Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

51. fejezet - 49. MARATHÓN

51. fejezet - 49. MARATHÓN

Hérodotos VI 102-113.

Kr. e. 490

  1. Eretria leigázása után néhány napig még ott maradtak, majd gyorsan elhajóztak Attika felé, abban a reményben, hogy az athéniakkal éppúgy elbánhatnak, mint az eretria- iakkal. S minthogy Attikában Marathón volt az a terület, amely lovascsatára a legalkalmasabbnak látszott, és Eretriához is ez esett a legközelebb, Peisistratos fia, Hippias ide vezette a perzsákat.

  2. Az athéniak a perzsa közeledés hírére szintén Marathónhoz vonultak. Tíz hadvezér vezette őket, a tizedik volt az a Miltiadés, akinek atyját, Kimónt, Stésagoras fiát száműzte Athénból Peisistratos, Hippokratés fia. Kimón idősebbik fia, Stésagoras a nagybátyjánál, Miltiadésnál nevelkedett a Chersonésoson, az ifjabbik pedig apjánál maradt Athénban, és a Chersonésoson gyarmatot alapító Miltiadésról nevezték el Miltiadésnak.

  3. Ez a Miltiadés most megérkezett a Chersonésosról, és miután útközben kétszer is elkerülte a halált, az athéniak hadvezére lett.

  4. Mielőtt a hadvezérek elhagyták volna a várost, követet küldtek Spártába: egy Pheidippidés nevű athéni férfit, aki nagyon gyorsan tudott futni, és ez is volt a foglalkozása. Ez a Pheidippidés azt mesélte az athéniaknak, hogy egyszer Tegea fölött, a Partheni- on-hegy lejtőin összetalálkozott Pan istennel. Pan a nevén szólította Pheidippidést, és rábírta, hogy vonja kérdőre az athéniakat, vajon miért nem törődnek vele, amikor ő mindig is a javukat akarta, nemegyszer segített már nekik, és fog a jövőben is. Az athéniak hittek Pheidippidés állításának, és amikor államuk felvirágzott, templomot építettek Pannak az Akropolis tövében, s az üzenet emlékét évenként áldozatokkal és fáklyás futóversennyel ünnepelték meg.

  5. A hadvezérek tehát ezt a Pheidippidést, aki azt állította, hogy találkozott Pannal, elküldték Spártába, s az Athénból való indulása utáni napon már meg is érkezett. Felkeresvén az elöljárókat, ezt mondta: „Lakedaimóni férfiak! Az athéniak azt kérik tőletek, hogy siessetek a segítségükre, és ne nézzétek tétlenül, hogy a legősibb hellén várost a barbárok leigázzák. Eretria már szolgasorsra jutott, így Hellas máris elvesztett egy fontos várost.” Pheidippidés elmondta hát a rábízott üzenetet, a lakedaimóniak pedig úgy döntöttek, hogy megadják ugyan a segítséget, de nem indulhatnak azonnal, mert akkor megszegnék a törvényt. Aznap volt ugyanis a hónap kilencedik napja, márpedig a kilencedik napon – legalábbis így mondták – nem indulhatnak hadba, hiszen még nincs holdtölte.

  6. Így hát megvárták a holdtöltét. Közben Hippias, Peisistratos fia elvezette a perzsákat a marathóni síkságra. Előző éjjel azt álmodta, hogy saját anyjával hál együtt. Ő ezt az álmot úgy magyarázta, hogy amikor majd visszajut Athénba, újra megszerzi a hatalmat, és öregkorában ott fog meghalni. Ilyen következtetést vont le tehát álmából. Másnap elszállította az Eretriában ejtett foglyokat a styraiak birtokában lévő Aigileia szigetére, a hajóhadat Marathónba irányította, és ott lehorgonyoztatta, továbbá elrendezte a partra szálló hadsorokat. Intézkedés közben egyszer csak nagyot tüsszentett, és heves köhögés fogta el. Benne járt már a korban, úgyhogy a legtöbb foga laza volt, s most a heves köhögéstől kiköpte az egyik ilyen meglazult fogát a homokba. Mindent tűvé tett érte, de hiába, s ekkor Hippias felsóhajtott, és így szólt a körülötte állókhoz: „Ez a föld nem a miénk, és soha nem fogjuk tudni leigázni. Amennyi nekem járt belőle, azt a fogam megkapta.”

  7. Hippias tehát azt gondolta, hogy így vált valóra az álma. Közben az athéniak Hé- raklés szentélye körül foglalták el hadállásukat, s megérkeztek hozzájuk a plataiaiak is. Ezek a plataiaiak már korábban Athén védelme alá helyezték magukat, és az athéniak eddig is sok terhet és viszontagságot vállaltak értük.

