Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

16. fejezet - 14. RÓMA ALAPÍTÁSÁNAK MONDÁJA

16. fejezet - 14. RÓMA ALAPÍTÁSÁNAK MONDÁJA

Dionysios Halicarnasseus I 72-73.

Kr. e. 753 k.

  1. Mivel a nézetek mind az alapítás idejére, mind a város alapítóinak kivoltára vonatkozólag sokban eltérnek egymástól, úgy gondoltam, nem szabad csak úgy futtában ismertetni a kérdést, mintha egybehangzóan megítélt dolgokról volna szó. A gergithosi Ke- phalón, ez az igen régi író úgy tudja, hogy a várost az ilioni (trójai) háború utáni második nemzedék idejében az Ilionból Aineiasszal együtt elmenekültek alapították, a város bené- pesítőjének (oikistés) pedig Rhómost, a telepescsoport (apoikia) vezetőjét, Aineias egyik fiát tünteti fel. Szerinte Aineiasnak négy fia volt: Askanios, Euryleón, Rhómylos és Rhó- mos. Ugyanezt írja (a város alapításának) idejéről és a település vezetőjéről Démagoras, Agathyllos és még sokan mások.

  2. Bár még sok más görög írót is felvonultathatnék, akik mind különböző személyeket tüntetnek fel a város alapítója gyanánt – nehogy hosszadalmasnak ítéljenek, áttérek a római írókra.

A rómaiaknak nincs egyetlen régi írójuk vagy logographosuk sem. A szent táblákon fennmaradt régi hagyományokból veszi át és írja le mindenki (a magáét). Ezek közül egyesek szerint Aineias fiai: Rhómylos és Rhómos voltak Róma alapítói, mások szerint Aineias leányának a fiai – hogy az apjuk ki volt, nem mondják meg határozottan. Ezeket Aineias kezesekként adta Latinusnak, az Aborigines nép királyának, amikor az őslakosok és a jövevények baráti szerződést kötöttek egymással. Latinus kedvelte és gondoskodásának minden látható jelével körülvette őket, majd amikor férfiutód nélkül halt meg, országa egy részét rájuk hagyományozta. Mások úgy írják, hogy Aineias halála után As- kanios nyerte el a latinok egész országát, de testvéreivel, Rhómylosszal és Rhómosszal háromfelé osztotta a latinok földjét és (hadi) erejét. Ő maga Albát alapította meg, és más kisebb városokat; Rhómos pedig Capuát dédapjáról, Kapysről; Anchisét nagyapjáról, Anchisésről, a később Ianiculumnak mondott Aineiát apjáról, Rómát pedig magáról nevezte el. Ez (Róma) egy ideig néptelen volt, de amikor az albaiaktól küldött Rhómylos és Rhómos vezetése alatt újabb telepesek érkeztek, a régi telepet szállták meg. Ezek szerint Rómát kétszer alapították: előszor nem sokkal a trójai események után, majd tizenöt nemzedékkel az előbbi után. Ha azonban valaki még messzebbre akar visszatekinteni, egy harmadik, még ezeknél is ősibb Rómát fog találni, amely Aineiasnak és a trójaiaknak italiai megérkezése előtt keletkezett. Ezt pedig nem akármilyen és nem is valami újabb író nyomozta ki, hanem a syrakusai Antiochos, akit már korábban is említettem. Szerinte Morgés italiai királysága idején – Italia akkoriban a Tarentumtól Poseidóniáig (Paes- tumig) húzódó parti szegélyre korlátozódott – egy római menekült folyamodott hozzá. Szó szerint ezt írja: „Amikor Italos már öreg volt, Morgés vette át a királyságot. Ennek idejében Rómából egy Sikelos nevű ember menekült hozzá.” A syrakusai történetíró szerint tehát egy ősi, még a trójai események előtti Róma nyomozható ki. Hogy azután ez ugyanazon a helyen terült-e el, ahol a mai népes város van, vagy egy másik helységet hívtak történetesen ugyanígy, én sem tudom eldönteni, mivel ő is tisztázatlanul hagyta.

B.I.

  1. 9. Aventinus után Proca uralkodott. 10. Ő nemzette Numitort és Amuliust, és a Silvius nemzetség ősrégi királyságát az elsőszülött Numitorra hagyta örökül. De az erőszak hatásosabbnak bizonyult, mint az apa végakarata vagy a kort megillető tisztelet: bátyját elűzve Amulius foglalta el a trónt. 11. Bűnét újabb bűnnel tetézte: bátyja fiúgyermekét megölette, leányát, Rea Silviát pedig Vesta papnőjévé választotta, így a megtiszteltetés látszatával örök szüzességre ítélve őt, megfosztotta a gyermekszülés reményétől.

  2. 1. De azt hiszem, a végzet követelte meg, hogy létrejöjjön ez a nagyszerű város, és szárba szökkenjen az a hatalom, amely az isteneké után a legnagyobb a világon. 2. A Ves- ta-szüzet megerőszakolták, és amikor ikerfiaknak adott életet, Marsot nevezte meg bizonytalan eredetű gyermekei apjaként – vagy mert így is gondolta, vagy mert egy isten mégiscsak tiszteletre méltóbb csábító. 3. De sem az istenek, sem az emberek nem mentették meg az anyát és gyermekeit a király kegyetlenségétől: a papnőt megbilincseltette és börtönbe záratta, a csecsemőket pedig a folyóba dobatta. 4. Valamely gondviselésszerű véletlen folytán a Tiberis kilépett medréből, és vize csendes tavakká gyűlt, így sehol nem lehetett megközelíteni a folyó igazi medrét, de az újszülöttekkel odaérkező szolgák joggal remélhették, hogy a gyermekeket a mégoly lassan folydogáló víz is el fogja nyelni.

