Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

160. fejezet - 158. HARAG ÉS RÉSZREHAJLÁS NÉLKÜL

160. fejezet - 158. HARAG ÉS RÉSZREHAJLÁS NÉLKÜL

Tacitus: Évkönyvek. I 1-6.

Kr. e. 27 – Kr. u. 14

Róma városát kezdetben királyok kormányozták. A szabadságot és consulságot Lucius Brutus intézményesítette. A dictatori felhatalmazások időhöz voltak kötve; sem a de- cemvirek hatalma két évnél tovább, sem a katonai tribunusok consuli joga nem maradt sokáig érvényben; nem volt Cinnának, sem Sullának hosszú az uralma, és Pompeiusnak s Crassusnak a hatalma gyorsan Caesarra, Lepidus és Antonius fegyveres ereje Augus- tusra szállott, ki a polgárviszályokban kimerült birodalmat princeps néven főhatalma alá vetette. De a régi római nép sikereit vagy balsikereit híres szerzők már megörökítették; s az augustusi kor történetírói feladatainak is megfeleltek a kitűnő tehetségek, míg csak az elharapózó hízelgéstől el nem ijedtek. Tiberius és Gaius, Claudius és Nero uralkodásának történetét, melyet uralkodásuk idején a félelem színezett hamisra, bukásuk után a még eleven gyűlölet hatása alatt írták meg. Ezért az a szándékom, hogy Augustus- ról keveset mondok el, csak uralkodása legvégét, majd Tiberius principatusát és a többiét, harag és részrehajlás nélkül (sine ira et studio), mivel egyikre sincs okom.

  1. Miután Brutus és Cassius pusztulása után már nem volt köztársasági haderő, Sextus Pompeiust Sicilia mellett leverték, és Lepidus hatalmának megdöntése, Antonius öngyilkossága után a Iulius-pártnak is csak Caesar maradt vezérül, aki lemondott triumvi- ri címéről, mintha consulként járna el, és a nép védelmére beérné a tribunusi joggal; mikor a katonaságot ajándékokkal, a népet gabonával, az egész államot a béke édességével lekenyerezte, lassanként magasabbra tört; magához ragadta a senatus, a magistratusok, a törvények jogkörét, s ennek senki sem szegült ellene, hiszen a legderekabbak a háborúban vagy a proskribálás során elhullottak, a többi előkelő pedig, minél jobban hajlott a szolgaságra, annál nagyobb gazdagsághoz és kitüntetésekhez juthatott, és az új helyzetből hasznot húzva, inkább a biztosat és meglévőt, semmint a régit és kockázatosat választotta. Ezt az állapotot a tartományok sem utasították el, a hatalmasok vetélkedései és a tisztviselők kapzsisága miatt gyanús szemmel nézvén a senatus s a nép uralmát, mivel nem nyújtottak hathatós segítséget a törvények, melyeket erőszakkal, megkörnyékezéssel, végül pénzzel ki lehetett játszani.

  2. Augustus egyébként uralma támaszául Claudius Marcellust, nővére fiát egészen fiatal korában pontifexi és aedilis curulisi méltósággal, Marcus Agrippát pedig, aki nem volt ugyan előkelő származású, de jó katona, és győzelmében társa, megismételt consulság- gal tüntette ki, majd Marcellus halála után vejéül választotta; Tiberius Nerót és Claudius Drusust – mostohafiait – imperatori címmel öregbítette, bár háza népe még akkor is érintetlen volt. Mert az Agrippától született Gaiust és Luciust a Caesarok családjába fogadta, és bár még a gyermektogát sem vették le, látszólagos vonakodása ellenére forrón óhajtotta, hogy az ifjúság vezéreinek címezzék és consullá jelöljék őket. Amint Agrippa távozott az élők sorából, a hispaniai seregekhez induló Lucius Caesart, valamint az Armeniából hazatérő és sebesülésével bajlódó Gaiust pedig a végzettől siettetett halál vagy mostohaanyjuk, Livia cselszövése ragadta el, mivel Drusus már korábban elhunyt, s egyedül Nero (ti. Tiberius) maradt életben mostohafiai közül, feléje fordult mindenki: fiává, uralkodótársává, a tribunusi hatalom részesévé emelte, és sorban valamennyi seregnek bemutatta, anyjának nem – mint addig – titkos mesterkedésére, hanem nyílt biztatására. Mert az annyira behálózta az öreg Augustust, hogy egyetlen unokáját, Agrippa Postumust Pla- nasia szigetére száműzte, pedig semmi bűnt nem bizonyítottak rá, legfeljebb azt, hogy teljesen faragatlan, és oktalanul kérkedik testi erejével. Ám – Herculesre! – Germani- cust, Drusus fiát a nyolc rajnai legio élére állította, s örökbe fogadtatta Tiberiusszal, bár Tiberius házában is volt egy ifjú – hogy minél többekre támaszkodhasson.