  8. Az athéni hadvezéreknek megoszlott a véleménye: egy részük úgy gondolkodott, hogy nem szabad megkockáztatni az ütközetet a médekkel, akik sokkal többen vannak, más részük, Miltiadésszal az élen, ragaszkodott hozzá. Ez a két nézet alakult hát ki a hadvezérek között, és már-már a rosszabbik kerekedett felül. A tíz stratégos mellett azonban tizenegyedikként annak az athéni polgárnak is szavazati joga volt, akit babszem húzásával polemarchosnak választottak (ősi athéni szokás szerint ugyanis a polemar- chos a hadvezérekkel azonos szavazati joggal rendelkezett), s ebben az időben az aphid- nai Kallimachos volt a polemarchos, akit Miltiadés felkeresett, és így szólt hozzá: „Tőled függ, Kallimachos, hogy rabszolgasorba taszítod-e Athént, vagy pedig megőrzöd szabadságát, és akkor emlékedet az utókor nagyobb dicsőséggel fogja övezni, mint Harmodiosét és Aristogeitónét. Athén ugyanis fennállása óta még sohasem forgott ekkora veszélyben. Ha meghódolnak a médek előtt, sorsuk megpecsételődik, mert Hippias kényére-kedvére elbánik velük. Ha viszont ők győznek, Athén lesz Hellas első városa. Elmondom hát most neked, hogyan történhet ez meg, és miért éppen a te szavad a döntő. Mi tízen vagyunk hadvezérek, és megoszlik a véleményünk: egyesek a csatát javasolják, mások ellenzik. Ha nem vívjuk meg most ezt az ütközetet, tartok tőle, hogy akkora egyenetlenség támad az athéniak közt, hogy zavarodottságukban átállnak a médekhez. Ha azonban vállaljuk az ütközetet, még mielőtt az athéniak teljesen meghasonlanának egymással, akkor az igazságosztó istenek segítségével megszerezhetjük a győzelmet. Mindez csak rajtad áll. Ha az én véleményemhez csatlakozol, hazád megőrzi szabadságát, és Hellas első városa lesz, ha viszont a csata ellenzőinek oldalára állsz, annak a sok jónak, amit felsoroltam, az ellenkezőjét fogod ránk zúdítani.”

  9. Ezekkel a szavakkal Miltiadés végül meggyőzte Kallimachost, a polemarchos szavazata pedig eldöntötte, hogy lesz ütközet.

  10. Amikor aztán rákerült a sor, az athéniak felsorakoztak az ütközetre, mégpedig a következő hadrendben. A jobbszárnyat Kallimachos, a polemarchos vezette, akkoriban ugyanis az volt a szokás az athéniaknál, hogy a jobbszárnyat mindig a polemarchosra bízták. Ő állt tehát az élen, s mögötte sorakoztak fel egymás mellett, meghatározott sorrendben a phylék, legvégül pedig a balszárnyon a plataiaiak álltak. Az athéni csapatok Marathónnál úgy helyezkedtek el, hogy arcvonaluk éppen olyan hosszú volt, mint a mé- deké, a középső részre azonban csak néhány sor mélységben jutott ember. Ez volt tehát a legsebezhetőbb pontjuk, s erejük a két szárnyra tömörült.

  11. Amikor a csapatok is elfoglalták a kijelölt helyüket, és az áldozati előjelek is kedvezőek voltak, az athéniak rohamra indultak, és futólépésben közeledtek a barbárokhoz. A két sereg között mintegy nyolc stadion volt a távolság. A perzsák meglátták a futva közeledő athéniakat, és felkészültek az ellenállásra, de közben szentül hitték, hogy az athéniak megőrültek, és a vesztükbe rohannak, hogy ilyen kis sereggel, íjászok-lovasok nélkül rájuk támadnak. Ezt gondolták a barbárok, az athéniak azonban zárt csatarendben vonultak, és példás hősiességgel harcoltak. Tudomásunk szerint ők voltak az első hellének, akik rohammal támadtak az ellenségre, és akik nem ijedtek meg a méd ruhák és viselőik láttára. Mert egészen addig a médek nevének puszta említésére is rémület fogta el a helléneket.

  12. Hosszú ideig tusáztak Marathónnál. Középen, ahol maguk a perzsák és a sakák harcoltak, a barbárok voltak fölényben, és áttörvén a hellén arcvonalat, a szárazföld belseje felé kezdték szorítani a helléneket, a két szárnyon azonban az athéniak és a plataiai- ak kerekedtek felül. Előnyös helyzetükben a megfutamított ellenséget menekülni hagyták, a két szárny egyesült, és azokra támadt rá, akik korábban középen áttörték az athéni csatasort. Itt is az athéniak győztek. A perzsák menekültek, ők a nyomukba eredtek, és addig kaszabolták őket, amíg a tengerhez nem értek, ahol – megpróbálván tűzbe borítani – megtámadták a hajókat.

M. Gy.

A marathóni csata leghosszabb leírását Hérodotos örökítette meg. Kallimachos, a harcban elesett polemarchos verses sírfeliratának töredékeit tartalmazó ión oszlop darabjai fennmaradtak, amelyeket ma az athéni Epigraphiai Múzeumban őrzinek (IG I3 784; ML 18):

Az Aphidnaiból való (Kallimachos) ajánlott fel engem Athénának, az Olymposon lakó halhatatlanok követét,

polemarchosként az athéniak küzdelmét

Marathónnál ... a hellének (?) ... az athéniak fiai az emlékét .

N. Gy.

A hérodotosi leírásból világosan kitűnik, hogy bár a csata előtt Pheidippidés valóban elfut Spártába, a marathóni futó közismert története nem más, mint minden alapot nélkülöző legenda.