Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

200. fejezet - 198. A NICAEAI (NIKAIAI) ZSINAT

200. fejezet - 198. A NICAEAI (NIKAIAI) ZSINAT

Eusebios: Constantinus élete. III 11-14.

325

  1. . Mindenki feszült figyelemmel nézett a császárra, az pedig csillogó szemmel, derűs nyugalommal a gyülekezetre tekintvén összeszedte a gondolatait, majd higgadt és kegyes hangon a következőképpen szólt:

  2. „Barátaim! Az volt legfőbb óhajtásom, hogy társaságtoknak örvendezhessek, és most, mikor ezt elértem, nyilvánosan adok hálát a mindenség urának, hogy nekem minden egyéb (adománya) betetőzéséül ezt a minden jónál különb látványt megengedte. Arra gondolok, hogy titeket itt összegyűlve talállak, és mindannyiatok közös, egyetértő viselkedésének lehetek tanúja. Tehát senki irigy ellenség ne zavarja meg boldogságunkat, sem a daimón, a bűn kedvelője, miután a zsarnoki uralkodók Isten elleni harca (Theomachia) a megváltó Isten ereje folytán megszűnt, az isteni törvényt most más módon, gyalázko- dásaival ne próbálja gyengíteni. Mert én minden háborúnál és félelmetes harcnál súlyosabbnak ítélem az Isten gyülekezetének belső meghasonlását, és ezt a külső háborúskodásnál is gyászosabbnak látom. Amikor ellenségeimen a hatalmasabb akaratából és segítségével győzedelmeskedtem, azt hittem, nincs más hátra, mint hogy hálát adjak Istennek, és együtt örvendjek azokkal, akiket ő szabadított meg általunk. Amikor pedig várakozásom ellenére a ti meghasonlástokról (diastasis) hallottam, a hírt nem tartottam másodrendű fontosságúnak, hanem, óhajtván, hogy közreműködésem révén ez is orvoslásra találjon, haladéktalanul összehívtalak benneteket. Örvendek, mikor gyülekezeteteket látom, de óhajtásaimat csak akkor monhatom teljesülteknek, ha meggyőződtem róla, hogy lélekben egyesülve, valamennyien azt a közös, békés egyetértést gyakoroljátok, amelyet nektek, mint Isten papjainak, illő volna mások számára is megszereznetek.”

  3. Ezeket mondta a császár latin nyelven, egy másik pedig tolmácsolta, majd (a császár) a zsinat (synodos) elnökeinek adta át a szót. Ekkor az egyik fél vádakkal halmozta el a másikat, azok pedig védekeztek, és viszont gyalázkodtak. Miután mindkét részről sok mindennel előhozakodtak, és így eleinte heves vita lángolt fel, a császár türelmesen hallgatta valamennyiüket, és feszült figyelemmel fogadta az előadott érveket, és részenként válaszolván a két fél nyilatkozataira, lassanként közelebb hozta egymáshoz a vitatkozó feleket. Kegyesen tárgyalt mindegyikükkel, és görögül beszélt, mert ezt a nyelvet is ismerte. Barátságosnak és nyájasnak mutatkozott, és így egyeseket meggyőzött, másokat megszégyenített szavaival, a helyesen szólókat megdicsérte, és mindnyájukat az egyetértés felé terelte, míg végül minden vitatott pont tekintetében egy értelemre és egy véleményre segítette őket.

  4. Így került sor egyhangú hitvallás elfogadására és a húsvét mindnyájuknál azonos időpontjának közös megegyezéssel történő megállapítására. Az írásba foglalt közös határozatokat az egyes (püspökök) aláírásával is szentesítették. Mindezek megtörténtével a császár kijelentette, hogy az egyház ellenségén ezzel aratta második győzelmét, és a győzelem örömére ünnepi istentiszteletet tartatott.

A. I.

A kis-ázsiai Nikaiában (latinosan Nicaeában) Constantinus, mintpontifex maximus jelenlétében tartott zsinatról Eusebios kaisareiai (latinosan Caesarea) püspök, a keresztény történetírás atyja, és Lactantius számol be.