Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

127. fejezet - 125. TIBERIUS GRACCHUS

127. fejezet - 125. TIBERIUS GRACCHUS

Appianos: Róma története. I 7-16.

Kr. e. 133-132

Kivezető utat sem látott, hiszen nem könnyű feladat és nem is teljességgel méltányos ily nagyszámú embert oly hosszú ideje birtokolt és ráadásul oly nagy kiterjedésű földjétől megfosztani akkor, amikor már saját költségükön létesítettek ültetvényeket, emeltek épületeket és szerezték be a felszerelést. Végre, nagy nehezen, olyan törvényt hoztak a néptri- bunusok javaslatára, amelynek értelmében az ilyenfajta földből senkinek sem lehet ötszáz iugerumnál nagyobb birtoka, sem száznál több szarvasmarhája és ötszáznál több aprómarhája. Ezenfelül elrendelték, hogy mindenki tartson földjén meghatározott számú szabad embert is; ezek tartsák szemmel és jelentsék az ott történteket. 34. Miután mindezt törvénybe foglalták, a törvény megtartására esküt tettek, és megszegésére büntetést szabtak. Azt remélték, hogy az ezen felüli földeket azonnal kiárusíthatják apró parcellákban a szegények között. A valóságban azonban senki sem törődött sem a törvénnyel, sem az esküvel, s akik látszólag törődtek is vele, azok is képmutató módon saját rokonaik között osztották szét földjüket, a többség azonban ügyet sem vetett a törvényre.

  1. 35. Végül Tiberius Sempronius Gracchus lépett fel, tekintélyes és köztudomásúan dicsőségvágyó, ékesszóló férfiú, akit e tulajdonságai már mindenki előtt ismertté tettek. Ez néptribunusként nagy beszédeket tartott az italicus népről. Elmondta, hogy ez a rendkívül harcias s a rómaiakkal rokon nép egyre fogyatkozik a szegénység s a csekély népszaporulat miatt, és reménye sincs sorsa jobbra fordulására. 36. A rabszolgákat azonban szidalmazta, mint olyanokat, akik harcra sem alkalmasak, és gazdáik iránt sincsenek hűséggel. Hivatkozott arra, hogy az imént is Szicíliában mennyit szenvedtek az ott szintén hatalmas tömeget alkotó földművelő rabszolgáktól gazdáik, olyannyira, hogy a leverésükre indított háború a rómaiak számára sem volt könnyű vagy gyors vállalkozás, sőt hosszú időn át változó veszedelmek közepette folyt. 37. Miután mindezeket elmondta, felújította azt a törvényt, hogy senki sem birtokolhat ötszáz iugerumnál több földet. A régi törvényen felül azonban még feleannyi földet juttatott gyermekeiknek, s hozzátette, hogy a jövőben három választott, évenként cserélődő személy osszon földet a szegényeknek.

  2. 38. Ez volt az, ami leginkább nyugtalanította a gazdagokat, hiszen most a földosztó bizottság miatt már nem vehették annyira semmibe a törvényt, mint ahogy eddig tették, s a telepesektől sem vásárolhattak újabb földeket. Ugyanis Gracchus erre is gondolt, s megtiltotta a földek eladását. 39. A gazdagok összeverődtek; mind siránkoztak, a szegényeknek felhánytorgatták saját egykori nagy tetteiket, az általuk létesített ültetvényeket és épületeket; egyesek felhozták, hogy a földet pénzen vették meg szomszédaiktól, s most még pénzüket is elveszítik, mások atyáik sírjára hivatkoztak és arra, hogy az atyai örökség szétosztása során jutottak birtokukhoz. Ismét mások azt emlegették, hogy feleségük hozományát költötték a földre, vagy hogy leányuknak adták hozományként; a hitelezők a földekre kiadott adósságleveleket mutogatták. Egyszóval mindenfelől szégyenletes jajveszékelés és panaszkodás hallatszott. 40. De a szegények is méltatlankodtak. Egykori jómódjukból – így mondták – a végső szegénységbe, ebből pedig teljes halódás állapotába jutottak, már nem képesek gyermekeiket felnevelni és létfenntartásukat biztosítani. Felsorolták, hogy hány háborúban vettek részt, míg ezt a földet meghódították, és tiltakoztak az ellen, hogy továbbra is kizárják őket a közös földek birtoklásából. Gyalázták a gazdagokat azért is, hogy szabadok, polgárok és katonák helyett rabszolgákkal műveltetik meg földjüket, ezzel a megbízhatatlan népséggel, amely mindig ellenséges érzületű, s ezért katonai szolgálatra sem alkalmas.

