Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

146. fejezet - 144. A MÁSODIK TRIUMVIRATUS MEGALAKULÁSA

146. fejezet - 144. A MÁSODIK TRIUMVIRATUS MEGALAKULÁSA

Appianos: Róma története. XVI 2-14.

Kr. e. 43. november

  1. 4. (Octavianus) Caesar és (M.) Antonius ellenségeskedésük után a szövetség megkötése végett Mutina város közelében a Lavinius folyó egy kicsiny és lapos szigetén találkozott. Mindkettejükkel öt-öt legio katonaság volt, ezeket egymással szemben állították fel, majd mindketten háromszáz-háromszáz kísérővel a folyó hídjára vonultak. 5. Előbb egyedül Lepidus lépett a szigetre, átvizsgálta, majd köpenye lengetésével adott jelt kettejüknek, hogy jöhetnek. Azok háromszáz főnyi kíséretüket és barátaikat a hídfőnél hagyták, s a sziget közepének egy jól látható pontjára mentek. Itt tanácskoztak hárman, oly módon, hogy Caesar consuli tisztségére való tekintettel középütt ült. 6. Kétnapi, hajnaltól az estébe nyúló tanácskozás után a következőket határozták: Caesar tegye le a consuli tisztséget, s az év hátralevő részében Ventidius vegye azt át tőle. A polgárháború okozta zavar felszámolására Lepidus, Antonius és Caesar részére törvényes úton öt évre szóló hivatalt kell szervezni, amelynek viselői consuli jogkörrel rendelkeznének. Ezt az elnevezést választották „dicta- tori jogkör” helyett, alighanem azért, mert éppen Antonius javasolta a dictatori hivatal örök időkre való megszüntetését: 7. kimondták továbbá, hogy e hivatal viselői nevezik ki öt éven át a Város évenkénti magistratusait, azonnali hatállyal. Szétosztották a provinciák helytartóságait is. Antonius kapta a galliai provinciákat, kivéve a Pireneusokkal határos ún. régi Galliát. Ennek, valamint Hispaniának helytartósága Lepidusnak jutott; végül Caesaré lett Afrika, Szardínia és Szicília s a közöttük elterülő szigetek...

  1. 16. A triumvirek, egyezségre jutva egymással, megkezdték a halálra szánt személyek összeírását. Először egyes, gyanúban álló előkelők neveit jegyezték fel, majd személyes ellenségeiket vették elő. Ekkor is s a későbbi listák összeállításánál is, kölcsönösen kiszolgáltatták egymásnak rokonaikat és barátaikat. 17. Egyre újabb nevek kerültek a lajstromra, néhányan mint ellenségek, mások azért, mert egyszer megsértették valamelyiküket, vagy azért, mert ellenségeik barátai, avagy barátaik ellenségei voltak, vagy csupán nagy vagyonuk miatt. 18. A háborúhoz ugyanis sok pénzre volt szükség, Ázsia adójövedelmei pedig, mint eddig, úgy most is Brutushoz és Cassiushoz folytak be, s a királyok és satrapák ajándékai is hozzájuk özönlöttek, ők maguk viszont Európa, leginkább pedig a háborúktól és adóktól sanyargatott Itália szűkös jövedelmeire szorultak. 19. Ezért a köznép fiaira, végül még az asszonyokra is igen súlyos adókat vetettek ki, s az adásvételeket is külön illetékkel sújtották. Akadt olyan is, akit csinos tanyája vagy háza kedvéért proskri- báltak. 20. A halálra és vagyonelkobzásra ítéltek száma a senatorok közül a háromszázat, az ún. lovagok közül a kétezret is elérte. Akadtak köztük a lajstrom összeállítóinak testvérei és nagybátyjai és egyes olyan hadvezérek, akik megbántották a bizottság egy másik tagját vagy annak alvezérét.

