Ugrás a tartalomhoz

A gyümölcsök termesztése

Bubán Tamás, Glits Márton, Gonda István, G. Tóth Magdolna, Harmat László, Hrotkó Károly, Kállay Tamás, Nyéki József, Papp János, Pénzes Béla, Porpáczy Aladár, Simon Gergely, Sipos Béla Zoltán, Soltész Miklós, Szabó Lajos, Szabó Zoltán, Szalay László, Timon Béla, Tóth Tibor, Vályi István

Mezőgazda Kiadó

8. fejezet - Meggy

8. fejezet - Meggy

A meggytermesztés jelentősége, helyzete és környezeti feltételei

A meggy kezdettől fogva legfontosabb gyümölcseink közé tartozik. A magyarság már az őshazában is ismerte. A Kárpát-medence is igen gazdag meggy génforrásokban. A meggy évszázados szerepét a magyarság életében több helységnevünk (pl. Meggyes, Nyírmeggyes, Meggyaszó stb.) is jelzi. A meggytermesztésben nagy tapasztalatra tettünk szert, ezt kihasználva válhattunk egyre inkább meghatározóvá a világ meggytermesztésében, több szempontból is.

A világon évente közel 1 millió tonna meggy terem, ennek megközelítően 50%-át Európa, 5–6%-át Magyarország adja. A világ három legnagyobb meggytermesztő országa: USA (140–150 ezer tonna), Lengyelország (140–145 ezer tonna) és Törökország (110–115 ezer tonna). Az évi 50–60 ezer tonnás termésünkkel a világon a 7., Európában a 4. helyen állunk. 80–90 ezer tonna meggy terem Szerbiában és Németországban. Az utóbbi ország azonban nemcsak termeszti a meggyet, hanem jelentős mennyiségben importálja is, elsősorban ipari feldolgozásra. A világon jelentős még Irán (60–65 ezer tonna) és Macedónia (35–40 ezer tonna), illetve Ukrajna, Moldávia, Fehéroroszország és Románia meggytermesztése is. A meggy ugyan szinte minden országban megmaradt az önellátást szolgáló házikerti gyümölcsnek is, de sokoldalú felhasználása és könnyű termeszthetősége miatt az elmúlt 100 évben nagyban megnőtt a jelentősége az áruültetvények körében.

A hazánkban szelektált, valamint keresztezéses nemesítéssel előállított fajták világfajtának számítanak, mert azokat az utóbbi évtizedtől kezdődően nagyon sok országban (USA, Chile, Kína stb.) eredményesen bevonták a termesztésbe, némelyiket a nemesítéshez is felhasználják.

A meggy az egyedüli gyümölcsünk, amelynél a hazai fajtákkal vívtunk ki elismerésre méltó exportpiaci pozíciót. A gyümölcságazatban az ezredfordulón a meggytermesztés jelenti talán a legmarkánsabb kitörési pontot, de a hosszú távú fejlesztésnek is vannak még további tartalékai. A meggy tehát igazi hungarikumnak számít, s nemzetgazdasági érdek a versenyképesség megőrzése, illetve növelése. Az eddigi külpiaci lehetőségeket feltétlenül bővíteni kell.

A cseresznye és a meggy gyümölcsének felhasználása jelenleg élesen különbözik egymástól. A cseresznyét – a múlthoz hasonlóan – szinte kizárólag frissfogyasztásra termesztik, mert ipari célra kevésbé alkalmas. Ezzel szemben a meggyről a világon eddig az terjedt el, hogy frissgyümölcspiacra nem érdemes termeszteni, viszont sokoldalú ipari felhasználást tesz lehetővé. Ez a tendencia egészen a XX. század végéig erősödött, amelyben két fontos körülmény is közrejátszott. A magyarországi öntermékeny és nagy gyümölcsű fajták megjelenéséig a világ meggyellátását jelentősen befolyásoló országokban frissfogyasztásra alkalmas fajtákat nem termesztettek, két ipari fajta (Montmorency, Schattenmorelle) uralta a piacot. A frissfogyasztásra is alkalmas, de rendkívül gyenge termőképességű Pándy meggy gazdaságtalan termesztéséről pedig hamar lemondtak, átengedve a lehetőséget Közép- és Kelet-Európa országainak.

