, célokat, melyek lehetővé tették a különböző társadalomtörténeti területek változásainak problémaorientált bemutatását, az ismeretek rendszerezését, és különösen hozzájárultak a jelenségek közötti kapcsolatok és a változások okainak kimunkálásához. A társadalomtudományok eredményeinek hasznosítása nyújtott lehetőséget például a hosszú távú demográfiai változások következményeinek rendszerezésére, a migráció mögött meghúzódó tényezők megismerésére, a 20. század második felében kialakult jóléti rendszerek típusainak elkülönítésére vagy éppen a fontos politikai intézmények jellegét meghatározó társadalmi törésvonalak bemutatására.

Ugyanakkor – mint a bevezetőben jeleztük – nem láttuk célszerűnek Európa 20. századi társadalomtörténetét a társadalmi változások egyetlen átfogó elméletére alapozva bemutatni, jóllehet ilyen elméletek nagy számban állnak rendelkezésre. Ehelyett inkább esetről esetre döntöttük el, hogy az egyes társadalomtörténeti jelenségek és a közöttük meglévő összefüggések bemutatásához melyik elméleti megközelítés alkalmazásához folyamodunk. Az egész munkát átfogó elméleti keret mellőzése némiképp fragmentált szerkezetet eredményezett, ugyanakkor meggyőződésünk szerint a társadalomtörténet egyes szakterületeiről ilyen módon megalapozottabb ismereteket tudtunk közvetíteni.

Egy további tanulságként adódik a kvantitatív megközelítés fontossága Európa 20. századi társadalomtörténetének megírása során. Egy ilyen összefoglaló munka hosszú távon, azaz jelentősen eltérő jellegű történeti korszakokon keresztül foglalkozik történeti munkákban szokatlanul nagyszámú társadalommal és társadalmi jelenséggel. Ha a munka nem csupán állításokat fogalmaz meg, hanem tudományos igénnyel közeledik tárgyához, azaz folyamatosan kísérletet tesz állításainak bizonyítására, akkor ehhez igen nagy tömegű tényt kell nem egyszerűen feldolgoznia, hanem az olvasó számára bemutatnia is. Márpedig az érvelés áttekinthetősége, a terjedelem kezelhetősége igényli azt, hogy az információkat tömörítsük. Ez pedig úgyszólván kikényszeríti a kvantitatív megközelítést, a statisztikák kiterjedt alkalmazását. Mindennek persze még a statisztikák egyébként szakszerű alkalmazása esetén is hátrányai – ha úgy tetszik költségei – vannak. A történeti statisztikák használata során fennáll a veszélye annak, hogy azok nem tükrözik megfelelően a történeti kontextust, a számokká való tömörítés során fontos információk elveszhetnek – gyakran még az anyaggyűjtést folytató hivatali munka során, vagyis azelőtt, hogy a történész egyáltalán kísérletet tehetett volna a hibák korrigálására.

Ezen Európa átfogó társadalomtörténeti ábrázolásának lehetőségeire és nehézségeire vonatkozó megállapítások után két, a kontinens 20. századi társadalomtörténetét közvetlenül is érintő megjegyzést teszünk: az első a kelet-nyugati megosztottságra, míg a második a társadalomtörténet korszakaira vonatkozik. Munkánk során a 20. századi európai társadalomtörténet kulcskérdésének bizonyult a kelet-nyugati megosztottság. A megírás alatt maga az anyag kényszerítette ki újra és újra a kelet-nyugati szembeállítást, különösen a század második felére vonatkozóan. A 20. század ugyanis nemcsak a politikai, hanem a társadalmi megosztottság évszázada is volt. A társadalmi integráció Kelet- Közép-Európában is zajlott a két világháború között, majd távolodás következett be Nyugat-Európától a népességfejlődés, a gazdaság, a fogyasztás, az életminőség terén egyaránt. A nyugat-európai társadalmi kompromisszum egyes elemei úgy tűnt, hogy megvalósulnak keleten is: a második világháború után a munkaerő kiterjedt szociális jogokat kapott. Ugyanakkor azonban a polgári jogok elvesztek, s fontos társadalmi intézmények viszonyának alakulása más irányt vett, mint Nyugat-Európában. A modernitás Kelet-Közép-Európában is megjelent, de lényegesen másként, mint a kontinens nyugati részén, s a század közepe után inkább annak negatív vonásai kerültek előtérbe, mint az állam nagyobb elnyomó potenciáljának kihasználása vagy a hagyományos közösségek gyors felbomlása.

