Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

3. fejezet - 1. HELLAS ŐSTÖRTÉNETE. A TRÓJAI HÁBORÚ. THUKYDIDÉS CÉLJA

3. fejezet - 1. HELLAS ŐSTÖRTÉNETE. A TRÓJAI HÁBORÚ. THUKYDIDÉS CÉLJA

Thukydidés: A peloponnésosi háború. I 1-23.

Kr. e. 13-6. sz.

  1. Az athéni Thukydidés megírta a háború történetét, amelyet a peloponnésosiak és az athéniak vívtak egymás ellen. Művébe mindjárt a háború kitörésekor kezdett bele, mert előre sejtette, hogy az rettentő és minden eddiginél sokkal nevezetesebb lesz. Erre pedig abból következtetett, hogy mindkét fél hatalma tetőpontján, teljes felkészültségben kezdte meg a küzdelmet, s látta, hogy a többi hellén is vagy azonnal valamelyik oldalra állt, vagy ezt fontolgatta. Így ez a háború a leghatalmasabb megrázkódtatássá vált a hellének, a barbárok egy része, sőt, mondhatni, az emberiség többsége számára is.

Noha a nagy időbeli távolság miatt lehetetlen volt világos képet alkotni az ezt közvetlenül megelőző vagy még korábbi eseményekről, mégis a múltba lehető legmesszebbre visszanyúló kutatásaim közben hitelesnek talált tények arra a meggyőződésre vezettek, hogy sem a korábbi háborúkat, sem az egyéb eseményeket ne tartsam jelentősnek.

  1. Ismeretes, hogy a ma Hellasnak nevezett területen nem régóta vannak állandó települések; korábban gyakran változott a lakosság, s mindenki könnyen vált meg lakóhelyétől, valahányszor kiszorították a túlerőben lévők. Nem volt még ugyanis kereskedelem, nem alakultak félelem nélküli kapcsolatok sem a szárazföldön, sem a tengeren; ki-ki annyit birtokolt csak, amennyi a létfenntartásához szükséges volt. Nem halmoztak fel felesleges készleteket, nem vetették be a földet, hiszen nem tudhatták, hogy – mivel még nem voltak védőfalak – mikor jelenik meg és rabolja ki őket valaki. Így abban a tudatban, hogy napi táplálékukat mindenhol megszerezhetik, könnyen továbbköltöztek, s nem is tettek szert hatalomra, mert nem voltak tekintélyes városaik, sem egyéb anyagi eszközeik.

Leggyakrabban mindig a legtermékenyebb földek lakossága váltakozott: a most Thes- saliának és Boiótiának nevezett területé, a Peloponnésos legnagyobb részéé, Arkadia kivételével, s mindenütt a legtermékenyebb vidékeké. De mivel a föld termékenysége révén egyesek nagyobb hatalomra tettek szert, belső egyenetlenségek támadtak, amelyekben az emberek egymást pusztították, egyszersmind jobban ki voltak téve idegenek támadásainak is. Attikát viszont, ahol sohasem dúltak belső küzdelmek, mivel földje terméketlen volt, mindig ugyanazok az emberek lakták. S ez a tény nem csekély mértékben igazolja azt az állítást, hogy mások a vándorlások miatt nem tudtak hasonló arányban gyarapodni. Hiszen azok közül, akiket Hellas más részeiről valamely háború vagy lázadás következtében elűztek, éppen a legkiválóbbak, mint biztos helyre, Athénba menekültek, s itt polgárjogot kaptak, és már a régi időktől megnövelve a lakosság számát, oly naggyá tették a várost, hogy később, mikor Attikával már nem érte be, gyarmatosokat küldött Ióniába.

  1. A régi időkre jellemző gyengeségnek nem elhanyagolható bizonyítéka számomra az a tény is, hogy – minden jel szerint – Hellas a trójai háború előtt nem kezdett semmiféle közös vállalkozásba...

  2. A régiek közül Minós volt az első, akiről a szájhagyomány révén tudjuk, hogy hajóhaddal rendelkezett; ő hatalmában tartotta a mai Hellén-tenger legnagyobb részét. Birtokba vette a Kyklas-szigeteket is; a legtöbbön gyarmatot alapított, de előbb elűzte a kariaia- kat, és a hatalmat saját fiaira ruházta. Természetesen igyekezett, amennyire lehetséges volt, megtisztítani a tengert a kalózoktól, hogy bevételei minél biztosabban megérkezzenek.

