Ugrás a tartalomhoz

Új magyar nyelvtan

É. Kiss Katalin, Siptár Péter, Kiefer Ferenc (2003)

Osiris Kiadó

1. fejezet - I. rész MONDATTAN │ É. Kiss Katalin

1. fejezet - I. rész MONDATTAN │ É. Kiss Katalin

Tartalom

1. A mondattan tárgya és alapfogalmai
1.1. A mondattan tárgya
1.2. Mondattani kategóriák
1.3. Az alaki kategóriák felsorolása
2. A mondat topik−predikátum tagolódása
2.1. A topik−predikátum tagolás funkciója
2.2. A topik formai jellemzői
2.3. A kontrasztív topik
2.4. Topik nélküli mondatok
2.5. A topik és a predikátum szerkezeti viszonya
2.6. A mondathatározók helye
2.7. Összefoglalás
3. A predikátum belső szerkezete
3.1. A csak igét és megnevező kifejezést tartalmazó VP belső szerkezete
3.2. Az igemódosítót tartalmazó VP belső szerkezete
3.1. A fókuszt tartalmazó predikátum belső szerkezete
3.4. A disztributív kvantort tartalmazó predikátum belső szerkezete
3.5. Szerkezeti hely és hatókör
3.6. A tagadás
4. A főneves kifejezés
4.1. A főneves kifejezés logikai funkciói
4.2. Az igék NP-típus-választása
4.3. A foneves kifejezések szerkezeti típusai
4.4. A mutató névmás
4.5. A birtokos szerkezet
4.6. A birtoklásmondat
4.7. A tárgyi NP szerkezete és az alanyi, illetve tárgyas igeragozás
4.8. Összefoglalás
5. A mellékneves kifejezés
5.1. A jelzői szerepű ADJP szerkezete
5.2. A predikatív ADJP
5.3. Összefoglalás
6. A határozószós kifejezés
6.1. A határozószós kifejezés szerkezete
6.2. Határozóbővítmény vagy igebővítmény?
6.3. Összefoglalás
7. A névutós kifejezés
7.1. A határozóragos NP-t vonzó névutók
7.2. A ragtalan NP-t vonzó (egyező) névutók
7.3. PP-k igemódosítói szerepben
7.4. Az ún. személyragos határozószók
7.1. Összefoglalás
8. Az igeneves kifejezések
8.1. A ragozatlan főnévi igeneves kifejezés
8.2. A személyragos alaptagú főnévi igeneves kifejezés
8.3. A határozói igeneves kifejezés
8.4. A melléknévi igeneves kifejezés
8.5. Összefoglalás
9. Az alárendelő összetett mondat
9.1. Az alárendelés mibenléte és típusai
9.2. A független alárendelés
9.3. A hogy-kötőszós mellékmondatok
9.4. A vonatkozó mellékmondatok
9.5. Összefoglalás
10. A mondatátszövődés
10.1. A mondatátszövődés mibenléte
10.2. Mondathatáron átívelő operátorkiemelés
10.3. Esetadási, egyeztetési problémák
10.4. Mondathatáron átívelő topikkiemelés
10.5. Kérdomondat-átszövodés
10.6. Összefoglalás
11. A névmások értelmezése
11.1. A fejezet tárgya, szakkifejezései, jelölésmódja
11.2. A visszaható és a kölcsönös névmás
11.3. A személyes névmások
11.4. Összefoglalás
12. Hivatkozások

1. A mondattan tárgya és alapfogalmai

1.1. A mondattan tárgya

A mondattan azt vizsgálja, hogyan, milyen műveletekkel, milyen elveknek, megszorításoknak eleget téve kapcsolódnak össze a szavak kifejezésekké és mondatokká. Az Új magyar nyelvtan mondattani fejezete azon mondattani műveletek és megszorítások minél teljesebb és pontosabb leírására törekszik, melyek alapján a magyar szókincs elemeiből a lehetséges magyar mondatok – és csakis azok – előállíthatók. Célját: azoknak a szabályszerűségeknek a megállapítását, melyek alapján a szavakból kifejezések, a kifejezésekből mondatok építhetők fel, ellenkező irányból fogja megközelíteni: azt elemzi, milyen szabályszerűségek szerint bonthatók a mondatok kifejezésekké, a kifejezések pedig szavakká, azaz hogyan tagolható a magyar mondat, milyen szerkezet tulajdonítható neki.

1.2. Mondattani kategóriák

1.2.1. A kategóriák megállapítása

Mielőtt a magyar mondat elemzéséhez hozzáfognánk, tisztáznunk kell, hogyan osztályozzuk a mondat szerkezeti elemeit. Alapelvünk, hogy ha két mondatösszetevő, mondatrész egy adott mondattani környezetben felcserélhető egymással, akkor azonos osztályba sorolandók. A mondatösszetevők osztályait alaki kategóriájuk és funkciójuk szerint is megnevezhetjük; pl. a piros kendő piros elemét hívhatjuk melléknévnek és jelzőnek is. (Az ‘alaki kategória’ tágabb értelmű, mint a hagyományos ‘szófaj’ elnevezés; a szófajok mellett a szintagmafajok, például a ‘melléknévi alaptagú kifejezés’ is alaki kategóriáknak számítanak.) Amennyiben egy mondatösszetevőt funkciója (hagyományosabban: mondatrész szerepe), valamint alaki kategóriája alapján is egyértelműen azonosíthatunk, az alaki kategóriával való megnevezést részesítjük előnyben.