  2. 21. A lajstrom nagy részének nyilvánosságra hozatalát arra az időre halasztották, amikor a tanácskozásról Rómába érnek. Tizenkét vagy más források szerint tizenhét befolyásos személyt azonban, köztük Cicerót, jónak látták sürgősen kiküldött pribékekkel már előre megöletni. 22. Ezek közül négyet azonnal, vendégség vagy véletlen találkozás alkalmával öltek meg. A többiek után felkutatták még a templomokat és magánházakat is, s azon az egész éjszakán lárma, kiáltozás, futkosás és jajveszékelés hallatszott, mintha csak ellenség szállta volna meg a Várost. 23. Mivel híre ment, hogy sorra fogdossák össze az embereket, és mivel a nemrég proskripcióra kárhoztatottak közül senkinek a neve sem szivárgott ki, mindenki attól tartott, hogy a Város-szerte futkosó ügynökök őket keresik. 24. Sokan lemondtak életükről, egyesek saját házukat, mások még a középületeket is fel akarták gyújtani, esztelen módon haláluk előtt még valami szörnyűséges tettet akarván végrehajtani. Alighanem végre is hajtják tervüket, ha Pedius consul kikiáltóival együtt be nem járja a Várost, és meg nem nyugtatja az embereket azzal, hogy várjanak hajnalig, amikor majd pontosabb értesüléseket kapnak. 25. Hajnalban a triumviratus tagjainak akarata ellenére Pedius nyilvánosságra hozta a tizenhét személy nevét, mint akiket a belső bajok egyedüli okozóinak tartanak, és egyedül ítéltek halálra. Nem ismervén a határozatokat, a többiek épségben maradására hivatalos ígéretet tett. 26. Pedius azonban az éjszaka kiállott fáradalmak következtében meghalt.

  3. A triumvirek három egymást követő napon külön-külön vonultak be a Városba. Caesar, Antonius és Lepidus mindnyájan egy-egy praetori cohorsot és egy-egy legio katonaságot hoztak magukkal. 28. Ugyanaznap éjjel az addigi tizenhét személyen felüli további százharminc nevet tartalmazó proskripciós listákat helyeztek el a Város több pontján. Néhány nappal később újabb százötven nevet foglaltak lajstromba. Azokat, akiket még közéjük akartak sorolni, vagy akiket tévedésből már korábban megöltek, utólag mindig felvették a listára, hogy haláluk törvényes voltának látszatát keltsék. 29. Elrendelték azt is, hogy a proskribáltak fejét meghatározott jutalom ellenében a triumviratus tagjainak kell beszolgáltatni. Jutalomként a szabadok pénzt, a rabszolgák pedig szabadságot és pénzt kaptak. 30. Házát mindenkinek rendelkezésre kellett bocsátania házkutatás céljából. Aki valamely proskribált személyt házába befogadott, rejtegetett, vagy akadályozta a házkutatást, hasonló büntetéssel lakolt; aki ily bűnök elkövetőjét saját akaratából feljelentette, a többiekkel azonos jutalmat kapott.

