Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

72. fejezet - 70. A MÉLOSI DIALÓGUS

72. fejezet - 70. A MÉLOSI DIALÓGUS

Thukydidés: A peloponnésosi háború. V 84-116.

Kr. e. 416

84. A következő nyáron Alkibiadés húsz hajóval Argoshoz vitorlázott, őrizetbe vette a Lakedaimón iránti rokonszenvvel gyanúsítható argosiakat, háromszáz embert, akiket az athéniak az uralmuk alatt álló közeli szigeteken helyeztek el. Majd az athéniak harminc saját hajójukból és hat chiosi és két lesbosi hajóból álló hajóhaddal Mélos szigete ellen indultak. Saját haderejüket ezerkétszáz nehézfegyverzetű katona, háromszáz íjász és húsz lovas íjász, szövetségeseik és a szigetlakók hadseregét pedig mintegy ezerötszáz nehézfegyverzetű katona alkotta. Mélost Lakedaimón alapította, s lakói nem akartak, mint a többi szigetlakó, Athén alattvalói lenni, hanem kezdetben egyik félhez sem csatlakozva nyugodtan viselkedtek, majd mikor az athéniak, földjüket pusztítva, erőszakkal akarták megtörni őket, nyílt háborút kezdtek ellenük. A rájuk támadó athéni sereg vezetői, Kleo- médés, Lykomédés fia és Teisias, Teisimachos fia, mielőtt pusztítani kezdték volna földjüket, követeket küldtek hozzájuk, de ezeket a mélosiak nem engedték a népgyűlés elé, s a főtisztviselők és a vezető családok képviselői előtt kellett elmondaniuk, hogy miért jöttek. Itt az athéni követek a következőket mondták:

  1. „Miután nem szólhatunk az egész néphez, nyilván azért, hogy a tömeget egyetlen összefüggő beszédben előadott s az első hallásra is meggyőzőnek és megcáfolhatatlannak ható érveinkkel meg ne zavarjuk – hiszen jól tudjuk, hogy ezért vezettek minket e szűkebb körű tanács elé –, nos, ti, akik itt ültök, válasszátok a tárgyalásnak még ennél is biztosabb módját. Ne összefüggő beszédben, hanem pontról pontra válaszoljatok, s szakítsatok félbe azonnal, ha olyasmit mondunk, ami számotokra nem látszik kielégítőnek. S először arra válaszoljatok, elfogadjátok-e javaslatunkat?”

  2. Erre a mélosi főemberek így válaszoltak: „Méltányos javaslatok ellen, hogy higgadtan igyekezzünk egymást meggyőzni, nem lehet kifogásunk. Ennek azonban szemlátomást ellentmond az a tény, hogy ti már most, túl az előkészületeken, készen álltok a háborúra. S úgy látjuk, azért jelentetek meg, hogy ítélőbíráink legyetek az elkövetkező eszmecserében, s hogy tárgyalásaink eredménye, ha bebizonyítjuk igazunkat, s éppen ezért nem engedünk, a háború, ha pedig hagyjuk magunkat meggyőzni, a szolgaság lesz.”

  3. Athéniak: Ha ti azért jöttetek össze velünk, hogy a jövő lehetőségeit találgassátok, vagy más a célotok, nem pedig az, hogy jelenlegi helyzetetekben, amelyet ti magatok is láttok, városotok megmaradásáról tanácskozzatok, máris abbahagyhatjuk a tárgyalást. Ha azonban az utóbbi a célotok, akkor beszéljetek tovább.

  4. Mélosiak: Természetes és megbocsátható, ha ilyen válságos helyzetben valakinek a gondolatai sok irányban elkalandoznak. Összejövetelünk célja valóban a mi megmaradásunk, s a tárgyalást, ha nektek is megfelel, folytassuk úgy, ahogy ti javasoltátok.