Termesztési tapasztalata, meglévő fajtái és kiaknázásra váró génforrásai révén leginkább Magyarországnak van arra lehetősége, hogy megteremtse a többirányú termesztés (frissfogyasztás, ipari céltermelés, kettős hasznosítás) alapjait. Ebben érdemes megfelelő fejlesztő munkát minél hamarabb kifejteni, mert később ezt mások úgyis megteszik. A világ előbb-utóbb rájön ugyanis, hogy az önellátásból kimaradóknak sem célszerű lemondani a frissfogyasztásról, hiszen a meggy kiemelkedő táplálkozási és gyógyászati értékét szélesebb körben így tudjuk kihasználni. Kevés olyan gyümölcs van, amelyet ennyire korlátlan mennyiségben fogyaszthatunk. A frissfogyasztás lehetőségének hangsúlyozása azonban nem jelenti azt, hogy a gyorsfagyasztott meggy és a meggyből készült termékek (ivólé, befőtt, dzsem stb.) jelentőségét alábecsülnénk. A meggy kedveltségét támasztja alá, hogy a leszüretelt termés igen nagy arányban hasznosul piaci értékesítés nélkül.

A frissfogyasztásra való termesztés azonban nem csak elhatározás kérdése. A differenciált fajtahasználat érdekében tovább kell fejleszteni a biológiai alapokat. Olyan fajtákat kell keresztezéssel vagy tájfajta-szelekcióval nemesítenünk, – szükség esetén honosítanunk is – amelyeknek a gyümölcsei friss fogyasztásra kiválóan megfelelnek, a fái pedig – a cseresznyéhez hasonlóan – a kézi szüretet hatékonnyá tevő koronaformák nevelésére is alkalmasak. Ezzel párhuzamosan ki kell építeni a piaci hátteret, hiszen a világpiacon jelenleg szinte kizárólag ipari meggy iránt van kereslet.

A frissgyümölcs-fogyasztási céllal létesítendő ültetvényekben a minőségi termesztésnek több speciális követelménye van:

  • nagyobb méretű gyümölcs,

  • gyümölcskocsányok pálhalevél-mentessége,

  • kompakt növekedésű, kedvező növekedési típusú fák,

  • intenzív cseresznyetermesztésben bevált gyenge növekedésű alanyok használhatóságának tisztázása.

Egyszerűbb feladatnak látszik a termesztési feltételek (termőhely, művelési rendszer és az alkalmazott technológia) megválasztása. A termelés bővítésére megfelelő termőhelyi adottságaink és termesztési tapasztalataink vannak. Sikeres fejlesztéssel elérhető, hogy hazánkban legalább évi 100 ezer tonna – piacképes – meggyet termesszünk, amelynek akár 20–30%-a a frissgyümölcs-ellátásban hasznosulhat. A statisztikai kimutatások szerint 2000-ben 15 ezer tonnánál több friss gyümölcsöt exportáltunk. Ez azonban megtévesztő, mert e tételek többségét is külföldi konzervgyárak vásárolták meg.

A meggy fogyasztásának sokoldalúbbá tétele, elősegíthetné a szüreti idény meghosszabbítását is, szükség szerint a cseresznyefajták érési idejével is összehangolva. A stabil, kiszámítható árukínálat érdekében központi kérdés a termésbiztonság fokozása, amelynek egyik legfontosabb pillére a virágzáskori moníliafertőzés megakadályozása.

A meggy termesztésének termőhelyi adottságai megfelelőek hazánkban. Alig van olyan régió, ahol az elmúlt években ne történt volna jelentős ültetvénylétesítés. A telepítésre alkalmas területek kijelölésénél azonban körültekintőbbeknek kell lenni, különösen a frissfogyasztásra szánt gyümölcsök intenzív termesztésekor. Gazdaságos meggytermesztést ott lehet folytatni, ahol legalább hektáronként 15 tonna terméshozamot el lehet érni.