A kelet-nyugati politikai megosztottság megszűnése az ezredforduló fontos fejleménye lett, mely először a társadalmi megosztottság fokozódásához, de már középtávon is a társadalmi eltérések mérséklődéséhez vezetett Európán belül. Valószínűnek tűnik, hogy ez a folyamat a gazdasággal közvetlenül kapcsolatban álló területeken – mint a fogyasztás – folytatódni fog, de kétséges, hogy más vonatkozásokban is így lesz-e.

A fentiek is megerősítik, hogy a 20. század közepe jelentős társadalomtörténeti korszakhatárnak tekinthető Európában. Bár ma még az első világháború is hasonlóan fontos választóvonalnak tűnik, igencsak elképzelhető az, hogy a történelmi perspektíva növekedésével a század közepe lesz a jelentősebb ezek közül. Ugyanakkor kétségkívül vannak további lehetőségek is, mint az 1960-as évek közepe-vége, az 1970-es évek eleje, vagy 1990. Közülük a század vége tűnik ki az idézett interpretációk szerint. Például Therborn a modernitás végét – de legalábbis a csúcspontján való túlhaladást – konstatálja ekkor, míg Crouch a század közepi társadalmi kompromisszum felbomlásáról ír. Leginkább Kaelble lát kontinuitást a század közepe és vége között: bár ő is több tekintetben a közeledés lassulását állapítja meg a század utolsó évtizedeiben Nyugat-Európában, de a kelet-nyugati konvergencia ezredvégi folytatódása ezt jelenti számára.

Európa 20. századi társadalomtörténetének összefoglalása szándékunk szerint számos funkciót betölt. Ezek a funkciók több tekintetben megfelelnek azoknak, melyekkel az összehasonlító módszer alkalmazása rendelkezik a történeti munkákban. Ennek magyarázata az, hogy munkánkban ez a megközelítés fontos szerephez jutott, ami nem meglepő, hiszen gyakori vélemény szerint összehasonlítás nélkül nincs tudományosság sem.4 Ennek megfelelően úgyszólván minden történeti munkában találkozhatunk az összehasonlítás valamilyen formájával. Tanulmányunk emellett kimondottan nemzetközi perspektívából született, hiszen Európa nagyszámú társadalmának történeti változásait elemezte, s már csak ezért is gyakran nyúlt az összehasonlítások eszközéhez. Mindazonáltal azt nem állítjuk, hogy megközelítésünk minden tekintetben megfelelt volna az összehasonlító történetírás szigorú kívánalmainak. Csak akkor beszélhetünk ugyanis a szó szigorú értelmében véve összehasonlításokról, ha explicit és szisztematikus módon használják ezt a módszert.5 Ezt már csak azért sem tehettük, mert ilyen nagyszámú társadalom rendszeres összehasonlító vizsgálata eleve nem lehetséges még áttekinthető terjedelemben, így gyakran csak nemzetközi trendeket és folyamatokat elemeztünk. A rendszeres történeti összehasonlításokhoz hasonlóan azonban mi is törekedtünk az európai társadalmak közötti fontos különbségek és hasonlóságok számbavételére a vizsgált időszakban, s beépítettük munkánkba más szerzők szisztematikus összehasonlításainak eredményeit is.

Míg a különbségek feltárására különös hangsúlyt helyező összehasonlításokat az irodalomban gyakran „individualizáló" összehasonlításoknak nevezik, addig a hasonlóságokra koncentráló vizsgálatok inkább a társadalmak működésének általános vonásait kutatják, s ezért gyakran „általánosító" összehasonlításoknak nevezik őket. Ez a két alaptípus a legtöbb összehasonlításokat osztályozó szerzőnél megtalálható, ha nem is feltétlenül ezeken a megnevezéseken szerepelve.6 Az összehasonlítások további válfajainak tipológiái sokszínűek, ezekre itt nem térhetünk ki.7 Inkább azt hangsúlyozzuk, hogy a történeti összehasonlítások négy fontos funkciója – a leíró, a heurisztikus, az analitikus és az eltávolító-mércét kínáló funkciók – egyaránt szerepet kaptak a korábbi fejezetekben. Ezek a típusok ugyanakkor nem mindig érvényesülnek tisztán, s nem mindig válnak el élesen egymástól, azaz egy összehasonlítás több funkcióval is bírhat.8

