Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

97. fejezet - 95. ALEXANDROS

97. fejezet - 95. ALEXANDROS

Plutarchos: Alexandros. 11; 15-16; 70; 75.

Kr. e. 336-323 lippos a fegyverek erejével meghódított népeket megfékezze és megszelídítse; csak megváltoztatta és megzavarta a régi rendet, ami így szokatlansága miatt nagy felfordulást idézett elő, s azután eltávozott. A makedónok válságtól féltek, és azt tanácsolták Alexandros- nak, hogy adja fel teljesen Hellast, és ne alkalmazzon erőszakot ellenük, az elszakadni vágyó barbárokat pedig szelídséggel nyerje meg, és átpártolási szándékukat próbálja meg a kezdet kezdetén megakadályozni. Alexandros, éppen ellenkező okoskodásból kiindulva, azzal kezdte, hogy bátran és merészen biztosította birodalma üdvét és biztonságát; meg volt ugyanis győződve róla, ha azt látják, hogy a legkisebb engedékenységet mutatja, valamennyien rátámadnak.

Midőn Thébai falai alá érkezett, hogy alkalmat adjon a thébaiaknak tettük megbánására, csak Phoinix és Prothytés kiadatását kérte tőlük, s bántatlanságot ígért azoknak, akik átállnak hozzá. A thébaiak ellenkövetelésképpen Philótast és Antipatrost kívánták tőle, és felhívást bocsátottak ki, hogy csatlakozzék mindenki hozzájuk, aki Hellas felszabadítását kívánja; így aztán Alexandros harcba vezette ellenük makedónjait. A thébaiak erejüket meghaladó bátorsággal küzdöttek a sokszoros számbeli fölényben levő ellenséggel, mikor azonban a kadmeiai makedón helyőrség kirohant, és hátba támadta s bekerítette őket, legnagyobb részük elesett az ütközetben, a város az ellenség kezébe került, s a makedónok a föld színével tették egyenlővé. Alexandros ezt főként azért tette, mert azt remélte, hogy a görögök majd megrémülnek ettől a nagy szerencsétlenségtől, és mozdulni sem mernek. Egyébként a történteket azzal szépítgette, hogy szövetségesei felhívásának volt kénytelen eleget tenni; a phókisiak és plataiaiak ugyanis vádat emeltek a thé- baiak ellen. Így aztán a papok, a makedónok vendégbarátjai, Pindaros leszármazottai és azok kivételével, akik az átpártolás ellen szavaztak, mindenki mást, mintegy harmincezer embert rabszolgának adatott el, az elesettek száma pedig hatezer volt.

12-14. Alexandros Athént megkíméli. Az isthmosi gyűlésen a görögök fővezérré választják. Jóslatot kér Delphoiban.

  1. Hadseregének számát legkevesebb harmincezer gyalogosnak és négyezer lovasnak mondják; de azok szerint, akik legtöbbre becsülik, negyvenháromezer gyalogos és ötezer lovas katonája volt. Ennek a haderőnek az eltartására, amint Aristobulos mondja, csak hetven talantonnal rendelkezett; Duris szerint élelme csak harminc napra volt elegendő, Onésikritos pedig azt állítja, hogy kétszáz talanton kölcsönt is vett fel. És mégis, bár ilyen csekély és szűkös erőforrásokkal indult el a hadjáratra, mielőtt hajóra szállt, utánajárt barátai viszonyainak, s az egyiknek földbirtokot, a másiknak falut, a harmadiknak egy város vagy kikötő adójövedelmét ajándékozta. Mikor már a királyi javakat és birtokokat úgyszólván mind szétosztotta és elajándékozta, Perdikkas megkérdezte tőle: „Magadnak, királyom, mit hagytál?” És mikor Alexandros azt felelte, hogy a reményt: „Akkor tehát – folytatta Perdikkas – ezt választjuk osztályrészül mi is, akik hadba szál- lunk veled.” Ezzel Perdikkas lemondott a neki kiosztott javakról, s barátai közül is néhá- nyan ugyanezt tették. De Alexandros szívesen adományozott azoknak, akik ajándékait elfogadták, és így makedóniai vagyona legnagyobb részét bőkezűen szétosztogatta. Ilyen lelkes hangulatban és ilyen előkészületek után kelt át a Helléspontoson. Ilionban szállt partra, és itt áldozott Athénénak, a hősöknek pedig italáldozatot mutatott be. Achilleus sírkövét megkente olajjal; hagyományos szokás szerint társaival mezítelenül versenyt futott a síremlék körül, majd a síremléket megkoszorúzta, s boldognak mondta Achilleust, hogy életében hű barátra, halála után pedig tetteinek nagy dalnokára talált. Amikor bejárta a várost, és a látnivalókat megnézte, valaki megkérdezte tőle, hogy nem akarja-e látni Alexandros (ti. Paris) líráját? Azt mondta, arra nincs a legkisebb gondja sem, de szívesen megnézné Achilleusét, amellyel ő bátor emberek dicső tetteiről énekelt.