  3. A régi hellének ugyanis és azok a barbárok, akik a szárazföld tengerparti vidékein vagy a szigeteken laktak, mikor a hajózás révén sűrűbbé vált az emberek közti érintkezés, kalózkodásba kezdtek. A leghatalmasabbak vezetésével, akik részben saját hasznukat, részben a szegények megélhetését akarták biztosítani, megtámadták és kirabolták a meg nem erődített vagy kisebb településekből álló városokat, elsősorban ebből éltek, s már nemcsak hogy nem szégyellték, hanem némiképpen még dicsőségnek is tartották ezt a foglalkozást.

Ezt még ma is bizonyítja a szárazföldön lakó néhány néptörzs, amelyek körében dicsőségnek számít az efféle sikeres vállalkozás, s a régi költők műveiben is mindenütt ugyanúgy megkérdezik a partra vetődöttektől, hogy nem kalózok-e, és a megkérdezettek éppúgy nem tagadják le ezt a foglalkozást, mint ahogy a tudakozódók sem tartják megvetésre méltónak.

A szárazföldön lakók is fosztogatták egymást, s Hellas nagy részén napjainkig él ez a szokás, így az ozolisi lokrisiaknál, az aitóliaiaknál, az akarnaniaiaknál s a szárazföld egyéb ottani vidékein lakóknál; a régi rabló életmód maradványa az itt lakóknak az a szokása is, hogy állandóan fegyvert viselnek.

  1. Nem kis mértékben űzték a kalózkodást a szigetlakók: a kariaiak és a phoinikiaiak, akik a szigeteken a lakosság többségét alkották. Ezt bizonyítja, hogy mikor az athéniak ennek a háborúnak a folyamán megtisztították Délos szigetét, s kiürítették az itt, a szigeten elhunytak sírját, ezeknek több mint felében kariaiakat találtak: fel lehetett ismerni őket a velük eltemetett harci felszerelésről s a temetkezésnek a kariaiaknál még ma is szokásos módjáról. De amikor Minós megszerezte a tenger feletti uralmat, egyik nép könnyebben hajózhatott el a másikhoz, mert ő elűzte a szigetekrők a gonosztevőket, s a legtöbbre új lakókat telepített. Így a tenger mellett lakók egyre jobban gazdagodtak, és kezdtek mind nagyobb biztonságban élni, sőt – mivel a jólét folyvást növekedett – néhol védőfalakat is emeltek.

S minthogy mindenki a maga hasznát nézte, a gyengébbek hajlandók voltak alávetni magukat az erősebbeknek, s a hatalmasabb városok, amelyek mindennek bővében voltak, kiterjesztették uralmukat a kisebbekre. S már inkább ezek a viszonyok jellemezték a helyzetet, mikor elindultak a trójai hadjáratra.

  1. Úgy vélem, Agamemnón nem annyira azért bizonyult alkalmasnak a sereg összegyűjtésére, mivel ő volt a vezetője Helené kérőinek, akik esküvel elkötelezték magukat Tyndareusnak, hanem mert ő volt köztük a leghatalmasabb. Ennek a hadjáratnak az alapján következtethetünk a megelőző állapotokra is.

  2. Igaz ugyan, hogy Mykéné kicsiny volt, s egyik-másik akkori várost nem látnánk ma jelentősnek, mégsem volna helyes ennek alapján azt hinni, hogy a hadjárat nem volt olyan hatalmas, mint a költők lefestik, és mint a hagyomány állítja. Mert tegyük fel, hogy Lakedaimón városa elpusztul, s nem marad belőle semmi más, csak a szent helyek és az épületek alapja, úgy gondolom, a távoli jövőben a későbbi nemzedékek nagyon kételkedve hallgatnák, hogy milyen hatalmas volt, pedig a Peloponnésos kétötöd része az ő birtokában van, s uralmát a félsziget egész területére és számos külső szövetségesre is kiterjeszti. Hatalma mindamellett jelentéktelennek látszanék, mivel a város nincs egybeépítve, nem találhatók benne fényes szentélyek és épületek sem, hanem a régi hellének szokása szerint, faluszerűen húzódik szét. Ha viszont az athéniakat érné ugyanez a végzet, városuk látható maradványaiból hatalmukat kétszer akkorára lehetne becsülni, mint amekkora a valóságban volt.

