Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

B.

B.

A következő évben Sp. Postumius Albinus és Q. Marcius Philippus consulokat a hadsereg, a háborúk és a provinciák gondja helyett egy belső összeesküvés megtorlása foglalkoztatta. A praetorok kisorsolták provinciáikat: T. Maenius kapta a városiak, M. Licinius Lucullus a városiak és idegenek közti jogügyek intézését, C. Aurelius Scaurus Sardiniát, P. Cornelius Sulla Siciliát, L. Quinctius Crispinus Hispania innenső, C. Calpurnius Piso pedig Hispania túlsó részét. A két consult a titkos összeesküvés kivizsgálásával bízták meg.

Ez azzal kezdődött, hogy hozzánk érkezett – először Etruriába – egy egyszerű görög ember, aki egyetlen olyan művészethez vagy tudományhoz sem értett, amelyekre ez a példátlanul művelt nép szellemünk és testünk művelése végett minket megtanított; pap volt és jövendőmondó. De nem olyan, aki az isteneket nyíltan tiszteli, és tanait nyilvános szertartáson feltárva, az emberekben babonás félelmet ébreszt, hanem titkos, éjszakai szertartások szervezője.

Ezeknek titkai kezdetben csak kevés ember előtt tárultak fel, de később egyre jobban kezdték vonzani a férfiakat és a nőket. Majd, hogy minél több lelket nyerjenek meg, a szertartást borozással és lakomával kötötték össze. S itt, mikor a bortól felhevültek, s az éjszaka meg a férfiak és asszonyok s a fiatalabb és öregebb korúak összevegyülése minden szemérmes tartózkodást feloldott, megkezdődött az ocsmány orgiák mindenféle fajtája, mert mindenki úgy érezte, hogy itt megtalálhatja azt az élvezetet, amelyre természete szerint különösen vágyott.

S itt nemcsak egyféle gyalázat, a két nemnek szabadon született fiúkkal és asszonyokkal vegyesen űzött fajtalankodása folyt, hanem hamis tanúk, hamis pecsétek, végrendeletek és feljelentések is kikerültek ebből a műhelyből, sőt egyes családokban mérgezésekre és gyilkosságokra is sor került, úgyhogy nemegyszer a holttestet sem lehetett megtalálni, hogy eltemessék.

A gaztetteket sokszor ravaszság, még többször erőszak segítségével vitték végbe. S az erőszakosság titokban maradt, mert az üvöltés, a dobok és a cymbalum zajától a meg- becstelenítettek és megöltek segélykiáltásait egyáltalán nem lehetett hallani.

Ez a szörnyű romlás, mint valami fertőző ragály, Etruriából Rómába is eljutott. Először ugyan rejtve maradt az efféle bűnöknek több teret és lehetőséget nyújtó Város nagysága miatt, végül azonban feljelentés útján Postumius consul tudomására jutott.

Volt egy közismert örömleány, Hispala Faecenia szabadosnő, aki . elbeszélte, hogyan is keletkeztek ezek a szertartások.

A szent helyre először csak asszonyok léphettek be, s oda egyetlen férfit sem lehetett bebocsátani. Minden évben csak három napot jelöltek ki, s ekkor avatták fel napközben Bacchus új híveit, a papnőket pedig felváltva a matronák közül választották. Ezt az egész rendet azután – mintha az istenek figyelmeztetésére tenné – megváltoztatta az egyik campaniai papnő, Paculla Annia.

Ő volt az első, aki férfiakat is felavatott, mégpedig saját fiait, Minius és Herennius Cer- riniust; a szertartásokat nappal helyett éjszaka rendezte, s az évi három nap helyett minden hónapban öt napot jelölt ki a felavatási szertartásokra. S attól kezdve, hogy a szertartásokat vegyesen látogatták, s ott férfiak és nők összekeveredtek, s féktelenségüket még az éjszaka is növelte, alig van olyan bűn, olyan gaztett, amit ott ne követtek volna el.