Az ültetvények elaprózottsága megnehezíti a fajtahasználatot és az egységes árukínálat kialakítását. A hazai meggytermesztés területi megoszlása is lassan megváltozik. Megfigyelhető, hogy Pest és Bács-Kiskun megye részesedése csökken az országos termésből, a termesztés mindinkább a három északkeleti megyénkben koncentrálódik (Inántsy, 2002).

Fája kevésbé érzékeny a téli lehűlésre, mélynyugalomban a rügyei a –20, –25 °C-ot nagyobb károsodás nélkül elviselik. Téltűrése kedvezőbb a cseresznyénél, mert mélynyugalma később fejeződik be, a kényszernyugalomban pedig jobban tűri a felmelegedés utáni ismételt lehűlést. Erősebb lehűlésnél a rügyek már károsodhatnak, de a fák –30 °C-ig megtartják regenerálódóképességüket, ezért hazánkban a téli kipusztulástól nem kell tartani. Virágait a későbbi virágzás miatt – a cseresznyéhez viszonyítva – kevésbé éri fagykár, a virágok azonban a meggynél sem viselnek el –2 °C-nál nagyobb lehűlést.

Közepes vízigényű gyümölcsfaj, évi 600 mm csapadék esetén eredményesen termeszthető öntözés nélkül is. Ettől szárazabb körülmények esetén, illetve intenzív ültetvények létesítésekor szükség lehet időszakos öntözésre. Viszonylag szárazságtűrő gyümölcsfaj, de az optimális vízellátást jobb minőségű gyümölccsel (nagy méret, kedvező hús–mag arány stb.) és nagyobb termésbiztonsággal hálálja meg. A cseresznyéhez viszonyított kisebb hőigénye miatt a hűvösebb éghajlatot kedveli. Európai léptékkel mérve ebbe hazánk legmelegebb tájai is beletartoznak (Soltész, 1997).

Nagyon jól alkalmazkodik a különböző talajtípusokhoz. A legjobb eredményt azonban mély rétegű és jó szerkezetű vályogtalajokon adja, ahol a levegőzöttség és a kiegyensúlyozott vízellátás állandóan biztosított. A talaj levegőzöttségének a fák életében meghatározó jelentősége van. Ha nem áll rendelkezésre a legoptimálisabb talajtípus, inkább válasszunk laza szerkezetű, elfogadható vízgazdálkodású, nem túl száraz és legalább 1% humuszt tartalmazó vályogos homok- vagy homoktalajt, mint erősen kötött, levegőtlen talajokat. Az utóbbi helyen a fák sínylődnek, a betegségeknek hamarabb áldozatul esnek és rövidebb életűek. Olyan talajokra kell telepíteni, ahol 2 m mélységig még időszakosan sincs vízállás vagy vízzel telített állapot (Pór és Faluba, 1982). Az enyhén lejtős területek is alkalmasak a telepítésre, ha elkerüljük a vízállásos mélyedéseket.

Az ültetvényeket 5%-nál nagyobb lejtőre az előbbiekre való tekintettel se telepítsük. Nem a kisebb hőigénye miatt, hanem a fagyveszély elkerülésére a meggyet is célszerű olyan kitettségű lejtőkre telepíteni, ahol a fák kevésbé lesznek kitéve télen a nappali és éjszakai hőmérséklet-ingadozásnak.

A csonthéjasok közül a legkevesebb meszet igényli, de a közepes mésztartalmú talajokat is elviseli. Savanyú talajokon való termeszthetősége a cseresznyéhez viszonyítva is sokkal kedvezőbb. A meggy tehát azért termeszthető szélesebb körben Magyarországon, mint a cseresznye, mert a különböző éghajlati és talajviszonyokhoz egyaránt jobban alkalmazkodik. 5,5 pH alatti talajokon azonban a talaj meszezésére már szükség lehet.