Ugrás a tartalomhoz

Pszichológia pedagógusoknak

N. Kollár Katalin, Szabó Éva (2004)

Osiris Kiadó

HONNAN SZÁRMAZNAK A CSOPORT NORMÁI?

HONNAN SZÁRMAZNAK A CSOPORT NORMÁI?

A normák (mint ahogy például Sherif terepkísérlete kapcsán láttuk a 13. fejezetben) a csoportfejlődés során alakulnak ki. Hatással vannak rá a csoport által átélt események, együttes tapasztalatok. A csoport tagjai azonban nem „tiszta lappal indulnak”. A családjukból és korábbi csoportjaikból egyaránt hoznak normákat, melyek befolyásolják azt, hogy milyen közös normák válnak dominánsakká. Az iskolai osztályok esetén is fontos szempont, hogy milyen családi attitűdöket, elvárásokat hoznak a tanulók az iskola, a tanulás, a viselkedési normák tekintetében.

A korábbi iskolai tapasztalatok hatásai szintén fontosak a normák kialakításában. A tanárdiák viszony barátságos vagy ellenséges voltáról, a szabályok betartásának szükségességéről vagy a szabályszegés lehetőségeiről nagyon eltérő tapasztalatai lehetnek a tanulóknak, amik befolyásolják a jelenlegi viselkedésüket és az új csoport normáit is.

Nem utolsósorban magának az adott intézménynek is vannak kialakult normái (lásd bővebben a 20. fejezetben).

A kialakuló csoport tagjai nem egyenlő mértékben befolyásolják a normák kialakulását. A domináns, a csoport hierarchiájában meghatározó csoporttagok befolyása nagyobb (vö. a 19. fejezetben tárgyalt kerülőút-jelenséggel Mérei kísérletében).

Normakövetés, normaszegés, normaalakítás

A csoportban elfoglalt hely nem csupán a normaalakulásban betöltött szerepet, hanem a normakövetés mértékét is befolyásolja. Ebben szintén szerepet játszik a hierarchiában elfoglalt hely, de még egy szempont meghatározó, mégpedig az, hogy a csoport mennyire fontos az egyén számára.

A centrumban és a periférián lévő személyek kevésbé normakövetők. A vezetők a helyzetük stabilitása miatt megtehetik, hogy normaszegően viselkednek. Erre azonban nincs gyakran szükségük, mert a csoportnorma általában közel áll a sajátjukéhoz. A periférián lévőkre – a személyes kapcsolat hiányában – kisebb csoportnyomás hat, ezért is normaszegők.

Minél fontosabb a csoport, annál inkább normakövető az egyén. Ez egyrészt attól függ, hogy mennyit kockáztat a személy a normaszegéssel. A periférián lévő számára keveset nyújt a csoport, ezért kevésbé motivált a normához igazodásra. Másrészt a fontosság attól is függ, hogy a személy számára rendelkezésre áll-e alternatív csoporttagság. Ha valaki csak egyetlen csoporthoz tartozik, legyen ez akár olyan csoport, amelynek a normáival nem ért egyet, akkor a valahová tartozás igénye miatt nagy valószínűséggel követni fogja a diktált normákat. Ez magyarázza a deviáns normák követését is olyan személyeknél, akiknek nincs lehetőségük más csoporthoz kapcsolódni.

A normaszegés azzal a következménnyel jár, hogy a csoport megváltoztatja az egyén felé irányuló kommunikációját. Minél fontosabb egy csoport számára egy bizonyos norma, annál élénkebben reagál a csoportnorma megszegésére, vagy a normával ellentétes vélemény hangoztatására. A deviáns csoporttag felé intenzívebb kommunikáció indul el, a csoport megkísérli meggyőzni az ellenvélemény hangoztatóját. Minél fontosabb a szóban forgó norma, annál hosz- szabb időt is szánnak egy-egy meggyőzési próbálkozásra. Végül, ha nem sikerül meggyőzni a normaszegőt, akkor a népszerűségével fizet a szembenállásért; a csoport számára egyaránt szimpatikusak a normával egyetértő és a kezdetben ellentétes véleményt hangoztató, de meggyőzhető tagok, és legkevésbé kedvelik a csökönyösen deviáns személyeket (Schachter, 1981).