Más társadalmak megismerése, a szélesebb európai perspektíva a kutatás vagy a tanulmányok során segíthet az egyes nemzeti társadalmak sajátosságainak pontosabb leírásában, s így megértésében is. E funkció alapját az adja, hogy más társadalmakkal való összevetés nélkül nyilvánvalóan lehetetlen megállapítani egy adott társadalom azon jellemzőit, melyek különös figyelmet érdemelnek. Az összehasonlítás összpontosíthat a különbségek feltárására, a vizsgált esetek speciális vonásainak bemutatására. Például a fogyasztás minőségi jellemzőinek elemzése során a kelet-közép-európai és délkelet-európai kommunista országokban kialakult hiánygazdaságot olyan jellemzőként azonosítottunk, ami erőteljesen megkülönböztette ezeket a kontinens más társadalmaitól – legyenek azok Dél-, Északnyugat-, Közép-Európában vagy Skandináviában. Több társadalom párhuzamos tanulmányozása eredményeként azonban nemcsak a társadalmak közötti különbségek, hanem a hasonlóságok is kitűnnek. Az előző fejezetekben gyakran idéztünk olyan történeti példákat, melyek a 20. századi nyugat-európai társadalmak növekvő hasonlóságaira mutattak rá.9

Eltérő társadalmak szembeállítása betölthet egyfajta heurisztikus funkciót is: olyan jelenségekre, vonásokra irányíthatja a figyelmünket, melyekre egyébként esetleg a kutatás fel sem figyelt volna, vagy nem a súlyának megfelelően kezelte volna azokat. Ezeken keresztül pedig addig ismeretlen magyarázatokhoz is hozzásegíthet.

A nemzetközi perspektíva alkalmazása esetében gyakran aszimmetrikus a kutató érdeklődése: az egyik társadalmat kívánja jobban megismerni, míg a másik vagy több másik társadalom inkább „kontrollként" szolgál ehhez. Ennek megfelelően ez a társadalom a többinél eleve jóval nagyobb mélységben kerül elemzésre és bemutatásra, a többiek pedig inkább csak komparatív viszonyítási pontokat jelentenek. Bár munkánk során törekedtünk arra, hogy az egyes európai régiókat és társadalmakat kiegyensúlyozottan, jelentőségüknek megfelelő terjedelemben mutassuk be, Magyarország kétségkívül nagyobb teret kapott, mint azt az európai társadalomtörténetben játszott szerepe indokolná, vagyis esetében tetten érhető ez az aszimmetria.

Az analitikus célok munkánkban mindenekelőtt a 20. századi európai társadalmakra vonatkozó megállapítások érvényességének vizsgálatában jelentek meg. E megállapítások lehetnek általános érvényűek, vagyis ez esetben a társadalmak működésére vonatkozó törvényszerűségek, illetve tudományos hipotézisek teszteléséről van szó. Ezenkívül speciális esetekkel, egyedi jelenségekkel kapcsolatos állítások vizsgálata is lehetséges.10 Társadalmak összehasonlítása segíthet a történeti kauzalitás analízise során, vagy a jelenségek tipologizálásában.

Az oksági analízis előmozdítása fontos funkció, mert a történeti jelenségek okainak feltárása az egyik legösszetettebb - és egyben legfontosabb – történetírói feladat. Ezért számosan úgy vélik, hogy ez az analitikai funkció teszi igazán nélkülözhetetlenné az összehasonlításokat a történetírás és a társadalomtudományok számára. Az összehasonlítások révén ezek a tudományok indirekt módon kísérleteket végezhetnek, ezáltal közelebb kerülve a természettudományok bizonyítási metódusához. Emellett a megismerés fontos eszköze lehet a tipologi- zálás – ami tulajdonképpen az elméletalkotás egyik fajtája. Például az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású, történeti vonatkozásokkal is rendelkező társadalomtudományi tipológiája a jóléti államok legfontosabb változatait különítette el. Ez – mint a megfelelő fejezetben bemutattuk – a „jólét három világát", vagyis a liberális, a konzervatív és a szociáldemokrata jóléti államot különböztette meg a 20. század második felének fejlődését elemezve. E tipológia megalkotása az összehasonlítás szisztematikus alkalmazását igényelte, hiszen a különböző jelenségek csak ennek révén voltak típusokba, csoportokba rendezhetők. 11

Más társadalmak tanulmányozásának egyik jótékony következménye lehet, hogy a kutató számára új, a saját nemzeti történetírásában megszokottól eltérő szempontokat kínál, vagyis a történészt „eltávolítja" vizsgálatának tárgyától.12 Ez azért lehet előnyös, mert a kutatásokat gyakran egyfajta etnocentrizmus jellemzi: olyan előfeltevéseken alapulnak, melyek a nemzeti kultúrákban gyökereznek, s ezeknek a szerző vagy az olvasó esetleg nincs is tudatában. Szélesebb, nemzetközi látószög esetén, s különösen az összehasonlítások során nyilvánvalóvá válhatnak ezek az előfeltevések és saját nemzetünk vagy társadalmunk tapasztalatairól, illetve az ezeken nyugvó kutatások eredményeiről kiderülhet, hogy helyhez és időhöz kötöttek, vagyis viszonylagossá válnak, elveszítik vélt univerzális jellegüket. Ez a funkció különösen fontos lehet olyan nemzeti történetírások esetében, melyek kicsinységük, nyelvi vagy más okok miatt elszigeteltek, kutatóik kevéssé szembesülnek a nemzetközi történetírás eredményeivel – a magyar történetírás pedig kétségkívül ezek közé tartozik.

