Ugrás a tartalomhoz

Görög–római szöveggyűjtemény

Németh György (2011)

Osiris Kiadó

Bevezetés

Bevezetés

Az ókori történelem írásos forrásai három módon maradtak ránk: egyrészt kőre vagy fémre vésett feliratok formájában, másrészt a többnyire Egyiptom homokjában megőrzött papirusztekercseken, harmadrészt – a középkori kódexmásolóknak köszönhetően – kéziratos könyvek, vagyis kódexek szövegeként. Forrásgyűjteményünk bő válogatást nyújt mindhárom forráscsoport reprezentatív darabjaiból. Az egyes szövegrészletek bemutatásakor az alábbi szempontokra voltunk figyelemmel:

  • Lehetőség szerint a legtöbb fontos történetírótól kiválasztottunk egy-egy jellemző részletet, gyakran éppen azokat, amelyekben a szerző a történetírás, illetve saját munkája célját fogalmazza meg (1., 121., 147., 158., 170., 179., 188. dok.).

  • Törekedtünk rá, hogy a görög és római történelem meghatározó eseményeit legalább egy-egy rövidebb forrás érzékeltesse, a jelentősebb személyiségek (pl. Periklés, Caesar, Augustus, Diocletianus) tetteit azonban több dokumentum segítségével világítottuk meg.

  • Bemutattuk egy-egy gyakori vagy fontos történelmi toposz különféle alakváltozatait és ezek fejlődését (72., 116., 140., 161. dok.).

  • A politikatörténet mellett a gazdaság- és vallástörténet néhány jellemző dokumentumát is bemutattuk (37., 45., 92., 102., 116., 120., 151., 152., 155., 193., 196., 197., 198., 203., 205. dok.).

  • E forrásgyűjteményben olvashatják először a magyar olvasók Muwattalli hettita uralkodó Wilusát, vagyis Tróját (Ilion) megemlítő levelét, valamint több kisebb felirat és papirusz fordítását (2., 41., 54., 105., 145A., 193. dok).

  • A görög és római források szigorú kronológiai sorrendben követik egymást a Kr. e. 13. századtól Kr. u. 400-ig, vagyis helyreállítottuk a mediterrán világ természetes egységét, amely nem vált szét külön görög, illetve római történelemre.

Az egyes dokumentumok fordítóit nevük kezdőbetűi jelzik. A szövegmagyarázatokat többnyire a kötet szerkesztője írta, ha nem, azt szintén a szerzők monogramjával jeleztük.

Végezetül szeretnék néhány szót szólni a görög neveknek a forrásgyűjteményben alkalmazott átírásáról.

Az ógörög nevek átírásának szabályait közli a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított A magyar helyesírás szabályai valamennyi kiadása. A forrásgyűjtemény mégis eltér e szabályoktól, igaz viszont, hogy az ún. tudományos átírás követelményeinek megfelel. A tudományos átírást az Akadémiai Kiadó által megjelentetett magyar nyelvű ókortudományi folyóirat, az Antik Tanulmányok, valamint a Görög történeti chrestomathia, a Görög történelem a kezdetektől Kr. e. 30-ig, a Görög történelem. Szöveggyűjtemény és Az ókori Róma című tankönyv alkalmazza. Értelmetlen föltenni a kérdést, hogy melyik átírás helyesebb, hiszen mind a két átírási rendszer következetesen adja vissza a görög betűk hangértékét, az persze más kérdés, hogy a görög nyelv általunk ismert mintegy 3400 éves történetének melyik szakaszát választjuk ki az átírás alapjaként. A mai görögök az ógörög neveket saját fonémarendszerük szerint ejtik ki, így lesz például az antik EYBOIA (ejtsd: Euboia) újgörögül Evia. A magyar átírások mindkét rendszere a rekonstruált Kr. e. 6-5. századi ejtést vette alapul.

Az európai középkor sokáig csak a latin forrásokból ismerte a görög szerzők nevét és műveit. Így honosodott meg Magyarországon is a görög nevek latinos átírása, amit ma már – egyre kisebb mértékben – csak az angolszász szakirodalom használ. Vegyünk egy példát.

1. táblázat -

Görög

Latinos

„Akadémiai”

Forrásgyűjtemény

AIZXYAOZ

Aeschylus

Aiszkhülosz

Aischylos

OMHPOZ

Homerus

Homérosz

Homéros


A különbség nyilvánvaló: a latinos átírás az -os végződést -us-ra változtatja, ami meglehetősen félrevezető, minthogy vannak olyan görög nevek, amelyek valóban -us-ra végződnek, például Oidipus, Achilleus. További különbség látható az ai betűkapcsolat és a X (kh vagy ch) átírásában. A latinos átírás a k hangot c-vel írja át (pl. Cadmus Kadmos helyett), ami további félreértésekre ad okot, és nem jelöli a magánhangzók hosszúságát.

A németes átírást korábban német könyvek magyar fordításaiban lehetett megtalálni, az utóbbi évtizedekben azonban már senki sem alkalmazza az alábbi, elnémetesített görög névalakokat: Homér (Homéros), Böócia vagy Beócia (Boiótia).

Minden átírás végső soron megállapodás kérdése, a legfontosabb az, hogy egy könyvön, cikken, publikáción belül egyetlen átírást érvényesítsünk következetesen. Hazai tudományos gyakorlatunknak megfelelően a tudományos átírást választottam. Kivételt csak a magyarban már meghonosodott névalakokkal (Athén Athénai helyett, Spárta Sparté helyett, helóta heilótés helyett, hoplita hoplités helyett, Karthágó Karchédón helyett stb.) tettem, ezeket meghagytam már megszokott formájukban.

A magyar kiejtéstől eltérően használt betűk:

2. táblázat -

u = ú vagy u

ch = kh

ph = p + h (nem f)

s = sz

y = ü

z = dz vagy z


Az é az éta, az ó az ómega átírására szolgál, a kettőshangzókat (ai, ei, oi) kettőshangzóként írjuk át, az ióta subscriptumot (magánhangzó alá írt ióta) nem jelöljük.

Ebből következik, hogy az ógörög ékezetes epsilon (é) és ékezetes omikron (ó) átírása nem é és ó, hanem e és o, minthogy a görög ékezetek hangsúlyt, nem pedig hosszúságot jelöltek.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani Hegyi W. Györgynek, aki javaslataival segített kialakítani a bemutatott római források sorát. Minden válogatás igen nehéz, mert sok olyan forrás van még, amit szívesen bemutattunk volna, de az amúgy is jókora terjedelmet nem lehetett a végtelenségig növelni. A válogatás felelőssége az enyém. Remélem azonban, hogy munkánk így is segítséget nyújt az egyetemi hallgatóknak és kollégáinknak az előadások és a szemináriumok során.

Budapest, 2011. június 25.

Németh György