Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

143. fejezet - 141. CAESAR JELLEMZÉSE ÉS HALÁLA

143. fejezet - 141. CAESAR JELLEMZÉSE ÉS HALÁLA

Suetonius: Az isteni Julius. 53-54; 76; 80-82.

Kr. e. 44

53. (Caesar) mértéket tartott a borivásban, ezt nem tagadták még ellenségei sem. Marcus Catótól származik ez a mondás: „Egyedül Caesar fogott hozzá józanul a köztársaság megdöntéséhez.” Az asztali élvezetek iránt különben is oly közömbösnek festi le Gaius Oppius, hogy mikor egyszer vendégségben friss olaj helyett avasat tálaltak elébe, s a többi vendég hozzá sem nyúlt, egyedül ő vett magának a szokottnál is nagyobb adagot, nehogy a házigazdát hanyagsága vagy falusiassága miatt megszégyeníteni lássék. A tulajdonjogot illetően sem katonai, sem polgári tisztségeiben nem voltak gátlásai.

  1. Néhány fennmaradt emlékirat tanúsága szerint proconsulsága idején elfogadta Hispaniában a szövetségesektől az adósságtörlesztésre összekoldult pénzt, lusitan városokat pedig, hiába vállalták, amit rájuk rótt, hiába nyitották meg neki kapuikat, ellenség módjára kifosztott. Galliában az istenek ajándéktárgyakkal teli szentélyeit és templomait kirabolta, s a városokat is inkább a zsákmány kedvéért, semmint valamely bűnös cselekedetük miatt pusztította el; ezért dúskált az aranyban, amit aztán forgalomba hozva, fontját háromezer sestertiusért Italia-szerte és a tartományokban kisebb tételekben eladogatott.

Első consulsága idején háromezer font aranyat lopott el a Capitoliumból, ugyanannyi súlyú aranyozott rezet téve a helyére. Szövetséges országokat, királyságokat adott el jó áron, csak az egy Ptolemaeustól hatezer talentumot szerzett Pompeius és a maga nevében. Később már egészen nyilvánvaló rablásokból és szentélyfosztogatásokból fedezte a polgárháborúk, a diadalmenetek s a nyilvános játékok költségeit.

76. Egyéb cselekedetei és mondásai azonban éppen eleget nyomnak a latban, hogy kimondjuk: visszaélt hatalmával, és nem ok nélkül gyilkolták meg. Mert nem elég, hogy mértéktelenül sok tisztséget elfogadott – évről évre consulságot, élete végéig tartó dictatori hatalmat, az erkölcsbíró legfőbb hivatalát, ezenkívül az Imperator előnevet, a haza atyja (pater patriae) melléknevet, szobrot a királyok sorában, emelvényt az orchestrában –, hanem azt is eltűrte, hogy minden emberi kitüntetésnél magasabbakat szavazzanak meg neki: aranyszéket a senatusban és a törvényszéken, jelvényeinek kocsit, képmásának sa- roglyát a circusi díszfelvonulásban, templomokat, oltárokat, szobrot az istenek szobrai között, helyet az istenek tiszteletére terített asztalnál, külön flament, lupercusokat, s még azt is, hogy az egyik hónapot róla nevezzék el; minden tisztséget kényére-kedvére adott s kapott. A harmadik s negyedik consulságot már csak névleg viselte, megelégedett a dicta- tori hatalommal, melyet a consuli ranggal együtt adtak neki, és mindkét évben két-két consult nevezett ki helyettesévé az év utolsó három hónapjára; így a közbeeső időkben nem kellett más gyűlést tartania, csak a néptribunusok és aedilisek választási gyűlését; a praetorok helyére praefectusokat nevezett ki, hogy azok távolléte esetén Róma közigazgatási ügyeit intézzék. Egyszer, amikor az egyik consul váratlanul meghalt a január elseje előtti napon, a néhány órára megüresedett tisztséget odaadta egy jelöltnek. A hagyományokat semmibe véve, éppilyen önkényesen osztogatta a hivatalokat több évre; tíz prae- tori rangú embernek consuli jelvényeket ajándékozott, újdonsült polgárjogú személyeket, köztük néhány félig barbár gallust, felvett a senatorok sorába. Ezenkívül a pénzverde meg az adóügyek vezetését házi rabszolgáira bízta. Az Alexandriában hátrahagyott három legio gondját és parancsnokságát Rufióra, szabadosa fiára, egyik kedvencére bízta.

