Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

167. fejezet - 165. A NUMIDIAI TACFARINAS FELKELÉSE

167. fejezet - 165. A NUMIDIAI TACFARINAS FELKELÉSE

Tacitus: Évkönyvek. II 52; III 20-21.

Kr. u. 17-20

  1. Ugyanebben az évben (Kr. u. 17) tört ki Africában az a háború, melyben az ellenségnek Tacfarinas volt a vezére. Ez a numida származású ember a római sereg segédcsapataiban szolgált, majd mint szökevény, eleinte a csavargókat és rablásból élőket gyűjtötte össze zsákmányszerző rajtaütésekre, azután, mint a katonaságot, zászlóaljakba és lovasalakulatokba szervezte őket, végül is nem rendezetlen sokaság, hanem a musulamiusok vezérének tartották. Ez az africai sivatagok szomszédságában még akkor is városok nélkül tanyázó, hatalmas törzs fegyvert fogott, s a mellettük élő maurusokat is háborúba sodorta. Ezeknek is volt vezérük, Mazippa. S megosztották a sereget, hogy Tacfarinas a válogatott és római módra felszerelt harcosokat tartsa táborban, szoktassa fegyelemhez és parancsteljesítéshez, Mazippa pedig könnyűfegyverzetű csapatával gyújtogatva, gyilkolva hordozza körül a rémületet. Ugyanerre rávették a cinithiusokat, ezt a nem megvetendő törzset is, mikor Furius Camillus africai proconsul egy legiót és a zászlók alatt szolgáló összes szövetségest egyesítve, az ellenség ellen vezette; csekély sereg, ha a numi- dák és maurusok sokaságára gondolunk; de semmire úgy nem ügyelt, mint arra, hogy a csata elől félelemből ki ne térjenek: a győzelem reménye juttatta őket odáig, hogy alkalmat adtak legyőzetésükre. Tehát a legio középen, a könnyű cohorsok s a két lovasalakulat a szárnyakon helyezkedett el, és Tacfarinas nem tért ki az ütközet elől. Megfutamodtak a numidák, s annyi év után a Furius név katonai dicsőséget szerzett. Mert a városnak ama visszafoglalója s ugyancsak Camillus nevű fia után más családoké volt a hadvezéri hírnév, és a most említett Camillust hadvezetéshez nem értőnek tartották. Tiberius annál készségesebben magasztalta tetteit a senatusban, és a senatorok meg is szavazták a triumphatori jelvényeket, ami Camillusnak, szerény életmódja miatt, nem vált kárára.

  1. Ugyanebben az évben (Kr. u. 20) Tacfarinas, akinek előző nyáron Camillustól elszenvedett vereségét már megírtam, újrakezdi az africai háborút, eleinte kósza és gyorsaságuk miatt bosszulatlan rablótámadásokkal, azután falvakat dúlt fel, súlyos zsákmányokat hurcolt el, végül a Pagyda folyótól nem messze egy római cohorsot vett körül. Az erősség parancsnoka Decrius volt, ez a fáradhatatlan ember és kipróbált katona, aki gyalázatnak tartotta az ostromot. Előbb buzdítja katonáit, majd, hogy a nyílt mezőn ütközhessen meg, csapatát a tábor előtt sorakoztatja fel. S bár az első roham megfutamította a cohorsot, ő a lövedékzáporban is rendületlenül elébe áll a megfutamodóknak, korholja a jelvényhordozókat, hogy gyülevész hadak vagy szökevények elől római katona létükre meghátrálnak; és jóllehet sebeket kapott, és fél szemét is átszúrják, szembefordult az ellenséggel, s nem hagyta abba a harcot, míg csak embereitől cserbenhagyva el nem esett.

  2. Lucius Apronius, Camillus utóda, mihelyt ez tudomására jutott, inkább övéinek szégyenletes viselkedése, semmint az ellenség dicsősége miatt aggódva, az idő tájt ritka és a hajdankorra emlékeztető tettel a gyalázatos cohors minden tizedik katonáját kisorsolja és kivégezteti. Szigorának annyi eredménye lett, hogy öreg katonákból álló zászlóalja, nem több, mint ötszáz ember, szétszórta Tacfarinasnak ugyanezeket a csapatait, amikor a Thala nevű erősséget ostromolták. Ebben az ütközetben Rufus Helvius közkatona egy polgár megmentésének dicsőségét szerezte meg, s ajándékul nyakláncot és dárdát kapott Aproniustól; (Tiberius) Caesar hozzáadta a polgárkoszorút (civica corona), inkább kifogásolva, semmint megsértődve, amiért Apronius proconsuli jogán nem adományozta azt is. Tacfarinas pedig, minthogy a numidák megrémültek, és húzódoztak az ostromtól, kiterjeszti a háborút; valahányszor szorongatták, meghátrált, majd ismét hátba támadta az elvonulókat. És a barbár, míg ez volt a harcmodora, büntetlenül űzött csúfot a hasztalan fáradó rómaiakból; de miután lekanyarodott a tengerparti helyekre s belebonyolódott a zsákmányba, amely állandó táborhoz kötötte, az atyjától odaküldött Apronius Caesianus – lovassága és segédcohorsai élén, melyekhez a legiók leggyorsabb katonáit adta – sikeres csatát vív a numidákkal, s visszaűzi őket a sivatagba.

B. I.

A Kr. u. 17-től tartó felkelésnek csak Tacfarinas halála vetett véget Kr. u. 24-ben.