  5. Athéniak: Nos, jó. Mi tehát egyáltalán nem szándékozunk előttetek szép szavakat hangoztatva – hogy például a médek legyőzése után minket illet az uralom, vagy hogy az elszenvedett jogtalanságok megtorlására érkeztünk ide – hosszadalmas és alig elhihető szónoklatot tartani, másrészt azonban ti se higgyétek, hogy meggyőzhettek minket, azt állítva, hogy noha ti a lakedaimóniak gyarmatosai vagytok, nem nyújtottatok nekik fegyveres segítséget, vagy hogy nekünk még soha semmi sérelmet nem okoztatok. Okosabb, ha csak annyit akartok elérni, amennyit kettőnk őszinte érzései megengednek. Hiszen éppoly jól tudjátok, mint mi, hogy emberek között jogegyenlőségről csak az erők egyensúlya esetében lehet beszélni, a hatalmas azonban végrehajtja, amit akar, a gyenge pedig meghajlik előtte.

  6. Mélosiak: A mi véleményünk szerint – s ezt meg kell mondanunk, mikor ti, semmibe véve a jogot, csak a haszonról vagytok hajlandók beszélni – kívánatos lenne, ha nem vetnétek el mindnyájunknak ezt a közös kincsét, s a bajban lévő esetében a méltányos mindig igazságosnak is számítana, s ő, ha ügye jogosságát nem is tudja teljes mértékben bebizonyítani, számíthasson némi jóindulatra. S ez nektek is érdeketekben áll, hiszen ha netán egyszer alulmaradtok, meglehet, ti szolgáltok a legszörnyűbb megtorlás példájául.

  7. Athéniak: Amiatt mi nem aggódunk, hogy mi lesz velünk, ha uralmunk egyszer véget ér. Mert nem az a nép félelmetes a legyőzött számára, amely, miként a lakedaimó- niak is, másokon uralkodik – különben is most nem a lakedaimóniakkal van nézeteltérésünk –, hanem az elnyomott, ha egyszer fellázad, s legyőzi eddigi urát. De engedjétek, hadd legyen ez a veszély csak a mi gondunk. Azt szeretnénk kifejteni, hogy mi hatalmunk kiterjesztése végett érkeztünk ide, s városotok megmentése érdekében folytatjuk ezt a tárgyalást, hogy itt küzdelem nélkül vegyük át az uralmat, úgy, hogy ti mindkettőnk javára sértetlenek maradjatok.

  8. Mélosiak: S miképpen jelenthetne nekünk akkora előnyt szabadságunk elvesztése, mint nektek az elnyert uralom?

  9. Athéniak: Úgy, hogy ti a legszörnyűbbet elkerülve, alattvalóinkká váltok, mi pedig csak nyerünk vele, ha nem teszünk tönkre benneteket.

  10. Mélosiak: S nem elégednétek-e meg azzal, ha mi ellenségeitekből barátaitokká válva nyugodtan maradnánk, anélkül hogy bármelyik féllel szövetséget kötnénk?

  11. Athéniak: Nem! Ellenséges érzületetek kevesebb kárt okozna nekünk, mint barátságotok, amely alattvalóink szemében éppen gyengeségünket, míg gyűlöletetek hatalmunkat bizonyítaná.

  1. Mélosiak: Higgyétek el, mi is súlyos dolognak tartanánk, ha teljesen egyenlőtlen helyzetben kellene szembeszállnunk haderőtökkel és a sorssal. Azonban bízunk benne, hogy az isten kormányozta végzet nem engedi meg, hogy eltiporjanak, mert mi tiszta ügyet képviselve szállunk szembe a jogtalan támadással. Ami pedig haderőnk gyengeségét illeti, bízunk lakedaimóni szövetségeseink támogatásában, akik, ha más okból nem is, a rokonság és a becsület miatt feltétlenül segítségünkre sietnek. Így hát a mi magabiztosságunk nem is annyira megalapozatlan.

