Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

204. fejezet - 202. A HUNOK

204. fejezet - 202. A HUNOK

Ammianus Marcellinus: Róma története. XXXI 2, 1-2.

390-400

A hunok népe, amelyről a régi kútfők csak keveset tudnak, a Maeotis ingoványain túl, a Jeges-tengernél lakik. Vadsága minden képzeletet felülmúl. Mindnyájan zömök, tagbaszakadt, vastag nyakú, meghökkentően formátlan, görbe hátú emberek, úgyhogy kétlábú állatoknak vélhetnénk őket, vagy tuskóból durván kifaragott figurának, amilyeneket a hidak karfáin láthatunk. Rút emberalakjukhoz mérten életmódjuk annyira igénytelen, hogy nincs szükségük sem tűzre, sem ízletes ételekre, hanem vadon termő növények gyökereivel és mindenféle állatok félig nyers húsával táplálkoznak, amelyet lovuk hátára, combjuk alá helyeznek, s így kissé megmelegítenek. Cipőjük nincs méretre szabva, így nem is járhatnak benne kényelmesen, ezért gyalogharcban alig használhatók. Ők maguk viszont mintha oda volnának nőve edzett, de csúf lovaikhoz, amelyeken néha nők módjára ülnek, ha szokásos teendőiket végzik. Ennél a népnél mindenki éjjel-nappal lóháton ülve vásárol és elad, eszik és iszik, s a ló keskeny nyakára hajolva, mély álomba merül, még álmodik is mindenféléről. A csatában olykor fölingerlik az ellenséget, majd ék alakú rendben kezdik meg a harcot, különböző fenyegető szavakat hallatva. Könnyű fegyverzetük és fürgeségük révén gyorsan mozognak, s így képesek arra, hogy szándékosan hirtelen szétszóródva megritkítsák soraikat, és laza csatarendben nagy öldöklés után szétfussanak. Nagy gyorsaságuk miatt sem erőd ostromlása, sem az ellenséges tábor fosztogatása közben nem látni őket. Azért lehet őket talán a legfélelmetesebb harcosoknak mondani, mert távolról lövöldözik nyilaikat, melyeknek hegyét csodálatos művészettel odaillesztett éles csontokból készítik. a közelharcban pedig, saját magukat nem kímélve, karddal küzdenek.

Náluk soha senki nem szánt, nem fogja meg az eke szarvát. Nincs állandó lakóhelyük, saját házuk, sem törvényük, sem megszabott életmódjuk, hanem mint a menekülők kóborolnak szekereiken, amelyek lakásul is szolgálnak. Asszonyaik azokon szövik számukra a piszkos ruhákat, ott közösülnek férjükkel, ott szülnek és nevelik föl a serdülőkorig gyermekeiket. Náluk senki sem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy honnan származik, mert fogantatási helyétől távol született, és még távolabb nevelkedett.

Fegyverszünet esetén hitszegők, megbízhatatlanok, s mihelyt valamilyen újabb remény halvány lehetősége mutatkozik, szerfölött nyugtalanokká válnak, és mindenben a féktelen düh irányítja őket.

Ez a szilaj természetű, fékezhetetlen nép, amely heves vágyat érez mások fosztogatására, rabolva és gyilkolva vonult keresztül a szomszédos országokon.

Sz. Gy.