  2. Közben Dareios hadvezérei nagy sereget vontak össze és állítottak csatarendbe a Granikos folyó átkelőhelyén. Így tehát elkerülhetetlenné vált, hogy mindjárt Ázsia kapujában csatát vívjanak a birodalomba való behatolásért és a felette való uralomért. A legtöbben féltek a folyó mélysége és a meredek túlsó part miatt, amelyet harcban kellett el- foglalniok. Némelyek úgy vélekedtek, hogy a hónappal egybekötött szokásokhoz ragaszkodni kell (a makedónok királyai Daisios hónapban ugyanis nem szoktak hadaikkal csatát kezdeni), de ezen az aggodalmon Alexandros úgy segített, hogy kijelentette, nevezzék a hónapot második Artemisionnak. Parmeniónnak arra az ellenvetésére pedig, hogy már késő van, és ezért ellenzi az átkeléssel járó kockázatot, azt mondta, hogy megszégyenítené a Helléspontost, ha félne a Granikostól, mivel a Helléspontoson már átkelt. A folyóba vetette tehát magát tizenhárom lovasszakasszal, és a feléjük szálló lövedékek közt a gyalogsággal és a lovassággal megrakott, meredek partok felé tört előre. A folyó sodra már-már magával ragadta, és az örvénylő víz elborította; inkább a harc vad mámorától részegen, mint józan belátással vezette embereit. Makacsul küzdött az átkelésért, s nagy üggyel-bajjal jutott csak át az iszaptól nedves és csúszós túlsó partra, majd csatarendbe való felállás nélkül, nyomban kénytelen volt rendezetlen harcba kezdeni és kézitusába elegyedni a rájuk törő ellenséggel. A perzsák hangos harci kiáltással támadtak, lovaik szembeszálltak az ellenséges lovakkal, s előbb lándzsával, majd mikor a lándzsák összetörtek, karddal viaskodtak egymással. Sokan Alexandrosra zúdúltak, akit feltűnővé tett pajzsa és sisaktaréja, és annak két oldalára rátűzött, szokatlanul nagy, fehér tolldísze. Egy dárda átfúródott páncélja kapcsán, de sebet nem kapott, ekkor azonban két perzsa vezér, Rhoisakés és Spithridatés egyszerre rárontott. Az utóbbi elől kitért, de Rhoisakésszal összecsapott, és dárdájával vérten ütötte, majd amikor a dárda kettétört, karddal támadt rá. Mialatt ezek ketten egymással viaskodtak, Spithridatés lován oldalt húzódott, és nyergében felemelkedve, barbár harci bárdjával teljes erejéből lesújtott Alexandrosra; a sisaktaréj eltörött az egyik tolldísszel együtt, de a sisak az ütés erejét nagy nehezen felfogta, s a harci bárd éle éppen csak horzsolta Alexandros haját a feje tetején. Majd mikor Spithridatés újabb ütésre emelte karját, a fekete Kleitos lándzsájával keresztüldöfte. Ugyanakkor esett le lováról Rhoisakés is, halálra sújtva Alexandros kardjától.