  3. Így abban a hiszemben, hogy ezzel teljesítették a király parancsát, kitették a csecsemőket az ártér legközelebbi részén, ahol most a Ruminalis-fügefa áll; úgy mondják, ezt egykor Romulus-fügefának nevezték. 6. Ez a vidék akkoriban széltében-hosszában lakatlan volt. A hagyomány úgy tartja, hogy miután a sekélyesben megfeneklett a vízen úszó teknő, amelyben a gyermekeket kitették, a környező hegyekből egy szomjas nőstényfarkas odament a gyereksírásra, majd lecsüngő emlőit a csecsemőknek nyújtotta. Olyan szelíd volt, hogy amikor a királyi nyájak pásztora – a neve, mint mondják, Faustulus volt – rájuk talált, már a nyelvével nyaldosta őket. 7. Faustulus aztán hazavitte a gyermekeket az aklokhoz, és átadta feleségének, Larentiának, hogy nevelje fel őket. Egyesek úgy gondolják, hogy Larentiát nevezték a pásztorok farkasszukának (lupa), mert mindenkinek odaadta magát, és ez volna a csodás történet eredete.1 8. Így születtek, így nevelkedtek hát a fiúk, és mihelyt felserdültek, nem henyéltek sem az aklok, sem a nyájak körül, hanem vadat űzve járták be az erdőket.

  1. 3. Remust elfogták (a rablók), kiszolgáltatták Amulius királynak, és még ők emeltek vádat ellene. 4. Legfőbb vétkéül azt rótták fel, hogy a két testvér be szokott törni Nu- mitor földjeire, és ott ifjakból gyűjtött csapatukkal ellenség módjára fosztogatnak. Ezért átadták Remust Numitornak, hogy büntesse meg ő. 5. Faustulus már kezdettől fogva reménykedett abban, hogy házában királyi sarjak nevelkednek; hiszen tudta, hogy a király parancsára kitettek két csecsemőt, és hogy ezzel pontosan egybevág az az időpont, amikor ő magához vette a kisdedeket, de nem akarta, hogy a dolog időnap előtt kiderüljön, csak ha kedvező alkalom adódik rá, vagy ha a kényszerűség úgy hozza. 7. Romulus nem az ifjak csapatával tört be a királyhoz – hiszen nyílt támadáshoz nem volt elég ereje –, hanem pásztorokkal, akiket más-más úton rendelt a palotához egy meghatározott időpontra;

Remus pedig Numitor házából egy sebtében összeszedett másik csapattal segített neki. Így aztán megölték a királyt.

  1. 3. Miután így átadták Numitornak az Alba fölötti hatalmat, Romulust és Remust elfogta a vágy, hogy azon a környéken, ahol kitették őket és ahol nevelkedtek, várost alapítsanak. Az albaiak és a latinok már valóban túlságosan sokan voltak, és hozzájuk csatlakoztak még a pásztorok is; így a lakók együttes száma alapján joggal remélhették, hogy Alba is, Lavinium is eltörpül majd a megalapítandó városhoz képest. 4. De tervüket megzavarta az ősi kórság, a királyi hatalom vágya, és a teljesen ártatlan kezdeményezésből rút versengés támadt. Minthogy ikertestvérek lévén az életkort megillető tisztelet nem dönthetett köztük, a hely védőisteneire bízták, hogy madárjóslattal válasszanak, kinek a nevét viselje az új város, ki uralkodjék fölötte, miután megalapították. Romulus a Palatinuson, Remus az Aventinuson jelölte ki jóshelyét.

  2. 1. Azt mondják, először Remusnak jelent meg jósjel: hat saskeselyű. Már be is jelentették a jósjelet, amikor Romulusnak kétszer annyi jelent meg, így mindkettőjüket királyként üdvözölték a maguk hívei. 2. Az egyik csoport a jósjel korábbi megjelenése, a másik a madarak száma alapján formált jogot a királyságra. Ebből vita, majd dulakodás támadt, és a haragos vetélkedés gyilkolássá fajult: a verekedés közepette Remust halálos csapás érte. Az elterjedtebb hagyomány szerint Remus gúnyolódva átugrotta a bátyja által emelt új falakat; emiatt Romulus haragra lobbant, és e szavak kíséretében: „Így jár mostantól, aki átugorja falaimat!” – megölte. 3. Így Romulus egyedül szerezte meg a hatalmat, és a megalapított várost alapítójáról nevezték el. Először a Palatiumot, neveltetése helyét erődítette meg.

K. F. – K. R.

Feltűnő Livius józan racionalizálása. Kételkedik benne, hogy Mars lenne Romulusék apja, a farkasszuka történetét pedig (igaz, Hérodotos I 110-hez hasonlóan) meglehetősen illúzióromboló- an magyarázza meg.

1. A lupa (farkasszuka) prostituáltat is jelentett, a nyilvánosház neve lupanar volt.