  2. Athéniak: Ami az isten jóindulatát illeti, az, reméljük, minket sem fog cserbenhagyni. Hiszen mi semmi olyasmit nem kívánunk vagy teszünk, ami ellentmondana az emberek istenről való véleményének vagy egymás iránt táplált érzelmeinek. S istenről nagy valószínűséggel, az emberről pedig minden bizonnyal állíthatjuk, hogy a természetükben mindig ott rejlő kényszer alapján, ha megvan rá a hatalmuk, uralkodni akarnak. Ezt a törvényt nem mi találtuk ki, s fennállása óta nem mi alkalmazzuk először, hanem már készen örököltük, s minden időkre érvényes örökségként fogjuk is hátrahagyni. S ha eszerint járunk el, ezt abban a tudatban tesszük, hogy ti vagy bárki más hasonló hatalom birtokában ugyanúgy cselekednék, mint mi. Így hát nyilvánvalóan semmi okunk nincs a félelemre, hogy az istenek jóindulatát esetleg elveszítjük. Ami pedig a lakedaimóniakról alkotott véleményeteket s azt a reményeteket illeti, hogy már csak becsületből is segítségetekre sietnek, nos, ebben az esetben csodálattal illethetjük gyermekhez illő bizalmatokat, de nem irigyeljük balgaságotokat. Mert igaz, hogy a lakedaimóniak, ha egymás közti érintkezésükről vagy hazai törvényeik tiszteletéről van szó, kiválóan viselkednek, de sokat lehetne arról beszélni, hogyan bánnak másokkal, s röviden szólva úgy jellemezhetjük őket, hogy aligha ismerünk még egy népet, amely a legteljesebb nyíltsággal azt tartja tisztességesnek, ami neki kellemes, és azt jogosnak, ami neki hasznos. S mivel ilyen a gondolkodásmódjuk, nagyon alaptalan a reményetek, hogy megmentenek.

  1. Ezzel az athéni követek visszatértek a sereghez, s a hadvezérek, miután a mélosiak egyáltalán nem engedtek, haladéktalanul megkezdték a háborút Mélos körül. A munkát az egyes városok között felosztva, körülsáncolták Mélost, majd az athéniak, szárazon és vízen saját és szövetséges csapataikra bízva az őrködést, eltávoztak, míg az ottmaradtak fenntartották az ostromzárat.

116. . Ugyanebben az időben a mélosiak, ismét kitörve, elfoglalták az athéni ostromsánc egy másik pontját, ahol kevés volt az őr. E támadás után Athénból új sereg érkezett Démeas fiának, Philokratésnak vezetésével. S mivel most már teljes erővel folyt az ostrom, amihez hozzájárult még néhány városbeli árulása is, a mélosiak megadták magukat azzal, hogy sorsukról az athéniak tetszésük szerint döntsenek. Az athéniak minden kezükbe került felnőtt mélosi férfit lemészároltak, a gyermekeket és asszonyokat pedig eladták rabszolgának. S a városba, amelyet saját gyarmatukká tettek, később ötszáz telepest küldtek.

M. Gy.

Thukydidés úgy ábrázolja a mélosiakat, mint független szigetlakókat, akik sem az athéniakat, sem a spártaiakat nem támogatták. Ennek ellentmond egy Kr. e. 427 körül keletkezett spártai felirat (e kötetben a 67. dokumentum), amely szerint Mélos két ízben is hozzájárulást fizetett a spártai hadjáratokhoz. Igaz, Kr. e. 425-ben Kleón 15 talanton adót vetett ki rájuk, amit feltehetőleg be is fizettek Athénnak (IG I3 71, 65. sor). A történelmi hitelességtől függetlenül, e szofisztikus filozófusokat idéző párbeszéd leplezetlen cinizmussal szól egy nagyhatalom és egy annak kiszolgáltatott kis állam viszonyáról.