Nem kell tehát hitetlenkednünk, nem a városok külső képét, hanem hatalmát kell néznünk, s akkor elhihetjük, hogy ez a hadjárat jelentősebb volt minden megelőzőnél, noha elmarad a mostaniak mögött. S itt megint hitelt adhatunk Homéros költeményeinek, bár igaz, hogy a hadjárat, amelyet a költő természetesen felnagyít és kiszínez, még így is elég jelentéktelennek látszik. Ő ugyanis az ezerkétszáz hajó között a boiótiaiak százhúsz és Philoktétés ötven embert befogadó hajóit említi, s ezzel, gondolom, a legkisebbeket és a legnagyobbakat nevezi meg, de egyébként a hajók felsorolása közben sehol sem beszél a legénység számáról. Azt viszont, hogy az evezősök egyszersmind kivétel nélkül harcosok is voltak, Philoktétés hajójáról szólva közli, az evezősöket ugyanis egytől egyig úgy mutatja be, mint íjászokat. S nem valószínű, hogy sokan hajóztak volna velük utasként a királyokon s a főbb vezetőkön kívül, hiszen a fő feladat a harci eszközök tengeri szállítása volt, a hajóknak pedig nem volt fedélzete, hanem régi módon készültek, mint a kalózbárkák. Ha most a legnagyobb és legkisebb hajók között a középarányt vesszük, akkor – ahhoz képest, hogy egész Hellas állította ki – nem látszik nagynak a hadra kelt sereg létszáma.

  1. Ez azonban nem annyira a lakosság csekély száma, hanem inkább az anyagi eszközök szűkössége miatt volt így. Az élelmezési nehézségek miatt vittek ugyanis magukkal kisebb sereget, csupán akkorát, amely – úgy remélhették – ott helyben, hadakozás közben is el tudja magát tartani. Megérkezésük után egy ütközetben felülkerekedtek – ez bizonyosan így van, hiszen különben nem vehették volna körül táborukat védősánccal –, de úgy látszik, ezután nem fordították minden erejüket a küzdelemre, hanem az élelemhiány miatt nekiláttak megművelni a Chersonésost és kalózkodni. Így aztán a trójaiak a szétszóródott ellenféllel szemben tíz évig könnyűszerrel állták a nyílt küzdelmet, s mindig azokkal harcoltak, akik éppen ott időztek.

Ha viszont a hellének elegendő élelemmel érkeznek, s a földműveléssel és kalózkodással mit sem törődve, teljes erejüket szüntelenül csak a hadakozásra fordítják, egyetlen csatában diadalmaskodva könnyen elfoglalhatták volna a várost. Hiszen még így is, seregük éppen ott tartózkodó részével, nem teljes számban is helyt tudtak állni, de ha állandó ostromzárat vonnak a város köré, rövidebb idő alatt és kisebb fáradsággal veszik be Tróját. Az anyagi eszközök szűkössége miatt azonban nemcsak a korábbi vállalkozások voltak jelentéktelenek, hanem a valóságban ez az addigiaknál jóval nevezetesebbé vált hadjárat is sokkal szerényebbnek bizonyult a hírénél és a költők műveiben megőrzött hagyománynál.

  1. Kutatásaim alapján ezt tudom elmondani a régi időkről, de itt nehéz minden bizonyítéknak sorban hitelt adni. Hiszen az emberek, még ha saját hazájukról van is szó, kételkedés nélkül elhisznek mindent, amit egymástól hallanak a régi időkről. Így például a legtöbb athéni úgy tartja, hogy Hipparchos tyrannos volt, mikor Harmodios és Aristo- geitón megölték, s nem tudják, hogy – mint Peisistratos legidősebb fia – Hippias volt uralmon, Hipparchos és Thessalos pedig csak az ő testvérei voltak. S hogy Harmodios- nak és Aristogeitónnak a kitűzött napon, az utolsó pillanatban az a gyanúja támadt, hogy valamelyik összeesküvő társuk bejelentette a dolgot Hippiasnak, s így abban a hiszem- ben, hogy a tyrannos mindent tud, nem közelítettek hozzá, de mert elfogatásuk előtt szerettek volna még valamilyen emlékezetes cselekedetet végrehajtani, s úgy várni be sorsukat, mikor váratlanul találkoztak Hipparchosszal, aki az úgynevezett Leókoreion közelében éppen a Panathénaia ünnepi menetének rendezésével volt elfoglalva, őt gyilkolták meg. S még sok egyéb – méghozzá ma is meglévő, az idő múltával sem elfeledett – dolog akad, amiről a többi hellénnek is hamis fogalmai vannak. Például, hogy Lakedai- mónban a két király külön-külön nem egy, hanem két szavazattal rendelkezik, vagy hogy van ott egy pitanéi század nevű harci különítmény, ami a valóságban sohasem létezett. Annyira sajnálja az emberek többsége a fáradságot az igazság felderítésére, és sokkal szívesebben elfogadják azt, amit éppen hallanak.

