Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

82. fejezet - 80. AZ ANTALKIDAS-FÉLE BÉKE (KR. E. 386)

82. fejezet - 80. AZ ANTALKIDAS-FÉLE BÉKE (KR. E. 386)

Isokratés: Panégyrikos. 115-120.

Kr. e. 380

  1. Valóban, sem a jelenlegi békét, sem a szerződésekben foglalt, de az állami életben a valóságban nem létező önállóságot nem érdemes többre tartani, mint a mi vezetésünket.1 Mert ugyan kinek kell az ilyen állapot, amelyben kalózok tartják hatalmukban a tengert, zsoldosok foglalják el a városokat, 116. s a polgárok ahelyett, hogy mások ellen küzdené- nek hazájukért, a városfalon belül egymás ellen harcolnak; sok város rabságra jutott, mielőtt békét kötöttünk, s a változások gyakorisága miatt bátortalanabbul élnek a városukban lakók, mint a számkivetéssel sújtottak, mert azok félnek a jövőtől, emezek viszont reménykedve várhatják a hazatérést. 117. Annyira távol vannak (a városok) a szabadságtól és a függetlenségtől, hogy közülük egyesek tyrannosok uralma alatt állnak, másokat harmosté- sek2 kormányoznak, egyeseket elpusztítottak, másoknak pedig a barbárok lettek az urai! Ők, akikkel mi, amikor átmerészkedtek Európába, és többre törtek, mint ami megillette őket, úgy elbántunk, 118. hogy nemcsak abbahagyták az ellenünk indított háborút, hanem tűrniük kellett saját országuk pusztítását is, és bár ezerkétszáz hajóval rendelkeztek, annyira megaláztuk őket, hogy Phasélisen3 innen nem mert jönni hadihajójuk, hanem meghúzódtak, és az alkalmat várták, de nem bíztak meglevő hatalmukban. 119. És hogy ez a mi elődeink vitézsége miatt volt így, azt világosan megmutatta a városok további sorsa: mert ahogy mi elvesztettük a vezetést, kezdetét vette a görögök szerencsétlensége.

120. Legjobban akkor látható a változás nagysága, ha összehasonlítjuk a mi akkori szerződésünket azzal, amit most kötöttek. Akkor ugyanis mi határt szabtunk a (perzsa) király uralmának, adókat vetettünk ki, és megakadályoztuk őt abban, hogy a tengert használja. Most pedig ő az, aki elrendezi a görögök ügyeit, és megszabja, hogy kinek-ki- nek mit kell tennie, és éppenhogy csak helytartókat nem rendel a városok fölé.

S. J.

  1. A Királybékét Kr. e. 386-ban kötötték a görög államok. A Kr. e. 395 óta tartó ellenségeskedéseket lezáró, a perzsa uralkodó gyámkodása alatt megkötött szerződéssel a kis-ázsiai görög poli- sok visszakerültek perzsa uralom alá. Spárta és ellenfelei (Athén, Boiótia, Korinthos, Argos) kimondták a görög államok autonómiáját. Xenophón így ír a békeszerződés megszületéséről (Hellénika. V 1, 29-35): „Miután összegyűltek, és a király (ti. Agésilaos) fölmutatta Tiribazos pecsétjét, ismertette az iratot, amely következőképpen szólt:

»Artaxerxés király úgy tartja helyesnek, hogy az ázsiai városok és szigetek közül Klazomenai, valamint Kypros az övéi legyenek, a többi hellén város pedig nyerje vissza önállóságát Lémnos, Imbros és Skyros kivételével, ezek, mint korábban is, maradjanak az athéniak birtokai. Aki pedig nem fogadja el ezt a békét, az ellen mindazok segítségével, akik velem egy véleményen vannak, háborút fogok indítani gyalogosan is, tengeren is hajóimmal és vagyonommal.«

A városok követei meghallgatták a békefeltételeket, és jelentették őket saját hazájukban.

A történtek után – hogy az államok megesküdtek a király diktálta békére – valamennyien föloszlatták gyalogos és tengeri hadseregüket. A lakedaimóniak, az athéniak és a szövetségesek számára először virradt föl a béke napja azóta, hogy az athéni falak lerombolását (Kr. e. 404) követően kirobbant a háború.” (N. Gy.)

  1. A harmostések a görög városokba küldött spártai helytartók voltak.

  2. A délnyugat-kis-ázsiai Phasélis volt a határ a Kallias-féle béke (Kr. e. 449) értelmében a Perzsa Birodalom és a délosi szövetség között.