  3. 43. Gracchus törvényjavaslatával nem annyira a lakosság jólétére, mint a népszaporulat biztosítására gondolt. Művének hasznosságán olyannyira fellelkesült, hogy úgy gondolta, ennél nagyobb és dicsőségesebb tettet Itália érdekében nem is lehet végrehajtani, s észre sem vette a benne rejlő nehézségeket. 44. Közvetlenül a szavazást megelőzően több lelkesítő és nagy hatású beszédben azt kérdezte hallgatóitól, nem az méltányos-e, hogy a közös földeket közösen használják, nem áll-e közelebb [a nemesekhez] a rabszolgánál a polgár, nem hasznosabbak-e a katonáskodók azoknál, akik alkalmatlanok a harcra, s nem törődnek-e jobban a közügyekkel azok, akik maguk is részesülnek a közjavakból. 45. De az ilyen összehasonlítást, mint amelyben a méltánytalanság önmagáért beszél, nem is fejtvén ki, arra tért rá, hogy a haza reményeit és aggodalmait fejtegesse. Birodalmunk nagy részét háborúban, erőszakkal szereztük – mondta –, és reményünk van a földkerekség többi részének meghódítására is. De most minden kockán forog, mert vagy meghódítjuk a többi országot is férfiaink nagy számával, vagy pedig gyengeségünk s viszályaink miatt a meglevőt is elveszítjük. 46. Az előbbi lehetőség dicsőségét s az abból fakadó gazdagságot – az utóbbinak pedig veszélyét és félelmetes voltát erőteljesen hangsúlyozva, arra szólította fel a gazdagokat, hogy ha kell, maguktól és önszántukból adják át ezeket a földeket a jövendő reményében a sokgyermekes családoknak, és jelentéktelen személyes érdekekhez ragaszkodva, ne veszítsék szem elől a legfontosabbat. Arra is hivatkozott, hogy földjük eddigi megműveléséért megfelelő ellenérték az, ha ötszáz iugerumot minden további fizetés nélkül szilárd örökbirtokként megtarthatnak, s azok, akiknek gyermekeik is vannak, minden gyermekük után ennek a területnek további felerészét is megkaphatják. 47. Számos ilyenfajta beszéddel Gracchus felizgatta a szegényeket és mindazokat, akiknek értelmes gondolkodása erősebb volt birtokvágyuknál. Ezután utasítást adott az írnoknak: olvassa fel a törvényjavaslatot.

  4. 48. De egy másik néptribunust, Marcus Octaviust, a vagyonosok felbéreltek a törvényjavaslat megakadályozására; márpedig a rómaiaknál vita esetén a nemleges vélemény a mérvadó. Octavius tehát az írnokot utasította, hogy hallgasson 49. el. Gracchus súlyos szemrehányások közepette a gyűlést a legközelebbi ülésnapra halasztotta. [A legközelebbi gyűlésen] megfelelő őrséggel vette magát körül, hogy ezzel Octaviust szándéka feladására kényszerítse. 51. Erre ismét kirohant a népgyűlésre, és kijelentette, hogy a következő napra szavazást tűz ki a saját törvényjavaslatáról és Octavius néptribunusi hivataláról: mert megtarthatja-e néptribunusi hatalmát az, aki a nép érdekeit elárulja? Így is cselekedett. 52. Mivel ugyanis Octavius minden félelem nélkül továbbra is tiltakozott, elsőnek az Octavius hivatalban maradásáról szóló kérdést bocsátotta szavazásra. Az első tribus Octavius letételére szavazott: Gracchus erre feléje fordulva arra kérte, vonja vissza tiltakozását. Mikor az nem engedelmeskedett, a többi tribust is sorra megszavaztatta. 53. Akkor harmincöt tribusból állt a népgyűlés. Az első tizenhét tribus nagy indulattal csatlakozott Gracchus javaslatához. A tizennyolcadik tribusnak kellett a döntő szót kimondania. Amikor ezzel sem győzte meg, végrehajtotta a szavazást. Ezáltal Octavius egy csapásra magánemberré lett, és észrevétlenül otthagyta a gyűlést. Helyébe Quintus Mum- miust választották néptribunusnak, s a földtörvényt elfogadták.

