Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

149. fejezet - 147. RÓMA ERKÖLCSEI

149. fejezet - 147. RÓMA ERKÖLCSEI

Livius: A római nép története a város alapításától. Előszó.

Kr. e. 27 k.

1. Hogy hálás munkába fogok-e, ha a Város alapításától kezdve megírom a római nép történetét, nem tudom biztosan, 2. de ha tudnám, sem merném állítani, hiszen látom, hogy régi és sokszor feldolgozott téma ez, mivel az újabb és újabb történetírók mindig úgy hiszik, hogy vagy hitelesebb részletekkel szolgálhatnak a történtekről, vagy művészi írásmódjukkal fogják felülmúlni a műveletlen régieket. 3. De bárhogy lesz is, mindenképpen örömmel tölt el, hogy erőmhöz képest magam is segítettem megőrizni a földkerekség első népe tetteinek emlékét, és ha a rengeteg író közt az én hírnevem homályban maradna, akkor is vigasztalást lelnék a nevemet beárnyékolók dicsőségében és nagyságában. 4. Ráadásul tárgyam mérhetetlen munkát kíván, hiszen több mint 700 esztendő távlatába nyúlik vissza, és szerény kezdetekből kiindulva oly hatalmassá nőtt, hogy már roskadozik saját nagysága alatt. Azt sem kétlem, hogy legtöbb olvasómnak a kezdet kezdete és a közvetlenül rá következő kor nem sok élvezetet fog nyújtani, hiszen alig várják, hogy elérjenek a mostani időkhöz, amikor a már régóta oly hatalmas nép ereje önmagát emészti el. 5. Én azonban arra is törekszem munkám egyik jutalma gyanánt, hogy legalább addig, míg lelkem teljes odaadásával felidézni igyekszem ama régi kort, elfordulhassak a bajok látványától, amelyeket korunk már annyi éve szemlél, és szabad lehessek minden gondtól, amely az író lelkét, ha nem téríti is el az igazságtól, mindenesetre nyugtalansággal tölthetné el.

  1. Mindazokat az inkább költői elbeszélésekkel megszépített, mint kikezdhetetlen történeti bizonyítékokkal alátámasztott eseményeket, amelyeket a hagyomány a Város fennállása vagy alapítása előtti időkről elmond, nem szándékozom sem igazolni, sem megcáfolni. 7. Megilleti a régiséget az az előjog, hogy az emberit és istenit összevegyítve méltóságteljesebbé teheti a városok eredetét, és ha valamelyik népnek joga van megszentelni és isteni alapítókra visszavezetni saját származását, hát a római nép háborús dicsősége oly nagy, hogy ha magát Mars istent tartja a maga és alapítója atyjának, az emberiségnek azt is éppolyan belenyugvással kell tűrnie, mint a római nép uralmát.

  1. De bárhogyan nézzük és ítéljük is meg az ilyen vagy hasonló dolgokat, én mindezt nem tartom különösebben fontosnak. 9. Minden egyes olvasóm inkább arra figyeljen nagyon jól, hogy milyen volt az élet, milyenek az erkölcsök, és hogy háborúban és békében milyen emberek milyen módszerekkel teremtették meg és tették naggyá hatalmunkat; majd kövesse figyelemmel, hogy a fegyelem lassú meglazulásával hogyan kezdtek először mintegy eltunyulni az erkölcsök, aztán mind jobban és jobban csúszni, sőt zuhanni lefelé a lejtőn, míg el nem jutottunk napjainkig, amikor sem hibáinkat, sem azok orvoslását nem vagyunk képesek elviselni. 10. Leginkább ez az, ami üdvös és gyümölcsöző a történelem megismerésében: az ember mintha valamely messze látszó emlékművön szemlélhetné minden példa tanulságait; ki-ki innen válassza ki magának és hazájának, mit kövessen, és mi az, amit kerüljön, mert kezdete is, vége is gyalázatos.

  1. Egyébként – ha nem csal meg vállalt munkám iránt érzett elfogultságom – sosem volt még állam a miénknél nagyobb, szentebb, jó példákban gazdagabb. Egy nép közé sem szivárgott be oly későn a kapzsiság és a fényűzés, sehol sem állt oly sokáig oly nagy becsületben a szegénység és a takarékosság – minél kisebb volt a vagyon, annál kisebb a mohóság. 12. Csak nemrégiben hurcolta be magával a gazdagság a kapzsiságot, a túláradó gyönyörök meg annak a vágyát, hogy fényűzés és kicsapongás közepette pusztuljunk el és tegyünk tönkre mindent magunk körül.

De a panaszkodás legalább e nagy mű első soraitól legyen távol – hiszen akkor sem lesz kellemes, amikor talán már elkerülhetetlen. 13. Ha nálunk is szokás volna, mint a költőknél, sokkal szívesebben kezdtük volna kedvező jósjelekkel, imákkal és könyörgésekkel az istenekhez és istennőkhöz, hogy ha már ilyen roppant feladatra vállalkoztunk, tegyék sikeressé fáradozásunkat.

B. I. – K. R.

Titus Livius (Kr. e. 59 k. – Kr. u. 17) Augustus uralmának megszilárdulása idején, Kr. e. 27 körül érkezett Rómába szülővárosából. Pataviumból. 142 könyvben írta meg történeti munkáját a város alapításától Drusus haláláig (Kr. e. 9). Livius meglepően józanul nyilatkozik Róma korai történetéről, amit inkább mesének, mint történelemnek tekint, de rendkívül fontosnak tartja saját kora számára bemutatni az ősi erényeket. Az Előszó felvázol egy más íróktól (pl. Sallustius, vö. 127 és 135. dok.) már ismert hanyatlási koncepciót: a hódítások során Rómába özönlő kincsek rontották meg a rómaiak erényeit, s ez okozta a romlást és a polgárháborúkat. A közelmúlt és a jelen erkölcsi hanyatlásával szemben csak a művében bemutatott hősi múlt és a múltbeli hősök felidézése és követése jelent gyógyírt.