Az európai perspektíva eltávolító hatása más tekintetben is segítheti a történeti kutatásokat: hozzájárulhat ahhoz, hogy a történeti munkák megalapozottabban értékeljék az egyes vizsgált eseményeket, folyamatokat vagy személyeket. A történészek viszonya felemás az értékeléshez, hiszen nem ritkán valamiféle értékmentes tudományeszmény jegyében lépnek fel, mint ami eleve kizárja a történeti folyamatok értékelésének lehetőségét. Ennek ellenére az értékelés megjelenik a legtöbb történetírói munkában, hiszen a történészek is magától értetődően beszélnek valamilyen szempontból sikeres vagy sikertelen fejlődésről, intézményekről, politikusokról, időszakokról stb. Ezenkívül a nemzetközi történetírásban már régóta túlhaladottnak tekinthető az értékmentesség – a 19. században még a történettudomány fejlődését szolgáló – felfogása, s elfogadott, hogy az értékszempontok elkerülhetetlenül jelen vannak a történetírói munkákban: önmagában már a témaválasztás is ezeken alapul.

A kérdés ennek következtében tehát nem az, hogy értékszempontok, az értékelés mozzanata jelen vannak-e a történetírói munkákban. Ehelyett inkább az érdemel figyelmet, hogy az értékelés milyen módon történik. Az európai perspektíva, s különösen az összehasonlítás segíthet abban, hogy ez ne az olvasó előtt rejtett folyamaton keresztül, hanem explicit módon történjen, s mindenekelőtt szilárd módszertant is kínál ehhez. Ha úgy tetszik, a nemzetközi látószög alkalmazásával a tudományos szempontok érvényesülhetnek az értékelés során is. A tudományosság érvényesülésének előfeltétele ugyanis az, hogy az ítélet a történeti valóságon alapuljon. Éppen ennek elérésében segít más társadalmak megismerése, mivel ennek segítségével nem mesterséges és elvont ideálok alapján értékelünk, hanem a társadalmak valósága jelenti a mércét.13

A történeti kutatások és munkák egyik társadalmi funkciója – akarva-akaratla- nul – a társadalmi identitások kialakítása vagy erősítése. Korábbi időszakokban – például a 19. század végén – a nemzeti identitás kialakításához vagy formálásához való hozzájárulás nyilvánvalóbb és elfogadottabb volt, mint manapság, de ettől függetlenül ez a funkció ma is létezik. Ráadásul nemcsak a nemzeti, hanem más – lokális, valamilyen kisebbségi, vagy éppen az európai – identitások kialakítását is elősegítheti a történetírás. Ebből a szempontból Európa társadalomtörténetének megismerése nagy jelentőségű, mivel az említett „eltávolító" hatás következtében elősegítheti reális alapokon nyugvó nemzeti identitások kialakítását. Egyes különlegesnek tartott nemzeti sajátosságokról kiderülhet, hogy nem egyediek, vagy a nemzeti múlt egyedülállónak tekintett vonásairól, hogy máshol is léteztek hasonlók. Emellett a saját nemzeti múlt és a tágabb környezet történelmének reális ismerete hozzájárulhat a különböző – így a nemzeti és európai – identitások összebékítéséhez is.

E funkciók áttekintése egyszersmind jelezte a könyv megírása során követett fontos céljainkat. Európa 20. századi társadalomtörténetének számos régiót és tucatnyi társadalmat átfogó tanulmányozása szándékunk szerint segíthet abban, hogy pontosabban megismerjük saját társadalmunk sajátosságait, melyek szélesebb kontextusban tűnnek ki igazán. Ezenkívül általa érvényesebb ismeretekhez juthatunk a kontinens múltbeli és jelenkori társadalmainak működési mechanizmusairól, törvényszerűségeiről, adott esetben azáltal is, hogy az új perspektíva felhívja figyelmünket eddig nem kellően értékelt tényekre. Végül pedig az ilyen módon szerzett ismeretek hozzájárulhatnak saját és más európai társadalmak múltjának és jelenének kiegyensúlyozott értékeléséhez, s a tágabb európai környezetünkbe való sikeres beilleszkedéshez.