  4. 31. A proskribáló rendelet szövege a következő volt: „Marcus Lepidus, Marcus Antonius, Octavius Caesar, a közügyek rendezésére és irányítására megválasztott bizottság tagjai a következőket hirdetik ki: 32. Ha a gazemberek, akik könyörgésükre irgalmat nyertek, de azt elnyervén, jótevőiknek ellenségeivé, majd orgyilkosaivá váltak, nem volnának oly esküszegők; ha Gaius Caesart nem ölték volna meg éppen azok, akiket ő fegyverrel levert, de könyörületből életükkel ajándékozott meg, barátaivá tett, hivatalokba, tisztségekre emelt, és ajándékokkal halmozott el – akkor mi sem kényszerülnénk ilyen erélyesen eljárni azokkal szemben, akik bennünket megsértettek, s a haza ellenségeinek nyilvánítottak. 33. Most azonban az ellenünk szőtt összeesküvésből csakúgy, mint Gaius Caesar sorsából, felismertük, hogy a gonoszságot emberséggel nem lehet megszelídíteni, s ezért inkább megelőzni akarjuk ellenségeinket, mint tőlük hasonló sorsot elszenvedni. 34. Aki Gaius Caesar sorsát és a mi sérelmeinket szem előtt tartja, eljárásunkat nem tekintheti igazságtalannak, kegyetlennek vagy mértéktelennek. Gaius Caesart, aki egy személyben volt imperator és főpap, aki a rómaiak szemében legfélelmetesebb népeket verte le és hódította meg, és elsőként hatolt Héraklés oszlopain túl az addig hajózhatatlannak tartott tengerre, aki a rómaiak előtt eddig ismeretlen földeket fedezett fel – a senatus szentnek tekintett üléstermének kellős közepén, az istenek szeme láttára sebezték meg huszonhárom tőrdöféssel és mészárolták le azok, akiket háborúban legyőzött, de megkegyelmezett nekik, s közülük egyeseket még vagyonának örököseivé is tett. 35. A többiek pedig ahelyett, hogy megbüntették volna e gaztett átkozott elkövetőit, tisztségekre emelték őket, és helytartókként a provinciákba küldték ki. Azok pedig ezt a lehetőséget arra használták, hogy kifosszák a közpénzeket, abból ellenünk sereget gyűjtsenek, és további sereget kérjenek a barbároktól, birodalmunk állandó ellenségeitől. Ama római városokat, amelyek nekik nem engedelmeskedtek, felgyújtották, lerombolták, s a földdel tették egyenlővé, a rémületükben nekik engedelmeskedőket pedig hazájuk ellen és miellenünk hajtják háborúra.

  5. 36. Ellenségeink egy részén már bosszút álltunk, s ha az isten megsegít, hamarosan meglátjátok a többiek bűnhődését is. 37. Eddig is nagy tetteket vittünk végbe, vagy állunk végrehajtásuk előtt, Hispaniában, Galliában és idehaza egyaránt. Egyetlen feladatunk van még hátra: hadat viselni Gaius Caesarnak tengeren túl rejtőzködő gyilkosai ellen. 38. Amidőn a ti érdeketekben messzi földön akarunk háborút vívni, úgy véljük, sem a magunk, sem a ti biztonságtokat nem szolgálná, ha ott maradna hátunkban a többi ellenség, hogy távollétünket kihasználva, a háború változó eseményei közepette újabb támadásra indulhasson. E sürgető helyzetben nem akarjuk velük többé vesztegetni az időt, inkább valamennyiükkel egy csapásra számolunk le. Ők kezdték a háborút ellenünk, amikor minket és a vezetésünk alatt álló seregeket a haza ellenségeinek nyilvánították!

  6. 39. Ellenségeink, nem törődve sem az istenek bosszújával, sem az emberek gyűlöletével, a polgárok tízezreit akarták velünk együtt megölni. Mi azonban nem neheztelünk egyetlen társadalmi csoportra sem, nem is soroljuk fel valamennyi ellenségünket, akik velünk szembehelyezkedtek, és ellenünk ármányokat szőttek; nem soroljuk fel mindazokat, akik gazdagságukkal, vagyonukkal és tekintélyükkel kitűnnek. Nem proskribálunk annyi személyt, amennyit előttünk egy másik dictator ölt meg, aki hasonló helyzetben, polgárháborúk után állította helyre a közrendet, s akit szerencséje miatt Felixnek neveztetek. Pedig három embernek szükségszerűen több ellensége van, mint egynek! 40. Csupán a leghitványabb és minden tekintetben legbűnösebb személyeken fogunk bosszút állni. Ezt is legalább annyira a ti érdeketekben tesszük, mint a miénkben. Hiszen amíg köztünk és köztük áll a harc, nektek kell mindkét fél részéről bajokat szenvednetek. A sereget szintén le kell csillapítani valamivel, hiszen az sérelmei miatt felingerült állapotban van, mivel közös ellenségeink a haza ellenségeként bélyegezték meg. 41. Ámbár meglenne a hatalmunk ahhoz, hogy akiket kézre kerítünk, azonnal megöljük, helyesebbnek tartottuk neveiket inkább proskripció útján közhírré tenni, semhogy rajtaütésszerűen végezzünk velük. Ezt is a ti érdeketekben tesszük, hogy a felindult katonák ne vetemedjenek túlkapásokra ártatlanokkal szemben, hanem – éppen ellenkezőleg – csupán meghatározott számú, név szerint kijelölt személy ellen lépjenek fel, a többiektől pedig, a rendelet értelmében, tartózkodjanak.