A heves és veszélyes lovasütközet közben a makedónok phalanxa átkelt a folyón, és mindkét fél gyalogos csapatai megütköztek, de a perzsák nem fejtettek ki komoly ellenállást, vagy csak rövid ideig, és a görög zsoldosok kivételével hanyatt-homlok megfutamodtak. Ezek egy halmon sorakoztak fel, és azt kérték Alexandrostól, hogy szavatolja biztonságukat. De ő inkább haragból, mint megfontolásból, ellenük rohant, és lovát (egy másikat, nem Bukephalast) az oldalán ért kardcsapás következtében elveszítette. A görögök legnagyobb része elhullott, és a makedónok közül is itt estek el és sebesültek meg a legtöbben, mert olyanokkal kellett megküzdeniök, akik kétségbeesett emberek voltak, és tudták, hogy harcoljanak.

A barbárok közül állítólag húszezer gyalogos és kétezer-ötszáz lovas katona esett el. Aristobulos adatai szerint Alexandros hadseregéből csak harmincnégyen estek el, ezek közül kilencen voltak gyalogosok. Ezekről Lysipposszal bronzszobrokat mintáztatott. Az athéniaknak, hogy a görögöket is részesnek ismerje el a győzelemben, külön háromszáz pajzsot küldetett. A többi zsákmányra azt a nagyravágyó feliratot vésette rá: „Alexandros, Philippos fia, és a lakedaimónok kivételével az összes görögök az Ázsiában lakó barbároktól.” A serlegeket, bíborszöveteket és a perzsáktól zsákmányolt egyéb holmit csekély kivétellel mind anyjának küldte el.

17-69. Sardeis meghódolása. Dareios veresége és halála. Alexandros indiai hadjárata. Alexandros serege visszatér Indiából Perzsiába.

70. (Alexandros) Susában tartotta meg társai nászünnepét; ő maga Dareios leányát, Sta- teirát vette feleségül, a legelőkelőbbekhez pedig a legelőkelőbb perzsa nőket adta. Közös nászünnepély volt ez mindazokkal a makedónokkal együtt, akik korábban léptek házasságra. A lakomára állítólag kilencezren voltak hivatalosak, és mindegyikük arany ivópoharat kapott az áldozathoz. Más tekintetben is bámulatos fényűzést fejtett ki; mindenki adósságát kifizette; százharminc híján tízezer talantont.

71-74. Alexandros perzsa őrséggel veszi magát körül. Ekbatanába, majd Babylónba érkezik.

75. Nearchos tiszteletére fényes lakomát rendezett, majd megfürdött, és szokása szerint lefeküdni készült. Ekkor Médios kérte, hogy menjen, és vegyen részt a mulatságukon; így aztán az egész következő napot ivással töltötte, majd lázas lett. Nem itta ki egy hajtásra Héraklés serlegét, és nem is érzett hirtelen olyan éles fájdalmat a hátában, mintha lándzsa járta volna át; ezeket a részleteket bizonyos írók kötelezőnek tartották feljegyezni, mintha egy nagy drámához tragikus és szomorú véget kellene kitalálniok. Aristobulos azt mondja: Alexandros, mikor szörnyű lázas állapotában bort ivott, hogy gyötrő szomjúságán enyhítsen, önkívületbe esett, és Daisios hónap harmincadik napján meghalt.

M. E.

Alexandros mindössze húszesztendős volt, amikor megkapta a királyságot. Kr. e. 335-ben elfoglalta Thébait. A fiatal uralkodó apjához hasonlóan Korinthosba hívta össze a hellén szövetség tagállamait, megújította megállapodásukat, és magát választatta meg fővezérnek. Miután Ale- xandros otthon megszilárdította helyzetét, minden készen állt a nagy hadjáratra. Kr. e. 334 áprilisában indult útnak a hadsereg. Alexandros valóságos diadalmenetben vonult végig a leigázott tartományokon. A jól ismert csatahelyek e diadalút állomásai voltak: Issos (Kr. e. 333), Tyros (Kr. e. 332), Gaugaméla (Kr. e. 331). Kr. e. 330-ban meggyilkolták III. Dareiost, és Alexandros a Perzsa Birodalom ura lett. Alexandros Kr. e. 323 júniusában halt meg Babylónban.