Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

130. fejezet - 128. A SZÖVETSÉGES HÁBORÚ

130. fejezet - 128. A SZÖVETSÉGES HÁBORÚ

Appianos: Róma története. XIII 35-53.

Kr. e. 90-88

  1. 155. Mindezek után történt, hogy Livius Drusus néptribunus, igen előkelő származású férfiú, az italicusok kérésére újabb ígéretet tett arra, hogy ismét benyújtja a törvényjavaslatot polgárjoguk érdekében. Erre vágyakoztak leginkább, abban a tudatban, hogy ezzel az egy lépéssel alattvalókból azonnal urakká lesznek. 156. Terve számára előbb a népet akarta megnyerni, és több coloniát ígért Itáliában és Szicíliában; ezek megalapítását már régen megszavazták, de mindeddig nem jöttek létre. 157. A senatust és a lovagokat, akik ekkor főként a bíróságok kérdésében voltak egymással ellentétben, mindkettejüket kielégítő törvénnyel akarta összebékíteni. Az ítélkezés jogát egyértelműen a senatusnak visszaadni nem lehetett volna, ezért mindkét fél érdekében a következőket eszelte ki: 158. mivel a lázongások következtében a senatorok száma alig érte el a háromszázat, azt javasolta, hogy a lovagok legkiválóbbjai közül még ugyanennyit válasszanak hozzájuk, és az így megnövelt senatusból kerüljenek ki a jövőben a bírák. Hozzátette, hogy ezek a bíróságok döntsenek a megvesztegetési ügyekben is. A megvesztegetés ugyanis olyannyira mindennapos szokássá vált, hogy az ilyesfajta vádak szinte teljesen megszűntek.

159. Elgondolásával mindkét felet akarta szolgálni, de terve éppen ellenkezőleg ütött ki. A senatus ugyanis nehezen viselte el, hogy egyszerre ily sok új tag választassék sorai közé, s a lovagok közül egyesek immár a legnagyobb tekintély birtokába is jussanak. Azt sem tartották lehetetlennek, hogy a senatusba bekerülő lovagok egymás között összetartva, még erőteljesebben küzdenek majd a régi senatorok ellen. 160. A lovagok pedig amiatt gyanakodtak, hogy ennek az állítólagos jótéteménynek a révén a jövőben az ítélkezés joga kizárólag a senatusra száll, és mióta megízlelték e nagy vagyonok és jövedelmek édességét, ez a gyanú keserves volt számukra.

  1. 162. Így tehát a lovagok és a senatus, bár egymásnak is ellenségei voltak, egyesültek a Drusus elleni gyűlöletben, csupán a nép örült a coloniáknak. De az italicusok is nyugtalankodtak a coloniákról szóló törvény miatt, holott Drusus ezt is főként az ő érdekükben eszelte ki. Attól tartottak, hogy a római közföldeket, amelyeket mint megműve- letlen területet egyesek már régebben, akár erőszakkal, akár lopva művelés alá vettek, azonnal elveszik tőlük, sőt a saját tulajdonukban levő földjeiket is féltették. 163. Az etruszkok és umberek, akiket a többi italicusokkal egyazon aggodalom töltött el, a consulok hívására a városba özönlöttek; állítólag azért, hogy vádat emeljenek Drusus ellen, valóságban azért, hogy meggyilkolják. Ezek fennhangon szidalmazták a törvényt, és közben várták a szavazás napját. 164. Drusus mindezt megsejtette. Csak ritkán hagyta el házát, és minden ügyét palotájának gyengén megvilágított csarnokában intézte. Egy este, amikor nagyszámú látogatóját elbocsátotta, egyszerre csak felkiáltott: „Megsebesültem!” Ezt mondva, holtan esett össze. Kiderült, hogy egy cipészárral szúrták csípőn.