Háború ebben az időben nem folyt, csak a germánok ellen, az is inkább, hogy lemossák a Quintilius Varusszal ottveszett sereg gyalázatát, semmint a terjeszkedés vágyának engedelmeskedve, vagy méltó jutalom reményében. Otthon minden csendes, a közhivatalok névleg változatlanok; az ifjabbak az actiumi győzelem után, de az idősebbek is nagyrészt a polgárháborúk alatt születtek: ugyan hány maradt olyan, aki a köztársaságot láthatta?

  1. Így hát a közállapotok megváltoztával nyoma sem maradt a régi és érintetlen erkölcsnek: kivetkőzvén az egyenlőségből, mindenki a princeps parancsait leste, egyelőre félelemtől mentesen, míg az életerős Augustus fenn tudta tartani magát, házát és a békét. De miután előrehaladott öregségét testi betegség is súlyosbította, s közeledett a vég és a változás reménye, kevesen voltak, akik – bár hiába – a szabadság áldásait emlegették, többen ijedeztek a háborútól, mások arra vágytak; legtöbben minden híreszteléssel ócsárolták a várható uralkodókat: a szilaj és sérelme miatt felbőszült Agrippa sem koránál, sem tapasztalatlanságánál fogva nem tudna ilyen feladattal megbirkózni; Tiberius Nero érett korú férfi, híres hadvezér, de benne van a Claudius-családdal veleszületett ősi gőg, s bár igyekszik visszafojtani, ki-kitör belőle a kegyetlenség sok áruló jele. Kisgyermek korától ott nevelték az uralkodóházban, fiatalon elhalmozták consulságokkal, diadalmenetekkel; még azokban az években is, amelyeket visszavonulás címén, száműzöttként töltött Rhodoson, csak a haragot, színlelést és titkos gyönyöröket forgatta eszében. Ráadásul ott van mellette anyja asszonyi nagyravágyásával: egy nőnek s ráadásul még két ifjúnak kell majd szolgálni, kik az államot egyelőre szorongatják, nemsokára meg majd viszályba sodorják.

  2. Miközben ilyen s ezekhez hasonló szóbeszédek terjengtek, súlyosbodni kezdett Augustus állapota. Némelyek Livia merényletére gyanakodtak, tudniillik az a hír kapott lábra, hogy néhány hónapja Augustus kiválasztott bizalmasainak tudtával, de csak Fabi- us Maximus kíséretében, Planasia szigetére hajózott Agrippát meglátogatni; ott mindketten sok könnyet hullattak, és kölcsönösen jelét adták szeretetüknek; s ebből arra következtettek, hogy az ifjú visszatérhet nagyatyja házába. Amit Maximus a feleségének, Marciának mondott el, az elmondta Liviának; megtudta ezt Caesar, s nem sokkal később, mikor Maximus elhunyt – kérdés, vajon nem ő kereste-e a halált –, hallották a temetésén Marcia jajveszékelését, amint magát vádolta, hogy ő okozta férje pusztulását. Bármint történt is, alig ért Tiberius Illyricumba, anyja levélben sürgősen visszahívatta; s nem tudni biztosan, még életben találta-e Augustust Nola városában, vagy már csak holtan. Mert Livia szigorú őrséggel záratta el a házat és az utakat, s közben biztató híreket terjesztett, míg a helyzet parancsolta intézkedések megtétele után egyszerre jelentették be Augustus elhunytát és Nero (ti. Tiberius) hatalomátvételét.

  3. Az új principatus első tette Postumus Agrippa meggyilkolása volt, akivel – bár mit sem sejtett és fegyvertelen volt – egy mindenre elszánt centurio is alig tudott végezni.

B. I.

Tacitus (Kr. u. 55 k. – 118 k.) a római történetírás legjelentősebb alakja. Életéről nem tudunk sokat. 77-ben feleségül vette a Britanniát meghódító Iulius Agricola lányát. 97-ben consul, Traia- nus idején Asia provincia helytartója. Levelezésük tanúsága szerint barátja volt ifiabb Pliniusnak. Historiae című történeti műve a 69-96 közötti időszakot tárgyalja, míg az Annales (Évkönyvek) Augustus uralkodásától 66-ig követi a principatus történetét. Azt, hogy a remek korrajzban a szerző mennyire tudta érvényesíteni az első caputban megfogalmazott és oly sokszor idézett történetírói alapelvét (sine ira et studio), döntse el az olvasó.