80. . Több mint hatvan ember esküdött össze Caesar ellen; az összeesküvés vezetői Gaius Cassius, Marcus és Decimus Brutus voltak. Eleinte haboztak, vajon amikor szavazásra szólítja fel a tribusokat Caesar a Mars-mezőn, akkor rohanjon-e rá egy részük, s dobja le a hídról, a többiek meg öljék meg lent, vagy pedig a via Sacrán, esetleg a színház bejáratánál támadják-e meg; minthogy azonban március idusára Pompeius csarnokába hívták össze a senatust, természetszerűen erre a helyre és időpontra esett választásuk.

  1. . Caesar sokáig habozott, ne maradjon-e inkább otthon, s ne halassza-e későbbre az ügyeket, amelyeket a senatusban elő akart terjeszteni; végül Decimus Brutus felszólítására, hogy ne töltesse az időt hiába a nagy számban összegyűlt s már amúgy is régóta várakozó senatorokkal, úgy tizenegy óra felé mégiscsak elindult; baljában egyéb írások között az összeesküvés leleplezéséről szóló feljelentést tartotta, melyet valaki kezébe adott, ő azonban csak később akarta elolvasni. Aztán még szertartás közben, noha több áldozati barom levágása után sem kapott kedvező jóslatot, fittyet hányva a vallásos intelemnek, belépett az ülésterembe, kicsúfolta Spurinnát, feddve, hogy hamis jósnak bizonyult, mert, íme, minden különösebb baj nélkül elérkezett március idusa.

  • Elérkezett bizony – mondta a jós –, de még el nem múlott.

  1. Miközben elfoglalta helyét, tiszteletadás ürügyén körülállták az összeesküvők; Cim- ber Tillius, aki a főszerepet magára vállalta, nyomban odalépett hozzá, mintha kérni akarna valamit; mikor Caesar nemet intett, és kézmozdulattal jelezte, hogy majd máskor, Cimber Tillius mindkét vállán megragadta togáját. Caesar felkiáltott:

  • De hiszen ez erőszak! – mire az egyik Casca valamivel a torka alatt megsebesítette. Caesar megragadta Casca karját, és írószerszámával keresztüldöfte, de hiába akart felugrani helyéről, nem tudott, mert másfelől is sebet kapott; mikor észrevette, hogy mindenfelől kivont tőrök merednek rá, fejét beborította togájával, bal kezével meg bokájáig lehúzta a toga öblös ráncait, hogy testének alsó részét is tisztességesen eltakarva essen el. És így szúrták aztán le huszonhárom tőrdöféssel, csak az első szúrásnál nyögött fel, de nem mondott semmit; van ugyan, aki azt állítja, hogy a rárohanó Marcus Brutusnak ezt mondta:

  • Te is, fiam?

Mikor kilehelte lelkét, mindenki szétfutott, s ő ott hevert magában, míg végül három rabszolga hordszéken, melyről karja lelógott, hazaszállította tetemét. Orvosa, Antistius nézete szerint a sok szúrás közül egyedül csak mellsebe volt halálos, melyet másodjára kapott.

K. F.

A flamenek egy-egy meghatározott isten különleges papjai voltak. A három nagy flamen Iupi- tert, Marsot és Quirinust szolgálta, a tizenkét kis flamen egyéb isteneket. Caesar volt az első, aki ember létére flamennel tiszteltette magát. A lupercusok Faunus ősi papjai voltak. A görög Plutar- chos szerint (Iulius Caesar. 65) a knidosi Artemidóros görög filozófus írta Caesarnak a figyelmeztető levelet.