  2. Mindamellett mégsem fog tévedni az, aki a felhozott adatok alapján lényegében elfogadja az itt nyújtott áttekintést, s nem ad hitelt a költők mindent felnagyító és feldíszítő alkotásainak vagy a logographosok elsősorban a közönség meghódítása s nem az igazság kiderítése végett alkotott elbeszéléseinek, amelyeknek igazságát nem lehet ellenőrizni, s amelyeket idő múltával annyira átszőnek a mesék, hogy elveszítik hitelüket, hanem inkább az lesz a meggyőződése, hogy a tényeket, már amennyire a nagy időbeli távolság lehetővé tette, a legvilágosabb bizonyítékok alapján és kellő megalapozottsággal tártam fel.

Így azután – visszatérve erre a háborúra –, noha az emberek mindig azt a háborút szokták a legjelentősebbnek tartani, amely éppen dúl, és csak a befejeződése után adóznak nagyobb csodálattal a korábbinak, azok előtt, akik magukat a tényeket nézik, világos lesz, hogy ez a háború nagyobb volt az eddigieknél.

  1. Ami pedig azokat a beszédeket illeti, amelyeket egyesek részben a háború előtt, részben a háború alatt elmondtak, lehetetlen feladat volna azokat, amelyeket én személyesen hallottam, vagy azokat, amelyekről innen vagy onnan mások tudósítottak, szóról szóra visszaadnom. Így aztán ezeket úgy adtam elő, ahogy véleményem szerint egy adott helyzetben kinek-kinek a legvalószínűbben beszélnie kellett, s közben igyekeztem a legszigorúbban ragaszkodni a valóban elhangzott beszéd gondolatmenetéhez. A háború folyamán megtörtént eseményekkel kapcsolatban pedig nem azt tartottam kötelességemnek, hogy úgy jegyezzem fel őket, ahogy éppen értesítettek róluk, vagy ahogy én magam helyesnek találtam, hanem azt, ahogy azoknak is, amelyeknél jelen voltam, s azoknak is, amelyekről mások tudósítottak, amennyire lehetséges, minden részletét felkutatva utánajárjak.

A nyomozás fáradságos munkának bizonyult, mert a szemtanúk még ugyanazokat az eseményeket sem egyformán, hanem vagy az egyik, vagy a másik félhez fűződő érzelmeik szerint adták elő, vagy úgy, ahogy ők emlékeztek rájuk. Lehet, hogy művem végighallgatása, mivel hiányoznak belőle a mesés részletek, látszólag kevés szórakozást nyújt, de azok, akik szeretnék látni a megtörtént események lényegét, s következtetni óhajtanak – ha majd ember voltunk következtében ugyanolyan vagy hasonló dolgok fordulnak elő – a jövőre is, azok, s számomra ez elég, hasznosnak fogják ítélni. Hiszen ez az alkotás maradandó értéknek készült, nem pedig abból a célból, hogy a hallgatóság pillanatnyi tetszéséért versenyezzen.

  1. A régebben lezajlott események közül a méd háború volt a legkiemelkedőbb; de ennek a sorsát is gyorsan eldöntötte két tengeri és szárazföldi ütközet. Ez a mostani háború viszont rendkívül sokáig elhúzódott, s annyi szenvedést hozott Hellasra, amennyit máskor soha nem él át ennyi idő alatt.

A háború pedig az athéniak és a peloponnésosiak között tört ki, amikor megszegték az Euboia elfoglalása után létrejött, harminc évre szóló fegyverszünetet. A legigazibb, noha a legritkábban emlegetett oknak azt tartom, hogy az athéniak hatalmának növekedése félelemmel töltötte el, majd háború megindítására késztette a lakedaimóniakat.

M. Gy.

Az athéni Thukydidés műve a peloponnésosi háborúról szólt, de a történetíró munkájának bevezetőjében felvázolta Hellas korai történetéről mindazt, amit tudott, és amit kritikai vizsgálódásának eredményeként hitelesnek elfogadott. Megfigyelhető, hogy az írott forrásokkal nem rendelkező korszakoknál néprajzi, sőt régészeti forrásokra is hivatkozik (pl. a délosi sírok leleteire a

  1. caputban). Kritikai módszerére jellemző, ahogyan – történeti forrásként kezelve – elemzi a ho- mérosi hajókatalógus adatait (9-11.). A 20. caputban korábbi történetírók állításaival vitázik, majd a 22.-ben kifejti a művébe iktatott szónoklatok szerepét. Az 5. caputhoz vö. 60. dok.