Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

100. fejezet - 98. A CAUDIUMI VERESÉG

100. fejezet - 98. A CAUDIUMI VERESÉG

Livius IX 1-6.

Kr. e. 321

1.Erre az évre következett – Titus Valerius Calvinus és Spurius Postumius consulsága idején – a rómaiak veresége miatt rossz emlékű caudiumi béke. 2. A samnisok fővezére ebben az évben a bölcsességéről nagy hírű Herennius fia, Gaius Pontius volt, maga is kiváló harcos és hadvezér.

  1. 1. (Pontius) elindult serege élén, és a legnagyobb titokban tábort ütött Caudium környékén. 6. Két úton lehetett eljutni Luceriához. Az egyik széles és nyílt terepen vezetett a felső tenger partja mentén, de amennyivel biztonságosabb volt, annyival hosszabb is. A másik, a rövidebb, a caudiumi kettős szurdokon át vitt. 7. Ezt a helyet a természet úgy alkotta meg, hogy két mély, szűk, erdős hegyszakadékot körös-körül összefüggő hegyvonulatok kötnek össze egymással. Ezek egy elég tágas, fűben és vízben gazdag rétet zárnak közre, ennek a közepén vezet át az út. 8. De még mielőtt eljutna az ember a rétig, át kell haladnia az első szoroson. Visszafelé arra is kijuthat, amerre jött, ha viszont továbbmegy, meg kell küzdenie a másik, még szűkebb, még nehezebben járható hegyszakadék akadályaival.

9. Erre a rétre ereszkedett le az előbbi úton a római menetoszlop egy sziklahasadékon keresztül, de amikor továbbindult a másik szorosba, kiderült, hogy az utat kidöntött fákból, nagy kődarabokból összehordott torlasz zárja el. Mire felismerték, hogy kelepcébe estek, már fel is tűntek a szurdok fölött az ellenséges csapatok. 10. Ők sietve megindultak visszafelé, amerről jöttek, de mindjárt látták, hogy útjukat itt is torlasz és őrség zárja el. Ekkor megálltak, bár nem adott rá parancsot senki. Mindannyiuk lelkét döbbenet, testét sosem tapasztalt tehetetlenség bénította meg. 11. Jó ideig némán és mozdulatlanul álltak, úgy nézve egymásra, mintha mindegyik a másiktól remélne több lelkierőt és találékonyságot.

Herennius Pontius samnis vezér idős édesapja először azt tanácsolja fiának, hogy eresz- sze szabadon a rómaiakat, másodszor pedig azt, hogy végezzen velük.

  1. 1. A consulok meg is jelentek Pontiusnál tárgyalásra. Amikor a győztes a békeszerződésről kezdett beszélni, kijelentették, hogy a nép felhatalmazása, a fetialis papok közreműködése és egyéb vallási szertartások nélkül szerződés nem köthető. 2. Ezért a caudiumi béke formája nem békeszerződés volt (mint általában hiszik, és mint Claudius is írja), hanem kezességvállalás. 3. Másként nem is lett volna szükség kezesekre és túszokra, hiszen a szerződéskötésnél az egész eljárás lényege az a könyörgés, hogy arra a népre, amelynek hibájából a rögzített feltételek felborulnak, úgy sújtson le Iupiter, ahogy a fetialis papok lesújtanak a malacra. 4. A mi esetünkben pedig kezességet vállaltak a consulok, legatu- sok, quaestorok, katonai tribunusok, és ma is olvashatjuk minden kezes nevét, holott ha szerződést kötöttek volna, csupán a két fetialis pap neve maradt volna ránk. 5. Sőt, éppen mivel a békeszerződést kénytelenek voltak elhalasztani, a samnisok még 600 római lovagot is követeltek túszként, akik fejükkel felelnek az egyezség megtartásáért. 6. Aztán kitűzték az időpontot a túszok átadására és a fegyvertelen sereg elbocsátására.

  1. Efféle zúgolódások közben érkezett el a végzetes óra, a gyalázat órája, és amit ekkor elszenvedtek, szörnyűbbnek bizonyult minden előzetes elképzelésnél. 12. Először is elhangzott a parancs, hogy egy szál ruhában, fegyvertelenül vonuljanak ki a sánc mögül. Az ellenség először a túszokat kapta meg és vette őrizetbe. 13. Majd a consulok mellől elparancsolták a lictorokat, és letépték róluk a hadvezéri köpenyt. Ez a jelenet még azokat is, akik nemrég átkokat zúdítottak rájuk, és készek lettek volna őket kiszolgáltatni vagy darabokra tépni, oly mélységes szánalommal töltötte el, 14. hogy saját szerencsétlenségükről is elfeledkezve, elfordították tekintetüket e magas méltóság megaláztatásának tűrhetetlen látványától.

  1. 1. Először a consuloknak kellett majdnem félmeztelenül átvonulniuk az iga alatt, aztán rangsor szerint a többiek, majd az egyes legiók estek át a megszégyenítésen. 2. Gúnyolódva, sértegetve állták őket körül az ellenséges fegyveresek, sokakat még kardjukkal is megfenyegettek, sőt néhányat, akinek a gyalázat miatt túl ádázzá vált tekintete sértette a győztest, megsebesítettek vagy meg is öltek. 3. Így vonultatták át őket az iga alatt, és ami talán még nagyobb megaláztatás volt, az ellenséges sereg szeme előtt. Amint kijutottak a szurdokból, úgy tűnt nekik, mintha az alvilágból megmenekülve csak most látnák meg a napfényt, de ez a fény is, ahogy meglátták benne szánalmas menetüket, gyászosabbnak látszott minden halálnál.