A mai adórendszerekben az adóztatás alapjául szolgáló alapkategóriák – a jövedelem, a forgalom, a vagyon – egymással szoros összefüggésben állnak. A keletkező jövedelmeket, a fogyasztást és a vagyont a jövedelemadók, a forgalmi adók és a vagyonadók (a magyar jogban jórészt vagyonszerzési illetékek) terhelik. A keletkező jövedelem egy részét jövedelemadóval vonják el, amelynek megfizetése után fennmaradó jövedelem fogyasztásra vagy megtakarításra használható. A fogyasztásra vagy megtakarításra felhasznált jövedelmet még pótlólag megterhelik: a fogyasztást fogyasztási adókkal (például általános forgalmi adó), a vagyont (tulajdonlását, birtoklását, használatát stb.) vagyonadókkal (például építményadó, gépjárműadó).^[24] A vagyon adóztatása esetében fontos látnunk a különbséget a vagyont terhelő adó (például gépjárműadó) és a vagyonból származó jövedelmet terhelő adó (például személyi jövedelemadó) között. Ez utóbbi esetben nem a vagyont, hanem a vagyon tiszta hozadékát, a jövedelmet terheli adó; az egyik esetben a vagyon, a másik esetben a jövedelem az adótárgy. A jövedelem-forgalom-vagyon összefüggés kimutatható oly módon, hogy a jövedelmet terhelő minden adó a fogyasztási lehetőségeket is korlátozza, azaz közvetve szűkíti a fogyasztást terhelő adók mozgásterét. Az összefüggés fordítva is létező kapcsolatra mutat: a fogyasztást terhelő adók csökkentik a fogyasztásra (és megtakarításra) felhasználható jövedelmet.

A jövedelemadók közvetlen tárgya a jövedelem. A jövedelemadót a személyre vagy más adóalanyra vetítik oly módon, hogy az feleljen meg a teherviselő képességet többé-kevésbé tükröző gazdasági eredményességnek, és vegye figyelembe a személyi és – számos jogrendszerben – a családi körülményeket.^[25] A jövedelemadókat a közfelfogás ezért mind a mai napig a legigazságosabb adóként tartja számon, mivel az adóterheket differenciáltan kezeli.

A jövedelemadók mindig meghatározott időszak, a mi viszonyaink között rendszerint egy-egy naptári év^[26] alatt keletkezett jövedelmet szabályozzák. A jövedelem létrejötte jövedelemtípusonként eltérő. Egyes jövedelmek hosszabb-rövidebb időszakonként visszatérően keletkeznek (például keresetek), mások szinte folyamatosan (például egyes kamatjövedelmek). Végül léteznek eseti jövedelmek. A megszerzett jövedelem esetleg ki sem mutatható (például a megszerzett vagyoni értékű jog értékének emelkedése), csak akkor, ha az elidegenítésre sor kerül. A jövedelem létrejötte (például értéknövekmény), realizálódása (az értékpapír elidegenítése) és kimutatása (megállapítás, bevallás) időben elválik egymástól. Valójában vélelem az, hogy a jövedelem csak az adózási (adómegállapítási, bevallási) periódus végén keletkezik.

A jövedelem egyik megközelítésben lehet meghatározott bevételi, jövedelmi források összessége – ahogy például a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény szerint a bevétel egésze, a bevétel meghatározott része vagy a bevételnek a költségekkel csökkentett része -, egy másik elmélet szerint pedig egy meghatározott időszak alatt bekövetkezett vagyongyarapodás. A „jövedelem" mint adótárgy az adott időszakban ténylegesen elért vagy különböző adótechnikai módszerekkel hosszabb időszak átlagaként kimutatott összeg lehet. E kétféle jövedelemfogalom mellett meg szokták említeni a feltételezett vagy valószínűsített (vélelmezett) jö- vedelmet,^[27] mint amely az átalányadózást alkalmazó jövedelemadó-rendszerekben gyakori.

Lényegében ennek egyik eseteként tartják számon a minimumadóztatást, amely egyfajta minimális elvárható jövedelem feltételezésén alapul. Ilyen adótechnikát különösen a rossz adómentalitású – például latin-amerikai – országokban alkalmaznak hagyományosan. Ismeri számos európai ország, s az alternatív minimumadót az Egyesült Államok jövedelemadója is szabályozza. Magyarországon az utóbbi fél évszázadban^[28] is több példát lehet erre említeni, ideértve a kilencvenes évek gyakorlatát is. A korábbi magánszemélyek jövedelemadója és társasági adó 1993-ban tartalmazott minimumadó-mértékeket, de ezeket egy esztendő múlva, 1994-ben hatályon kívül helyezték. Jelenleg a személyi jövedelemadó (vállalkozói jövedelemadó) és a társasági adó is tartalmaz minimumadót, aminek közkeletű elnevezése: elvárt adó.

A jövedelemadók alanyai szerint megkülönböztethetők a természetes személyek és a szervezetek jövedelemadói.