Tudatos normaalakítási folyamatok segíthetnek abban, hogy a csoport, például egy iskolai osztály normái minél hatékonyabban működjenek, és a csoport formális vezetője és a csoporttagok számára egyaránt elfogadottakká váljanak. Thomas Gordon erre a „szabályalkotó gyűlés” módszerét javasolja (Gordon, 1990). A csoport ilyenkor nyílt kommunikáció keretében közösen alakítja ki a szabályait, mérlegelve az összes csoporttag szempontjait. Az ilyen és ehhez hasonló tudatos normaalakítási folyamatok hatására a szabályok betartásának hatékonysága erősen megnő. A normaalakításban való aktív részvétel miatt a csoporttagok sajátjuknak érzik a normákat, jobban betartják és betartatják egymással is.

A csoportnormákhoz igazodás különbségeit jól példázza a mindnyájunk által ismert Molnár Ferenc-regény, A Pál utcai fiúk. Boka János, a csoport vezére megengedheti magának, hogy ne kövessen bizonyos csoportnormákat: gyerekes dolognak tartsa a Gitt-egyletet, és a közlegénnyel barátkozzon. Ugyanakkor Nemecsek Ernő, akinek érzelmileg nagyon fontos a csoport, nem mer ellenszegülni, zokszó nélkül végrehajtja a rá rótt kötelezettségeket, és elviseli az őt ért igazságtalanságokat.

Az osztály normái mint öndefiníciók

Az iskolai osztály mint állandó csoport az osztály tagjai számára az énazonosság érzését is nyújtja. A többi osztályhoz képest elfoglalt hely az önértékelés része, különösen olyankor, ha a tanárok is élnek az összehasonlítással. Ez a kérdés azoknál az osztályoknál válik igazán fontossá, akik vesztesei az összehasonlításnak. Ilyenkor láthatjuk azt, hogy a csoport által képviselt normák segítenek abban, hogy a csoport magát értékesnek, különlegesnek érezhesse. Az iskola általános normáihoz képest ezekben az osztályokban más értékek válnak fontossá.

A kreatív normák az osztályban azt szolgálják, hogy a csoport megőrizze önbecsülését, képes legyen egyéni arculatot fenntartani. Ez több úton is elérhető (Tajfel és Turner, 1979; Szabó L., 2001).

  • Más normák kiemelkedését látjuk olyankor, amikor a tanulásban gyenge osztály valami más területen tűnik ki. Ez lehet kifejezetten csoportépítő – pl. ők a jó sportolók, az iskolaújság vagy az iskolarádió szerkesztői – vagy semleges – pl. rajongás egy zenekarért.

  • A negatívnak ítélt tulajdonságok pozitívként emlegetése, az iskola normáival való ellenazonosulás. Ilyenkor a csoport abban tűnik ki, hogy markánsan elutasítja azokat a tevékenységeket, kötelezettségeket, amiket elvárnak tőlük. Kicsit analóg ez a helyzet a 13. fejezetben tárgyalt bohócszereppel, csak itt egy egész osztály viselkedése problémás. A nem tanulás, a tanárokkal való szembenállás mint a vagányság kifejezése sok problémát okoz a tanároknak. Ezekben a helyzetekben azt érdemes látni, hogy ezek a viselkedések funkciót töltenek be, azt teszik lehetővé, hogy a csoport egyéni módon definiálja magát. Ha nem tud kitűnni egy tulajdonságban, akkor kitűnik annak hiányában vagy a norma elutasításában. Hasonlóan értelmezhető a deviáns csoportok működése (lásd a 6. fejezetben). • Más referenciacsoporttal való összehasonlítás is lehetőséget ad az önbecsülés fenntartására. Egy hajtós iskola gyenge osztálya gyakran hasonlítja össze magát a környékbeli gyenge iskola diákjaival. Ilyenkor a pozitív önértékelést a gyengébbhez képest jó teljesítmény biztosítja.