Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

123. fejezet - 121. A HISTÓRIA DICSÉRETE

123. fejezet - 121. A HISTÓRIA DICSÉRETE

Polybios I 1-4.

Kr. e. 146

Művem időrend szerint a száznegyvenedik olympiasszal kezdődik (Kr. e. 220), az események rendjén pedig a hellén történetben az úgynevezett szövetséges háborúval, amelyet Philippos, Démétrios fia és Perseus atyja az achaiok szövetségében az aitólok ellen viselt (Kr. e. 220-217); az ázsiai történetet illetően viszont azzal a háborúval, amelyet Koilé Syria birtokáért vívott egymás ellen Antiochos és Ptolemaios Philopatór (Kr. e.

219-217); Itália és Afrika viszonylatában a rómaiak és karthágóiak harcával, amelyet általában hannibáli háborúnak neveznek (Kr. e. 218-201). Ezek az események közvetlenül kapcsolódnak a sikyóni Aratos történeti művének végéhez.

A régebbi időkben a világ eseményei mintegy elszórtan mentek végbe, mind céljaik, mind kivitelük, mind pedig színhelyük szempontjából. De a fent felsorolt események óta a történelem egységes testté tömörült, Itália és Libya eseményei egybefonódtak az Ázsiában és a hellén világban történtekkel, és mindez egyetlen cél felé halad. Ezért választottuk éppen ezeket az eseményeket munkánk kiindulópontjaként. Mert miután a rómaiak az említett háborúban megverték a karthágóiakat, és úgy látták, hogy a világuralomhoz vezető út leghosszabb és legnehezebb szakaszán már túljutottak, ekkor először ki merték nyújtani a kezüket a világ többi része után is, és a tengeren átkelve, haderejükkel megjelentek mind Hellasban, mind pedig az ázsiai területeken.

Ha mindnyájan megbízhatóan ismernénk a világhatalomért küzdő két államot, bizonyára fölösleges lenne a korábbi időről írnom: arról, milyen tervekkel és mekkora erőkkel bocsátkoztak ebbe a hatalmas küzdelembe. Minthogy azonban a legtöbb görög nem ismeri a római meg a karthágói állam korábbi erejét és történetüket sem, úgy vélem, még a tulajdonképpeni történeti beszámoló előtt meg kell írnom munkámnak ezt és a következő könyvét. Nem szeretném ugyanis, ha az események olvasása közben valaki megakadna, és akkor kezdene gondolkodni, ugyan miféle tervekkel, milyen haderő és anyagi erőforrások birtokában vállalkoztak a rómaiak ezekre a lépésekre, amelyek eredményeként megszerezték az uralmat a szárazföld és az egész Földközi-tenger fölött is. Ebből a két könyvből, vagyis a bennük olvasható áttekintésből az olvasónak rá kell jönnie arra, hogy a rómaiak megfelelő feltételekkel rendelkeztek ahhoz, hogy a világuralom megszerzésére gondoljanak, s hogy tervüket meg is valósítsák.

Munkánk sajátsága és az itt ábrázolt események csodálatos volta abban áll, hogy amiként a sors a lakott világnak szinte minden dolgát egyetlen irányba terelte, és mindent egy és ugyanazon cél felé vezérelt, hasonlóképpen a történetírásnak is egységes nézőpont alapján kell az olvasók elé tárnia a végzet ama működését, amellyel az minden eseményt az egységes végcél felé vezet. Éppen ez a körülmény sarkall és lelkesít bennünket e történelmi események tanulmányozására, s ezenfelül az a tény, hogy előttünk még senki sem vállalkozott az egyetemes történelem megírására. Magam sem könnyen vállalkoztam erre a feladatra. Mivel azonban látom, hogy az egyes háborúkat s az ezzel kapcsolatos egyedi tetteket számosan tanulmányozták, viszont az események általános és mindent magában foglaló rendjét – hogy honnan és milyen irányban halad a történések sora, és mi a kifejlet –, ezt a feladatot tudomásom szerint senki meg sem kísérelte elemezni: ezért tartottam szükségesnek el nem hanyagolni és nem hagyni vizsgálat nélkül a végzetnek ezt a legvonzóbb és tanulmányozásra legalkalmasabb munkálkodását. Mert a végzet már sok újat hozott a múltban, szüntelenül formálja az emberek életét most is, de a mi korunkban végbement átalakuláshoz és megküzdött harchoz hasonlót nem művelt még soha; és ezt a történelemnek csak egyes részleteit kutatók munkái nem mutathatják meg, ha azt nem gondoljuk, hogy aki a legnevezetesebb városokat egyenként meglátogatta, külön-külön megszemlélte és leírta, az egyúttal az egész lakott világ szerkezetét, rendjét és rendszerét is megismerte – ez pedig alig valószínű. Akik az egyes történelmi eseményekből kiindulva akarják az egészet szemlélni, véleményem szerint úgy járnak, mintha egy valamikor élő, szép testnek szétszaggatott részeit szemlélvén azt hinnék, hogy ennek alapján fogalmat alkothatnak az élő test erejéről és szépségéről. Ha ugyanis ezután valaki ismét összerakná a részeket, és az élő testet a maga szépségében, lelki gazdagságában helyreállítaná, s ilyen állapotban megmutatná az illetőnek, alighanem hamarosan be- vallanák, hogy az előbb nagyon távol maradtak az igazságtól, és elképzelésük csak álomlátáshoz volt hasonló. A részletek alapján az egészről elképzelést alkothatunk, de szilárd és tudományosan megalapozott ismeretet nem szerezhetünk. Így hát el kell ismerni, hogy az egyes területek története külön-külön csupán csekély mértékben járul hozzá az egész történetének megbízható megértéséhez. Mert csak az összes események egymással való egybeszövődése és összehasonlítása, a hasonlóságok és különbségek megfigyelése útján juthatunk el az egész áttekintéséhez, csak ezen az úton szerezhetünk hasznot és egyben gyönyörűséget is a történelem tanulmányozásából.

H. I. – K. I.

Polybios (Kr. e. 200 k. – 120 k.) megalopolisi görög történetíró, aki a pydnai vereség (Kr. e. 168) után túszként került Itáliába (Kr. e. 167). Scipio Aemilianus pártfogoltjaként Rómában élt, és a hadvezér kíséretének tagjaként Kr. e. 146-ban szemtanúja volt Karthágó pusztulásának. 40 kötetes történeti műve Kr. e. 220-tól 144-ig foglalta össze a világtörténetet, természetesen kitérve az események előzményeire. Polybios szerint a korábbi elszigetelt országtörténetek a római hódítás során egységes világtörténetté álltak össze.