Végezzünk egy-két próbaosztályozást!

(1) a. János könyvet ír.

b. János könyvet olvas.

c. János könyvet vesz.

E mondatok ír, olvas, vesz elemei helyettesíthetik egymást, következésképp azonos alaki osztályba tartoznak: igék.

Helyettesítsük különféle típusú kifejezésekkel a (2a) mondat első, ige előtti összetevőjét is:

(2) a.Péter leült a padra.

b. A fiú leült a padra.

c. A szőke fiú leült a padra.

d. János szőke fia leült a padra

e. A szemüveget viselő szőke fiú leült a padra.

f. Az a fiú, akiről beszéltem, leült a padra.

E mondatok egymással felcserélhető Péter/a fiú/a szőke fiú/János szőke fia/a szemüveget viselő szőke fiú/az a fiú, akiről beszéltem összetevői is azonos kategóriájúak. Ennek az alaki kategóriának a képviselői szolgálnak az ige által kifejezett cselekvés, történés, állapot szereplőinek megnevezésére, azaz tipikusan e kategória képviselői szerepelnek igebővítményekként. A kategória neve: ‘főnévi alaptagú kifejezés’ vagy ‘főneves kifejezés’; nemzetközi rövidítése a latin nomen/nominalis és a görög phrasis szavakra utaló ‘NP’.

A mondatösszetevők a mondatban egyszerre többféle funkciót is betölthetnek, tehát többféle funkcionális elnevezéssel is illethetők. Egy összetevő mondattani viselkedése szempontjából az a legdöntőbb, hogy az összetevő az őt tartalmazó kifejezésen (szintagmán) belül alaptagként, bővítményként vagy módosító elemként funkcionál-e. Az alanyi, tárgyi és határozói funkciók elkülönítésére ritkábban lesz szükségünk, hiszen e funkciók többnyire nincsenek egyenes összefüggésben a mondatrészek mondatbeli elhelyezkedésével; elsősorban a mondatrészek toldalékolásában és értelmezésében, azaz az alaktanban és a jelentéstanban játszanak lényeges szerepet.

A magyar mondat felépítésében a hagyományos mondattani szerepektől különböző funkciók is relevánsnak bizonyulnak majd; ezek megnevezésére a tárgyalás során új fogalmakat fogunk bevezetni (pl. a ‘topik’-ot és a ‘fókusz’-t).

1.2.2. Az elemi alaki kategóriák és a kifejezés-kategóriák megkülönböztetésének szükségessége

A (2a) alatti mondat Péter összetevője egyszerre főnév és főneves kifejezés: olyan főneves kifejezés, mely csupán egy főnévi alaptagból (latinosan: nomenből, N-ből) áll.

A mondatok, kifejezések szerkezetének ábrázolására nyelvtanunk két módszert is alkalmaz. A mondatot, kifejezést láttathatjuk tetejére állított faként, mely úgy válik szét egyre kisebb és kisebb összetevőkre, ahogy a fa törzse egyre kisebb és kisebb ágakra. A mondatot vagy kifejezést ábrázolhatjuk dobozként is, melyben az összetevők a dobozba illesztett kisebb dobozok, melyek további dobozokat (összetevőket) tartalmazhatnak. Az egymásba rakott dobozokat addig nyitogatjuk, míg végül a legbelső, legkisebb dobozokban egy-egy szót találunk csupán. Az egymásba rakott dobozokat egy-egy pár szögletes zárójel jelképezi. A dobozok, illetve faágak képviselte összetevők alaki kategóriáját a zárójelpárok első elemén, illetve a fa lehetséges elágazási pontjainál tüntetjük fel.

íme tehát a (2a) alatti mondat Péter összetevőjének kétféle szerkezeti ábrázolása:

Számos érv szól amellett, hogy (2a) Péter összetevőjét a (3a,b) alatt ábrázolt módon, főneves kifejezésként elemezzük. A legfontosabb érvet már említettük: a (2b-d) mondatok tanúsága szerint a Péter helyettesíthető összetett főneves kifejezésekkel, s a felcserélhetőség az azonos kategóriájú összetevők sajátsága. Másrészt (2a) Péter összetevője kiegészíthető módosító elemekkel, s ez szintén arra mutat, hogy a mondat nem puszta főnevet, hanem olyan főneves kifejezést tartalmaz, melyben ott van e módosító elemek potenciális helye is. Például:

(4) A szőke Péter/az én Péterem leült a padra.