S a férfiak egymás között még több fajtalanságot műveltek, mint a nőkkel szemben. Aki pedig nem tűrte elég készségesen a megbecstelenítést, s túl renyhe volt a gaztettek elkövetésében, azt, mint valami jószágot, feláldozták. Semmit se szabad bűnnek tartani – ez számít náluk a legfőbb vallási szabálynak.

A férfiak, mint a megszállottak, testük őrjöngő rángatózása közben jövendőt mondanak; a matronák a bacchansnők öltözetében, lobogó hajjal lerohannak a Tiberishez, kezükben égő fáklyával, a vízbe dugják, majd – mivel abban nyers kén és oltatlan mész van – égve húzzák elő. Azokról az emberekről, akiket csigára kötnek, s szemük elől ismeretlen barlangokba hurcolnak, azt híresztelik, hogy az istenek ragadják el őket.

S azok járnak így, akik nem voltak hajlandók velük együtt felesküdni, gaztetteikben részt venni, vagy a megbecstelenítést eltűrni. Immár jelentékeny tömeget, szinte egy másik népet alkotnak, s köztük nem egy előkelő férfi és asszony található. A legutóbbi két évben elrendelték, hogy senkit sem szabad felavatni, aki húszévesnél idősebb, mert olyan korúakra vadásznak, akik könnyebben rávehetők az eltévelyedésre és fajtalanságra.

Postumius . az ügyet a senatus elé terjesztette, s itt sorban mindenről beszámolt, a neki tett bejelentéstől kezdve addig, hogy a nyomozás során mi jutott tudomására. Az atyákat roppant rettegés fogta el; részben az állam miatt, amelyet az efféle összeesküvések és éjszakai összesereglések titkos merénylettel és veszéllyel fenyegethetnek, részben pedig kit-kit személyesen saját hozzátartozói miatt, hogy közülük hátha valamelyik belekeveredett ebbe a gazságba.

A senatus úgy döntött, hogy a consulnak háláját nyilvánítja, amiért az ügyet páratlan körültekintéssel derítette fel, s így semmi nyugtalanságot nem keltett. Ezután megbízták a consulokat, hogy a bacchanaliák és az éjszakai szertartások ügyében soron kívül tartsanak vizsgálatot; gondoskodjanak róla, hogy Aebutiusnak és Faeceniának bejelentésük miatt ne legyen bántódásuk, s igyekezzenek jutalom kitűzésével másokat is feljelentésre buzdítani. Igyekezzenek a szertartások papjait – férfiakat és nőket egyaránt – nemcsak Rómában, de valamennyi forumon és gyülekezőhelyen felkutatni, hogy ezek a consulok kezébe kerüljenek.

Rendeljék el Rómában, s küldjenek rendeletet egész Italiában mindenhová, hogy senki, aki Bacchus szertartásába be van avatva, nem gyülekezhet, szertartás címén nem jöhet össze, és semmi, az istenekkel kapcsolatos dolgot nem cselekedhet. Mindenekelőtt pedig fel kell kutatni azokat, akik összegyűltek és ünnepélyesen felesküdtek a fajtalanság és gyalázat művelésére. – Így szólt a senatus határozata.

M. Gy. – K. R.

A feliratot tartalmazó bronztáblát 1640-ben a Rómától délre fekvő, bruttiumi Tirioli falucskában találták Giovanni Battista Cigala palotájának építési munkálatai közelében. A feliratot jelenleg a bécsi Kunsthistorisches Museum Antik Gyűjteményében őrzik. Szövege archaikus latinsággal íródott, az egyik legrégebbi ránk maradt latin nyelvű törvényfelirat.

A senatus határozatát Italia minden közösségébe elküldték, így került az ager Teuranus (Ti- rioli területének római neve) lakóihoz is. A feliratból egyértelmű, hogy az eredeti senatusi levél szövegét többé-kevésbé módosították, de az is elképzelhető, hogy az ekkoriban még inkább görög, mint latin nyelvű bruttiumiak számára egy görög nyelvű hivatalnok készített kivonatot az eredeti szövegből. Livius nyilvánvalóan ismerte a senatusi határozatot, és művében felhasználta annak szövegét.