  2. 165. Drusus is néptribunusi működése alatt lett hát gyilkosság áldozatává. 38. 169. Az italicusok, értesülvén Drusus sorsáról s a többiek száműzetésének állítólagos okáról, immár tűrhetetlennek tartották, hogy a polgárjoguk érdekében harcoló férfiaknak ennyit kelljen szenvedniök. Nem látván többé reményt a polgárjog elnyerésére, elhatározták, hogy nyíltan elszakadnak a rómaiaktól, és minden erejükkel harcot indítanak ellenük.

39. 175. Ezzel kirobbant a nyílt felkelés. Az asculumiakhoz nyíltan csatlakoztak a velük szomszédos törzsek: a marsusok, paelignusok, vestinusok, marrucinusok, azonkívül a picentinusok, frentanusok, hirpinusok, Pompeii és Venusia polgárai, az iapyxek, luca- nusok és samnisok, amely törzsek már régóta ellenségei voltak Rómának, valamint mindazok a többi törzsek, amelyek a Liris – gondolom, a mostani Liternus – folyótól az Iónöbölig a félsziget belsejében vagy tengerpartján laknak. 176. Követeket küldtek Rómába, akik panaszt emeltek azért, hogy, bár ők segítették Rómát birodalma meghódításában, az általuk megsegített polgárok nem méltatják őket polgárjogra. A senatus igen keményen válaszolt: ha megbánták eddig elkövetett tetteiket, küldjenek követséget, ellenkező esetben azonban nem. 177. Ők tehát minden jó reményüket elvesztvén, megindították a háborút. Az egyes városokban állomásozó csapatokon kívül lovasokból és gyalogosokból százezer főnyi közös hadsereget állítottak fel. A rómaiak saját polgáraikból és Itáliának hozzájuk még hűséges törzseiből ugyanekkora sereget küldtek ellenük.

  1. 211. Ez történt Itáliának az Adria felé eső részén. Az innen érkező hírek hatására a Rómától túlnan lakó etruszkok, umberek és a többi, velük szomszédos törzs mind elpártolásra szánták el magukat. 212. A senatus attól tartva, hogy a minden irányból kirobbanó háború ellen nem lesz védekezés, először is a Cumaetől a Városig húzódó tengerpart őrzésére felszabadított rabszolgákat rendelt. Ekkor sorozták be őket első ízben a hadseregbe az emberhiány miatt. Megszavazták azt is, hogy a Róma szövetségéhez hűséges italicusok megkapják a polgárjogot – hiszen ez volt a legfőbb vágya szinte valameny- nyiüknek. 213. Az erről szóló közlést el is juttatták az etruszkokhoz, ők pedig szíves örömest elfogadták a polgárjogot. Ezzel az engedménnyel a senatus a hozzá hűségeseket még hűségesebbekké s az ingadozókat szilárdabbakká tette, ellenségeit pedig azzal, hogy hasonló jogok elnyerésének reményét csillogtatta meg előttük, békülékenységre hangolta. 214. A rómaiak azonban ezeket az új polgárokat nem az akkor meglevő harmincöt tribusba sorolták, nehogy a régi polgároknál nagyobb számúak lévén, a szavazás során fölénybe kerüljenek, hanem őket tíz csoportba osztva, ugyanennyi új tribust szerveztek, amelyekben az új polgárok a többi tribus után szavazhattak. 215. Szavazójoguk így legtöbb esetben haszontalanná vált, hiszen a harmincöt régi tribust előbb szólították szavazásra, s ezek önmagukban többséget alkottak. Lehet, hogy ez első pillanatban elkerülte az italicusok figyelmét, vagy talán még ezen az áron is szívesen fogadták a polgárjogot. Amikor azonban később rájöttek, ez új felkelés forrásává lett.

53. 231. A háború csak addig dühöngött, amíg egész Itália – egyelőre a lucanusok és samnisok kivételével – meg nem szerezte a római polgárjogot; tudomásom szerint azonban később ők is elérték céljukat (Kr. e. 89). A korábban csatlakozottakhoz hasonlóan őket is a tíz új tribusba sorolták be, nehogy számbeli többségük révén a népszavazásokon túlsúlyba kerüljenek, ha a meglevő tribusokba sorolják be őket.

H.I.