Továbbá, ha nem különböztetjük meg következetesen az elemi kategóriákat és a kifejezéskategóriákat, akkor rendkívül bonyolulttá válik a mondattani műveletek többségének leírása. Tekintsünk egy példát! A magyar mondatban a kimerítő azonosítást kifejező összetevő (melynek megnevezettjére a mondatban kifejezett állítás kizárólagosan igaz) az igét közvetlenül megelőző fókuszpozícióba kerül. (Az igekötőt nem tekintjük az ige részének!) Ha nem mondatelemző, hanem mondatelőállító szabályrendszert fogalmazunk meg, akkor ezt a következő szabállyal érhetjük el:

(5) A kimerítő azonosítást kifejező főnévi, névutói, melléknévi vagy határozószói alaptagú kifejezést vidd az igét közvetlenül megelőző fókuszpozícióba!

Ha a (2a) alatti mondat Péter összetevőjét főneves kifejezésként elemezzük, szabályunkkal a Péter is fókuszpozícióba emelhető, tehát az alábbi mondat is létrehozható:

(6) PÉTER ült le a padra.

Ha ellenben a Péter-t főnévnek tekintjük, akkor az (5) alatti fókuszkiemelő szabályt a kifejezések mellett az elemi szófaji kategóriákra is ki kell terjesztenünk, valahogy így: „A kimerítő azonosítást kifejező főnevet vagy főneves kifejezést vidd az igét közvetlenül megelőző fókuszpozícióba!” Ez esetben viszont szabályunk a főneves kifejezés fókuszba emelésével létrehozott (7 a) mondat mellett a főnév fókuszba emelésével létrehozott helytelen (7b) mondatot is elő fogja állítani – hacsak nem teszünk további bonyolult kikötéseket:

7. a. [np AZ IDŐS EMBER] ült le _i a padra.

b. *[N EMBER] ült le [np az idős _i] a padra.

(Az elmozdított mondatrészek eredeti helyét (7a,b)-ben is és a továbbiakban is _ szimbólummal jelöljük. Valamely elmozdított mondatrésznek és nyomának összetartozását úgy fejezzük ki, hogy mind az elmozdított mondatrészt, mind a nyomát azonos betűjellel (alsó indexszel) látjuk el. A mondatok, kifejezések elé tett * szimbólum annak a jele, hogy az adott mondat vagy kifejezés helytelen. Minthogy mondattani szabályainkkal, megszorításainkkal azt akarjuk megfogalmazni, mit lehet és mit nem lehet a magyar mondatban, a ‘mit nem lehet’ ellenőrzésére igen gyakran fogunk helytelen mondatokat is alkotni.)

Mindezek alapján tehát meg kell engednünk, hogy egy főnév, ige, melléknév, névutó vagy határozószó önmagában is kifejezést: NP-t, VP-t, ADJP-t, PP-t, illetve ADVP-t alkosson, s mindig világossá kell tennünk, hogy az adott összetevőről az adott összefüggésben mint kifejezésről vagy mint egy kifejezés alaptagjáról beszélünk-e.

1.3. Az alaki kategóriák felsorolása

Minthogy arra törekszünk, hogy a magyar mondat törvényszerűségeit minél egyszerűbb rendszerbe foglaljuk, a mondatösszetevőket a lehető legkevesebb alaki kategóriába igyekszünk besorolni.

Az elemi alaki kategóriák között vannak a valóságra vonatkozó jelentéstartalommal bíró, valamint elsősorban grammatikai funkcióval rendelkező (röviden: tartalmas és grammatikai) kategóriák. A tartalmas kategóriák az ige (latinosan verbum, röviden V), a főnév (nomen, N), a melléknév (adjectivum, ADJ), a névutó (postpositio, P) és a határozószó (adverbium, ADV). A mondatban e kategóriák többnyire kifejezés alaptagjaként, gyakran bővítményekkel és módosító elemekkel ellátva jelennek meg, tehát az ige igés kifejezés (VP) alaptagjaként, a főnév főneves kifejezés (NP) alaptagjaként, a melléknév mellékneves kifejezés (ADJP) alaptagjaként, a névutó névutós kifejezés (PP) alaptagjaként, a határozószó pedig határozószós kifejezés (ADVP) alaptagjaként. A tetszőleges alaptagú kifejezést XP-nek mondjuk. Az elsősorban grammatikai funkcióval rendelkező kategóriák közé a kötőszó (conjunctio, C), a számnév (numerus, NUM), valamint a determináns (D) tartozik. A határozott és határozatlan számnevek mellett (pl. két, sok) a határozatlan névelő, valamint a hány, valahány, néhány is számnévnek minősül. A determinánsok osztályába a határozott névelőt, valamint a kijelölő szerepű kérdő, mutató, általános és határozatlan névmásokat (pl. melyik, mindegyik, bármely, eme, ezen) soroljuk. (A számnevek és a determinánsok osztályának elkülönítéséről a főneves kifejezéssel foglalkozó fejezetben szólunk részletesebben.)

E felsorolásból hiányzik a hagyományos grammatikák néhány szófaja. Ami a névmásokat illeti, a főnévi névmásokat a főnevek, a melléknévi névmásokat a melléknevek, a számnévi névmásokat a számnevek, a névmási határozószókat a határozószók közé soroljuk. A magyar hagyománynak megfelelően az igekötőket határozószóknak tekintjük. Az igeneves kifejezéseket is megkíséreljük külön igenévi kategóriák felvétele nélkül leírni.