A személyi jövedelemadó a régebbi eredetű, egyesek szerint a polgári liberalizmus terméke, míg mások éppen a XIX. századi baloldali társadalmi mozgalmak hatásaival hozzák összefüggésbe. Őseként a Nagy-Britanniában 1799-ben a napóleoni háborúkkal összefüggésben bevezetett és 1842 óta folyamatosan működtetett jövedelemadót említik az irodalomban leggyakrabban.^[29] A XIX. század első felében a jellegzetes jövedelemadózás az osztályadózás volt jóléti (jövedelem-) osztályok szerint (például Poroszország 1820). Olaszországban 1864-ben, Ausztráliában és

Japánban a XIX. század nyolcvanas éveiben, míg Németországban és Hollandiában a kilencvenes években vezették be a teherviselő képességet és a progresszivitást megvalósító modern jövedelemadózást. Az Egyesült Államokban – a polgárháborús időszakot leszámítva – csak az 1913. évi alkotmánymódosítást követően nyílt lehetőség formailag a jövedelemadózás rendszeresítésére.⁷ Magyarországon először 1868-ban jelent meg, de a modern jövedelemadózást a Wekerle-féle adóreformhoz kapcsolják. Az előzmények ellenére a jövedelemadó igazi fénykora a XX. század, melynek első évtizedeiben az ipari társadalmakban megtörtént a jövedelemszerkezet átalakulása, amely teherviselő képessé tette a munkavállalók nagy részét. A jövedelemadózás ebben az értelemben is általánossá válhatott.

A jövedelemadót időnként megtépázott tekintélye ellenére az adók királyaként is említik. A legszélesebb politikai érdeklődés rendszerint akkor is a jövedelemadózást, közelebbről a jövedelemadó-kulcsok rendszerét kíséri, ha a forgalmi adókból származó bevételek gyakran nagyobb tételt jelentenek a költségvetésben számos fejlett országban. A jövedelemadózás tervezett vagy éppen megvalósított módosítása választások, kormányok sorsát képes eldönteni; más adók esetében ez kivételes.

A szervezetek jövedelmének adóztatása későbbi eredetű, mint a személyi jövedelemadó. A társas tőketulajdon megjelenését követően még évtizedekig a fiskális átláthatóság jellemezte az adópolitikát, azaz a társaságoknál keletkező jövedelmet a tulajdonosoknál adóztatták. Egyes országokban már az első világháború után megjelenik a társaságoknak a személyektől elkülönült adóztatása, míg Franciaországban erre csak 1948-ban került sor.

Az elérni kívánt célok, funkciók differenciáltak a két jövedelemadó-típus esetében. Különösen a személyi jövedelemadóhoz kapcsolódik mindenütt számtalan másodlagos cél, olyan preferenciák, megkülönböztetések iránti igény, amelyek érvényesülését a politikai döntéshozatal átmenetileg vagy tartósan el kívánja ismerni. Mindkét jövedelemadó-típus tartós, közös eleme a gyakorlatban az államháztartás bevételeihez való hozzájárulás, a jövedelemelosztás módosítása (társadalompolitikai szempontok érvényesítése), valamint a konjunktúrapolitikai és foglalkoztatáspolitikai célok elősegítése. A rendszerváltást követő két évtizedben mind a személyi jövedelemadót, mind a társasági adót a megtakarítások, befektetések bizonyos formáinak elősegítése jellemezte. A 2010-es választásokat követően a két adónem tekintetében lényeges adópolitikai fordulat következett be. A személyi jövedelemadóban ez egyfelől a különböző jövedelemtípusok azonos adómértékkel, a lényeget tekintve egy adókulccsal történő adóztatását, másfelől – elsősorban az eltartott gyermekek számának függvényében – a családi körülmények figyelembevételét jelenti. Szintén jelentős koncepcionális fordulat a személyi jövedelemadó rendszerében a létminimum adómentességét biztosító adójóváírás megszüntetése. A társasági adóban az adómérték csökkent, és ugyanígy a személyi jövedelemadó törvényben az egyéni vállalkozókra vonatkozó adómérték is jelentősen mérséklődött.

Az adópolitika célja egyfelől a háztartási fogyasztás és megtakarítás növekedésének (szinten tartásának), valamint a háztartásokat terhelő adósság törlesztésének elősegítése és a gyermekvállalás támogatása, másfelől a vállalkozási tevékenység ösztönzése, a gazdasági növekedés elősegítése és a foglalkoztatás ösztönzése a vállalkozások minden – a mikrovállalkozásoktól a multinacionális óriáscégekig – szintjén. Az adócsökkentés következtében kieső költségvetési bevételek pótlása néhány kisebb összegű bevételt jelentő adó és – átmenetileg – az ún. válságadók bevezetésével, valamint a közvetett adók (áfa, jövedéki adó) mértékének emelésével történt meg.

A két jövedelemadó egymással összefüggésben fejti ki hatását, azok csak összehangoltan változtathatók. Az egyenes adók, különösen a jövedelemadók esetében ugyanazon adópolitikai cél különböző szabályozási technikákkal egyaránt megvalósítható.