  7. 42. A jó szerencse jegyében rendeljük tehát: senki az ezen listában felsorolt személyek közül ne fogadjon be senkit, ne rejtegesse, ne szöktesse meg, és ne lássa el pénzzel. 43. Akiről kiderül, hogy ilyen személyt menteget, segítőtársa vagy cinkosa volt, azt mi a proskribáltak lajstromára helyezzük, nem törődve semmilyen kifogással, és nem ismerve megbocsátást. 44. Aki őket megöli, fejüket szolgáltassa be nekünk. Amennyiben szabad ember, fejenként huszonötezer attikai drachmát kap; amennyiben pedig rabszolga, egyéni szabadságán és egykori urának polgárjogán kívül tízezer attikai drachmát. Hasonló jutalom vár a följelentőkre. Azoknak nevét, akik tőlünk pénzjutalmat kapnak, nem foglaljuk írásba, nehogy a nevek nyilvánosságra kerüljenek.” 45. Így hangzik a triumvirek rendeletének latin nyelvből görögre fordított szövege.

  1. 49. Egész Itáliában és magában a Városban azonnal megkezdődött az emberek gyors összefogdosása. Az áldozatokat különféle módon ölték meg, de a vérdíj kedvéért mindegyiküknek levágták a fejét, hogy bemutathassák. Sok, régebben tekintélyes férfiú méltatlan módon, álruhába öltözve menekült. 50. Néhányan kutakba rejtőztek, mások szennyes, föld alatti csatornákba, vagy füstös padlásokon és a sűrűn rakott tetőcserepek alatt lapultak teljes csendben. 51. Nemcsak hóhéraiktól féltek, hanem feleségüktől és gyermeküktől is, ha nem voltak velük jó viszonyban; felszabadítottaiktól, rabszolgáiktól, sőt hitelezőiktől és földjüket megkívánó szomszédaiktól is rettegtek. 52. Minden rejtett erkölcsi szenny napvilágra került, és a senatorok, consulok, praetorok, néptribunusok – e hivataloknak akár várományosai, akár betöltői – sorsuk szánalmas változásában könyörögve borultak saját rabszolgájuk lába elé, és szolgájukat megmentőjükként, urukként tisztelték. A legszánalmasabb az volt, hogy sokan még ezen az áron sem nyertek irgalmat.

  2. 55. A félelem most még súlyosabb volt, mint az első tizenhét személy megölése idején. Akkor ugyanis senkinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, és mivel egyeseket hirtelen fogdostak össze, mindenki hasonló sorstól tartott, és egymást kölcsönösen segítették. Amióta azonban a proskripciós lista megjelent, az abban foglalt személyek mindenkinek ki voltak szolgáltatva. 56. A többiek biztonságuk tudatában csak a haszonra gondoltak, a proskribáltakat pénzért vadászkutyák módjára hajszolták fel és adták át gyilkosaiknak. A tömeg egy része kirabolta a megöltek lakásait, és pillanatnyi hasznuk elterelte figyelmüket attól, hogy a közösségre zúdult bajokat felfogják. Az értelmesebb és erkölcsösebb személyek rémületükben szinte megbénultak. Még inkább megdöbbentek, amikor a következő különös dolgon gondolkodtak el: a többi államot a pártviszályok tették tönkre, de vezetőinek egyetértése megmentette, Rómára pedig a vezetők régebbi viszályai is bajt hoztak, s most egyetértésük is ugyanazt eredményezi.

H.I.