  5. 55. A földosztó bizottságba elsőnek magát Gracchust, a törvény szerzőjét, azonos nevű testvérét [Gaius Gracchust] s a törvény szerzőjének apósát, Appius Claudiust választották meg. A nép ugyanis még mindig attól tartott, hogy a törvény végrehajtása meghiúsul, ha azt nem maga Gracchus vezeti be, egész családjával együtt.

  6. 58. Már itt volt a nyár, és közeledtek a néptribunusi választások. Mennél közelebb volt a választás napja, annál világosabbá lett a gazdagoknak az a törekvése, hogy Gracchus legádázabb ellenségeit ültessék a tisztségbe. 60. Amikor a népgyűlés megkezdődött, az első két tribus sietve Gracchus mellett szavazott. Erre a gazdagok tiltakozni kezdtek, hogy törvénytelen dolog, ha ugyanaz a személy kétszer egymás után visel egy hivatalt. Rubrius néptribunus, aki sorsvetés alapján a népgyűlés elnöke volt, nem mert dönteni. Erre Mummius, akit annak idején Octavius helyébe választottak néptribunusnak, arra szólította fel, adja át neki a népgyűlés vezetését. 61. Az már hajlott volna erre, a többi néptribunus azonban azt követelte, hogy újabb sorsvetést tartsanak az elnöklésről. Ha ugyanis a kisorsolt elnök, Rubrius visszalép, az egész sorsolást újra kell kezdeni. 62. Emiatt újra nagy vita támadt, s ebben Gracchus maradt alul.

  7. 64. Gracchus még az éjszaka folyamán összegyűjtötte híveit, és megbeszélve a jelt, ha harcra kerülne a sor, elfoglalta a Capitolium templomát – ahol a szavazásnak végbe kellett mennie –, valamint a népgyűlés számára kijelölt térség közepét. 65. Itt a többi néptribunus és a gazdagok által szorongatva – ezek ugyanis nem akarták megengedni, hogy rá szavazzanak –, végül megadta a harci jelt. A beavatottak hirtelen kiáltozni kezdtek, mindenfelől kezek emelkedtek a magasba, Gracchust egyes hívei szinte testőrökként őrizték, mások nekigyürkőztek, a lictorok kezéből kiragadták és széttörték a botokat és vesszőnyalábokat, a gazdagokat kiűzték a népgyűlésről, 66. s mindezt oly nagy zűrzavar és vérontás közepette cselekedték, hogy a néptribunusok félelmükben elmenekültek, a papok bezárták a szentélyt, rendezetlen futás és menekülés kezdődött.

  8. 67. Ilyen körülmények között ült össze a senatus Fides szentélyében. Csodálkozom azon, hogy bár hasonló veszélyes helyzetben gyakran mentette meg az államot egy személy uralma, ekkor eszükbe sem jutott dictatort választani, hanem ezt az intézményt, amely az ősök idején a leghasznosabbnak tűnt, sem ekkor, sem a későbbi zavarok idején szóba sem hozták. 68. Ehelyett határozathozatal után a Capitoliumra siettek. Cornelius Scipio Nasica, a pontifex maximus vezette őket, s nagy hangon ezt kiáltozta, hogy aki a hazát megmenteni akarja, kövesse őt. Köpenyének szegélyét fejére borította, talán abban a reményben, hogy ez a szokatlan látvány melléállásra készteti az embereket, talán azért, hogy ezzel, mintegy sisakot téve fejére, a kezdődő harcra adjon jelt – vagy talán azért, hogy tetteit az istenek előtt elrejtse! 69. Mikor a szentélyhez érkezett és nekirontott Gracchus híveinek, azok, mint nagy tekintélyű arisztokrata férfiúnak, utat engedtek neki, főleg, mert látták az őt követő senatorokat. Ezek azonban Gracchus híveinek kezeiből kitekerték a husángokat, a népgyűlés helyén talált padokat és más bútordarabokat kezükbe ragadták, s ezekkel ütlegelve őket, elűzték a népgyűlés helyéről, majd a meredek lejtőn letaszították. 70. Ebben a zűrzavarban Gracchus számos párthívét és magát Gracchust is a szentélynél bekerítették, s a szentély kapuinál, a királyszobrok tövében megölték. Holttesteiket még azon az éjszakán a folyó habjaiba vetették.

H. I.